Ki ette meg? Ki ette meg a misszionáriust? (Mi.)
Magyarországon – legalább is a rendszerváltás óta – nem a minisztertanácsnak van elnöke, hanem a miniszterelnöknek vannak miniszterei. A negyedik Orbán-kormány minden korábbinál pontosabban tükrözi ezt a helyzetet. A Fidesz miniszterelnöke, miniszterelnök-jelöltje úgy válogat az aspiránsok között, hogy játékos fantázia-bukfencként sem merülhet föl, hogy bárkinek is szava, súlya, jelentése, jelentősége lehet Orbán Viktor elképzelései mellett.
A dolog három ok miatt érdekes. Első sorban van a jelenségnek egyfajta genezise, kialakulása, előtörténete. Az orbáni kormányzás – annak minden elemével, s így a most érdekes személyzeti politikával együtt – híven tükrözi azt a tanulási folyamatot, amelynek során a lázadó ifjúsági vezér kiforrott tekintélyszemély lett. Orbán háromszoros kormányzása során, s nem utolsó sorban 2002-es váratlan veresége nyomán egyebek mellett azt is megtanulta, hogy a feltétlen hűség egészen kivételes jelenség.
Bizonyára a legjobb harcostárs, Simicska Lajos pálfordulása, illetve az a problémaáradat, amit a G-nap után Simicska okozni tudott, ugyancsak gondolkodóba ejthette Orbánt. A most ellenfeleként politizáló hajdani miniszterei, a vele szemben álló régi emberei mind-mind azt rikoltják a miniszterelnök fülébe: ne bízz senkiben!
És Orbán tanulékony elme.
Érdekesség, hogy míg jó évtizeddel ezelőtt a miniszterelnök környezetében sokan igyekeztek befolyáshoz jutni, ma már a direkt módszerek, hízelkedések, hűség- és rátermettség-bizonygatások szinte teljesen eltűntek. Hatástalanok. Orbán sajátos szempontok szerint válogat.
Az egyetlen mérce
És ezzel rá is kanyarodhatunk a dolog aktuálpolitikai vetületére. Most mindenki azt vizsgálgatja, miféle emberek az miniszterek, államtitkárok. Egyikről kideríti a sajtó, milyen belevaló fickó, milyen remek szakember, másikról azt ássa elő, hogy rémisztően hülye. Folynak a találgatások, méricskélések, viszonyítgatások.
Miközben mindennek alig van jelentősége.
A hivatalban maradt miniszterek eddigi működése mutatja az egyetlen mércét, aminek meg kell felelnie az Orbán-kormány minisztereinek: olyan tárca-vezetőkre van szüksége a kormányfőnek, akik minimális önállóságot igényelve, precíz elszántsággal hajtják végre Orbán elképzeléseit. Hogy a mostani tárcavárományosok milyenek, az csak egy szempontból fontos: Orbán munka-elvárásainak megfelelnek, vagy nem. Minden más – tapasztalat, rutin, műveltség, szakmaiság, politikai éleslátás, médiaképesség… – teljességgel lényegtelen. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy mindez a show-hoz tartozik, nem a tartalomhoz.
Az orbáni vízió
És mindezek mögött áll egy harmadik tényező: az orbáni vízió ereje. Egy barátom éppen a napokban hívta föl a figyelmet arra, milyen furcsán téves a jobboldal öndefiníciója. „Jobboldalinak, keresztény-nemzetinek, esetleg fideszesnek mondja magát ez a tömb, miközben mi mind orbánisták vagyunk…” – jelentette ki.
Könnyen lehet, hogy igaza van, s ez a kormányhoz való viszonyunkban is testet ölt.
Amíg ugyanis Orbán többé-kevésbé tudja, mit csinál, amíg a miniszterelnök gazdasági bővülést, demográfiai növekedést, igazságosabb elosztást, élhetőbb országot épít, amíg Orbán a demokrácia eszközeivel a jólét és szabadság érdekében kormányoz, egyszóval amíg tekintélye révén közös céljaink felé viszi az országot, addig különösebben nem kell, hogy érdekes legyen, kik a miniszterek.
Azt sem tudjuk, hogy kik az osztályvezetők…
Tisztelet MODERÁTOR, ÉS HOZZÁSZÓLÓK!
MEG TUDNÁ NEKEM VALAKI MAGYARÁZNI, HOGY MIÉRT VAN AZ, HOGY A BLOGOKHOZ HOZZÁ TUDOK SZÓLNI, VISZONT A CIKKEKHEZ NEM ?
Hozzá tudsz szólni a cikkekhez is, jobbára – csak van némi sajátságos probléma a kommentelő rendszerrel. Néha a válaszod simán eltűnik, néha megjelenik kommentként egy MÁSIK cikknél.
Már több mailt is írtam nekik ez ügyben. (Szakmai magyarázatba most nem szeretnék belemerülni, jónéhány oka lehet.)
Ha a fenti esemény történt, azt onnan látod, hogy a komment elküldése után az oldal frissül, és visszaugrik a cikket bevezető képre – és ott is marad. Ha a rendszer „bevette” a kommented, akkor először visszaugrik a bevezető képre – aztán onnan visszaugrik a komment-szekcióba (de nem feltétlenül oda, ahová a kommentedet írtad. Mindegy, ilyenkor már oké.)
Lehet, hogy a Pesti Srácok jelenleg még béta-verzió állapotában van. A véglegesben már Pesti Csajok is lesznek (budai genderbenderek helyett.)
“Egy barátom éppen a napokban hívta föl a figyelmet arra, milyen furcsán téves a jobboldal öndefiníciója. „Jobboldalinak, keresztény-nemzetinek, esetleg fideszesnek mondja magát ez a tömb, miközben mi mind orbánisták vagyunk…” – jelentette ki.”
“Könnyen lehet, hogy igaza van, s ez a kormányhoz való viszonyunkban is testet ölt.“
“Amíg ugyanis Orbán többé-kevésbé tudja, mit csinál, amíg a miniszterelnök gazdasági bővülést, demográfiai növekedést, igazságosabb elosztást, élhetőbb országot épít, amíg Orbán a demokrácia eszközeivel a jólét és szabadság érdekében kormányoz, egyszóval amíg tekintélye révén közös céljaink felé viszi az országot, addig különösebben nem kell, hogy érdekes legyen, kik a miniszterek.”
Szeretettel üdvözlöm a barátját!
a központi közigazgatás tele volt baloldali figurákkal, kulcspozíciókban, de legalábbis vezető helyeken. A szakmai hozzáértés valamint a lojalitás teljes hiányával. Ezt jó lenne már valahogy elkerûlni. Volt évfolyamtársak , focis haverok, srb. ez kevés… és nagyon lehangoó.
„Qualis dominus,talis es servus”………. jóval fentebb, előttem szólva, találó közmondást hoztak.
A választó azért választ meg egy pártot és annak vezetőjét, mert annak a tevékenységét találja hasznosnak a maga és a társadalom számára.
A cikk pedig jó.
Megírója csupán kifejezte a véleményét, hogy eddigi megfigyelése alapján, hogyan választ kormánytagokat a Miniszterelnök.
Jonathan Swift tiszteletesnek(tudják,a Gulliver írója) volt egy lényeges meglátása (szó szerint most nem tudnám idézni,de a mondanivaló a követkető):A zsenit arról lehet megismerni,hogy ha hatalomhoz jut,akkor az összes idióta összefog ellene…
És milyen igaza volt, van! Anyám mondta, az ellenségeid száma mutatja meg személyed jelentőségét.
Nem mindenki jut fel a magas hegycsúcsra, de a hibát emiatt legtöbbször mãsokban keresi.
Önismeret = 0, azaz nulla.
Tisztelt Ratius!
Ez most egy azt kiderítendő írás volt, hogy mindenki figyelt-e vagy csak megszokásból lájkol?
Utólag majd közli, hogy csak viccelt?
Kedves Kaktusz, nem ön az egyetlen, már 4-5 E-mailt írtam a szerkesztőségnek, de választ eddig még nem kaptam.
Most még a moderáció-ra várát is megjelenik nálam.
Lehet, hogy nem vagyunk szimpatikusak az algoritmusoknak!?
Sok apró dolog különbözteti meg a jelenlegi kormányzatot a 2010 előttitől. Főként a kisebb-nagyobb eredmények, amelyeket elér, a másik meg nem ért el. Néhány nagyobb dologban is különböznek. Például abban, hogy akármilyen eredményes is, a Szent Nyugat számára parvenü, rúgják, köpik, harapják, míg a korábbi „mejszterek” akármekkorákat is seggeltek kábé óránként, a legrosszabb esetben is csak tétova bámészkodás és elhallgatás volt a „büntetés” a világsajtóban és a brüsszeli, washingtoni tanácstermekben, irodákban. És végül van egy igazán nagy és meghatározó különbség a mostani kormányzat és az ún. baloldali előzmények között, amely az előző két kategóriára is magyarázatot ad: NINCS VEZETŐI VÁLSÁG. Ennek ára a hatalom nyilvánvaló koncentrációja. Már csak természetes, hogy a köldöknéző balf…kodást merő demokratikus értékként tálalja a Bal. Ennyi.