Elmebetegekkel nem vitatkozunk!

A genderelmélet nem tudományos elmélet. Ez nálunk a kiindulási alap. Egy olyan kijelentés, ami adott és nem kérdőjelezhető meg magukra valamit is adó társaságokban. Ám mivel ma született gyermekek és és örökké hülye liberálisok léteznek, a kedvükért elismételjük az alapigazságot. Mert az ismétlés a tudás második számú szülője.

Nem is elmélet, hanem pszichiátriai tünetcsoportok között létesített önkényes kapcsolatrendszer, amely minden egyes elemében az úgynevezett alapvető emberi jogok végtelen kiterjesztésére hivatkozik.

Az egyetemekre történő betörése és lassan kizárólagossá válása – ahol elvileg a tudománnyal kellene foglalkozni – minden egyes egyetem külön szégyene.

Képviselői, propagátorai, áldozatai kivétel nélküli identitás nélküli szerencsétlen személyek, akiket rútul megtréfált a természet, olyanok, akik mentális diszfunkcióikból akarnak valamiféle egységes világleírást, ideológiát építeni, hogy a normalitás lerombolásával saját nyomorúságuk fölé kerekedhessenek.

  • A genderelmélet nem egyszerűen tudománytalan, hanem minden elemében, eljárásmódjában, következtetésében tagadja az emberi természettudományok és nagyjából az ezredforduló előtti társadalomtudomány minden működőnek bizonyult következtetését.
  • A genderelmélet minden állítása tagadja az evolúciós elméletet, különösen annak a modern genetikán alapuló komplex kiterjesztéseit és rendszerszintű modelljeit.
  • A genderelmélet minden ízében antibiológista, antipszihológista, teljes egészében kívül esik az orvostudomány paradigmáin.
  • A genderesek egyszerűen még felfogni is képtelenek a neurológia, az endokrinológia, a pszichiátria rendszerszintű kérdésfeltevéseit, gyakorlatilag egy primitív, „joginak” mondható formalizmus mentén, etikainak állított destrukciók mentén terrorizálják a természetest és az emberit.
  • A genderelmélet taxonómiája eseti, minden esetben képtelennek bizonyul koherens fogalomhasználatra vagy megismételhető következtetések definiálására.

A genderelmélet példátlan térfoglalása a népszórakoztatásban, a nyugati film és tévéiparban, a teljes művészeti szcénában annak a következménye, hogy az ilyen típusú pszichiátriai betegek a normális emberekhez képest elképesztő energiákat képesek mozgósítani monomániájuk propagálása érdekében. A nyolcvanas évektől – először a homoszexuális csoportok akcionista megközelítésének sikereiből tanulva – léptek színre látszólag érdekvédőként, önsegítő csoportoknak álcázva, annak érdekében, hogy a közvetlenül romboló agresszív mintáik propagálásának tabuit a nyugati társadalmakban meggyengítsék, ledöntsék.

A hatvannyolcas csoportok keltette „egyetemfoglalási” hullámra ráülve, a liberalizmus farvizén építette karrierjét számtalan ilyen pszichiátriai beteg.

Ezeknek az embereknek sok esetben az intellektusa nem sérült, sőt kifejezetten intelligensek, csak a motivációik, értékválasztásaik torzak, egyúttal kifejezetten és egyre agresszívebben ellenségesek a heteroszexuális többséggel szemben.

A Pride nevű provokációsorozat arra szolgál, hogy a normális többség hozzászokjon gyermekei biológiai nemmel kapcsolatos nevelésének szétrombolásához és ahhoz, hogy a normális gyerekeket nem nélkülinek, a különböző perverz csoportok által könnyen „levadászhatónak” nevelje maga az állami intézményrendszer.

Ezek az elmebetegek sikerrel teremtettek olyan hangulatot az észak-atlanti civilizációban, hogy a nő és férfi együttműködésén alapuló családfogalom említése is elmebetegek hordájának támadását vonja maga után.

Alapvetően hibát követünk el, amikor ezekkel a szerencsétlenekkel vitát folytatunk.

Ahogy a nácikkal és a kommunistákkal sem lett volna szabad tárgyalni, úgy ezekkel az őrültekkel sincs semmi értelme semmiféle párbeszédnek. A genderesekkel nem szabad szóba állni, az orvosi vizsgálatokat és a terápiás kapcsolatot leszámítva. Diskurzus csak a betegségükről és az abból következő veszélyekről folyhat a szakemberek között. És persze magában a társadalomban. De úgy, hogy az nem tartalmaz semmiféle megengedő aspektust.

A magyar államnak pedig kötelessége, hogy az alaptörvény betűjének és szellemének megfelelően kiszorítsa ezt az áltudományt az államilag finanszírozott oktatásból, valamint biológiailag és mentálisan egészséges gyermekek megrontásaként üldözze a genderpropagandát. És annak minden szerencsétlen, de veszélyes követőjét. Ahogy a nácikat és a kommunistákat ki kellett volna takarítani annak idején a társadalomból.

Facebook hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Az Eszenyi-gyilkosság oknyomozó története

Mint közismert, Eszenyi Enikőt, a Vígszínház (legújabban volt) igazgatóját az elmúlt napokban előre megfontolt szándékkal, …

37 hozzászólás

  1. A genderelmélet nem tudomány, a nap nem süt, az ég nem kék, a gravitáció nem létezik. Alap.

    • A Nap nem mindig süt, az ég nem mindig kék, a gravitáció pedig attól függően létezhet, mit ért alatta…

      • Bezzeg a genderelmélet. Az mindig nem tudomány.

      • A nap mindig süt, csak nem mindig látszik. Persze majd egyszer kialszik, de az nagyon sokára lesz.

        • Ezen az alapon éjszaka sütnek a csillagok, ugye? Hallotta már a “Süss fel Nap” kezdetű népdalt?
          Sajnos az oktatási rendszerünk a tudomány félreértelmezése okán nemcsak haszontalan információk átadásával teszi beképzeltté a tömegembert, de a józan gondolkodás lehetőségétől is megfosztja.

          • Lásd vektortér esetét.

          • Hááát ez egy vektort sem ért.
            Írt már színvonalasabb dolgot is.

          • Diplóröböl és Káháemm Úraknak küldöm szeretettel az alábbi dalt és kérem, hogy azért ne igyák le magukat a sértettség okán:
            https://www.youtube.com/watch?v=vpMAnIm4SF0

          • Ön szerint le kellett volna innom magam,mert esetleg megsértett?
            Amúgy a dalokat,,nagyon köszönöm,de SOHA sem a mások véleménye alapján válogatom. (PL Hobo… Meghallgattam élőben és tetszett. )
            Elnézést kérek,de a tökfőzeléket is ajánlgathatják akár Tourbigó módon négyfelé vágott tojással is,azt sem vagyok hajlandó elfogyasztani.
            Különc vagyok. Olyan gourmand vagy mi a tököm.
            Az úr ,pedig csak egyes szám első személyben hosszú “ú”.
            Többes szám esetén rövid . Ezért is szoktak az idegen titkos ügynökök megőrülni,hiszen ezt SOHA nem tanulják meg.
            Remélem,ez legalább kettő vektort ért!

    • Nünüke az állat

      Kaktusz, menj orvoshoz.

  2. genderelmélet:
    úgy érzed, nem normális aki ilyesmivel foglalkozik, de néha szöget üt a fejedbe, mit akarnak ebből kihozni?

  3. A genderelméletet a genderek fejlesztették ki a saját bajaik és erőszakos terjeszkedésük érdekében.
    Ok, legyen szabadságuk, egy csomó dolog magánügy. De miért kéne 99,5 %-nak nemcsak elviselni, hanem szentséggé emelni, hetes tolakodásukat tűrni, iskolában, közéletben a kivételest többre tartani, mint az emberiség sokezer éves alapjait?
    Ezenkívül hagyják békén a gyermekeinket! A gyermek nem alantas célokra való játékszer és minden gyermeket vegzáló, erőszakoskodó és velük elméleteket gyártó pedofil, meg szimpatizás halálra van ítélve. Pusztuljon.

  4. Remek cikk, pontos és fontos. 100 százalékig egyetértek minden szavával. Az utolsó bekezdést pedig – különös tekintettel két kisunokámra, egyik még óvodás, másik már iskolába jár – 24 pontos, villogó vörös betűkkel szedve kellene hozni minden nap [legalább a gay pride idején!].

  5. A genderelmélet lényege az, hogy egy szexulási nem nem biológiai hanem társadalmi eredetű mint egy társadalmi “osztály”, és ennek tudatában megváltoztatható.
    Érdekes ezen elv látható rokonsága a Micsurin-Liszenko orosz biológusok által vallott tételnek, hogy egy “haladóbb” társadalmi formában (a szocializmusban) biológiai eredetű szabályokat meg lehet változtani.
    Terhát ezek szerint a társadalomtudomány az egyetlen igazi meghatározó erő, amely a biológiát is felülirja.

    • A “valódi tudományok” emberemlékezet óta, a megfigyelésekre, kísérletekre és az így nyert tapasztalatok alkalmazásainak során alakultak ki.
      A genderelméletet “szektás” őrültek nem kis számú csoportja propagálja!

      A “MTA” miért nem lép fel elutasító módon ezzel szemben?
      Vagy van az a pénz….?

  6. Az igazi probléma az, hogy mindenhol elmondják a véleményüket és okos ember nem áll le velük vitatkozni, mert nem alkalmasak rá és ennek következtében el tudják foglalni a közbeszédet. És persze az se megoldás ha vitatkozna velük bárki is. Róka fogta csuka. Mindenképp ők a győztesek.

    • Ki és hol írt ilyet pontosan, meg tudnád mondani? Én elég jól ismerem a gender témát, de még sehol nem olvastam ilyen butaságot, amit írsz. Senki nem vitatja a biológia meghatározó szerepét. Viszont az talán te is belátod, hogy az ember nem csak biológiai lény, nem kizárólag öröklött ösztönök és kényszerek irányítanak minket, hiszen akkor megölnénk, megerőszakolnánk, megennénk egymást mint más állatok. Társadalmi lények IS vagyunk, nyelvet használunk, gondolkodunk, komplex pszichológiai és szociális viszonyrendszerben élünk. És ennek természetesen a szexualitásra is hatása van, mi emberek nem kizárólag szaporodási célból szexelünk, hanem örömszerzésből (vagy kínzási céllal), stresszoldásként, sőt kommunikációs, spirituális élményként is. Ha mindent kizárólag a biológia határozna meg, te nem is olvashatnád ezt a szöveget, hiszen a természetben se nyelv, se számítógép, se telefon nincs.

      • Paranoid Android

        Kínzási céllal szexelünk?:))))
        Aranybogár! Az, hogy rendkívül puha általános állítások igazak a baromságaitokra, amelyek egyébként a spiritizmustól a vuduig mindenre szintén igazak, az nem jelent semmit. A baj pont az veletek, hogy még a hülyeséghez is hülyék vagytok.
        Ha meg igaz amit írsz, akkor, hogy a náthába van bármilyen állításotok a társadalomról és hogy merészeltek bármilyen társadalmi változást követelni és kikényszeríteni?
        Hiszen beismerted, hogy semmit sem tudtok azon kívül, hogy 10000 évvel ezelőtt mást jelentett férfinak és nőnek lenni.

        • Kínzási céllal szexelünk:

          Mivel van ilyen szeretné a közbeszédbe becsempészni, vitázni róla, majd többé kevésbé elfogadottá tenni. Ez az általános sémája tetszőleges hülyeségnek.

          Ő úgy fog védekezni, hogy ami van, az van, én nem szabhatom meg, hogy ő beszélhet-e róla.

          Így kialakul egy olyan ellentmondás aminek jelenleg az a feloldása, hogy én visszahúzódok és ő győz.

  7. Mindig olyan okostojások ágálnak a gender studies ellen, akik még a téma alapjaival sincsenek tisztában. A gender studies nem egy ideológia, hanem különféle, egymással versengő és vitatkozó történelmi, szociológiai, szociálpszichológiai és antropológiai kutatások laza szövedéke. Másrészt, nem előíró, normatív természettudomány, ami szükségszerűen igaz állításokat tesz, hanem leíró, deskriptív társadalomtudományi diszciplína, ami azt kutatja, hogyan változnak a társadalmi folyamatok a nemekre vetítve. Azt csak egy retardált idióta vitatja, hogy a nemi szerepek nem változnak, hiszen nyilvánvalóan teljesen mást jelentett férfinak vagy nőnek lenni 5-10.000 évvel ezelőtt és most.

    • “… az ember nem csak biológiai lény, nem kizárólag öröklött ösztönök és kényszerek irányítanak minket, hiszen akkor megölnénk, megerőszakolnánk, megennénk egymást mint más állatok.”

      Bár Paranoidnak tökéletesen igaza van abban, hogy nem vitatkozunk lököttekkel, de hát az ember következetlen állat (én biztosan, sőt, ő maga sem bírta ki, hihi…), úgyhogy röviden tennék két megjegyzést

      1. Neked fogalmad sincs az állatokról, olvasgass egy kicsit. Sok azonos fajba tartozó állat nem csinál ilyeneket.

      2. Megöljük, megerőszakoljuk, megesszük egymást, elég gyakran. Bizony!

    • Amíg egy társadalomtudomány csak megállapításokat tesz, lelke rajta, amikor azonban erre hivatkozva társadalmi változásokat akarnak elindítani, akkor baj, hiba keletkezik.
      Mert nem volt objektív érvényessége a társadalomtudományi megállapításnak, tehát nem lehet érvényes a belőle levezetett kikényszeríthetőnek vélt szabály sem.
      További problémák: ha valamiről sokat beszélek az létezik? Ha senki se akar vitatkozni velem, akkor igazam van?

    • KötőDániell

      Ezt szerintem senki sem vitatja. Mindig volt matriarchalis vagy patriarchális társadalom. De a nő nő volt a férfi pedig férfi. Attól függetlenül hogy ki fogta a gyeplőt. Senki sem képzelte magát xyrtzgfdsae típusú lénynek.

    • Hiába, nem tudom megállni szó nélkül, válaszolnom kell Orsika idióta megjegyzésére: “Mindig olyan okostojások ágálnak a gender studies ellen, akik még a téma alapjaival sincsenek tisztában.”
      De igenis pontosan tudjuk: ez az az áltudomány, ami lebontja, szétrombolja a normalitást. Viszont ha a fejetek tetejére álltok, akkor is csak egy darab EGÉSZSÉGES férfi és egy darab EGÉSZSÉGES nő tekinthető párnak, csak ők alkothatnak családot, mert ők képesek létrehozni és felnevelni az utódokat.
      Ha ezt nem értitek meg, akkor kipusztulásra ítélitek saját magatokat, de sajnos az egész emberiséggel együtt!

    • A majmok is társadalmi lények, de rajtuk kívül még nagyon sok állatfaj él “társadalmi” csoportosúlásban, de osztönszerűen nem azzal a célzattal, hogy tãrsainak ártson! Ezt a genderidiótãkról és ãrtó szándékait másra rákényszerítőiről nem lehet állítani.
      Maradjanak egymást közt, hozzanak létre saját kielégítetlen vágyaik megvalósítására egy GENDER KERTET és próbálkozzanak egymással napi szinten többször.!
      Hátha bejön!

    • Gender studies, mi? Versengő kutatások, he?
      Anyád picsája, gyökér.

    • Pikáli Sándor

      Ezekről a genderfasisztákról Robert Merle Védett férfiak című könyve jut eszembe; ” Napóleon se vonult táblával a nyakában, miszerint ” leginkább szopatni szeretek””
      😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂
      Ezzel a mentalitással kipusztultok.
      Ilyen a természet törvénye:
      Aki nem áll be a természet rendjébe, annak nem lesznek utódai.
      Buzik nem nevelhetnek gyerekeket, nem reklámozhatják az idiotizmusukat csak ott, ahol nem lehet benzint, gyufát, kalapácsot venni, hogy porig rombolhassuk az olyan rohadékok élőhelyét mint te.

    • csakafidesz

      “hiszen nyilvánvalóan teljesen mást jelentett férfinak vagy nőnek lenni 5-10.000 évvel ezelőtt és most.”
      Ühüm.. Kevesebbet kellene inni, a narkó sem tesz jót. Egymillió évvel ezelőtt is pont ugyanúgy termékenyítette meg a nőket a férfi, mint ma..

  8. Mióta egyesek elfogadják, hogy a “természetgyógyászat” felülbírálhatja az orvostudományt, ne csodálkozzunk azokon, akik a gender-pszichózis szintén felülbírálhatja az orvostudományt.

    A szoktatás a kuruzslás megszokásával kezdődött.

  9. Én még nem

    Viszont ahhoz, hogy BBQZTKGDS identitás szülessen még mindig 1 férfi és 1 nő kell. Szar ügy ez a természeti törvény…

    • Leragadtam Orsika hülyeségénél, de most látom, hogy itt is elhangzott már az “1 férfi és 1 nő”. Nem baj, ezt igenis gyakran kell hangsúlyozni, mert valóban ez a lényeg az adott kérdésben 🙂

  10. Istenem!
    Van egy “orrsink”.
    Pont leszarja,hogy nem értünk egyet a hülyeségeivel,és idejön provokálni. Szerintem szeretné máglyán végezni,hogy a többi “harcos” genderizé,példaképnek tekintse,holott csak beteg. Ezen a kóron,csak a tagló segíthet baromkám.

  11. Pikáli Sándor

    Ezekről a genderfasisztákról Robert Merle Védett férfiak című könyve jut eszembe; ” Napóleon se vonult táblával a nyakában, miszerint ” leginkább szopatni szeretek””

  12. anyagilag mekkora teher egy válás?

    van-e beleszólása a férfinak abba, hogy kinek ítélik a gyereket?

    ki nyújta be válások 80%-át, a férfi, vagy a nő?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük