Mit köszönhetünk és mit nem köszönhetünk Vágó Istvánnak?


„Ateistaként nem érdekel a zsidók és az I.ten (kiírva vagy kipontozva, nagy- vagy kisbetűvel, nekem édesmindegy) viszonya, nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük. És nem is akarok” – írta Vágó István, a gyurcsányista szekta kvízmestere a facebook falára.

Elsőképpen szögezzük le: Vágó István, a Facebook-oldalára írott, fent idézett bejegyzésével, illetve az azt követő nyilatkozataival örvendetesen kitagadta a baloldalról a politikai korrektséget. Mivel pedig a jobboldal már évek óta hadat üzent az álságos hazugságbeszédnek, immár leszögezhetjük, hogy a magyar közbeszédben lassan véget ér a píszí-őrület, csak néhány marginális csoport vívja megkésett gerillaharcát a kult-bal nyelv feletti uralmáért.

Köszönjük a feladott frontot!

Vágó István egyúttal kitagadta a gyűlöletbeszéd fogalmát is a magyar baloldalról, vagy legalábbis erős korlátok közé szorította azt. Kaftános-pajeszos-kalapos zsidók elviselhetetlen látványáról, vagy a vallásos emberek párbeszéd-képtelenségéről elmélkedni ezek után nem gond. Feltehetően ezentúl tehát nem probléma asztalterítőt viselő arabusok, fűszoknyás négerek, esetleg mintás szoknyát lengető cigányasszonyok taszító látványáról beszélni, vagy egyes csoportokat – akármilyen meggyőződésük okán – egyszerűen lehülyézni.

Ja és persze ezek után nyilván azt sem lobbantja majd senki szemére a baloldal, ha valaki semmi közösséget nem érez mások – mondjuk a migránsok – sorsa és élete iránt.

Teszem hozzá, én eddig is így gondoltam, csak eddig az ilyesmiért mindjárt ránk sütötték a gyűlölködés bélyegét. Most talán ez elmúlik.

A szabadszájú publicisták nevében külön is köszönjük!

Világok és nézetek

Köszönjük meg Vágó Istvánnak továbbá azt is, hogy felmentett bennünket – úgy általában – a vallásokhoz kapcsolódó gyakorlatok elvégzésének kötelezettsége alól. Egyúttal reméljük, hogy a vallásosság fogalmát helyettesíthetjük a világnézet fogalmával.

Mert, ha igen, akkor hálásak lehetünk Vágó úrnak, ha tagadja – s vele együtt, reméljük, az egész baloldal tagadja – a nyitott társadalom fantáziavilágának, vagy az újbaloldali eszmék kötelező elfogadását.

Tagadja a migránsok kötelező betelepítését, a genderideológiából következő rémületes gyermeknevelési praxis muszáj-bevezetését, tagadja a múlt átírásának igényét, nyelvünk birtokbavételére sem törekszik, és talán az értelmes vitától sem akarja megóvni a valóság elől menekülő safe-space-generációt.

Mi több, esetleg azt is elfogadja, hogy nem szabad a társadalomra erőltetni az ultraliberális gazdaságfilozófiából, azaz inkább gazdaság-mitológiából eredő megannyi visszaélést, a multik túlhatalmát, a szabadkereskedelem romboló hatását, a zabolátlan kapitalizmus megannyi borzalmát.

Az fenti babonaságok sokunk számára éppen olyan vudu boszorkányságnak tűnnek, mint amilyen bárgyú mesének látja ő a vallást.

Hívők és a tagadók

És ezzel el is jutottunk oda, hogy miért nem lehetünk hálásak a kvízmesternek.

Nos, bár néhány törésvonalat örvendetesen betömni kezdett, kár volt új frontot nyitnia az amúgy is mélyen szétszakadt magyar társadalomban. Szomorú az a felelőtlenség, amivel Vágó István a vallásosak és ateisták oppozícióját is bedobta a politika mocsarába. Elkeserítő, hogy fellépésével azt a nyilvánvaló téveszmét terjeszti és erősíti, hogy jobb felől az istenes, a bal oldalon pedig az istentagadó polgártársak gyülekeznek. Eddig efféle zászlót senki nem emelt föl. A jobboldal nem volt hülye kiátkozni a maga ateistáit, s a bal-pártok sem voltak mostanáig olyan fanatikusok, hogy kitagadják soraikból a vallásos elvbarátaikat.

Most azonban íme, Vágó Istvánnak köszönhetően, hívők jobbra, ateisták ballra kellene, hogy menjenek…

Nos, nem! Egy tapodtat sem! Nem kérünk az újabb szembefordítósdiból! Hát miről fogunk vitatkozni, barátainkkal, ha már a hívők és a tagadók is más-más asztaltársaságban ülnek?


A szerző: Ratius

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

18 hozzászólás

  1. Ez a Mi Hazánk

    Mondjuk azt, aki le bírt írni ilyet, hogy „I.ten”, élből fejberúgnám a kipontozásos technikájáért. A kvízmester hol a faszomban tanult helyesírni?

    • ekszvájzed

      Bocsánat, de a magyar nyelven író, szövegeket közlő vallásos zsidóság nem szabad, hogy teljességgel kiírja ezt a fogalmat, akár ortodox, akár neológ legyen is. Ha valaha beleolvastál magyarra fordított héber szent iratokba, ugyanígy fogod ezt a szót találni.

      Az ÚR nevének emlegetésére ugyanis igen erős tilalom vonatkozik. Ez nem helyesírás, hanem vallási meggyőződés kérdése. Mondjuk akkor meg nem is értem, ha utálja a saját hívő néptársait az ürge, akkor meg miért tiszteli a törvényeiket?

      PS: Jó érzésű s nevelésű magyar ember is kipontozza írásban azt, amit nem szabadna kimondania, hát mi a baj ezzel? 🙂

  2. Rabló Idő

    Mint minden zsidó, Vágó is a Mammonnak szolgál.
    A judaizmus Mammon ideológiája – Vágó legalább beismeri, amit Jézus óta minden gój tud.

    • Jézus előtt is tudta mindenki, hogy a zsidókat a pénz érdekli..

    • Éppen hogy nem tudják a gójok, mert azt a hazugságot verték a fejükbe, hogy a teremtő mennyei Atya és Jahve egy és ugyanaz. Egyenlőséget téve a Teremtő és a sárból kreáló hazugság atyja közé. (A mammon nem maga a gonosz, hanem egy megtestesülése, kb. olyan, mint a gonosz vérkeringése.)
      Az ateizmus meg bolondítás a nagy hazugság elfedésére. Vágó lehet, hogy őszinte híve ateista vallásának, és lehet, hogy valóban fel sem éri, hogy az is a gonoszt szolgálja.

    • Ennél valamivel bonyolultabb a kérdés megválaszolása.
      Az önhitt zsidók okulására levezetem, hogy miről van szó!

      Zseniális zsidó társadalomtudós MOSES HESS, (lásd alább)
      https://hu.wikipedia.org/wiki/Moses_Hess
      aki egy másik zsidó MARX kebelbeli barátja volt, így közelítette meg a problémát:

      „Izrael fiai eredetileg bálványimádók voltak
      akiknek legfőbb istene, MOLOCH véráldozatokat követelt!
      Idők folyamán a zsidók a VÉRÁLDOZATRÓL, amely héberül DAM, áttértek a
      pénzáldozatra, azaz a DAMIM-ra.
      A zsidó PÉNZKULTUSZ onnan eredeztethető, hogy MOLOCH helyét a pénz vette át!
      MOSES HESS tanulmányaiban mindvégig MOLOCH-JEHOVÁNAK nevezi Izrael istenét.

      Ha valakinek nincsen ínyére az amit írtam nyugodtan reklamálhat (ha van ehhez való elegendő felkészültsége)
      [email protected]

  3. Arról nem írt, a Fáma, hogy Vágó Isten, mit köszönhet, nekünk, hétköznapi halandóknak….

  4. Az ateisták azok a hívők, akik még azt sem tudják, miben hisznek.

    • Botyánszki Kázmér

      Az ateistáknem hívők, őket nevezi a köznyev nihilistáknak. ( akik semmiben sem hisznek,bár tudattalanul is a GONOSZ szolgái ! )

  5. V.gópisti mondatai még ebben a libbant genderzivatarban is véresen komolyan vádlóak!

  6. Endrei Szabolcs

    Vágó nem ateista! Az ő istene Gyurcsány!

  7. Xanax József

    Mi ez a kipontozott isten vagy Isten ize, amit Vago emlegetett?

  8. Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor félredobja az ateizmusát.

  9. Derszu Uzala

    Miért bántják szegény Vágó Istvánt?…Hát van olyan híres ember,mint Árpád vezér,vagy Petőfi Sándor.
    Elégre mindegyikükről neveztek el hidat Budapesten.

  10. Érdekes ez a Vágó.A mutter még zsidó volt,de túlélte a vérzivatart… a Pisti gyerek meg antiszemita..

  11. „Ateistaként nem érdekel a zsidók és az I.ten (kiírva vagy kipontozva, nagy- vagy kisbetűvel, nekem édesmindegy) viszonya, nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük. És nem is akarok”
    Vágó! Tegye e szöveg mellé az édesanyja fényképét, és meditáljon két percet, majd köpje le a jó anyját, vagy törölje ki a fenekét azzal amit írt!

  12. Szőke ciklon

    És a többször is bérmálkozott istenhívő-ateista-kommunista-demokrata-magyargyűlölő-szemkilövető Gyurcsány et, mint főnök, mégis mit szólt ennek az istentagadó-antiszemita-demokrata grízmester megnyilvánulásához?

Hozzászólás a(z) Xanax József bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük