Ellentüntetés


A melegfelvonulás mellett mindig van ellentüntetés. Kapunk ilyenkor hideget-meleget. (Elnézést!) De ezek az ellentüntetések tulajdonképpen még a homo-felvonulásnál is bénábbak, ötlettelenebbek és színvonaltalanabbak, már amennyiben a színvonal ebben az összefüggésben egyáltalán megengedhető kifejezés. Az ellentüntetés az esetek többségében nem más, mint a menifeszt felháborodás: pfuj, de undorítóak vagytok!  

Pedig lehetne a szembefordulás izgalmas érdekes és valóban tömegeket vonzó rendezvény. Lássuk csak!

Kezdjük azzal, hogy megnézzük: mit tagad leginkább a melegfelvonulás. Nos, igen: az erkölcsöt, meg a józan észt, meg a szépséget, meg a társadalmi normákat, meg a hagyományos családmodellt, meg a biológiát… igen, igen, De mit tagad úgy igazán? Mi a melegpropaganda antagonisztikus ellentmondása, belső logikája szerint előálló tagadása?

Hát persze, hogy a termékenység!

A melegeknek nyilvánvalóan nem szaporodóképesek. Illetve egyénileg lehetnek azok, csak párosával szűnik meg termékenységük. Éppen, amikor a normális emberek (és állatok) utódokat hoznak össze.

Abban persze igazuk van a melegeknek, és mindenkinek, aki effélét állít, hogy szexelni ezerféle okból lehet, nem kell ahhoz gyermekvállalási szándék, hogy összehozzunk egy vidám estét.

Sőt! Ha minden ölelésből gyermek születne, hát nem hétmilliárd polgártársunkkal osztoznánk a bolygón…

És abban is kétségkívül hitelesek a pride szervezői, résztvevői, ha a melegfelvonulás valamiféle erotikus parádévá alakul. Na, pontosítsunk! Homoerotikus parádévá. A szexualitás ugyanis az összetartozás kifejezésének is eszköze, ebben az értelemben közösségi cselekvés, ha többnyire szimbolikus is marad a nyilvánosság előtt.

És ezzel el is érkeztünk oda, ahova indultam: az ellentüntetés legjobb formája valami felújított Lupercalia lenne, izgalmas, érdekes, tartalmas, szerelmes termékenységünnep. Igen, tudom: van nekünk keresztény vagy megkeresztényiesedett termékenységbulink, a húsvét, van pogány megkereskedelmiesedett termékenységünnepünk, a Valentin-nap, de azért, ugye érezzük, hogy egyik sem az a vad, erotikus örömünnep, mint ami valaha régen lehetett.

Igen, olyasféle rendezvényt képzelek el, mint milyenek a nyári mindennapok voltak a Balaton partján a nyolcvanas években.  

Hogy azt mondjátok, kapjam már össze magam? Nézzek körül pont most a Balaton partján, és vegyem észre az éppen zajló termékenységünnepeket? Gyönyörű lányokkal, életerős fiúkkal, tomboló zenével és önfeledt mámorral?

Hogy a nyári fesztiválsorozat tulajdonképpen maga az ellentüntetés?

Hát lehet.

Akkor nem szóltam…


A szerző: Ratius

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

4 hozzászólás

  1. „Dionüszosz görög isten (görögül: Διόνυσος vagy Βάκχος) a római mitológiában Bacchus vagy Liber, (etruszkoknál Fufluns), a bor és mámor megtestesítője, aki értett a mezőgazdasághoz és termékenységet is hozhatott. Ő volt a görög színjátszás patrónusa is. Gyakran ábrázolták tigrisek vagy párducok húzta szekéren, amint kísérete körülötte táncol. Fején szőlőlevelekből font koszorú volt, míg kezében tartott egy borospoharat és a thürszoszt, amely egy hosszú szüreti bot volt, végén egy tobozzal, és szőlőlevelekkel díszítve.”

    Lehet, hogy ez adta az ihletet? De a termékenység szimbóluma is – vagy fôleg – volt, így a PRIDE-koncepciójába nem teljesen illeszkedik!

  2. Aki nem szereti a melegeket, miért megy közéjük?

  3. A legfrappánsabb ellentüntetés az lenne, ha áldott állapotban lévő nők, a párjukkal állnának csendes sorfalat az út két szélén. Az lenne az igazi termékenységi ellenünnep.

  4. Csodálatos volt az ellentüntetés, minden résztvevőnek gratulálok. Jól megmutattuk a buzzancsoknak a… mit is?

Hozzászólás a(z) Maci001 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük