Az ellenzék már a migránsok szavazataira hajt

Amikor több irányból kiderült az, hogy az ellenzék pártjai adatokat szereznek az üresen álló állami és magán ingatlanokról, sőt legújabban a nyaralóövezetekben (például a Balaton körül) található téliesített magáningatlanok, nyaralók után is érdeklődni kezdtek, érthetetlennek találtam, hogy ez miért is jó nekik. Ezzel beismerik, nemcsak azt, hogy tízezer migránst azonnal befogadnának, hanem azt is, hogy előkészületeket tesznek több százezer további migráns Magyarországra telepítésére.

Mindannyian tudjuk, hogy ez csak akkor lehetséges, ha egy, a nyugatot feltétel nélkül kiszolgáló bábkormány kerül az ország élére, valamint a magyar középosztályból, a magyar államból ki lehet préselni annyi pénzt, hogy ezt a fél milliónyi, zömében muszlim férfit németországi színvonalon segélyezzük és biztosítsuk a lakhatásukat. Aztán még azt is ki kell majd kényszeríteni a magyar lakosságból, hogy eltűrje a no-go zónák kialakítását, továbbá a közbiztonság, ma még elképzelhetetlen mértékű, megromlását.

Erre az egyedüli lehetőség az, hogy mondjuk a Karácsony -féle bábkormány az erőszakszervezeteket bevetve, vagyis a Gyurcsány metódust alkalmazva megpróbál polgárháborút indítani a saját lakossága ellen.

Ugyanis, lehet, hogy sokan nem szeretik Orbán Viktort, sokan szeretnének kormányváltást, de 30-40 százalékos életszínvonal esést és milliós muszlim bevándorlást talán túl nagy árnak éreznek még ők is ezért.

Akkor mégis miért tesznek meg mindent, függetlenül a kampányérdekeiktől, hogy a lehető leggyorsabban megkezdhessék a betelepítéseket, ha véletlenül kormányra kerülnek?

Ennek okai részben pszichiátriaiak, részben pszichológiaiak.

Pszchiátriai értelemben ezek az emberek a hatalom akarásának élnek, a hatalom, vagy annak egy kis darabkája  a minimális énkiterjesztési követelésük, mert hatalom nélkül rabnak érzik magukat, hiszen nem az van amit ők akarnak, hanem amit mások.

A liberális, a bolsevik és a nyilas gondolkodásmód ebben tökéletesen azonos.

Vona nyilvánvalóan már régóta muszlim, aki Allah akaratát teljesíti be, számára a muszlimok erősítést jelentenek, meg van róla győződve, mint az első magyar muszlim párt vezetője, hogy a mollahok arra buzdítják majd a mecsetekben a muszlimokat, hogy a Jobbikra szavazzanak.

Pszichológiai értelemben Vona tudja, hogy ha most elbukik, akkor a politikai karrierjének vége, elmehet üvöltő dervisnek Törökország valamelyik sivatagosabb részére. Láthatólag képtelen kezelni azt a kognitív disszonanciát, hogy valamennyire azért látszólag a bevándorlás ellen kell beszélnie. De láthatólag sokkal hitelesebb lesz, amikor az erdélyi magyarok ellen beszél vagy a kerítés hatástalanságát bizonygatja. Ez utóbbihoz hozzágondolja, hogy ha hatástalan, akkor le kell bontani (mert pl. akadályozza az ürgék szabad mozgását), és egyből egy boldog negyedmosoly jelenik meg a törökös szakállas orcáján.

Gyurcsány Európai Egyesült Államokat akar, tehát neki semmiféle nemzeti érzülete sincs, ő is szavazóimportként tekint a muszlimokra. Miután kiváló előadóművész és felülmúlhatatlan ripacs, bízik benne, hogy a muszlimokat is meg tudja majd szólítani, például Jumurdzsák szomorú történetével, akit kvázi egy magyar, gyaur nő kergetett a halálba, ezért minden rokonszenvünket megérdemli.

Szintén futóbolond rajongót az sem érdekli, ha nekik kell befogadniuk a komplett ISIS-t ha a Fletó azt mondja.

Karácsony Gyula-Molnár Gergely tandem egyetlen ambíciója, hogy bekerüljenek a parlamentbe, mert érzik, hogy a tíz százalékkal enyhén túlvállalták magukat. Annyira szervilisek, hogy a primitív ígérgetésen kívül eszükbe sem jut azon mélázni, hogy a magyar választók mit akarnak, esetleg mi lenne nekik a jó, csak arra koncentrálnak, mi van pontosan abban a húszsoros brüsszeli e-mailben, amelyben a választások utáni feladataikat parancsba kapták. Az még nem esett le nekik, hogy a félmillió muszlim férfi betelepítését (plusz a legszűkebb család) nem kellene reklámozni a választások előtt.

A liberális pártsaláták vezetői, tagjai és szimpatizánsai annyira hülyék, hogy ők tényleg azt gondolják, hogy a világ, a nagy globális emberiség érdeke, hogy azok a nigériai bűnszervezetek élénkítsék hazánk gazdaságát, amelyekben meghiúsult üzlet esetén szokás a másik fél szívének nyersen (és lehetőleg még dobogva) történő elfogyasztása. Az, hogy ez nekünk itt nem érdekünk, az őket rohadtul nem érdekli.

Ennyi van az agyuk helyén található pótszervben, semmi több.

Nem viccelek, ezek ki fognak minket irtani.

Csak azt nem értem, hogy magyar nemzetiségű szavazók miért szavaznak rájuk?

Szerintem jót tenne, ha mindenki szólna a szomszédjának, hogy mire számíthat: Alira, Mohamedre, Alira, Mohamedre, Alira, Mohamedre……….

Facebook hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Az Eszenyi-gyilkosság oknyomozó története

Mint közismert, Eszenyi Enikőt, a Vígszínház (legújabban volt) igazgatóját az elmúlt napokban előre megfontolt szándékkal, …

9 hozzászólás

  1. Vona szakállat is növesztett.

  2. Hellerné Karácsony Gyula- és Lendvainé Molnár Gergely.

    Fő a PreciZitás. 😉

  3. Hogy mi is fog a választások utáni első napon történni, azt nagyon egyszerű levezetni: ugyanaz, mint az érvénytelen kvóta népszavazás után: a migránsok azonnal tömegesen elindultak drótvágóval a szeb- magyar határra. Akkor az Orbán-kormány megállította őket. Ápr. 9-én senki nem fogja megállítani őket, vagyis a kerítésnek vége, és hetek alatt százezrek jönnek majd, akik maradnak is, mert Ausztria/Németország nem veszi át őket, a lábbal pedig betelepített őket. Szerintem se túlzás a szerző több százezres becslése, hanem teljesen logikus, az EU a libballal együtt Magyarországot meg akarja semmisíteni. Ez nem is Paranoia.

  4. Nincs miről beszélni.
    BALLIKOk-JOBBIKOK-BOLSIK-DK-sok (nem teniszezők!) és egyéb söpredékek ápr. 8-án utoljára NYERNEK – TAPASZTALATOT. Aznap este 10 körül levonják a két következtetést:

    1. A FIDESZ-KDNP miatt vesztettek.
    2. Az elvtársaknak munka után kell nézniük (remélhetőleg nem alkalmazzák őket sehol9.

    Klubrádió, hírtv, Népszava, egyéb szemét
    : a lomtalanítás határideje 2018. április 15. éjfél.

  5. Nem is oly rég,történt,hogy Olaszországban választás volt. És a muszlimok szavazatára hajtott a “bal”oldali párt.
    Valami olasz demokrata párt a neve. pd rövidítéssel.
    Ami ebből rohadtul ismerős,az a demokrata jelző. Mióta ezt használják,azóta pontosan az ellenkezőjét értem alatta,annyira elkopott.

  6. homoródkarácsonyfalváért

    He-he Paranoid, honnan van ez a jó kis kép?

    DD

  7. homoródkarácsonyfalváért

    @Merenics Béla

    Egy nálad értelmesebb írta a cikket.

  8. Rabló Idő

    “miért tesznek meg mindent, … hogy a lehető leggyorsabban megkezdhessék a betelepítéseket…? Ennek okai részben pszichiátriaiak, részben pszichológiaiak … hatalom nélkül rabnak érzik magukat … A liberális, a bolsevik és a nyilas gondolkodásmód ebben tökéletesen azonos”
    – “nyilas gondolkodásmód” nincs. Hungarista van, de ez az önvédelmi háborúban nem juthatott érvényre.

    – A libsi és a nemzeti hatalomhoz egyaránt pénz kell. Ezt végre a Fidesz is belátta. Ebből a szempontből a libsik önkorlátozásában bízó, jóhiszemű jogállam-rajongó Antall-kormány szabályt erősítő kivétel volt (bele is bukott). A “magyar nemzeti gondolkodásmód” a hatalomhoz szükséges pénz forrásában különbözik a “nemzetközi libsitől”.

    A mi pénzszerző gondolkodásmódunk a külföldi befolyás minimalizálására kölcsönös érdekek alapján törekszik, ami sok munkával jár.

    Az ő pénzszerző gondolkodásmódjuk a külföldi érdekek kiszolgálásárt könnyen kap jutalékra épít. A libsik IMF, EKB és Soros-hitelkeretet akarnak nyitni, amivel kihúzzák addig, amíg létre nem jön az EEÁ, amely érdemeikre való tekintettel kinevezi őket Mo. Helytartó Tanácsává.

    Ők abból indulnaki ki, amit Merkel mutti és a többi brüsszelnyik már ezerszer elismételt:
    – Kohéziós pénzalap helyett szolidaritási szankciót kaptok, ha nem fogadtok be annyi migránst, amennyit mi akaruunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük