Hogyan vált nevetségessé a forradalom?

Sajnálatos módon feledésbe merült, de a kommunistákat már eredetileg is, közvetlenül az után is, hogy Marx feltalálta őket, egyöntetűen mindenki nevetségesnek találta. Ahogy a hozzájuk teljesen hasonló nácikat is később, pedig akkor már megvolt a tapasztalat, hogy ezek tulajdonképpen gyilkosok, akik nem szeretik, ha rajtuk nevetnek és nem velük.

Sajnos a nácikkal és a kommunistákkal kapcsolatos kollektív emlékezetünk láthatólag teljesen elenyészett. Ezek helyből gyilkosok, mindig akad közöttük egy kisebbség, aki hajlandó közülük ölni, ha valami megszálló hatalom vagy valami káosz közepette büntetlenül lehet. A többségük pedig, tisztelet a ritka kivételeknek, csendben asszisztál az élcsapat vérengzéseihez, majd a legyilkoltak vagyonának szétosztása után lelkesen ünnepli a forradalom konszolidációját.

Abban sincs semmi meglepő, hogy a kommunisták és a nácik egymásra találnak, mindketten a tömeggyilkosság és rablás szakirányon végeztek, apró lelki csipkék döntötték el, hogy ki éppen miért szereti agyonverni a normális embereket, etnikai vagy osztálykülönbségből származó indulat miatt. Mindkét csapatra jellemző az a lelki felállás, hogy mindennel lehet vádolni az ellenséget és mindazt, meg minden mást is, ami eszükbe jut, el lehet követni az ellenség, az ellenség családja, gyerekei ellen, meg bárki ellen, aki nem vett részt a pogrom előtti megbeszélésen.

Mindezt most abban az összefüggésben tekintjük át, hogy a HMH-k (helyi menő haladárok) körében divatba jött megrohamozni a miniszterelnök munkahelyét. Van ott valami szerencsétlen kordon, amelyet speciálisan a fizikai teljesítőképességükben korlátozott muciológusok számára terveztek és néhányan teljesen rákattantak erre az élményre. Ilyenkor mindig átélhetik, hogy elfoglalták a Téli Palotát, lerombolták a Bastille-t, megszerezték Münchenben a hatalmat, illetve azt az exkluzív élményt is, hogy egymás után négyszer sikerült megakadályozniuk a négyötödöt. A további cél értelemszerűen az öthatod megakadályozása, mert gyakori a rohamozók között a diszkalkulia, ami a diszgráfiával együtt a legmenőbb mutáció a körúton belül.

Viszont sem a kordonbontás, sem a forradalom nem tömegsport mostanában, az éhségtől az emberek a plázákban és az éttermekben szeretnek szédelegni, már amennyiben elfogadjuk a hatmillió koldus országáról szóló ellenzéki narratívát. Ahogy az ellenzéki újoncozás is egyre nehezebben megy, szegény Pankotai Lili nem egy Nagy Blanka. Az érettségi körüli stressztől szenvedő, a poroszos iskolarendszer által megnyomorított ifjak kiállása szélsőbalos tanáraikért azonban felvet egy kérdést. Hol a fenében vannak a poroszok az iskolarendszerben? Legalább a tankerületek vezetői lehetnének azok, csúcsos rohamsisakjukban és hercig bajuszukkal biztos nagyobb tekintélyük lenne, mint most.

Aristo kolléga írta meg egyszer, hogy az oktatási rendszerben csak egy dolog számít, az, hogy mi történik az órán. A forradalmi oktatási módszerek fő jellemzője, hogy a gyermekeket szórakoztatva akarják megtanítani valami olyasmire, amire azoknak egyébként is kedvük van. Sajnos matematikából ez nem nagyon jött össze például, talán azért, mert a haladó tanárok minden energiájukat arra fordítják, hogy a forradalom alapjai nevű tárggyá alakítsák a teljes tantervet. Pedig ezeknek az uraknak és hölgyeknek magániskolákban lenne a helyük, ahol a felső-középosztályból származó elkényeztetett kölyköket Soros és LMBTQ aktivistáknak képzik ki, vagy elindítják az élet- és egyéb művészetek szabad bölcsész szak irányába, ahol az önmegvalósítás a fő tantárgy.

A kommunistáknak egyébként mániájuk az oktatási reform, illetve jobboldali kormányok idején az is, hogy mindez úgy szökkenjen szárba, hogy a tanárok kétszer annyi fizetésért kevesebbet dolgozzanak, mint eddig, továbbá minden tanár olyat taníthasson, amihez kedve van. De természetesen mindig a kormány hibája, ha a tüntetés szakos „egyetisták” (ahogy az egyszeri rendőr mondta) még GPS-szel sem találnak fel a várba.

Tehát teljesen érthető, hogy Hadházy elvtárs, Jámbor elvtárs, magányos, de társaságkedvelő őrültek, forradalmi szocialisták, interszekcionalisták és egyéb antifának is gyávák, nem látnak más kiutat a teljes jelentéktelenségből, mint a forradalmat. Kész szerencse, hogy az előző haladó generáció még két generációval korábban cégesedett része, valamint a jól fizetett aktivistáskodásba beleőszült forradalmi ifjúság civil szervezetei valahogy elsikkasztják az amerikai adófizetők és Soros György főfantaszta forradalmi cselekvésre szánt mikro- és makroadományait.

Mindennek sztrájkostól, kordonbontásostól két tanulsága van. Ezek nem csalnak, nem hazudnak, ezek tényleg ennyire hülyék és kiröhöghetők (a cégeik viszont halálosan komolyak). A másik meg az, ha véletlenül hatalomra jutnak, nem lesznek olyan kedvesek hozzánk, mint amilyen elnézéssel mi kezeljük a lelki defektusaikat.

Vezető kép: (2023.04.24) Tüntetés a pedagógusok előkészítés alatt lévő státusztörvénye ellen, a Kálvin tértől a Belügyminisztériumig. / fotó: Hatlaczki Balázs