Legalább megtudtuk, hogy a svédek is undorító, nagyképű bunkók

Persze feltehetőleg nem mindegyik, de a politikai elit döntő többsége, az állítólagos „jobboldal” nagy része is az. El vannak szállva maguktól rendesen, ez az elmúlt években már kiderült. Az egész térséget a norvégokat és a finneket is átitatta már annak a felsőbbrendűségi érzésnek az új változata, amely mindig is jellemző volt rájuk, akkor is, amikor nem voltak éppen gazdagok és sikeresek.

De nem is ez a kérdés, hanem az, hogy ezekből a kivakaródzott sudribunkókból miért hiányzik olyan nyilvánvalóan és látványosan a jószándék, az udvariasság, a kedvesség, az arányérzék vagy annak a képessége, hogy bármiféle gesztust tegyenek bárkinek, akit nem tartanak magukkal egyenrangúnak.

A svédekkel az a baj, hogy a minimális diplomáciai udvariasságra sem képesek velünk kapcsolatban, aminek csak egyetlen oka van így elsőre, a primitív felsőbbrendűségi érzésük. Ha híresen semleges országként be akarsz lépni a NATO-ba, első idegességedben, mert beszartál az oroszoktól, akkor nem kellene bunkónak lenned egyetlen jövendőbeli szövetségeseddel sem. A svéd politikusok azonban láthatóan azon álmodozva simogatgatják magukat otthon, hogy na megint sikerült demonstrálni a magyaroknak, hogy mekkora suttyók is vagyunk mi felsőbbrendű svédek.

A politikában a látszat igen fontos, például a formailag egyenrangúságon alapuló szerződések megkötésekor csak a diktatúrák vezetői, meg a kirívóan nagy bunkók szokták éreztetni a kisebb ország vezetőivel, hogy az kényszerhelyzetben van. Mert persze kényszerhelyzetben vagyunk, ha nekünk nem is eminens érdekünk Svédország belépése a NATO-ba, az amerikaiaknak az, hiszen ez egy újabb lépés Oroszország bekerítésében. Persze tovább fokozza a feszültséget, és provokálja Oroszországot, de kit érdekel ez rajtunk kívül? Még abban sem vagyok biztos, hogy ez a svéd érdekeknek is megfelel-e, hiszen ha a Szovjetunióval képesek voltak békében élni, akkor a sokkal gyengébb Oroszországgal is mehetett volna, ahogy egyébként az elmúlt harminc évben sikerült is.

A kérdés az, hogy kellenek-e nekünk ilyen szövetségesek? Attól tartok, hogy ez sajnos teljesen mindegy. A svédek akár a szövetségeseink, akár semleges országként fungálnak, akár az ellenségeink, semmiféle szerepet nem játszanak Magyarország biztonságában. Ha az oroszok megindulnak felénk, bizonyosan nem a svéd politikai elit dönt arról, hogy a NATO megvéd-e bennünket, hanem az amerikaiak. De ez a döntés már az orosz támadás előtt meglesz, az oroszok csak akkor támadnak majd, ha az amerikaiakkal már megegyeztek Közép-Európa tulajdonjogáról. És szeretném én látni azt a magyar kormányt, amely csapatokat küld a messzi északra, hogy Svéd-Afrika ne kerüljön orosz kézbe. Az meg hogy a svédek harcoljanak értünk, nem csak a jelenlegi viselkedésük alapján kizárt, hanem józan számítás szerint is. Ha az oroszok Amerika meggyengülése miatt előrenyomulnak nyugat felé, régi és új NATO-tagok úgy fognak egyenként „megegyezni” vagyis becsicskulni nekik, hogy csak na.

Azt a kérdést is felteheti mindenki magának, szeretné-e, hogy mondjuk évekig álljon a front a Tiszánál vagy a Dunánál, ugyanis az amerikaiak pont ugyanúgy fognak minket megvédeni, ahogy az ukránokat, vagyis készek lesznek az utolsó magyarig harcolni az orosz agresszió ellen magyar területen az ő birodalmi érdekeiért.

Nincsenek csodák, nincsen Európa Erőd, ha az oroszok és az amerikaiak háborúznak a birodalmi érdekeikért. Csak ne az legyen a vége, hogy Közép-Európának magát kelljen majd megvédenie. Persze ha Közép-Európa és a Balkán népei képesek lennének egymással összefogni, rögtön más lenne a leányzó fekvése, de úgy látszik nem gyűjtöttünk még elég történelmi tapasztalatot ehhez a felismeréshez.

Szóval éljen a svéd szövetség, de fogadjunk, ahogy bekerülnek a NATO-ba, egyből még bunkóbbak lesznek velünk, mint eddig.

Vezető kép: Ulf Kristersson svéd kormányfõ (k) fogadja finn hivatali partnerét, Petteri Orpót és Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét (b) Stockholmban 2024. január 19-én. MTI/EPA/TT Hírügynökség/Anders Wiklund