Az USA-ban tombol az antiszemitizmus, a Pressmannek szóljon már valaki


Ha a nácizmus és a kommunizmus között különbséget akarunk tenni, talán egy lényeges, habár viszonylag rejtett tulajdonságukat kell felhozni. Azt, hogy milyen alapon is döntötték el, hogy kit is akarnak legyilkolni? A nácik faji alapon gyilkoltak, a kommunisták még osztály alapon is, nem csak faji, hanem egyéb tetszőleges tulajdonságok, viselkedések alapján „osztályozták” az embereket és így válogatták ki, hogy kit kell megölni. 

A liberálisok, akik nácik és kommunisták is egyben, az antiszemitizmus egy új formáját kezdték el alkalmazni legújabban, a hivatkozott videó (kötelező darab egy X posztból) ennek a rémisztő példája. A zsidókat egyelőre nemes egyszerűséggel azon az alapon akarjak felosztani két csoportra, hogy cionisták-e, vagyis helyeslik, vagy nem helyeslik Izrael létezését. Aki helyesli, az nyilvánvalóan tömeggyilkos, rasszista, fasiszta söpredék, akit le lehet gyilkolni szabadon. A maradékot is le lehet gyilkolni persze, hiszen ők döntik el, hogy ki melyik csoportba tartozik. Ez a klasszikus náci álláspont újratöltve, nem kétséges. A „szélsőséges” zsidókat már be sem engedik az USA-ba és legújabban az EU-ba sem.

Miután, elég szórványosan ugyan, de még lehet olyan zsidót is találni, aki nem támogatja Izrael létezését, a haladók még azt is mondhatják, hogy a Hamász és akcióinak lelkes támogatása nem is antiszemitizmus. Vannak is ilyen szekták a zsidóságon belül természetesen, hiszen a lakosság egy része minden országban teljesen hülye, és így a haladók így autentikus zsidó képviselőket is találhatnak egy virtigli zsidóellenes állásponthoz. És persze az is gyanús lehet bármikor, aki nem hangoztatja az Izrael pártiságát, hiszen bizonyosan csak lapít.

De miután már korábban mondtuk, a haladók jelölik ki a rossz zsidókat és így nem sok menekülési esélye sem marad egyetlen normális embernek sem.

Isten kiválasztott népére rájár a rúd. Belső megosztottsága ellenére Izrael egy nemzetállam, a legnemzetállamabb demokratikus állam jelenleg, akkor, amikor a nemzetállamok nagyon nem divatosak a haladó körökben. Csak az a kellemetlen, hogy a haladó körök tele vannak olyan zsidó származású haladókkal, sok egyéb gazember mellett persze, akik a zsidókra és Izraelre vonatkozó nézeteik alapján simán befértek volna egy különleges feladatokat ellátó SS egységbe a keleti fronton. Minekünk, akik láttuk az SZDSZ-t, nem sok újat lehet mondani a gyűlöletről és az öngyűlöletre nevelésről, és ez a társaság ezt magára is lelkesen alkalmazza. Nálunk Magyarországon még azt is elérték, hogy a magyarok egy jelentős része is lenézi és rühelli magát és a nemzetét, kultúráját, mert az elmúlt majdnem nyolcvan év agymosása után az öngyűlölő haladók szemüvegén keresztül nézi magát és a hazáját.

Már nem csak nekünk, hanem Izraelnek és az USA-nak is megvan a maga SZDSZ-e, Gyuri bácsi és a Présember illusztris képviselői ennek a projektnek. Az amerikai SZDSZ például ugyanúgy tartalmaz némi öngyűlölő izraelita származású liberálist, mint a miénk, csak ott ejtették az antiszemitizmus kártyát, helyette a BLM miatt a négerek a fő áldozati csoport, meg az LMBTQ. Külföldön meg aktuálisan a szegény palesztinok, szegény migránsok, szegény muszlimok. Az amerikai progresszió végül is világszerte rámegy a fehérekre, a keresztényekre.

A több évtizedes tömegkommunikációs és értelmiségi agymosásának hála Amerika elit egyetemein szépen le lehet vezetni a haladásból következő feszültségeket némi klasszikus pogrom jellegű rendezvények lebonyolításával. Mindenért is a zsidók a hibásak és persze a fehérek, de ez az utóbbi már eddig is így volt. Egészen elképesztő, hogy ezt a projektet el lehet adni újra, a mindenkit tönkretenni igyekvő haladók, akik azért még rendesen tartalmaznak zsidóságukat megtagadó, öngyűlölő látszatzsidókat is, képesek úgy fókuszálni a széteső amerikai társadalomban a gyűlöletet, hogy az a fehérek mellett különösen a normális zsidókra és Izraelre irányuljon. A vezető izraeli politikusoknak manapság olyan embereket kell antiszemitázniuk hazájuk védelmében, akiket a Kurucinfó egyébként zsidózni szokott.

A zsidók kiirtására vonatkozó ötlet különösen népszerű az amerikai elitegyetemeken. Érdemes az alábbi közleményben szereplő videót megnézni, felettébb informatív.

Még nem lehet kimondani, hogy a zsidók kiirtása egy remek ötlet, de már nem kell kimondani, hogy egy szörnyű, elfogadhatatlan elképzelés.

Egy normális világban, és én hiszek benne, hogy van normális világ, eleve senkinek sem jut eszébe, hogy embertársainkat bármilyen általános jellemző alapján le kellene gyilkolni.  A vérgőzös rasszisták Magyarországon és a világon sok helyen az elmúlt harmincpár évben egyszerűen elmebetegnek számítottak, mint ahogy nálunk még most is. Amerikában azonban már nem számítanak annak mostanában.

A Harvard és az MIT és a Penn egyetemek vezető tisztségviselői beleröhögtek a kongresszusi képviselők arcába és kijelentették, hogy a zsidók kiirtásának követelését (amit nem jelentéktelen számú diákjuk rendszeresen elkövet) kontextusfüggően minősítik az egyetemi szabályzataikba ütközőnek, csak is akkor, ha tényleges gyilkolás lesz belőle, egyébként nem.

Érdemes a három egyetemi impertinens némber arcjátékát és fizimiskáját a videóban megtekinteni. A nácik és a kommunisták köztünk élnek, Amerikában a legnagyobb egyetemek vezető pozícióiban is ott ülnek. És jól megvannak egymással.

Vezető kép: Róma, 2023. december 5. A római zsidó közösség által szervezett antiszemitizmus elleni tüntetés egyik résztvevõje transzparenssel a kezében az olasz fõvárosban 2023. december 5-én. MTI/EPA-ANSA/Riccardo Antimiani


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Ahhoz is hozzá lehet szoktatni a tömegeket, hogy időnként rálőnek Trumpra

  Újra merényletet kíséreltek meg Donald Trump ellen. Az amerikai sajtó finoman már célozgat rá, hogy …

16 hozzászólás

  1. Keljfel Julcsi

    Ín depends on the context… láttam a szégyenteljes videót.

    Ez most a kedvenc kifejezés az intellektuális US amerikaiaknál, ha a zsidókról van szó. Ez a relativalas persze a palesztinokra nem tartozik.

  2. Pressman rohanj haza és ott amerikában harcolj az antiszemitizmus ellen, ne itt harcolj Magyarországon ahol nincs. A zsidok nagy bajban vannak amerikában, te meg itt a békében kiabálsz. Mert itt Orbán Viktor vigyáz rád.

  3. Tudományos libsizmus

    Pressmann nem nagykövet. Pressmann egy bolsevista agitátor.

  4. „Minekünk, akik láttuk az SZDSZ-t, nem sok újat lehet mondani ”

    Azért látunk a Fidesz-KDNP kinevezztjei között is szép számmal.
    Ott a törésvonal, az szdsz FOSszíliákban a kultúrában és a gazdasági éleetben,
    és a jobboldali orgánumokban is.

  5. Zsidók kiirtsa?
    Újrajátssázk a 2. vh-t. de most sok-sok Hitler-báb dolgozik a kezeikre.
    Hitler is zsidó volt.
    Soros is zsidó.
    Pressman elnéz afelett, hogy Soros egy nyilassal együtt rabolta ki a zsidó családokat.
    Nem látja meg a segglyuka feletti horizontot.
    /
    Aztán ezt is a Duracell nyuszira fognák, de leginkább a magyarokra.

  6. Eddig mindig azt hittem, hogy ha valami zsidóellenes hiszti hallatszott, hogy csak „test drive”, főként hogy kiderüljön, ki kap vérszemet, hogy aztán ki lehessen örökre tiltani hollywoodból, egyetemről, sajtóból, tévéből, kocsmából, fórumról, szabadlábról, szóval az életből.

    De most kezdem azt érezni, hogy zavar van az erőben.

  7. Pressman csak azt akarom mondani, hogy most ne menj haza amerikába mert nagy veszély leselkedik rátok. Még maradhatsz itt egy ideig ebben az antiszemitizmus nélküli Magyarországon amit Orbán Viktor vezet, addig mig nálatok amerikában megnyugszik ez az antiszemitizmus helyzet ami jelen helyzetben ott van. Borzasztó és veszélyes lehet neked ott élni ilyen körülmények között, most elhisszük hogy miért nem sietsz haza amerikába.

  8. csakafidesz

    Németh László: Homályból homályba c. önéletrajzi írásában megemlíti, hogy Rákosinál ült éppen, mikor csörgött a telefon és Rákosi élénken tiltakozott valaki kinevezése ellen. Azzal érvelt, hogy az illető zsidó, ezért neki semmi keresnivalója sincs. Németh László megdöbbent azon, hogy Rákosi hangosan szidta a zsidókat.

  9. csakafidesz

    ” A „szélsőséges” zsidókat már be sem engedik az USA-ba és legújabban az EU-ba sem.”
    —————————————————————————————————————————————–Nos vannak szélsőséges zsidók, de kis számmal. Azok nyíltan hangoztatják, hogy Izraelt araboktól mentessé kell tenni, vagy olyasmit, hogy egy arab akkor is veszélyes, ha a szamár legeli a sírján a füvet. Én magam is némileg idegenkedek azoktól az ortodox zsidóktól akik a vécét sem húzzák le szombaton és hosszú kaftánban járnak. Ők valóban szűklátókörű fanatikusok. (Jézus korában a többség volt ilyen.)

  10. A cél: „Túlharsogni!“ Nem csupán a zsidóellenességet tolják ránk, hanem az összes mocskukat. Mindaddig ez fog folytatódni, amíg le nem állunk azzal, hogy „Majd a rikkacsoktól meghalljuk az IGAZAT.“ Elvétve ugyan megeshet az is, de inkább csak a figyelmedre, ill. az ellen nyomulnak. Pillanatnyilag a hang- és fényhatásoknál tartunk, de egykettőre megjelenhetnek a komolyabb fiziológiás ráhatások is, az elektromágneses impulzusokkal történő leterítésedig bezárólag.

  11. Aki nem ismeri a történelmet,az
    mindig ugyanazt a hibát követi el.
    A zsidoság legnagyobb kincse,hogy
    kiválasztott nép a legnagyobb
    balszerencséje is.A gonosz nem nyugszik.

  12. Kommunisták, kommunisták, kommunisták. Mit várhat az ember a kommunistáktól? Mindig kommunista témákat fognak tolni, azaz skizoid, életellenes, gyilkos, aljas, ember alatti narratívákat. Most léptek szintet, azért a nagy meglepődés.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük