És akkor most mi van?

Most, hogy túl vagyok a kötelező méregtelenítésen (gőz, masszázs, csillámpónis rajzfilmek megtekintése), újra rákattantam a szerre és megnéztem, elolvastam az ellenzéki politikusok, szakértők és propagandisták, illetve bérkommentelők reakcióit a vasárnapi sajnálatos eseményekre. Aztán megpróbáltam összegezni a benyomásaimat. De ezek a benyomások csupán egy mondatban tudnak összesűrűsödni: Ennyire senki nem lehet hülye. Pedig de.

Nagyon optimista idealistának kell ahhoz lenni, hogy az ember megértő legyen az ellenzéki véleményvezérekkel szemben, hiszen azok teljesen mellőzik a valóságot a helyzetértékeléseikben. De még a szavazati arányokban és a szavazásra ráhúzható szociológiai adatokban fellelhető tények tekintetében is teljes a homály.

Szerintem a szavazók viszont a valós tények és a valóság tűpontos ismeretében hoztak méltányolandó döntést.

Nagy számban találkozom ugyanis a következő két szavazói attitűddel:

Ezek a szavazók mindent elhittek, amit az ellenzéki sajtó írt a Fidesz lopásairól (igen, az 1300 milliárdot is, táskában, készpénzben és gyémántban), de annak ellenére a Fideszre szavaztak. Azért, mert közben az ő életszínvonaluk is nőtt, migránsokat meg nem akarnak. Mérhetetlenül rossz a véleményük az ellenzékről, biztonságot akarnak. Nem tévedés, ugyanis a megdurrantott 1300 milliárd a „valóság” része lett, ehhez képest kell nézni azt, hogy ezek az emberek mire számítanak az ellenzéktől.

A másik szavazói típus is utálja az ellenzéket és retteg az ellenzék győzelmétől, de hatalomtechnikai  alapon hozta meg a döntését. Az alapján szavazott az ellenzékre vagy a kormánypártokra, hogy milyen eredményt várt. Ha veszélyben érezte a Fidesz győzelmét, akkor a Fideszre, ha biztosnak, akkor a kétharmad megakadályozása érdekében valamelyik ellenzéki pártra vagy az MKKP-ra.

Vegyük észre, hogy ez ezek a választói logikák mind a kormánypártok, mind az ellenzéki pártok számára megfontolandó következtetésekkel járnak.

A Fidesz kormányzati teljesítménye és migrációs politikája „el van ismerve” ebben a választási eredményben.

Az ellenzék propagandája is benne van az eredményben, hiszen, ha nem tudják kialakítani ezt a negatív véleményklímát valószínűleg durvább vereséget szenvednek. Ugyanis a kétharmadtól való ódzkodás is propagandatermék csupán.

Ha igaz a Fidesz és a szavazók helyzetértékelése, akkor válság van és válság idején a legjobb megoldás az erős kormány. Akkor ez a választói döntés még jobb.

Mindezekből következően a Fidesz számára megmaradt az a lehetőség, hogy kompetenciája alapján jelentősen bővítse a szavazói támogatottságát az ellenzék rovására. Orbán alkalmassága és a Fidesz domináns néppárti jellege nem kétséges többé.

Akkor is hatalmon maradhat, ha a hibái nyilvánvalóak.

És itt eljutottunk a Fideszes törzsszavazói bázis értelmiségi részének alapvető problémájához. Melyek azok a problémák a Fidesz és a jobb oldal működésében, amelyek kezelendőek és kezelhetőek és melyek azok, amelyek az emberi létforma sajátosságai és kiküszöbölésük vagy kiküszöbölhetőségük hite veszélyes illúzió csupán.

Az nem kétséges, hogy rengeteg mindent kell jobbá tennünk. Eddig, az elmúlt harminc évben végig a hülye liberálisokkal való vitával voltunk elfoglalva. A közbeszédet és az ország hangulatát harminc éve néhány ezer liberális hülye és gazember határozza meg, akik a magyar baloldalt is sikeresen szétzüllesztették. Sikeresen mindenkit liberálissá tettek, azokat is, akik rémálomként élik meg a nyílt társadalom álmát.

A harmadik kétharmad azt üzeni számunkra, hogy az emberek pontosan tudják, hogy a liberalizmus mekkora baromság és nem kérnek a tehetségtelen társadalommérnökök ügyetlenségéből és végletes embertelenségéből.

A Fidesz kritizálása nem a „sorosügynökök” privilégiuma, hanem a jobboldaliak kötelessége. Világosan látszik, hogy nincs jó kormányzás tömegtámogatás nélkül, anélkül, hogy a hatalmi elit és a támogatóik ne kommunikáljanak folyamatosan egymással. Javítanunk kell a Fidesz stílusán és egyúttal vissza kell szereznünk ebben a konzervatív országban a közbeszéd feletti konzervatív dominanciát.

Az elkötelezettség és a támogatás nem jelent feltétlenséget, mi azt akarjuk, hogy a Fidesz ne a kisebbik rossz, hanem a nyilvánvalóan sokkal jobb legyen.

Eszünkbe sem jut az végtelen baromság, mint a liberálisoknak, hogy tulajdonképpen a liberális értelmiségnek kellene kormányoznia, nem is a politikusoknak. Mi csak azt akarjuk, hogy a kormányzat, a kormánypártok is érzékeljék azt a véleményklímát, ami a jobboldali, hála a nyolc évnek, egyre jelentősebb, sokszínűbb és hatásosabb jobboldali közösségekben van. Mi reagálunk a valóságra, mi vagyunk a társadalmi valóság és ha egyenlőek lesznek végre a nyilvánosságban az esélyeink, akkor a megtévesztett ellenzéki szavazók is rá fognak jönni, az ellenzék pártjai nem őket képviselik.

Most nem látszik még az, hogy milyen politikai logika mentén lehet felépíteni egy olyan magyar nemzeti baloldali néppártot, amely liberalizmusmentes, részt vesz a nemzeti minimumban és hatalomra kerülése nem vezetne azonnal nemzeti katasztrófához, de nem tagadjuk a létrejöttének szükségességét.

Akik pedig nem akarnak Magyarországot, akik hülyéznek és gazembereznek bennünket, azokkal mostantól nincs beszélgetés.

Mutatkozzunk végre KI a liberális hülyéknek. A liberalizmus jelenleg a nyolcvanas évek marxizmus-leninizmusának szellemi színvonalát képviseli, de forradalmi hevülete olyan, mint a bolsevik világmegváltóké 1917-ben. Ez egy marginális, lelkileg sérült agresszív kisebbség, akik nélkül mindenki boldogabb lesz.

Egymással kell beszélgetnünk végre, a saját nyelvünkön, a saját fogalmainkkal. Mi is felelősek vagyunk a kormányzás minőségéért. Nincs felelős ellenzék, nincs felelős ellenzéki sajtó, nekünk kell karbantartani a Fideszt.