Az elmúlt két évben nemcsak a nyugati civilizáció országaiban változott meg a politikai közhangulat, hanem az értelmiség is ráébredt, hogy úgy lett liberális, hogy nem is tudott róla. 2013-ban Orbán Viktor ideológiailag gyakorlatilag egyedül állt Európában, és a magyarországi antiliberális diskurzus csak azokra a jobboldali értelmiségi körökre korlátozódott, amelyek sose …
Bővebben »Gendercici
Életem egyik legnagyobb sikere, amikor harminc évvel ezelőtt egy sima nyári délutánon (igaz, a Balatonon), teljesen józanul sikerült rábeszélni a társaságunkban található, egyébként teljesen konszolidált lányokat, hogy spontán mellszépségversenyt rendezzünk. A know-how-t nem árulom el, de a dolog lényege az volt, hogy mi örültünk, hogy ők megmutatták, ők örültek, hogy …
Bővebben »Közlemény a cenzúra bevezetéséről
Az Index Tech rovatában eldugva jelent meg a következő című kis cikkecske: „Zuckerberg elismeri, hogy változtatni kell a Facebook hírfolyamán” Az a teljesen tűrhetetlen esemény, miszerint nem H. Clinton nyerte az amerikai elnökválasztást, szükségessé tesz bizonyos változásokat az Facebook működésében. Az írás ezeket az elengedhetetlen lépéseket és azok okait ismerteti …
Bővebben »A Terry Black-es viccről
Végre van egy gyönyörű példánk arra, hogy miért van szükség kommunikációs tanácsadóra. T. Black, az ismert senki (valakiknek az Ungár Klárája), akinek egyébként általános meggyőződése, hogy mindenki rejtőzködő homoszexuális és még ez a legméltóságteljesebb körülmény vele kapcsolatban, valahogy megjelentette a sajtóban, hogy volt közös homokos orgián Vonával és tán meg …
Bővebben »A liberálisok büdösek
Igazából inkább bunkók és buták, de valami olyasmivel akartam sértegetni őket, ami talán nem is igaz. De jól esik büdösnek gondolni őket. Mert az legalább emberi, illetve emberibb, mint bármi más tulajdonságuk. Most, hogy így kisértegettem magam, szeretném felhívni a figyelmet a H. Clinton negáció legjelentősebb tanulságára. Liberált (és büdös) …
Bővebben »Az évszázad buktája
Óriási mázlink van, hogy az amerikaiaknak is elege van mindabból, amit mi is olyan alaposan megutáltunk az elmúlt 25 évben. H. Clinton 85%-os médiahátszéllel, a celeb világ totális, a demokrata elit minden erkölcsöt nélkülöző támogatásával, a közvéleménykutatók alig leplezett segedelmével, a gigavállalatok és a spekulánsok pénzén hasalt bele arccal valami …
Bővebben »Létezik-e az ellenzék?
A jelenlegi magyar kormánynak nincs ellenzéke. Ez hozza létre az Orbán-rendszert és nem Orbán mesterterve. De hova lett az ellenzék, vagyis miért nincs? Először azért nincs, mert semmiféle közös pont, nemzeti minimum nincs a liberális pártok és a Fidesz világképe között. Semmiféle kompromisszum nem lehetséges a két fél között. Ellenségek, …
Bővebben »Van még forradalmár a városban!
1956 ellenforradalom volt, akcionalista értelemben mindenképpen, hiszen egy forradalmi úton hatalomra került rendszert kísérelt megdönteni. A fordulat évében, 1948-ban, a kommunisták forradalmi eszközökkel vették át a hatalmat Magyarországon. Igaz, a forradalomhoz szükséges tömegtámogatottságuk hiányát a Vörös Hadsereg pótolta, igaz, a forradalmárokat moszkovita bürokraták helyettesítették, de a változás tényleg forradalmi volt, …
Bővebben »Nem a sajtószabadság a gond, hanem az olvasószabadság
A vasárnapi „szabadsajtó” tüntetésen – szokásos liberális pongyolasággal – elfelejtették pontosan meghatározni, hogy mi a francért, illetve mi a fene ellen tüntetnek. A továbbiakban a „szabad sajtó”, „sajtószabadság” fogalmának liberális, valamint normális értelmezését mutatjuk be. Egy olyan felületen, amelyre nekem szabadságomban áll írni, illetve nem írni, a Nyájas Olvasónak meg szabadságában …
Bővebben »Milyen ellenzéket szeretnék?
Miután liberális hetedbarátaink (mert felebarátnak azért túlzás lenne hívni őket) rendszeresen megfogalmazzák, hogy milyen konzervatívokat szeretnének (Segítek: antinacionalista, heterofób, progresszív, antiklerikális szdsz szavazókat.), úgy döntöttem, hogy én is megfogalmazom milyen ellenzéket szeretnék. Nyilván a liberalizmust hagyhatjuk is, mert azt az ember már a saját anyjának se bocsájtja meg, de mindenképpen …
Bővebben »