És az Akadémia is Független!


A függetlenség azt jelenti, hogy valaki adja a pénzt, amit aztán te úgy költesz el, ahogy akarod. Vagy ahogy nem szégyelled.

Az ugyanis könnyen belátható, hogy az ember, a tudós, a tudós értelmiségi ember csak akkor független, ha van pénze. De a függetlenségét nem adja fel pénzért. Ha nincs pénz, akkor el van nyomva, mert értékes munkáját nem finanszírozza meg a társadalom. Azért a társadalom, mert a piac az értelmiségi tudós emberekre nem vonatkozhat, mert azok a piaci folyamatok felett állnak, hiszen munkájuk annyira értékes, hogy pénzben ki sem fejezhető. Csak nagyon sok pénzben. A magyar társadalom, jelesül az azt képviselő parlament és kormány pont ugyanilyen nagyon sok pénzzel fejezi ki, hogy milyen nagyon okos, illetve független tudósok végzik szabad, értékmentes tudományos tevékenységüket a köz javára az MTA intézeteiben.

Semmi pénzért nem szólna bele, hogy még hány könyvet írnak Lukács Györgyről, vagy még hány „empirikus kutatásra” alapozott tanulmányban állapítják meg, hogy Magyarországnak azért van náci kormánya, mert tulajdonképpen a magyar néplélek termékenyítette meg Hitlert is.

Ebből is látszik, hogy a függetlenséghez vastag arcbőr is szükségeltetik.

Már Darwin észrevette, hogy hajlamos elfelejteni azokat a tényeket, amelyek ellentétesek az elméletével, és azokat különös gonddal kell feljegyeznie és emlékeztetnie magát rájuk. Már a XIX. század végén világos volt, hogy a csak a tudomány kétségtelen tényein élő tudós legenda csupán, a tudósok ugyanolyan emberek, mint bárki más, illetve a nagyobb ambíciókhoz általában hatékonyabb jellemtelenség társul. (Tisztelet a nagy számú tehetséges és becsületes kivételnek.)

Jelentős számú meghatározó tudós és kutató bizonyította elméletileg és gyakorlatilag, valamint számtalan sajnálatos eset, hogy nagy tekintélyű tudóstársadalom pont olyan, mint a többi, a politika pont úgy működik a berkeiben, mint a „nagyoknál”. A nagy tekintélyű tudósok ugyanúgy a nyers érdekeik és a tudományos karrierjük tehetetlensége mentén politizálnak, mint bármelyik kormányközeli vállalkozó bárhol.

Az meg Magyarországon különösen legendás, hogy az MTA és úgy általában az egész tudományos élet mennyire nem a tiszta tudomány mentén működik, hanem a rendszert alapvetően a fennmaradásában érdekelt érdekcsoportok egyensúlya tartja fenn. Egy-két mondatban el lehet egyébként magyarázni azt, miért van ez, a szociológia nem rakétatudomány, hogy nagyon megtermelje az agyunkat.

Az öregebb, vezető tudósok eleve hajlamosak a saját paradigmáik, értékeik mentén karriert építő tanítványokat választani. Miután a magyar tudományosság hangulata olyan, hogy nem érték a sikeres, de nem a mentora tudományos irányzatában tevékenykedő tanítványok kinevelése, uralkodik a belterjesség. Arról nem is beszélve, hogy a tudomány urai látványosan kerülik a maguknál tehetségesebb nemzedékek kinevelését, mert ebben a pozícióharcos miliőben teljesen ismeretlen a lojalitás és a hála fogalma. Erőből, vagyis kapcsolatrendszerből politizál mindenki, a tudomány érdeke, illetve a társadalom érdeke csak harmadlagos.

Persze vannak jelentős kivételek is, de azok mindig egyes emberek személyes kiválóságán és jellemén alapulnak, nem a rendszer általános tulajdonságain.

Különösen így van ez a társadalomtudományos területeken, amelyet bizantikus nepotizmus ural, monoteista harcos vallása a liberális ideológia és sokkal inkább politizál, mint tudományt művel. Ha egyáltalán művel valamit, akkor a saját bezárkózott ideológiájának beteges, katatón, skolasztikus jellegű csipkézése mellett főállásban gyűlöl mindenkit aki bármilyen releváns kérdést feltesz.

A rendszeren kívüli értelmiségi és szakmai körökben tulajdonképpen mindenki azon röhög, hogy a hatvanas évek közepétől már a Kádár-rendszer és Aczél is rugalmasabb és kedvesebb volt ideológiai területen, mint a magyar liberális szcéna az elmúlt harminc évben.

Több elhajlást tűrtek meg az bizonyos.

A jelenlegi szervezeti és finanszírozási rendszer bizonyosan nem volt jó. Elég beleolvasni néhány tucat PHD dolgozatba véletlenszerűen vagy eljárni védésekre, hogy az ember erről tudományos alaposságú bizonyossággal nyilatkozhasson.

Az egész társadalomtudományunk egy rohadt nagy CEU.

Persze ebből semmilyen módon nem következik, hogy a kormány jól fogja elosztani a pénzt, különösen nem a természettudományos területeken, amelyeknek szaktudományosodása már a hetvenes évek óta átláthatatlan és megérthetetlen a politika számára.

De a társadalom és így a politika megrendelői szerepét mindenképpen erősíteni kell, mert a magyar tudomány ekkora része nem maradhat tovább néhány klikk magánjátszótere. Ezeknél a „tudósoknál” még a politikusok is jobbak.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

19 hozzászólás

  1. „Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak”

    Magyarország védi a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia tudományos és művészeti szabadságát.”

    Kérdés, hogy az adófizetők pénzének megvonása az MTA-tól védelemnek tekinthető-e?

    • Nem vonták meg.
      Azt elosztást vonták egy tudományos grémiumhoz.
      Ugyanis amit Pálinkás művelt, az szabályos szabotázsa volt a kormányprogramnak.
      De ugyanezt gyakorolja most a magyar irodalmi élet irányításában Pröhle Gergely.
      Őt is minél előbb félre kell tolni, mert amit művel, közbotrány.

    • Pénzpazarlás elleni védelem.

  2. Hozzátok képest a 888 már-már egy konzervatív klub.

  3. Erdős Géza

    Az Ál-Magyar Ál-Tudományos KAKAdémia annyira „független”, mint a jogszolgáltatás.

  4. Az Ál-Magyar Ál-Tudományos KAKAdémia annyira „független”, mint a jogszolgáltatás.

  5. Príma Vera

    Ha az MTA függetlenségét is felszámolja a kormány, akkor ugyanott tartunk, ahol a szocializmus idején voltunk, az lesz a tudomány, amit az állampárt mond.

  6. „Az egész társadalomtudományunk egy rohadt nagy CEU.”
    Ez a lényeg,mert a többi csak rávezetés erre a gondolatra, mondatra.
    És miért is finanszírozom én, és az egész magyar társadalom ezt a szörnyszülöttet?
    Ebből nagyon elég. Libsi megközelítésben, mennyivel többet tudnánk költeni egészségügyre, oktatásügyre, ha ennek az intézménynek egyes elemeit, „kutatóműhelyeit” megszüntetnénk. Vagy másként fogalmazva: ez a rengeteg Kádár korabeli kóser értelmiség, akik önmagukat filozófusnak, szociológusnak aposztrofálják,miért is kell ezekből a majdnemtudományokból akadémiai tagság? Álljanak be a szocialista vagy liberális pártokba tanácsadóknak, ott lehet huhogni pártpénzből, de ne az én adóforintjaimból tegyék ezt abban az országban, ahol immáron negyedszer döntött a szavazópolgárok többsége úgy, ahogy…
    A szomszédaimtól kérek pénzt a fennmaradásomhoz, de úton útfélen szidom, gyalázom őket …Micsoda pofátlan magatartás ez, tessék már mondani kedves TGM és bevándorolt társai?

  7. Talpraesett

    Azért annyi elvárható lenne, hogy ezt a finnugor kérdést végre tudományos alapon a helyére tennék. Vagy ez már meghaladja a képességeiket? Esetleg valami másról van itt szó?

  8. Renge Gézáné

    Már régen foglalkoztat a gondolat, hogy vajon mivel foglalkoznak az akadémikusok? A függetlenség azt jelenti, hogy senkinek semmi köze hozzá.?

    Örülök, hogy végre vette a bátorságot a kormány, hogy legalább érdeklődik a tevékenységük felől.

    Érdekesnek tartom, hogy már ez is felháborodást váltott ki a testületben.

    • Lajos László Fekete

      Persze hogy fel vannak háborodva mert tartanak egy esetleges honorárium csökkentéstől ! Semm más probléma nincsen :

  9. Végre itt is elkezdődött valami. Csak így tovább.

  10. Törőcsik István

    mindig is érdekellt mit, csinának ezek a Akadémikusok de nem tuttam beirni a keresőbe hogy mta de, minegy is micsinának ezek, mer ha azt mongyák hogy, ezek haza rullók akor én elhiszem mer ollyan emberek mongyák és irják akik, igaz Magyar mberek vagy Robotok és a Nemzeti oldalon álnak
    Legfőb ideje hogy móresre taníccsák ezeket a genderező haszonleső Akadémikusokat akik a több száz ezer éves Ős Történetünket is elhazudják és a Nyelvünket is!!!
    én, nem vagyok frusztrállt attól hogy a középiskolából kimarattam és nem útálok senkit akinek felsőfogú végzetsége van mer, megtanittot az Élet de ezeket a Haza árullókat nagyon útálom mer felvágósak meg a sok pézt is irigylem amit a haszontalan kutakodásaikra kőtenek ahelyet hogy nekem adnák
    úgy hogy jó hogy a kormány oda figyel, ezekre akik PHD-t meg más szín tetikus kábitó szereket kevernek boszorkány konyháikban hogy azzal mérgezék a romlatlan ifjúságot és a gyanutlan Magyarokat!!!
    Tessékmondani ezt medig csináhatják még bűntetlenül???

  11. Nagyon kilóg itten az paripának lába…

  12. Vannak olyan szervezetek, melyeket vezetőik és tagjaik is a saját hűbér-birtokuknak tekintenek. Ilyen az MTA is, mely ugyanúgy nem számolt el pártállami múltjával, mint például az egyházak (pedig lett volna mivel!).
    Most sem a politika, hanem egy újságíró hívta fel a visszásságokra a figyelmet.
    Ugyanilyen érinthetetlen rendszer az egészségügy, ahol a főorvosi maffia uralja a terepet és mindent megtesz a változások elkerüléséért, mely esetleg megnyirbálhatná teljhatalmukat.
    És akkor még nem beszéltünk az egyetemi világról, ahol a társadalomtudományokat szinte kizárólag a mai kormánnyal szemben álló brancs uralja.

Hozzászólás a(z) Matagi bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük