A Göncz Árpád mítosza


Szeretném leszögezni, hogy még egy olyan világban is, ahol tisztelettel beszélnek Horn Gyuláról, Lendvai Ildikó pedig álruha nélkül kimehet az utcára, még ott is életfogytiglani börtön-büntetését kellene töltenie az összes egykori vezető SZDSZ-es politikusnak, aki részt vett a párt 1991 utáni életében.

Nemcsak a szocialistáknál csináltak több kárt (akiknek 1945-től 2010-ig volt lehetőségük), hanem látványosan meghaladták a II. Ukrán Front és az I. Amerikai Légiflotta összesített rombolását is.

Önszobrosítás

És Árpi bácsi, ez a legyengített Kádár-klón, ennek az SZDSZ-nek volt a köztársasági elnöke. Göncz – mint sok más SZDSZ-politikus – önszobrosodása érdekében teljes érdektelenséggel viselkedett a közhivatala iránt. Mint egy országos Demszky Gábor… Sokan bírálják 1989 előtti tevékenységét, de lássuk be, ez teljesen lényegtelen, mert sem annyi jót, sem annyi rosszat nem tudott elkövetni addig, hogy érdemben befolyásolja 1990 utáni tevékenységének megítélését.

Keveseknek állt módjában annyit tenni a rendszerváltás kudarcáért, mint neki.

Egy ember, aki sohasem használta jóra a tekintélyét. Akinek egyetlen pozitívan emlékezetes tettét sem tudjuk felidézni, aki sosem próbálta meg kifejezni a nemzet egységét. Ha van ember, akinek nem lehet és nem szabad megbocsájtani, az ő. Ő tudta kiket enged vissza az SZDSZ a hatalomba, mit művel privatizáció címén az átlényegült nómenklatúra.

Ő csinálta azt a politikában, amit a jogrendszerben Sólyom László. Elszabotálta a rendszerváltást. Tudatosan, küldött emberként.

Az önszobrosítási igyekezett mellett persze jelen volt a párt ikonfestő szándéka is. Nem véletlen, hogy a magyarországi liberálisok bálványává lett. A száz százalékos baloldali sajtófölény fektetett bele évtizedeket, hogy valami történelmi alaknak láttassa őt. Hogy történelmi alaknak látsszon azok szemében, akiknek kifosztását és tönkretételét felügyelte.

Rajzolt szörnyek

Így juthattunk el oda, hogy amikor az egyik fakenews blogjuk azt hazudta, hogy valaki rosszat mondott Árpi bácsiról, százak rohannak a facebookhoz, hogy olyasmikkel fenyegessék a vélt elkövetőt, amiket a videójátékokban csinálnak a képzeletbeli szörnyekkel. És azt még élvezik is. Ki hinné, hogy a transzszexuális metrovegánok ilyen kemény csávók, ha nem kell kimenniük a saját, jól bejáratott kis safespace-ükből. Sajnálatos módon Ambrózy NERtárs fájdalmasan valóságos és sapka nélkül sokkal ijesztőbb, mint bármelyik rajzolt szörny.

A propaganda nagy úr

Zárójelben jegyzem meg, mennyire meglepett, hogy a buzgó antifasiszták mekkora agresszióval rontanak neki ellenfelüknek. Pont úgy várják a forradalmat, mint dédapáik, bő száz éve és pont olyan buzgalommal igyekeznek rábeszélni másokat, hogy roham esetén előttük fussanak… Azzal, hogy az ellenzék mögött álló értelmiségi csoportok forradalomról papolnak és most már gimnazista gyerekeket akarnak radikalizálni annak érdekében, hogy az utcán döntsék meg a „diktatúrát”, az utolsó határt is átlépték.

Tudják ők, hogy nem lesz forradalom, de azt a reményt még nem vesztették el, hogy egy jó kis puccsal megpróbálkozzanak.

A saját unokáikat hajtanák Orbán Békemenetének vágóhídjára, de miután ők is érzik, hogy ez kevés lenne, abban bíznak, hogy régi barátaik a szélsőjobbosok majd kisegítik őket. De azért azt gondolni, hogy a Betyársereg az ő felmentőseregük, nem is a kétségbeesés jele, hanem a túlzott droghasználaté. Zárójel bezárva.

Állócsillaghullás

Persze e zárójeles megjegyzés összefügg azzal, ahogyan rárontottak az antifasiszták Ambrózyra, aki – kétségkívül a gonosz Orbán utasítására – Árpi bácsit, fogadott nagyapjukat is el akarja venni tőlük. Árpi bácsit, aki ha élne, bizonyosan elkergetné Orbánt néhány jól sikerült nyilatkozattal, mert akkora nagy tekintélye van…

Ez a szerencsétlen belpesti korosztály úgy élte le a gyermekkorát, hogy a két szülője házon kívül önmegvalósított és azon veszekedett melyikük a fiú és melyikük a lány. A gyűlöletüket, van elég, Orbánra vetítik, szeretetüket meg az aktuális baloldali ikonra, amelyek közül Árpi bácsi volt az állócsillag, a többiben mind csalódniuk kellett, mert végül mindegyik vesztett Orbánnal szemben.

Míg Árpi bácsi immár soha nem tud veszíteni…

Ismét zárójelben jegyzem meg, hogy miközben a liberálbolsevisták ugyanolyan kétségbeesett igyekezettel akarták és akarják elvenni tőlünk a múltunkat, minden kellemes emlékünket, ahogy egykor a kommunisták. Mi nem tisztelhettünk senkit, nekünk csak gazember felmenőink lehetnek, mi mind fasiszták vagyunk… Bőgatyás fasiszták…

Mindazonáltal mi nem akarjuk elvenni az ő múltjukat. Mi tiszteletben tartjuk az ő identitásukat. Sőt tiszteletben tartjuk nagyjaikat is. Göncz Árpád azonban nem tartozik a tiszteletreméltó nagyságok közé. Hogy ezt tudjuk, elég elmondanunk az igazat. Közterületet elnevezni róla olyan, mintha Kun Béla vagy Szálasi Ferenc valamelyik mulya értelmiségi támogatóját érdemesítenénk ilyesmire, csak mert olyan kiváló erőszakmentességgel nem ellenezte az erőszakot.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A demokraták azért puccsolnák meg Bident, hogy legyőzzék Trumpot

  Biden nyilvánvalóan nem alkalmas az elnöki feladatok ellátására. Ezzel kapcsolatban már első megválasztása előtt is …

32 hozzászólás

  1. Jo lenne, ha semmit nem neveznenek el erröl a lenyröl !
    Illetve megis, talan egy börtön wc vagy esetleg a wc kefe az egyik börtönben viselhetne a nevet, de semmikeppen sem egy ter vagy egy metromegallo !

  2. Ha ez a Paranoid Android nevű véglény csak 1%-át véghezvitte volna annak, amit Göncz Árpád életében, morális embernek számítana. Így azonban csak egy ismeretek nélkül gyalázkodó senki, aki még a nevét sem meri vállalni.

    • Paranoid Android

      Láthatólag nem értetted meg az írást.:)))
      De ez biztos az én hibám.:)

    • Íme, az egységsugarú ellenvélemény.
      Termékenyebb lenne a vita, ha csak 1%-át tényszerűen nevesítenéd néhai Köztársasági Elnök Úr hatalmas cselekedeinek, hogy Android könnyebben kövesse ezt a morális állócsillagot, és megkapja a kósher billogot Tőled.

    • Paranoid Android tökéletesen leírta ezt a faszkalapot akit ti senkiházi libsik árpibácsiztok.
      Veretes része van a hazám kiárusításában az élősködő senkik számára.

  3. Az összes Faulkner fordítása kurvajó. Engem 18 évesen ért a rendszerváltás, ezért szintén kurvajó volt szabadon cpg-zni, cmö-zni……és ( bármilyen furcsa ) ezután ráfordulni mondjuk Manu Chao-ra….( true story ) … Minden tetves gyermekbetegségére jól emlékszem a ’90-es éveknek ( Bokros csomag, taxis blokád, maffia gyilkosságok…) , de biztos, h Göncz a legnagyobb ellenség?

    • Nem a legnagyobb ellenség. Csak egy kártékony kis kesztyűbáb, akit sokan szeretnénk inkább elfelejteni, mint politikust. Erre „ezek” megszobornák, meg köztereket neveznének el róla, mint nagyformátumú politikusról.
      Szerintem senki sem sírna, ha a Tolkien/Faulkner baráti kör állítana neki valami kis mellszobrot egy árnyas liget keleti sarkában, ahol szépen csillana az arcán a naplemente, de ezek a politikus Gönzre akarják cserélni a honfoglaló vezérünk nevét.

      • Fábián Ferenc

        Legyünk már pontosak! „honfoglaló” fejedelmünk volt Árpád. Macskaköröm szándékos : hazatérés történt, az itthon maradtakat megerősíteni. Valódi honfoglalás pl. mikor egy isten az agresszornak ígéri-adja a földet, PARANCSOLVA az őslakók kiírtását. Csecsszopóig. És mindezt szent, lelkesítő hőstörténetként tanulják. Jegyre a hittanórákon.

    • Paranoid Android

      És bizonyára példás családapa is volt. Vagy az pont nem, hiszen a lánya hazaáruló külügyminisztereink hosszú sorát gyarapította.
      Nem a fordítói tehetségét ekéztem.
      Volt tekintélye és azt a lehető legrosszabbra használta.

    • Azért nagyobb kártevő, mint pl horn, vagy az olajszőkítők, vagy a privatizátorok, vagy a többi, vállaltan véresszájú szadeszos belvár ellenség, mert ők – általában – nem, vagy nem hatékonyan hazudták magukat másnak, mint amik voltak. Csak a médiamajmokhoz és kunczéhoz hasonlítható kártevő. Ezek a „nép fiai” szélsőséges magyarellenes gócok azok, amiket elsőként égetett volna el egy egészséges nemzet. De a nemzet beteg. Még kuncze is sokkal elfogadottabb volt annál, mint amit politikailag el tudott érni. A nép bekajálta ezeknek az álmagyar patkányoknak a médiakreatívok által kitalált „karizmáját”, és az apakomplexusos posztkádári magyar plebsz máig ilyenekhez ragaszkodik, a sajátjait pedig ijedten hallgatja. Íme, a 100%-os médiaegyensúly eredménye, amit sem itthon, sem külföldön senki nem tartott problémának.
      Magánvéleményem szerint még nem késő, a holokausztért 75 év után is büntetnek, 95 éveseket. Sokan nemhogy csak élvezik a lopott öregkort, hanem uszítanak, nem nyugszanak. Kéne intézni, hogy nyugodjanak békében…

  4. Xanax József

    Göncz Árpád városközpont. Nem lehetne inkább Patkány állomásnak elnevezni?

  5. Én tudok egy pozitívumot mondani Gönczről, lefordította a gyűrűk urát magyarra. 🙂

    • Göncz a Gyűrűk ura egy részét fordította (gyöngén), miután az eredeti fordító, Réz Pál elhunyt.

  6. Csak az vigasztal,hogy ez a patkány már jó kezekben van.A Pokol legfóróbb üstjében élvezi Lucifer vendégszeretetét!

  7. Göncz morálisan és intellektuálisan feddhetetlen elnöke volt a néhai Magyar Köztársaságnak, aki mellesleg remek írói, műfordítói életművet tudhat maga mögött. Az Áderjánosok és Schmittpálok korában szint már el sem tudjuk képzelni, milyen volt, amikor a köztársasági elnök valóban kifejezte a nemzet egységét, és őrködött az államszervezet demokratikus működése felett.

    • Hát, a hülyék mindig többségben voltak, vannak, lesznek. Az ő egységüket, a ti egységeteket végül is tényleg elég szépen és tartósan megtestesíti. Ennyi.

  8. Teljesen egyetértek a szerző értékelésével. Számomra is az 1989 utáni politika legundorítóbb szereplője Göncz. Rejtély, hogy egy ilyen származású, műveltségű, szocializációjú személy hogy válhatott ennyire aljas gazemberré.
    Illetve a rejtély megoldása az lehet, hogy a börtönben valóban besúgóként ügyködött, és később az SZDSZ a birtokába került dokumentumokkal folyamatosan zsarolta. Ezt megerősíti az a tény, hogy Göncz az átvilágítást is sikeresen megúszta.
    Antall Göncz társadalmi osztályának, ellenálló és 56-os múltjának ismeretében joggal feltételezhette, hogy Gönczben becsületes partnerre talál az elnöki székben, természetesen nem gondolva arra, hogy Göncz nem egyszerűen az SZDSZ tagja, hanem egyben túsza is.

    • Gönczről csak egy történettel kívánok megemlékezni.
      Antall miniszterelnök titkárságvezetője, Rózsa Mariann mesélte nekem és egy szűk baráti társaságnak.
      Mikor Göncz sokadszor telefonált Antallnak, Rózsa Marira förmedt: – Mondja meg neki, hogy a hívását
      nem fogadom.
      Rózsa Mari csodálkozva rámeredt.
      Antall: – Göncz betegesen hazudik. Ha valamiben megállapodunk, berohan az irodájába Pető Iván (az szdsz akkori elnöke) és keményen helyreteszi. Erre Göncz felhív és mindent, amiben megállapodtunk, letagadja. Nincs időm rá.

  9. Érthetetlen ez a mostani felhorgadás. A Göncz Árpád városközpontot majdnem másfél évvel ezelőtt adták át; az eseményen beszédet mondott egy fideszes főpolgármester-helyettes is. Azóta viseli közterület a nevét. Mindeddig nem érkezett rá semmilyen negatív reakció. Most hirtelen mégis problematikus lett?

  10. Horváth Margit

    M.J-nek üzenem nem sokan tetszikelték a kommentjét és semmi kárt nem okozott a polgári oldalnak,sőt legalább látja ön is ,hogy nem i osztják véleményét !Ugyanis már nem lehet becsapni a polgárokat ,nagyjából megismertük a tisztességes politikusokat,Göncz Á.olyan messze járt a tisztességes embertől ,mint Makó…!Nevét kiejteni is gyalázat .!!Kedves M J ennyien maradtak ….

  11. Horváth Margit

    Árpád nem egyenlő Göncz (hazaáruló) Árpi „bácsival”

  12. Büki András

    Ebben sincs egység.
    Nem erdemli meg hogy elnevezzenel rola kozteret utcat parkot stb.
    Konnyen tudtak belole faragni egy jovalis reformer emberkozpontu PR figurát, de nem csendes a felszín nem hallgat a mely.
    Nyilvan lehet hátrafelé menni es arra nem erdemeseket példaként felhozni…
    A kisiklott rendszervaltas vezetoje volt, partember a javából.
    Ezert is került oda.
    A nyugatorientacio es a trendi szimbólumai azonosak voltak az SZDSZ elveivel , es a másként gondolkodókat erosen megbelyegeztek ellehetetlenitettek.
    A taxissztrajk mögötti hatalomra éhes SZDSZ partembere nem vette figyelembe az orszag érdekeit mint ahogy máskor sem.
    Es az elégedetlenség felkorbacsolasa mogott nem epp egy felelősségteljes emberi magatartás volt, es a magyar demokrácia gyerekkorában mar súlyosan torzult.

    Gonz Arpad néhai köztársasági elnököt az elottem szólok néhány véleményét osztva nem szeretnem utcanevben, városközpont nevében, stb megörökíteni, …

  13. Névtelen senki #1

    Göncárpi egy gerinctelen ügynökféreg. Pufajkás gyilkos horn gyula szintjén van.
    Van még kérdés?

  14. Vicces, hogy halála után is hogy rettegtek Magyarország legnépszerűbb köztársasági elnökétől.

  15. Én nem tudom, hogy besúgó volt-e vagy sem, de két tette minősíti számomra: az első, hogy sietve amnesztiát adott a taxis-blokádot szervezőknek, a másik, hogy a külföldhöz fordult fizetett hirdetésben Nyugat-Európai újságokban segítséget kérve tőlük saját hazája ellenében.
    Ez éppen elég ok, hogy ne akarjak közterületet látni az ő nevével.

  16. Gáspár Anett

    Ez a Károlyi mellé, a történelem szemétdombjára való féreg pocskondiázta, rágalmazta Magyarországot. Haló poraiban se nyugodjék.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük