A poszt-liberális világról

Az elmúlt két évben nemcsak a nyugati civilizáció országaiban változott meg a politikai közhangulat, hanem az értelmiség is ráébredt, hogy úgy lett liberális, hogy nem is tudott róla.

2013-ban Orbán Viktor ideológiailag gyakorlatilag egyedül állt Európában, és a magyarországi antiliberális diskurzus csak azokra a jobboldali értelmiségi körökre korlátozódott, amelyek sose csatlakoztak ahhoz a valamihez, amit Theresa May angol miniszterelnök oly  megkapóan

„az elmúlt évtizedekben meghonosodott liberális konszenzusnak”

nevezett.

A meghonosodott kifejezés igen pontos, erről a konszenzusról senkit nem kérdeztek meg, csak közölték velünk, hogy meg van honosodva.

A liberális értékek úgy váltak a jog és a politika megkérdőjelezhetetlen értékeivé, hogy azokról sohasem kérdezték meg azokat, akiknek el kell viselniük őket. A liberalizmusra vonatkozó kérdésfeltevések is a legkomolyabb szélsőségnek minősültek és oda jutottunk, hogy a marxizmus nem élvezett akkora ideológiai védelmet a sztálini Szovjetunióban, mint a fundamentalista liberalizmus a szólásszabadság világában. A teljesen agymosott Németországban is néppárti méretű tömegek kezdtek el azon politikai erők felé mozdulni, amelyek a fundamenatlista liberalizmus által keletkezett problémákra reflektáltak.

Az iszlám hódítás (leánykori nevén menekültprobléma) brutalitása megmutatta, hogy a liberálisok nem akarják megvédeni azokat a nemzeteket, amelyeknek az országait vezetik. Két éve senki sem gondolta volna, hogy a liberálisok fő programpontja Európa megszüntetése és beolvasztása egy globális multinacionális gazdasági övezetbe, nemcsak gazdasági, hanem a legszorosabban véve genetikailag is.

Hiába látjuk, hogy Olaszország miniszterelnöknek, vagy a görög politikai elitnek eszébe sem jut megvédeni országa határait, még mindig csak bambán néz mindenki és nem hiszi el, amit lát.

A liberális hatalomátvétel, tulajdonképpen rejtett puccs, elképzelhetetlen, szó szerint felfoghatatlan dolgokra akarta kényszeríteni Európa őslakosait és az USA lakosságát is.

A közvetlen életveszély, a normális mindennapi élet ellehetetlenülésének lehetősége kellett ahhoz, hogy a nemzetek immunrendszere beinduljon. Szándékosan nem használom a társadalom kifejezést, mert az csupán egy liberális absztrakció.

A Brexit, a német tartományi, a francia önkormányzati választások voltak a válság első jelei, hiszen ezek voltak azok az első demokratikus aktusok ahol a nemzetet fenntartani akaró emberek kifejezhették az akaratukat. Az osztrák elnökválasztást már el kellett csalni ahhoz, hogy ne legyen az az érzése az európai embereknek, pillanatokon belül összedől a liberális világrend. Trump győzelme azonban felülírt minden csalási, meghamisítási kísérletet, már nem válságjelek vannak, hanem már az összedőlt romok felett kavargó füstben bolyong a világ liberális, globalista gazdasági elitje által pénzelt politikuscsürhe.

A jó az, hogy a fundamentalista liberálisok a valósággal történő találkozástól teljesen lebénultak. A rossz az, hogy a nem liberális, tehát látensen sem a liberális fogalomkörbe ágyazódva vegetáló csoportoknak sincs kész koncepciójuk a posztliberális korszak beindítására. A brexitesek együgyűsége, AfD problémaorientáltsága mind-mind ideológiai hiányt takar. Hiába van posztliberális hangulat, hiába jelenik meg percenként a fundamentalista liberalizmust szinte minden irányból alaposan, jól, különböző fogalomkészletekkel kritizáló írás, ha nincs olyan egységes gondolati konstrukció, amely segítséget nyújtana az újjáépítéshez és amely köré a valódi értelmiség alkotó módon felsorakozhatna.

Nemcsak a szorosabban vett posztliberális metanarratíva hiányzik, hanem az a közvetlen terv is, hogy miként fogjuk felszámolni a fundamentalista liberalizmus kártételeit a mindennapi életben és helyezzük vissza a jogaiba a józan ésszel nem cáfolható hagyományt. A liberalizmus a bolsevizmus és a nácizmus által hagyott romokat rombolta le és semmit nem épített a helyére.

Különösen szórakoztató és tanulságos, ahogy a politikája látványos kudarcát még elnökként megélő Obama és az éppen bukni készülő Merkel közösen tesznek hitet a „liberális világrend” mellett.

Alig harminc éve még Kádár és Honecker tett ugyanígy hitet a szocialista világrendszer mellett. A liberalizmusnak, most úgy tűnik, ugyanúgy lesz vége, mint a szocializmusnak, végelgyengülés útján, de hirtelen. Akkor sem volt semmi épkézláb ötletünk, hogy mit kellene csinálni utána és bepróbálkoztunk a liberális kapitalizmussal. Ezt a hibát nem kellene megint elkövetni.

Mi legyen utána? Mert ez tényleg semmi jót nem hagy maga után.