E jelben győzni fogsz!


Megdöbbentő fejleményeknek lehetünk tanúi a magyar pártpolitikában. Azzal, hogy Orbán Viktor lelépett az illiberális állam eszméjének talapzatáról és bejelentette: kormánya kereszténydemokrata szellemiségű, még inkább azzal, hogy a keresztény kultúra megóvásának igénye, sőt követelménye bekerült az alkotmányba, legújabban pedig azzal, hogy a kereszténydemokrácia fellegvárában, Németországban, a CSU és CDU vezérei, Seehofertől Merkelig úgy fogadják Orbánt, mint valami igazi váteszt, nos, mindezekkel nyilvánvalóvá lett: Magyarország vezető szellemi irányzata a kereszténydemokrata eszme.

De azért voltak zavaros előzményei ennek. Mert a dolog azért különös, mert mindeddig a hazai Kereszténydemokrata Néppárt aprócska rétegpártként határozta meg önmagát. Emlékszünk, hogy Torgyán József még azzal tüntetett a hagyományos értékvilág mellett, hogy kijelentette: „ha kell, a hátamon viszem be a kereszténydemokratákat a parlamentbe”. Ez akkoriban volt, amikor a KDNP élén bizonyos Giczy György elnökölt, és aki alatt ingadozni, majd repedezni, végül szakadozni kezdett a vallásos tábor.

Megalakult a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ), amit végül nem Torgyán és az FKGP, hanem a Fidesz vitt magával az Országgyűlésbe.

Ugyanakkor a parlamenten kívül rekedt KDNP lassan elenyészett. Persze nem olyan lassan, hogy a parlamenti kereszténydemokratáknak ne kellett volna perek sorával küzdeniük jogaikért, érdekeikért. A kizárások, belharcok, sőt a nagy öregek – Varga László, Isépy Tamás halála után – a Semjén Zsolt-féle társaság maradt győztesen a porondon, s így elmúlhatott az MKDSZ-közjáték, a párt visszakapta nevét, és ismét parlamenti pártok sorába emelkedett a patinás nevű szervezet.

Kereszténydemokrata fordulat

Nos, mostanra a mindeddig nagypárti segítségre szoruló kereszténydemokrata mozgalom rendkívül sikeres lett. Eszmeisége átitatta a nagyobbik testvérpártot, s a Fidesz – bár erről kongresszusi határozat egyelőre nem született – látható egységben sorakozott föl a kereszténydemokrácia mellett. A pártot követte, illetve szemlátomást követi a holdudvar. Újságírók, értelmiségiek, mozgalmi emberek, de még az internet világának lelkes komment-harcosai is beálltak a magasba emelt kereszt mögé.

A keresztény kultúra védelme jelszó lett, programmá változott, három egyszerű szóval kifejezi mindazt, amit a kormány évek óta képvisel.

Benne van a szocialista modernizmust megelőző magyar identitással való azonosulás igénye, a fehér európaiság PC-mentes vállalása, a migráció jogosultságának, indokoltságának tagadása, de még olyan összefüggéseket is fel lehet benne fedezni, amelyeket a konzervatív közép-európai pártcsalád évtizedek óta képvisel: jóléti demokrácia, tradicionális értékvilág, erős állami, társadalmi kontroll.  

S természetesen a kereszténydemokrata fordulat mögött ott áll a karizmatikus magyar miniszterelnök, aki a német, osztrák, visegrádi testvérpártokra figyel. És e figyelemben – még csak merész fantázia sem kell hozzá – felfedezhetjük akár azt is, hogy a kereszténydemokrácia felvállalásával Orbán bejelentkezett Konrad Adenauer, Helmut Kohl, sőt tulajdonképpen Angela Merkel örökségéért.  

Ihletett döntés

Már csak az a kérdés, hogy az apró és tulajdonképpen mindeddig jelentéktelen kereszténydemokrata eszme miképpen bírta átitatni mára a politika centrumát.

  • Elképzelhető, hogy a KDNP a dolgos hétköznapok, a rendszeres munka révén szinte lépésről lépésre hódította meg szövetségeseinek szívét, míg végül eljutott oda, hogy a Fidesz majd minden meghatározó alakja felismere magában a kereszténydemokratát.
  • Elképzelhető, hogy a sokak által kedvelt, de magávalragadónak semmiképpen sem nevezhető Semjén Zsolt személyiségéből mégiscsak árad valami csendes, feltűnés nélküli meggyőzőerő, s a miniszterelnökhelyettesként nemcsak terheket vett le Orbán válláról, de hitet, s erőt is adott neki.
  • Ha cinikus és földhözragadt vagyok, azt is el tudom képzelni, hogy a kereszténydemokrácia olyasféle politikai termék, mint amilyennek korábban nevezte G. Fodor Gábor a polgári Magyarország eszméjét.
  • Ha meg patetikus és emelkedett magyarázatot keresek, akkor azt is feltehetem, hogy isteni sugallat fordította a kereszténydemokrácia irányába a kormánypártot.

És mivel a többi nem valószínű, a spirituális ihlet tűnik a hiteles magyarázatnak. Dacára annak, hogy ateista vagyok.


A szerző: Ratius

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

15 hozzászólás

  1. nem vagyok és soha nem is voltam ateista, és nagyon egyet tudtam érteni azokkal a papokkal lelkipásztorokkal akiknek nem tetszett, ha pártok politikusai a keresztény kultúrát , kereszténydemokráciát emlegették, de halvány gőzük se volt pl. a hitről, a hívő emberekről, amúgy csak sztereotípiákban gondolkodtak róluk, ácsingózva a szavazatukra
    mára én is változtam mert sztem élet-halál kérdés, hogy nemzetek Európája maradjon itt gyerekeinknek, unokáinknak a különféle hagyományokkal, ha tetszik kisebbségekkel is, mint amit eddig is jelentett a vén Európa
    a kormányfő és a kormánypárt láthatóan ráérzett erre ,sztem nagyon jól tette, ahogy Orbán Viktor mondta legyen valaki bármilyen viszonyban a Jóistennel, ez egy olyan út, amire mindenki ráléphet

  2. Rácziusz bácsikáék soha nem fogják megérteni, hogy az ateista vallás csak a modern keresztény hit és kultúra testén maradhat életben és folytathatja parazita életmódját, a többi liberális degenerációval egyetemben.

    • grummanavenger

      Ez egy nagyon pontos meglátás. Olyanok, mint a vírus. Megölik a gazdaszervezetet, kerül, amibe kerül. Az életükbe kerül.

  3. A Fidesznek annyi köze van a kereszténységhez, mint Gyurcsány Ferencnek az igazmondáshoz: nyomokban előfordulhat benne, de többnyire mentes tőle.

    • No és ezt te mi alapján mondod ki? Honnan tudod, hogy a Fidesz tagjainak milyen a hitélete, vagy mennyire meggyőződéses hívők? Tudtad hogy minden héten eljárnak Istentiszteletre pl a képviselők, és reggeli csendességgel kezdik a napot? Tudtad hogy támogatják a keresztényeket itthon, Szíriában, Jordániában, stb? És tudtad hogy mit mondott Jézus? „Aki nincs ellenünk az, velünk van”. Dehogy tudtad, csak hablatyolsz össze-vissza.

    • Safranek:”A Fidesznek annyi köze van a kereszténységhez, ”
      Na ilyenek -mert nem egyedül van- az IDIÓTÁK.
      Már ezerszer leírták -de ez a barom nem olvasta- hogy a FIDESZ a keresztényi értékekről beszél, amik szerint ÉL(!!!) egy született európai akkor is ha nem vallásos.
      Például a feleség meg a család nem a férj tulajdona, hanem a társai az életben, és ezért nem járnak a nők burkában és nem lehet megkövezni őket, vagy elvágni a torkukat.
      Persze az ilyen „safranek” barmoknak ez magas, érteni kell.

  4. Az ateizmusnak semmi köze a libsikhez, de még a vallásgyűlölethez sem.
    Egy embernek vagy van erkölcse vagy nincs, mindössze ennyi a különbség ember és embernek látszó lények között.
    A muszlimok ékes példái annak, hogy egy „vallás” mennyire el tudja ferdíteni minden egészséges lélekkel született emberpalánta erkölcsét, egy gyilkosságra, kegyetlenségre hajlamos, sőt arra büszke szörnyeteggé átalakítva. S épp a mozlimok azok is, akik más vallásúakat legjobban gyűlölik.
    Úgyhogy azért mert némely erkölcstelen álhumanista, álliberális csoport „ateistának” nevezi ki magát, mi ne ássunk egymásnak árkokat, hisz ellenségeinknek épp ez a célja, hogy megosszon bennünket.
    Fogjunk össze keresztény alapon, készüljünk fel támadásra, nehogy váratlanul érjen mikor mondjuk Vatikán egére egyszercsak megjelenjen egy félhold hologram kivetítve, s megszólaljon egy Antikrisztus sztentori hang:
    „E jelben győzni fogsz”
    S amikor a megkövült hívőknek az ellenpápa majd kijelenti, hogy adjuk meg magunkat, s a Biblia utolsó fejezetében beígért 1000 éves örök béke érdekében hódoljunk be az iszlámnak.

  5. Ihletett döntés? Ez egy teljesen logikus lépés. Mit akar a ballib globális elit?
    Felbontani mindent, ami a jelenleg a stabilitást, a gyökereket jelenti Európa népének: a családokat, a gyermekvállalást, a hagyományos férfi-nő kapcsolatot, a vallást, a nemzetállamokat, stb. Teszi mindezt úgy, hogy liberálisnak és demokratának nevezik magukat, holott szerintem egyik sem jellemző rájuk igazán. Mi az az ideológia, ami épp ennek az ellentétét képviseli?
    Nem kell vallásosnak lenni ahhoz (én sem vagyok az) , hogy belássuk, hogy a kereszténység olyan értékeket képvisel, olyan erkölcsi normákat határoz meg, ami épp a fentiek ellentéte, és amit magáénak tekinthet minden – nem vallásos is – jószándékú ember.

    • „És mivel a többi nem valószínű, a spirituális ihlet tűnik a hiteles magyarázatnak. Dacára annak, hogy ateista vagyok.”

      Ez a mondat nagyon fontos, azért, hogy az izlámmal fel tudja venni nemcsak Európa, hanem a nem izlám világ. Aki nem vallásos, attól még élheti és éli is a Mózesi tizparancsolatot, és akkor még nem létezett a kereszténység.
      A CSU, CDU a keresztényi meghatározással inditja a pártja rövidített nevét.
      A kommunista Merkel mióta kisajátította a pártot – valószínûleg hosszú ideig tartó elôkészítés után – egyfolytában két lábbal és tetemes súlyával mást sem tesz mint annak az értékeit tapossa.

  6. Ez a Nyugat muzulmánokat exportáló terveit védi ki. Belföldi használatra jobb az illiberalizmus.

  7. A kereszténység azért tud még mindig felfényleni a porból, ahová lelökték, mert gyakorlat alapú rendszer, csak ez soha nem lett hangsúlyozva, mert ugye a Hit az Isteni kinyilatkozatás mellett teszi le a voksát. Gyakorlat alapú azért, mert már a kezdetektől fogva viták övezték, állandóan zsinatoltak, próbálták újra és újra értelmezni. Ez a folyamatos újraértelmezés tette élővé. Nem lehet lesöpörni az asztalról, mert ezek a valaha volt legjobb megoldások, amik születtek. Gyakorlatalapúak, nem vezérli őket semmilyen dogma, mert a dogmákról is gyakorlat alapú vita döntött. Ennél kifinomultabb rendszer nincs, és nem is lehet alkotni, mert ahhoz nem elég a liberális világ összes esze sem. Ahhoz egy Isten egy Zseni kellene, hogy ez átdolgozható legyen. S mivel valószínűleg a hosszú, csendes-és-hangos érlelés már önmagában a leghelyesebb megoldásokhoz vezet, az az Új Isten vagy Zseni is csak megerősíteni tudná a benne foglalt legfontosabb megállapításokat.

  8. grummanavenger

    Eddigi tapasztalataim szerint az úgynevezett történelmi baloldal minden ilyen zászlóbontást élből antiszemitizmusnak bélyegzett, mondván a keresztény jelző csak egy kódnyelvi kifejezés a nemzsidóra. Meglátjuk. Ki ennek örülne, ki annak…

Hozzászólás a(z) Kaktusz bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük