A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos mellbe talpalt egy liverpoolit a tizenhatoson belül. Ez tulajdonképpen ténykérdés, hiszen a a jelenet számtalan szögből megnézhető, és a szabályok ismeretében eldönthető. Vagy nem, ugyanis a labdarúgás nevű játék valósága nem írható le szövegesen, minden pillanatnak külön kontextusrendszere van, amelyet régebben az egy darab játékvezető joga és kötelessége volt megválasztani a saját lelki pillanata alapján.

Amit látott és észrevett, azt értelmezte a szabályok szerint, amit meg nem látott, mert rosszul helyezkedett vagy a játék csak simán kibabrált vele az egyszerűen nem létezett a számára (ha csak a partjelzői ki nem segítették). És a „spori” pedig viselte ennek minden következményét, ugyanúgy, ahogy a csapatok és a játékosok az ő döntéseinek, hibáinak következményeit.

A játékvezető nem csak a pálya tartozéka, hanem a játék része is volt. Olyan gólt kellett rúgni, amelyet a játékvezető ott és akkor megad, úgy kell szerelni, labdát szerezni, hogy a bíró tovább engedje a játékot. Ilyen egyszerű.

A foci azonban mindig játékon kívüli erőterek hatása alatt is volt, politika és üzlet, mindig bele akartak szólni, amibe lehet, összeállítás, bíróküldés, kitanított labdaszedők, minden, mert a labda pattanásába objektív okból valós időben nagyon nehéz beleavatkozni. Csiszolgatták a szabályokat, de az alapvető konzervatív megközelítés megmaradt, egy ember, a bíró dönt és ha csak nem szándékosan csal, sőt sokszor akkor is, a pályán elért eredmény marad. A foci olyan, mint az élet, és az élet ilyen.

A foci gigaüzletté válásával azonban ezt a játékot is elérte a progresszió legostobább követelése a kiküszöbölhetetlen emberi hiba kiküszöbölésének vágyálma. Nem követtem, hogy végül is mivel indokolták összességében a VAR bevezetését, de el tudom képzelni. A szakértők ott lesznek, és számtalan nézőpontból megnézhetik, kilassíthatják a problémás eseteket és felhívhatják a téves, vagyis a szabályoknak nem megfelelő ítéletekre a játékvezető figyelmét. Az meg mondjuk kikocog a képernyőhöz és eldönti, hogy jól ítélt-e elsőre.

Ahogy azt Móricka elképzeli. A felelősségcsökkenés már első rátekintésre sem szokott jót tenni a „bíráknak”, például gondolhatják, érezhetik azt, ott lappanghat valahol a tudatalattijukban, hogy a hang a fülükben többet tud a meccsről, mint ők, és így hallgatni kell rá. Aztán a VAR-szobában rejtőző szakértők is gondolhatják azt, hogy ők látják jól, hiszen van róla felvétel. Ami eddig a látványos nagy vitát kiváltó ügyekről nyilvánosságra került, az egy kirívóan ocsmány szubkultúrát mutat, amely pontosan úgy működik, ahogy azt a FIFA-tól és az UEFA-tól megszoktuk. A bíró esetében legalább látjuk, hogy mi történt egy-két szempontból és látjuk, hogy a játékosok és a bíró milyen színházat ad elő az ítélet után. A VAR-szoba egy rohadt fekete doboz, amiben minden emberi gyengeség jól el van rejtve.

Aki már látott focit közelről, az például pontosan tudja, hogy pár méterről, akár a pálya széléről a párharcok nagyon másképp hatnak, mint a tévében, a hanghatás és a szem által tapasztalt dinamika teljesen más, mint a „visszajátszás”. A bíró van a legközelebb az eseményekhez.

Oké tehát van VAR, a kérdés az, hogy vajon nőtt vagy csökkent a nyilvánvalóan problémás játékvezetői ítéletek száma? A lényegesen nagyobb információmennyiségből és nagyobb időkeretben, csapatban dolgozó VAR hatékonynak bizonyult-e? Hát nem, marhára nem. Azt most hagyjuk, hogy széttöredezi időnként a játékot, nyomást gyakorol a játékvezetőre vagy csak a szimplán kétes esetekben kiveszi a kezéből a döntés lehetőségét, mellébeszéléssel, sugallt értelmezésekkel.

A VAR-nak hála a téves, a kétes döntések sokkal látványosak lettek és még tágabb teret engednek a szabályok kreatív értelmezésének. Ehhez még az sem kell, hogy olyan seggfejek üljenek a VAR-szobákban, amelyek ülni látszanak néha. Tele vagyunk a nevetségesen magyarázhatatlan VAR alapú döntésekkel. A balhé a foci része, nem lehet úgy megcsinálni a játék teljes kiherélése (kimiskárolása) nélkül a játékvezetést valós időben, hogy ne legyenek olyan esetek, amelyekbe bele lehet belekötni. De ezeket is el kell dönteni valós időben, ha azt akarjuk, hogy legyen folyamatos játék és ne percekkel később keljen megállni tizenegyest vagy szabadot rúgni. A játékvezetőnek elnézhető volt, hogy téved időnként, de a VAR-nak, mint technológiának már sokkal kevésbé.

Egy-két év csak és a VAR szobában ülő okosokat majd a mesterséges intelligencia váltja majd. Az lesz a nap amikor végleg elfelejtem a focit. A látszat ellenére a tenisznek sem tett jót az emberi vonalbíráskodás kiiktatása, illetve az egyébként egyéniséggel és így jelenléttel rendelkező székbírók szerepének csökkentése. A túl steril körülmények, a túl fegyelmezett játékosok pont az emberit tüntetik el a játékból. A játék lényege pont az, hogy van benne bizonytalanság. Ne akarjunk olyan dolgokat uralni egy játékban, amelyeket a hétköznapi emberi képességeinkkel nem megy. Látni akarom, hogy a bíró dolgozik és vezeti a meccset és ő dönt. Akkor is akarom látni ha téved, ha „hülye a bíró”. Emberi döntéseket akarok.

Vezető kép: Liverpool, 2024. március 10. Darwin Nunez, a Liverpool (b) és Manuel Akanji, a Manchester City játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság 2024. március 10-i játéknapján a liverpooli Anfield stadionban. MTI/AP/Jon Super