A szerencsétlen nők kora


A nyelv fejlődik, változik és a fogalmak jelentésében vannak átmeneti időszakok. Régen az emberi lények egyes egyedeinek nemét két fogalommal, száz százalékos biztonsággal le lehetett írni. Valaki vagy nő volt vagy férfi. Nem voltak átmenetek.

Már bőven a nyolcvanas évek voltak, amikor Budapesten láttam valakit, akinél megzavarodtam a kategorizálást illetően, habár hasonszőrű későkamasz, gúnyolódásra hajlamos fiatalemberek társaságában voltam, végül arra jutottunk, hogy nagyon kellemetlen lehet ez a betegség, és sajnáltuk szegényt. Pedig csak egy szimplán homoszexuális lehetett, aki feszegette az aktuális társadalmi viselkedési szabályok adta kereteket. Ifjúkori liberalizmusunkban később már üdvözöltük, hogy egy ilyesfajta szexuális viselkedés már nem zár ki automatikusan az átlagos emberek közösségéből. Mert nálunk a homoszexuálisokkal kezdődött minden.

Mekkora marhák voltunk!

Ugyanis végső soron ez a folyamat vezetett el a Paprika Réka Kingák és Zsurzsán Aniták keletkezéséhez, egzisztálásához és tolerálásához. Bennem akkor tört meg a tolerancia füstüvege, amikor előbbit énekelni hallottam a tüntetésen, majd valaki belinkelte három percét a szextingről.

Aztán a Mandiner szemlézte Zsurzsán Anita megnyilvánulását a méhe gyarmatosításáról. Ez utóbbit magam nem olvastam volna el elegendő bátorság híján, ha Aristo kolléga halált megvető bátorsággal meg nem teszi ezt, nem ír róla, sőt nem turizik egy képet nevezettről, amin az úgy néz ki, mint egy illusztráció Desmond Morris A csupasz majom című könyvében. Aristo úgy írta meg cikkét, hogy a kép a szöveg fölé volt másolva (láttam), mert felpillantva mindig éreznie kellett a feladat súlyát, az emberiséget fenyegető veszélyt.

A szomorú az, hogy két célszemély tulajdonképpen akár vonzó nő is lehetne, ha nem teszik ezt magukkal.

Mélységes ellenszenvem nem az emberi lénynek vagy a nőknek, a nőnek szól, hanem annak a borzalomnak, amivé a liberalizmus, a feminizmus és a genderizmus tette ezt a két szerencsétlent.

Visszatérve a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójára és annak nő és férfi „koncepciójára”, az volt az az utolsó időszak, amikor a fiatal felnőtt nők és férfiak élete alapvetően párhuzamosan és egymásra figyelve-reflektálva zajlott.

A XXI. század első évtizedének végére azonban valami végletesen megváltozott. Erre akkor döbbentem rá, amikor rájöttem, hogy kocsmákba, kávézókba betérve manapság döntő többségében színtiszta női- vagy férfitársaságokat látok, vegyeseket alig. Visszaemlékezve 20-30 évvel korábbra: a vegyes társaságok voltak az uralkodóak. Mindkét nembéliekkel előfordult persze, hogy a másik nem társaságát nélkülözve ruccant ki este, de mindenki érezte, hogy ez a hiábavalóság alapesete.

Az világos volt mindkét nem számára, hogy nagyon nem vagyunk egyformák, de az is, hogy a nagyon nyilvánvaló okon kívül (szex) az együttműködésre azon kívül azért szinte minden más is olyan, hogy valamelyik nem jobb benne.

Kétségtelen, hogy akkoriban több férfisoviniszta hülyét lehetett találni, míg nőből a férfigyűlölő ritkaságszámba ment.

Azt is tudta mindenki, hogy a családalapításért és a gyermekekért a nők több áldozatot hoznak, csak nem mondtuk ki, mert ciki lett volna a férfiak számára (ez a több vállalás akkor is igaz, ha a férfi szerepüket ellátó férfiak is hatalmas áldozatot hoznak). Viszont mindenkinek természetes volt, hogy ez így van, mert akkor sem, mint ahogy most sem, senkinek nem volt jobb ötlete arra, hogyan lehetne másként megoldani. Senki ne mondja, hogy mostanra sikerült, mert rengeteg a boldogtalan, nincsenek gyerekek és családok.

Két elkövetővé vált áldozatunk ennek a folyamatnak a figyelmeztető végterméke.

Férfiszerepünk korcsosulását jelzi, hogy legyőzni akarjuk őket, és nem megmenteni. Ezt a természetes vágyat az nyomja el, hogy nem tekintjük őket nőnek. Erre persze alapos okunk van, mert nem is azok. Önmagukat nemtelenítő és így embertelenítő szerencsétlenekről van szó, akiknek már nem mertünk szólni, hogy kérjenek segítséget, és a polkorrektség mára oda „fejlődött”, hogy már nem is lehet nekik szólni. Ezek az emberek nem beteg emberek a szó egyedi értelmében, ők csinált elmebetegek, akiket egy velejéig gonosz és ostoba ideológia torzított el akkor is, ha a saját felelősségük ebben meghatározó.

Persze milyenek lehetnének a szerencsétlenek, ha egész életükben azt hallották, hogy minden a jogaikból ered, a természetnek és annak törvényeinek nincs köze a dologhoz. És persze jogaik feltétlen érvényesülése független attól, hogy mások jogai hogyan is érvényesülnek. Még a nem a cizelláltságáról ismert férfijogvédő szubkultúra számára is világos, hogy ezen szerencsétlenek szenvedése és így a férfiak szenvedése mögött is az a szeretetlenség és szerethetetlenség áll, amely a személyiség ilyen torzulásának következménye.

Az elmebaj maga a szeretet adására és elfogadására való képtelenség.

Az elmúlt harminc évben olyan nőket hoztunk létre, akik jogokat akarnak szeretet helyett és kegyeket osztogatnak szeretés helyett. Az egyes nőnemű ember szerethetetlenségét és szeretethiányát nem lehet általánosan orvosolni. Egy olyan társadalmi hangulatban, amelyben minden arról szól, hogy minden jár neked, mert jogaid vannak, senki nem veszi tudomásul, hogy a sikeres és működő emberi kapcsolatokhoz szerencse és a másik megértése, támogatása is kell. Annak elfogadása nélkül, hogy biológiai adottságaink és tulajdonságaink különbözősége miatt nem feltétlenül ugyanattól leszünk boldogok, tulajdonképpen azt jelenti, hogy csak egymástól lehetünk boldogok.

Aki olvassa (én például szakmai okból) a párkapcsolati blogokat, az tudja, hogy szinte senki jó közérzetének nem feltétele, hogy a másik is jól érezze magát. A legmesszebb akkor mennek, ha azt mondják, hogy jól éreztük magunkat együtt. Addig szinte egyik sem jut el, hogy ráébredjen az ideális és önfenntartásra képes állapot az, ha mindkettőjük jó közérzetének feltétele a másik jó közérzete, mert így mindketten érdekeltek lesznek a jól sikerült hétköznapokban.

Ez az egész őrület már rég nem az ideológiáról szól, ez az embernek mint személyiségnek az összeomlásáról szól.

Ne kelljen alkalmazkodni senkihez és semmihez, ne kelljen felelősséget vállalni semmiért, az állam küszöbölje ki még a szerencse-szerencsétlenség faktort is.

Ahogy a társadalomban is, a személyük létében is a szabadság-felelőtlenség gyilkos egyensúlyában gondolkoznak.

Korunk a szerencsétlen nők kora, akik szerencsétlenné teszik magukat és mindenki mást is.

Nők, lányok, anyák, feleségek, nagymamák nélkül nincs semmi, szabadság se. Aki egyik sem akar és tud lenni, akinek ezek megélése veszteség, az pont azt pusztítja el, amiért egyedül léteznie érdemes egy emberi lénynek.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

37 hozzászólás

  1. Éva, úgy látom nem értetted ezt az egészet.
    Fuss neki mégegyszer, de ha úgysem megy, hagyd a francba… 🙂

  2. Falun az ilyen paprekakingakat le idiotakurvazzak es jobb esetben nem kapnak ket egyformat – tudom, varosban az ilyet nem illik. ( talan ezert ez ehhez hasonlo lenyek soha nem elnek falun )

  3. A nőknek alacsonyabb a kudarctűrése – pl. a hiúságuk miatt – mint a férfiaké, ezért velük szemben rendre alulmaradnak a munkahelyi karrierépítéssel járó pozícióharcokban.

    Mire rájönnek, hogy férfi szövetséges (is) kéne melléjük, már kiégették magukból a szeretet-adás velük született képességét és így a családalapítás képességét is.

  4. Virág Poli

    Szívem szép hölgyét én átvitt értelemben is,és akár szó szerint is, a tenyeremen hordoztam volna.Meg is próbáltam,és nagyon akartam.De sajnos nem engedte…Közeledtem felé csendesen,kedvesen,szép szóval,szerelemmel,finom érzékiséggel,mindhiába.Úgy de úgy akartam szeretni!..Fel adtam évek múltán mert reménytelen volt küzdelmem.Egy olyan szerencsétlen személyiség volt akit arra neveltek hogy az ölelést,a gyengédséget,a szavaimat ne tartsa semmire,ne értékelje.És valóban,magam se hittem volna hogy az égvilágon semmit,de semmit nem tudtam változtatni rajta,és a helyzeten.Sajnos ha így vannak szinte gyerekkoruktól nevelve lelkileg a lányok,és ehhez jön egy akarnok csökönyös természet,(különben talán formálható)akkor ember,pardon férfi legyen a talpán aki meg tudja törni a gonosz varázslatot,és a makrancos hölgyből finom feleséget,asszonytársat tud formálni.Nem kis feladat…

  5. „ők csinált elmebetegek, akiket egy velejéig gonosz és ostoba ideológia torzított el akkor is, ha a saját felelősségük ebben meghatározó”
    Egyetértek.
    Aristoval is egyetértek, amikor azt írja, hogy kiüresedett, megöregedett és magányos sors vár rájuk.
    Viszont megjegyezném, hogy van egy másik riasztó jelenség is, ami viszont a férfiakat érinti. A „mamahotel” jelenségre gondolok. Nem lehet, hogy a kettő összefügg egymással?
    Nem lehet, hogy egy egész generáció esett áldozatul a mesterségesen eltorzított liberalizmus terjesztői által?

  6. „mert felpillantva mindig éreznie kellett a feladat súlyát, az emberiséget fenyegető veszélyt.”
    :-DDDDD
    Zseniális az egész cikk!

  7. ” a genderizmus”
    Kérnék egy kis protekciót. Van, mikor ezt a szót a PS nem engedi át.

  8. „Ezek az emberek nem beteg emberek a szó egyedi értelmében, ŐK CSINÁLT ELMEBETEGEK, akiket egy velejéig gonosz és ostoba ideológia torzított el akkor is, ha a saját felelősségük ebben meghatározó.”

    Na, végre!!!!
    Kimondta azt, amit mindenki eddig csak körülírni tudott.
    Így van!!!!

  9. „csak egymástól lehetünk boldogok”

    EGYÉRTELMŰ!
    A nyomorult mindenféle dzsender-ménkű azért erőszakos, azért fasisztoid, mert boldogtalan és az is marad., míg az idő.

  10. A ‘feminizmus’ nem az egyenjogúságról, hanem az individualizmusról szól. Eredménye sajnos tisztán látszik.

  11. Szerencsére ez a „nemesítés” a hibrid kategória! Csak azt nem értem,hogy miért reprodukálhatják magukat örökbefogadás, béranya stb. módszerekkel? A kiskorúak védelme az smafu?

  12. „Ezek az emberek nem beteg emberek a szó egyedi értelmében, ők csinált elmebetegek, akiket egy velejéig gonosz és ostoba ideológia torzított el akkor is, ha a saját felelősségük ebben meghatározó.”

    Én is mint az előttem szólók, ezt a mondatot tartom a legtalálóbbnak.
    Egy német közmondás jutott még az eszembe, ami érzésem szerint ezt a hozzáállást a legjobban megfogalmazza:

    „Wer im Glashaus sitzt, soll nicht mit Steinen werfen – niemandem seine eigenen Fehler oder Taten vorwerfen oder Eigenschaften, die man selbst hat, in bestimmten Situationen vorsichtig sein, eine Situation durch sein Handeln nicht verschlimmern.” Wikipedia

    Ezek a lények valóban egy üvegházban élnek, ahol mesterséges körülmények között, esetleg önbeporzással szaporodnak, nincs bibe és porzó, de van manapság sok máááásik! lehetőség a tudománynak hála.
    Velük szemben állnak a szabad természetben élők, akiknél a beporzás sem mindig sikerül elsőre, de legalább is addig próbálkoznak amíg….

  13. heroes_never_die

    Rengeteg külföldi cikket, tanulmányt olvastam a gender tébolyról (szintén szakmai okok miatt), de a lényeget itt láttam elöször PA megfogalmazásában, pedig mennyire egyszerü igazság: a szerethetetlenség, szeretni képtelenség, szerethiányosság emberhez nem méltó elegye, amely az „egymástól lehetünk boldogok” megvalósitását kizárja.

    Világszerte túltermelést tapasztalhatunk a szocio-pszicho-gender és hasonló ál-tudományok gyakorlóiból, akik folyamatosan mérgezik a nök és férfiak közötti kapcsolatot, ideológizálják az egész magánéletet, miközben elvárják, hogy az általuk mélységesen lenézett társadalom/állam, tehát a valódi értéket produkáló, adófizetö többség, a normális hétköznapi emberek eltartsák öket. A konfliktusok redukálása helyett inkább újabb és újabb, mesterségesen kitalált ellentéteket kényszeritenek a protagonistákra, ezáltal „igazolva” a saját nyomorult egzisztenciájuk „létjogosultságát”.

    Nem az „állam gyarmatositja a nök méhéit”, hanem az ilyen figurák ejtik túszul a közgondolkodást, mentálisan gyarmatositva ezáltal a következö generációt.

    Kiváló elemzés!

    • Úgy hiszem, hogy ön is mint én is, meg sokan mások anno, a szülők által felügyelt -, a másik szobából – házi bulikon, valamint az Ifjúsági Parkban ismerkedtünk a másik nemmel. Illetve a gimnáziumi tàncórákon.
      Mi voltunk a második koedukált osztály a régi hírű gimnáziumban és persze az „Idősebbekhez” vonzódtunk inkább mint a 14-15 évesekhez.
      Anno még ötórai teák is léteztek, ahová lányok felnőtt kísérő nélkül is elmehettek táncolni, partner után „nézni”.

      Ahogy a cikkíró is írja, mostanság inkább elkülönülnek egymástól a nemek, talán felsòbbrendűségüket demonstrálván?

      • heroes_never_die

        Igen, rengeteg lehetöség volt ismerkedésre, akár tinédzseres lázadozásra is (’70-es évek) és rettenetesen izgalmas volt a fiúkkal való évödés 🙂 Persze sms, vagy chat helyett akkor még titokban dugdosott szerelmes leveleket kaptunk, vagy pl. az elsö randi és igy tovább.

        Ezek a lélek nélküli, magukat „tudósnak” képzelö, nonstop „önmegvalósitók”, illetve arra ösztönzök a romantikát, a felfedezés izgalmát irtják ki minden eszközzel, valamint mechanikus szexet propagálnak erotika helyett (ld. kisgyerekek korai szexualizálása pl.).

        Vicces, ahogy tagadják a nemek közötti különbségeket, de ha tettlegesen provokáló, nönek látszó lényeket kissé ellöknek, mint a ligeti koszlidércet (by Aristo), vagy a tusványosi füttyögös amazonkát, akkor kórusban hördülnek fel az eseten.

        A 3.-4. hullámos feminácik -szerintem- fasisztoid elve alapján a fehér, európai jellegü férfi ma a legalacsonyabb kasztba tartozik. Bárki más „magasabbrendü” nála.

        • Kulcsár István

          Valahányad-hullámú feminácik emlegetett új elve nekem azt a feleséget dézi a zeszembe, aki előbb mindent elkövet, hogy letörje férjura kisördög szarvacskáit, aztán meg panaszkodik, micsoda egy töketlen alak lett belőle.

  14. ►Péter Torosi
    Az aljas rágalom meg trollkodva.

  15. Hazai termék

    Ultragyenge hímsoviniszta maszlag a poszt. A szerző valószínűleg még sohasem találkozott valódi nővel.

    • heroes_never_die

      Ezek szerint én, akit eddig mindenki „valódi nönek” tartott és a cikket PA egyik legjobb irásának tekintem, ugyanúgy himsoviniszta vagyok? 😀 😀 😀 Felveszem a repertoáromba, mert az ötlet tetszik 😀

  16. Nehéz megérteni ezeket a nőket. Nyilván vannak köztük születésüktől kezdve sérült lelkületű személyek, ilyen lehet ez a molylepke kinézetű ifjú, akinek bármit mondassz, akár a legnagyobb jóindulattal is rögtön támadásnak érez és visszatámad. Az ilyennek, ha akár az anyja azt mondja, hogy vigye le a szemetet rögtön letámadja, hogy neki senki ne mondja meg, hogy mit csináljon (és természetesen anyu inkább leviszi maga, mert a gyerek megint depis). Paprika más, ő nem eléggé szép nő, ezért kell egy kis önreklám, de ha egy hímnemű int neki rögtön ugrik és olyan lesz, mint egy torkosborz.

  17. Ráadásul Sorosék milliárdos balliberális háttérhatalmi bandáik ezeket támogatják a milliárdjaikból.

  18. Nagyon jó írást olvastam Öntől PA!
    Köszönöm.

  19. Csak a mikropöcsű kisfiúk félnek a női egyenjogúságtól.

  20. grummanavenger

    Tény Nr. 1. Ma a legtöbb családalapító korban lévő férfi éretlen, érzelmileg alkalmatlan, sőt – akár diplomával/diplomákkal – szellemileg is alkalmatlan, mert merev, akarnok, vagy éppen gyáva, zárkózott. Nők tekintetében a szempontok: csöcs, segg, főzni tud-e, sz… tud-e, ha ez megvan, a nő lehet egy fullidióta hisztigép. A belső tulajdonságok sokadlagosak. T.A.K.
    Tény Nr. 2. Ma a legtöbb családalapító korban lévő nő éretlen, érzelmileg alkalmatlan, sőt – akár diplomával/diplomákkal – szellemileg is alkalmatlan, mert merev, akarnok, vagy éppen gyáva, zárkózott. Férfiak tekintetében a szempontok: hímtag, felsőtest, fej (haj!!!), pénze van-e, d… tud-e. Ha ez megvan, a férfi lehet egy agresszív bugris. A belső tulajdonságok, együttélés képessége sokadlagosak. T. A. K.

  21. „Azt is tudta mindenki, hogy a családalapításért és a gyermekekért a nők több áldozatot hoznak, csak nem mondtuk ki, mert ciki lett volna a férfiak számára”

    Ez csak akkor igaz, ha a férfiak élehosszon át tartó gürizését nem tekintjük áldozatnak, inkább szórakozásnak fogjuk fel, amihez képest a nők otthonmaradása a gyerekkel szörnyű tehertétel. Érdekes elképzelés, de még érdekesebb, hogy mennyire sikeres a feminizmus, pl. azzal hogy ilyen agyalágyult gondolatokat általánosan elfogadottá, hovatovább megkérdőjelezhetetlenné tett. A férfiaknak semmilyen választása nincs, egy életen át főmunkaidőben kell húzni az igát a családért, de ez nem áldozathozatal, ugyan már kérem… A férfiak utálják a szeretteiket és örülnek ha tőlük távol élvezhetik a munka örömeit.

    • Paranoid Android

      Én a saját élettapasztalatomból indulok ki, szinte minden általam ismert családban a nők több időt (mondom időt, nem szükségképp energiát) fordítanak a családi funkciókra, magyarul kevesebb szabadidejük van. Amúgy meg teljesen igazad van. A normális családokban azonban az idő és az energia felhasználás kiegyenlíti egymást, a különbségeket meg kibírják, mert szeretik egymást.:)

Hozzászólás a(z) heroes_never_die bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük