Fékezett habzású hülyeség

Brutális rombolást vitt végbe a féktelen internetes idiotizmus és liberális ideológia példátlanul káros párosítása. A hülyeségre persze korábban is vevő volt a szellemi alultápláltak széles rétege, ment a horoszkóp meg marxizmus-leninizmus, de régebben azért létezett az értelemnek tapintható nívója, ami alá nem illett tartósan leereszkedni. Mára nem, hogy az efféle kulturális illemtől voltunk kénytelenek elbúcsúzni, de a mérce is semmivé lett.

Ideje újjáépíteni.

Édeshármas

A minap valaha értelmes barátommal töltöttem egy estét, s döbbenten szembesültem azzal, hogy a közelmúltban belelapozhatott a legostobább ötletek gyűjteményébe, vagy megismerkedett valami posztmodern, posztracionális guruval, és most, elhagyva józan eszét, mindenféle alternatív világmagyarázatokkal szórakoztatott. Elmondta, miért tarthatatlan az evolúció-elmélet, felvetette, hogy nem is kellene húst ennünk, kifejtette, hogy a társadalmi elvárások olyan teherként nehezednek a vállára, amitől nagyon jó lenne megszabadulni, s nem utolsó sorban önazonosságával is elégedetlen, bármit jelentsen ez…

Igyekeztem visszaterelni a végiggondolhatóság, az ész és az értelem barátságos világába, ahol okok és okozatok ölelgetik egymást, s a racionalitással összebújva hozzák össze a világ legizgalmasabb édeshármasát.

Azt hiszem, nem jártam sikerrel. Az áltudományos elmezavarok, a tudományhelyettesítő rögeszmék ellen mindaddig reménytelenül sziszifuszi küzdelmet vívnak a józan ész barátai, ameddig az agresszív tévtanok nem lesznek visszanyesve, nem lesznek a helyükre pofozva, nem lesznek visszautasítva oda ahová valók, a szórakoztató bolondériák mosolyt keltő világába.

Atomtöltet

Meg kell fékezni a tomboló butaságjárványt, mert – szemben szabadelvű barátaink és liberális ellenfeleink megengedő véleményével – az ostobaság térnyerése rendkívüli károkat okoz.

A fékeveszett butaság nemcsak azzal kezdi ki az élet normalitását, amit állít, hanem azzal is, hogy légbőlkapott állításait a tudomány kipróbált, kísérletekkel igazolt állításaival egy szintre hazudja.

S persze azzal is, hogy az adott téveszme hívei érdekérvényesítő csoportként is részt kérnek az állam által elismert és védelmezett kisebbségek sorában.

Mondok egy példát: A holokauszttagadás kérdése néhány évvel ezelőtt csak néhány beteg elme problémája volt. Kevesen tagadták zsidó genocídium tényét, még kevesebbeket zavart a tagadás ténye. Mára azonban büntetőjogi kategória lett.

Számos országban járt be hasonló utat a gender-fantázia. A társadalmi nem fogalmából választható nemi identitás, kisfiúk és kislányok helyett nem nélküli óvodás-pajtások, s mára a környezettől is megkövetelhető, a büntetőjog eszközeivel kierőszakolható folyékony nemi önazonosítás lett. Ma Magyarországon e romboló érdekérvényesítéshez ugyancsak közel került a gender-felfogás. A közbeszéd része lett, egyetemi katedrát ácsolt magának, évről évre parádé ünnepli téveszméit, külföldi példákra hivatkozhat, miközben nyilvánvalóan nem más, mint dübörgő ideológiai fegyver, az újbaloldali társadalomkép ránkrobbantásához szolgáló atomtöltet.

Biztos alapokon

Hogy meg kell-e fékezni az efféle agresszív agymosodák térnyerését, az nem kétséges. Hogy a szektás gender-kulturkampf támadásait vissza kell vernünk, az magától értetődik. Hogy mindenféle háborodott társadalommérnökösködést vissza kell utasítanunk, az éppen olyan világos, mint ahogyan vissza kell utasítanunk a tényvilág egyrészt-másrészt méricskélését, a relatív igazságok hazug valóságábrázolását.

Egyetlen valóság létezik: az, amelyben a Föld nem lapos, hanem geoid, amelyben az oltások a népegészségügy legnagyszerűbb sikertörténetei, amelyben az evolúció a kemény tudomány finomítható, de nem megkérdőjelezhető elmélete, amelyben az ember megeszi a haszonállatokat, és amelyen a férfiak férfiak a nők meg nők.

Nincs miért elhagynunk ezt az alapot.

Facebook hozzászólások

A szerző: Ratius

Ez is érdekelhet

A haladó médiát nem lehet megmenteni a haladók hülyeségétől

Scarlett Johansson Tarlósnál, halálos e-cigi járvány Amerikában, depresszió a 444-nél, Karácsony Gergely programot hirdetett A …

18 hozzászólás

  1. Szöveg
    Kányádi Sándor: Volt egyszer egy ember — vers

    Volt egyszer egy ember,
    volt szakálla GENDER (kender),
    cseremakk pipája,
    lapi a dohánya.

    És hogy lenne mindig
    pipája, dohánya,
    felköltözött lakni
    egy nagy CEU-(csere)fára.

    Ott egész nap füstölt,
    a füsttől meg prüszkölt.
    És addig mind füstölt,
    addig-addig prüszkölt,

    odalett a fának
    minden makkja, lombja,
    se pipa, se hozzá
    füstölnivalója.

    Mit volt mit tennie,
    lemászott a fáról,
    font egy hosszú ostort
    a GENDER-(kender)szakállból.

    Azzal csettinget most,
    a fa alatt állva,
    s várja, hogy majd lenne
    pipája, dohánya.

  2. “Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak.”

    (Alaptörvény X. cikk)

  3. Az evolúció nem bizonyítható, ezt kitalálója, a műkedvelő természetbúvár Darwin is pontosan tudta, le is írta.
    Mára a tudomány bizonyította be tarthatatlanságát. Akit érdekel a téma, a Youtube-on megnézheti, elég beírni a keresőbe: az evolúció bukása – és sorjázni kezdenek a bizonyítékok

    • Gál György

      Ez így van! Mára már egyre több tudós biológus kezdi belátni,hogy az élet nem alakulhatott ki spontán,mert annyira összetett.A molekuláris biológia számtalan
      olyan sejtalkotót és biokémiai folyamatot tárt
      fel, amelyek csak jelenlegi, megbonthatatla-
      nul összetett formájukban működőképesek,
      így nem alakulhattak ki fokozatosan, műkö-
      dőképes lépések révén. A nem csökkenthető-
      en komplex molekuláris rendszerek
      döntő érvet szolgáltatnak az élő
      szervezetek tervezettsége mellett.

    • Az ősrobbanásról nincs felvétel a neten?

      • csakafidesz

        Miért, az ISIS már akkor is robbantott? Félretéve a viccet. Mitől volt -ha volt- ősrobbanás? Egyáltalán, ha nem volt akkor semmi, mi robbant, hogy lett belőle valami?

    • csakafidesz

      Tévedés! Teilhard de Chardin is elismerte az evoluciót. Nos az evolució létezik, de nem spontán, hanem a megteremtett világ fejlődik, néha visszafejlődik. Például a homo sapiens továbbfejlődött életképtelen homo sovietucus fokra. Most pedig visszatér a genderrel a homo stupidus szintre.

  4. hát ha a youtubon meg lehet nézni az mindjárt más

  5. Amíg lesznek hatalmasok, lesznek általuk megfélemlített cenzorok is. Ez alól a PS sem kivétel.:-\

  6. Medvefütty

    “az evolúció a kemény tudomány finomítható, de nem megkérdőjelezhető elmélete”

    Nem az, hogy nem megkérdőjelezhető, hanem nincsen rá bizonyíték. A racionális gondolkodás megfér pl. a teremtéselmélettel. Hogy ez hogyan ment végbe, arról az Ó- és Újszövetség is beszámol.

  7. Na, mókuska. Visszanyalt a fagyi.
    Belegázoltál a fideszbirkák érzékeny lelkületébe, akik úgy néz ki, nem örülnek annak, hogy villára veszed a alternatív-világmagyarázó és konteó-hívő agyhalottakat. És még a liberálisozás sem segített sokat, mert a jelek szerint azonnal magukra ismertek…

  8. Az ideológiát a saját fegyverével lehet legyőzni. Következményeket kell mutatni, minél többet.

    (Ma már egyetemi körkben is rengeteg olyan ember van, aki saját szakjának legalapvetőbb dolgait se tudja biztosan. Jobb esetben van egy józan önkritikája, rosszabb esetben az se.)

    Tehát még a logika se jó fegyver, de nem tudok jobbat.

  9. Sok mi, hogyan történt,után egyszer mondanának valamit a miértről is? elmondom a feltalálók dicsőségét!

    A zsidók mind a rómaiakat, mind a görögöket elpusztították. Megették áldozataik húsát, beleikből öveket csináltak és vérükkel kenték be magukat. Egészében Cyrenen 220 ezer ember pusztult el, Cipruson pedig 240 ezer, ezért nem teheti ma zsidó a lábát Ciprus földjére.” [Seneca: Római történelem].
    Henrik Jagoda szül: Hirsch Jehud 1934-36 az NKVD igazgatója alatt, Több keresztény halt meg Ukrajnában éhen, kínok között (Zsidók által, mint amennyi zsidó a németek által gázkamrákban! Hat millió, 32/33-ban) Elődje Kaganovics (született: Lázár Mojszejevics a HOLODROM, a mesterséges éhínség előidézésével elidézett népírtás kiötlője, „ügyintézője”)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük