Mit kell kezdeni a háborús uszítókkal?

Minden normális embert meglepett, hogy mennyi nyomorult háborús uszító bukkant fel a semmiből 2022 február vége után. Különösen az tekinthető nagyon figyelemreméltóan, hogy a legjobban azok a zöldek, balosok, liberálisok követelnek háborút az oroszok ellen, akik egyébként a Szovjetunió idején a legnagyobb hívei voltak a békének, a leszerelésnek meg úgy általában a humanizmusnak.

Mondjuk nem meglepő persze, egyrészt a szovjetek fizették őket, másrészt amúgy is csodálattal tekintettek a megvalósult szocializmusra, és különösen a kommunizmus a végtelenül távoli jövőbe helyezett megvalósulásától voltak mikroorgazmusaik.

Olyan apróságok meg nem érdeklik őket, hogy az oroszoknak pont annyi atombombája van, mint 50 éve, csak a célba juttató eszközeik lettek sokkal fejlettebbek. De normális embernek nem kell magyarázkodnia, hogy miért elmebeteg az, aki olyan politikát támogat, amelynek következtében a legoptimistább esetben is európai fiatalok százezrei fognak meghalni, megnyomorodni.

Itt most azt a lokálisan nagyon is kellemes témát szeretném boncolgatni, hogy mit is kellene csinálnunk azokkal, akik utólag azzal legitimálják Hitler keleti terveit, hogy szerintük is valahol a Dnyeper és a Don között kell megvédeni Európát az oroszoktól.

Alapjában véve háromféle háborús uszító létezik:

• az a pszichopata, aki ölni szeretne;
• az a mocsadék akinek nincs gyereke, de másét elküldené a frontra;
• és a különlegesen minősített féreg, akinek van gyereke, de azért elküldené másét a háborúba.

(Azzal az egyedi esettel nem foglalkozunk, aki akkora seggarc, hogy a saját gyerekét is elküldené ölni és megölődni.)

Most tekintsünk el attól a természetes gerjedelmünktől, hogy felkeressük őket néhány ezren az otthonukban és agyonverjük őket, mert érdemes alosztályokra bontani őket, hiszen így ismerhetjük fel őket, gyakorlatilag név szerint.

Az ölésre vágyó pszichopata jól rejtőzik a társadalomban, a közhiedelemmel ellentétben nem hentesnek vagy sebésznek megy, hanem értelmiségi lesz, és életművét annak a bemutatásának szenteli, hogy miért élnek etikailag elviselhetetlenül az embertársai. Ha van gyereke, ha nincs, nem is képes ezt a kapcsolatot értelmezni, másokat sem embernek, valaki gyermekének, szülőjének, szerelmének, barátjának tekinti, hanem csakis egyedül az általa tökéletesen és mindenki más által vagy tökéletlenül vagy egyáltalán nem képviselt erkölcsiség hordozójának. Ezekért az emberekért tökéletesség híján meg nem kár ugyebár.

Az első csoport tagja ugye általában nem orvosi értelemben vett elmebeteg, mert a közvetlen félelem a büntetésről általában visszatartja a vágyai kiélésétől. Ezeket még az idegenlégióba sem veszik be, ha az osztály nem gyáva alosztályához tartoznak és megpróbálnak bekerülni egy fegyveres szervezetbe. Ezek a lények azok, akik forradalmak és egyéb fennforgások idején az első buzgalom elmúltával, amikor a normális emberek, bármennyire is joggal dühösek, felhagynának a lincseléssel és visszatérnének a normális ügymenethez, fenntartják a terror szintjét. Ők voltak a nyilasok, a kommunisták és elpuhult korunkban ők azok, akik megpróbáltak csatlakozni az iszlám államhoz, vagy valamelyik nemzetközi brigádban lövették agyon magukat – természetesen a demokrácia védelmében – az oroszokkal. Miután szélsőjobbosnak tűnnek, általában nem látszanak a nyilvánosságban, nem miattuk fogják bevetni az atomot.

A második csoport indokai annyira nem is különböznek az elsőtől, de ezek a véglények jelen esetben halálosan rettegnek attól, hogy bejönnek az oroszok és betiltják az ő szexuális perverziójukat. A saját bevallása szerint mondjuk boldog BDSM-kakiszex (elnézést) kapcsolatban élő delikvens valamilyen művészeti ág jeles képviselője, esetleg valamilyen társadalomtudomány élvonalában az interszekcionalizmus eszközeivel fedez fel új elnyomott kisebbségi csoportokat (most sem vicceltem sajnos). Miután a szójalátté teljesen kimeríti az ökológiai lábnyomát, nem vesz gyereket magának, de szereti az egyenruhás férfiakat (valamiért az egyenruhás nőket nem), és úgy tudja, hogy a katonáknak kötelességük ott harcolni, ahová az általuk egyébként gyűlölt állam parancsolja őket. Ez az állam egyébként Magyarországon szerintük simán lehet az amerikai, a német vagy a francia állam is. Újabban lelkes hívei a sorkatonaságnak és a katonai kiadások növelésének, persze oly módon, hogy a katonákat és a fegyvereket egyből Ukrajnába küldjük, mert az erős Magyarországon állomásozó magyar hadsereg veszélyezteti a szabadságot.

A harmadik csoport az, amelyet már első közelítésben is géppisztollyal kellene ritkítani. Ők hajlandóak voltak szaporodni, de más fehér emberek esetében azért nagyon kritikusak a biológiai reprodukcióval kapcsolatban. Úgy tudnak a tökéletes demokráciáig elvezető, a végső győzelemről szónokolni, hogy semmilyen formában nem ejtenek szót arról, hogy a pénzt és katonákat, amelyeket fel kívánnak használni valahol a Don partján, a hallgatóságuktól, illetve a rájuk szavazóktól akarják elvonni és közülük akarják rekrutálni. Miközben az emelvényről mélyen és őszintén a jelenlévők szemébe néznek, nem beszélnek a sorkatonaságról, amit azonnal bevezetnének, ha hatalomra kerülnének, mert azt akarják Brüsszelben. És persze ők négy százalékot is költenének a magyar GDP-ből az ukrán honvédelmi kiadásokra, hiszen ha az ukránok nyernek, nem is lesz szükség magyar haderőre.

A második és harmadik szociokulturális csoport nem fél az atomháborútól, mert ha lesz, az csak és egyedül az oroszok és Putyin felelőssége lesz, ami őket ugyebár minden következmény alól felmenti a történelem előtt. Hogy el ne felejtsem, szerintük minden háborús felelősség azoké igazából, akik tárgyalni akarnak, mert a tárgyalás erkölcsileg helytelen, és más emberek semmiféle áldozata nem felesleges azért, hogy ne legyen tűzszünet és béketárgyalás. Szerintük a háború tulajdonképpen elégséges célt nyer azzal, ha a béketárgyalások megakadályozásáért folyik.

Ha valakinek van jobb ötlete az agyonverésen kívül, szóljon!

Ha ezeknek a gonosz véglényeknek összejön, az egyetlen részsiker, amit remélhetünk, hogy ők is megdöglenek velünk együtt valahogy. Nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de végső esetben én szeretnék biztosra menni ebben az ügyben, ennyi öröm jár nekünk mondjuk a sugárbetegségben történő elhunyás közben.

És azoknak akiknek még van kétsége: ugye tetszenek tudni, hogy a ők lesznek azok, akik azonnal átállnak az oroszokhoz, ha aktuális lesz?