Miért undorítóak az ateisták?


Az ateizmus fogalma az elmúlt évtizedekben egy jelentésmódosuláson esett át. Régebben az ateizmus egy elvi és alapvetően személyes álláspont volt, a hit hiányáról, illetve egy olyan világfelfogás, amelyet materialistának is lehetett volna nevezni, ha ezt a szót filozófiai értelemben nem járatta volna le a kommunizmus.

A nagy bummosok például ráadásul sokszor általános értelemben még hittek is valamiféle isten létezésében, igen bájosan és nem is mellesleg matematikai okokból például. Az ateista aktivisták persze mindig is undorítóak voltak, akkor is, ha esetleg maga az egyház vagy a vallások képviselői a kor szokásai szerint maguk is kiérdemelték az undorító jelzőt. A bigott, a tanítás saját értelmezés nélküli, rigorózus követőinek egy része például riasztó módon emlékeztet átkokkal terhelt jelenünk tökéletes értelmiségieire, akik szintén nem maguk értelmezik a tanítást, de viszont ők maguk írják.

Az ateizmus akkor lett különösen ocsmány, amikor az evilági üdvözülést ígérő kommunisták művelték a szocializmus alatt. Tudják ez az emberfajta, aki azt kérdezgeti a templomba menő néniktől, hogy Isten tud-e akkora követ teremteni, amit maga sem tud felemelni. A posztmodern ateizmus aztán visszanyúlt a voltaire-i hevülethez, Voltaire műveltsége és mértéktartása nélkül (haha). A modern ateista nagyon művelt, minden baromságot elolvasott. Sajnos mást meg nem, de ez a liberális értelmiségi lét lényege, ne olvass el semmi mást, mert meginog a hited.

Az ateizmus annyira undorító, hogy a fentieket olyan emberként írom, aki maga sem hisz Istenben. A nem hívők többsége nem istentagadó, hanem csupán hit nélküli ember, és nagyon kevesen gondolják közülük, hogy a hit nevetséges. Persze lehet nevetségesen művelni, és kívülről is és belülről is nevetségessé lehet tenni. Vannak keresztények és muszlimok, akik úgy hisznek, ahogy a vegánok vagy a klímaaktivisták, és ahogy bigottan hisznek Isten nem létében a harcos ateisták. Őket sem szereti senki. Persze a keresztények nagyon jámborak már, nem úgy, mint a harcos muszlimok és a kultúrharcos liberális ateisták.

Az ateistákat ugyanis mások hite zavarja, na és persze az, hogy azok a mások nem az ő hitükön vannak, a harcos ateizmuson. Pontosan olyan lelki mechanizmus ez, amely alapján az iszlám állam ideológusait zavarja az összes olyan ember, akiket még nem hajtottak rabszolgasorba vagy nem öltek meg. Az európai ember persze már pacifikálódott, és ha éppen nem az orosz-ukrán kölcsönös tömegmészárlás támogatásával van elfoglalva, lelkesen ellenez minden olyan erőszakot, amelyben az ő ujja is bibis lehet.

Az ateizmus térítő vallás, mostanában sajnos nagyon sikeres is.

A fogyasztás szabadságának üressége, amit fő megváltásként kínál, nagyon vonzó azok számára, akiknek már a nagyszüleit is kicsalta a templomból a korszellem. Ma nem könnyű katolikusnak, kereszténynek lenni, ma ateistának lenni a legkönnyebb. Hiába mondjuk, hogy kereszténység nélkül liberalizmus sem lenne. Igaz kommunizmus sem, de a keresztény hagyományból összemérhetetlenül több jó származott, mint mondjuk a zabolázatlan törzsiségből. A kereszténység sokkal jobban érti az embert, mint bármilyen divatos ideológia.

Az ateistáknak hatalmas öröm volt a magukat vallásosnak valló emberek számának csökkenése, ahogy kéjesen vonaglanak az olyan hírek fölött is (elnézést a képzavarért), amelyek Nyugat-Európában templomok melegbárrá alakításáról szólnak. Az új vallás elfoglalja a régi templomait.

Ha nem hiszel istenben, de egy keresztény kultúrájú országban élsz és eszes embernek tartod magad, akkor is meg kell próbálnod megérteni a vallásosság mibenlétét. A szélsőségesek mindig adósak maradnak a maguk által kijelölt ellenségeik megértésével. Az ateizmus jelenlegi gyakorlata, a vallás, a vallásos emberek kigúnyolása szellemi rohamosztagosság, barbárság, a művelője pedig a semmi zsoldosa, mert még az ördög is undorítónak találja. Milyen fura is, hogy két ateista diktatúra százötven millió áldozata után ezeknek a kreténeknek a kereszténység a legfőbb ellenségük.

Az ateista undorító. Az ateista még bigott kereszténynek is buta. Persze a bigott keresztények között rengeteg jóindulatú is van, míg a bigott ateisták nem is ismerik ezt az érzést.

Mindez Tóta W. Árpád HVG-ben megjelent szösszenetéről jutott eszembe. Persze csak a Mandis összefoglalóból, mert a teljes élvezetért fizetni kellene ennek a bagázsnak, amit tilt a vallásom.

 

 


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Ahhoz is hozzá lehet szoktatni a tömegeket, hogy időnként rálőnek Trumpra

  Újra merényletet kíséreltek meg Donald Trump ellen. Az amerikai sajtó finoman már célozgat rá, hogy …

44 hozzászólás

  1. dr. Kolompár Genitália

    Bocsánat érte, én nem értelmezném így az ateista kifejezést. Inkább vallástalannak. A cikkben leírt „ateisták” valójában a kersztény vallás elleni megnyilvánulásukba csomagolják, az etnikai alapú gyűlöletüket. Tóta W. szerintem nem ateista, hanem egy szélsőségesen talmudista zsidó, aki a saját fajtáján kívül mimndenkit utál.

    • A tótawék a saját fajtájukat is bármikor kicsinálják, kirabolják, megsemmisítik, ha vélt vagy valós érdekük úgy rendeli.

    • Egyetértek, dr. Kolompár. Mindig is ateistának tartottam magam, noha a cikkben leírt ocsmányságok egyáltalán nem jellemzőek rám. Sőt… Nem tartom jónak az ateista fogalom kiterjesztését a szerző által leírt embertípusra. Arra más kifejezést kell találni.Azzal sem értek egyet, hogy az ateizmust a hit hiánya jellemzi. Nem a hit, a vallás hiánya. Hitem nekem is svan, aszerint élek és remélem, nem hitvány az életem.

    • Telitalálat, amúgy. És minidg a normális zsidók szívják meg ezek miatt a tótawék miatt.

  2. dehogy undorítóak…csak unalmasak…
    néha irigylem őket, mert a nagy felismerés még előttük van, amikor leesik a tantusz…az csodálatos
    jó érzés…csak hogy egy kicsit leírjam nekik, olyan, mint amikor tanulsz valamit matekból vagy fizikából és nem megy a fejedbe, majd, amikor nem várod, rájössz, leesik és csak legszivesebben rohannál, hogy fellapozd a könyved. Majd utána, amikor visszatekintesz arra az időre, mikor még sötétben voltál, nem érted, hogy lehetett, hogy nem értetted.

    Lássuk mit írt a volt ateista, majd később megtért Papini közel 100 éve (legyen az ő példája intő):
    „Ötszáz esztendő óta azok, akik »szabad szellemek»nek nevezgetik magukat, — mert megszöktek a Katonaságtól a Börtön kedvéért — lázasan akarják másodszor is megölni Jézust. Megölni őt az emberek szívében.”

  3. Tisztes tanyasi emberként nem ismerem a libsi beltenyészetet, de a képen, mintha tótawé lenne. aki már rúgott belénk zsidóként. Tehát valami nem stimel.

  4. Sík Sándor az egyik fantasztikus könyvében (Gárdonyi, Ady, Prohászka) megemlít egy anekdótát:

    a már öreg Gárdonyival riportot készít egy fiatal újságíró
    – Mester, hisz maga Istenben?
    – Igen, vagyok annyira intelligens!

  5. csakafidesz

    Ezt a baromságot annak idején a mi matektanárunk is elmondta. Néma csend fogadta a bejelentését, mire zavartan nevetgélni kezdett, hogy ‘jajdejó viccet mondtam’. Sajnáltam szegényt, de a reakció teljes hiánya és a néma (döbbent) csend valahogy ráébresztette, hogy hülyeséget mondott.

  6. A fenti cikk/vélemény írója saját bevallása szerint nem hisz Istenben. Akkor honnan tudja, hogy mi a keresztény és a bigott keresztény közti különbség? Az ateista dönti el, hogy ki számít „bigott kereszténynek” és ki a szerinte normális keresztények? Ha nem akar valaki házasság előtt szexelni, akkor az például bigott keresztény? Az lenne a normális keresztény, aki olyan életvitelt él, mint az ateisták, de kereszténynek mondja magát? Ha egyik percben káromkodom, a következő percben pedig kereszténynek mondom magam, akkor jó keresztény vagyok egy ateista és a többi képmutató keresztény számára? Nem lehet, hogy többek között azért van annyi ateista, mert ilyen megalkuvó, képmutató keresztények vannak többségben, miközben az Újszövetséghez hű keresztényeket bigottnak és veszélyesnek mondják? Mi vagyunk a keresztény politikusok, kormányok, miközben szétlopjuk az országot? Ez miért lenne vonzó egy ateista számára? Példát kellene mutatni vagy akkor ne állj ki a nyilvánosság elé, hogy te mekkora keresztény vagy, mert ez az az igazán undorító.

    • Anonim Andras

      Kedves KAKATUSZ azt mondod, hogy példát kellene mutatni, ne pedig szetlopni az országot. Kedves barátom, Te nem akarod látni a fától az erdőt. Az 57 éves ateista uralom alatt válságból válságba bugdacsoltunk, kiforgattak mindeneből mindenkit, adósságot adóssággal halmozták, odalettek gyaraiink, vimuvunk, repuloterunk, aranyttartalekunk mikozben mindezeket igyekszünk vissza vásárolni, közben munkabért emelünk, viseljük az UNIO betartását, közben már nem férünk az autoktol, jomodunkban már pitypan-palko is azon szaladgál és még példát is kellene muutatnink? NA NE! Aki vakságot fogadott az vakon vesz el. IRANY A LENGYEL UTON EGYSEGBEN BRUSSZELLEL. MAJD MEGTUDJUK MIFAN TEREM A MULTIKULTURALIMUS, A GENDERIZMUS AZ LMBTQ, A MIGRANSIZMUS hajrá előre a LENINi úton csak bele ne törjön a fogunk.

    • Na, kaktusz, semmit nem értettél.
      De az legalább biztos.

  7. A harcos ateista azért gyűlöli a keresztény vallást és a vallásos embereket, mert az ő lelkük fölött nincsen hatalma. A harcos ateista istene a pénz, pénz és a pénz. Másban nem hisz, esetleg még a hatalom, ami kell neki. Retteg a lelkiismeret-vizsgálattól. A kereszténységet az esendő képviselőin keresztül próbálja lejáratni, szereti emlegetni a keresztes háborúkat és a középkori inkvizíciót. Arról viszont soha nem beszél az ateista, hogy mi is konkrétan a problémája a kereszténység alapjával, a tízparancsolattal. Ateisták számára idézem:
    1. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
    2. Isten nevét hiába ne vedd!
    3. Az Úr napját szenteld meg!
    4. Atyádat és anyádat tiszteld!
    5. Ne ölj!
    6. Ne paráználkodj!
    7. Ne lopj!
    8. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!
    9. Felebarátod házastársát ne kívánd!
    10. Mások tulajdonát ne kívánd!
    Csak nem az a bajuk vele, hogy nem hajlandók aszerint élni, és rühellik, ha ezzel szembesítik őket?

  8. Királytigris

    Aki nem hisz, elkárhozik.

  9. “A modern ateista nagyon művelt, minden baromságot elolvasott”
    Ez téves. Az a tény, hogy mindenféle marhaságot összeolvas, akár az értékes mellé, még nem műveltség.

  10. Nahát,
    pont ezért folyik most is a keresztényüldözés. A „nem létező” háttérhatalom nem tudja annak a lelkét urallni, aki valóban és őszintén a hite szerint él. Ezért próbálják a kereszténységet üldözni és nevetségessé tenni, mert akadályozza őket az emberiség rabságba hajtásában. A kommunisták is ezért üldözték őket (minket), és ez most sincs másképp.

  11. Nem tudom,hogy a tót a wé ateista-e és miért az,de sokszor megviszketősödött már a tenyerem,amikor megláttam a fényképét. Az írásai már nem is érdekeltek.

  12. Tóta W-vel nem az a baj, hogy ateista, hanem az, hogy nihilista, s abból fakadóan aljas internáci.

  13. Tóta W-t már rég agyonverték Jeruzsálemben a haszidok a Mea Shearim-negyedben.

  14. Fiumeviszarionovics

    Hát mit lehetett várni a moslék agyaktol

  15. Fiumeviszarionovics

    Hát mit lehetett várni a vörös agyaktol

  16. „Tudják ez az emberfajta, aki azt kérdezgeti a templomba menő néniktől, hogy Isten tud-e akkora követ teremteni, amit maga sem tud felemelni.”

    Mire a nénik azt válaszolják: Ilyen pitiáner baromsággal Isten nem foglalkozik.

    Tippelek: Vágó Tyipu volt a kérdező.

  17. ZOLTAN BRETY

    Tóta W. Árpád a zsidó.
    Több mint évtizede írt egy cikket még az előző Pápáról „Még a Pápa is pedofil.” címmel. Ez annyira undorító volt, hogy még a szintén zsidó Balaványt is kiborította aki írt egy válasz cikket „Árpád hülye vagy.” címmel, amit a HVG még leközölt, hogy aztán rövidesen mindkettőnek még a nyomát is eltüntesse.
    MERT, mint minden nemhülye tudja ma zsidórol (négerről, cigányról) a nyugati PC-nek köszönhetően (a kommunizmusban a „szocialista demokráciának”), jót vagy semmit.

  18. Dr. Belák Ferenc

    Kedves Kolompár Genitália! Tökéletesen helyes a meglátása, véleménye. Én azzal javítanám ki – ha megengedi – , hogy Tóta W. Árpád egy tetű zsidó, aki a fajtája legalján helyezkedik el.

  19. Egyszerü a válasz az ateisták azért undoritoak és utálatosak mert semmiben sem hisznek és még magukat is utálják mint a szart.

  20. A hit – Isten ajándéka. Akik gőgből. túlzott maga-bírásból és más okok miatt ezt az ajándékot nem fogadják el
    azok szerencsétlenek.
    A hívő nem utasítja el őket, emberi jogon minden segítséget megad. A szélsőséges ateisták, például a vad-liberálisok és egyéb „haladárok”, progresszívek viszont kizárólagosságra törekednek, emberbaráti szolidalitás nincs bennük.
    Szegény vesztesek, nem szerethető emberek.

  21. Már bocsánatot kívánok de a zsidó emberek egy jó része vallásos. Sőt! Csak logikailag véve a zsidók
    istene a keresztényeké is. Sőt! Allah is u.az. Jézus Krisztus „csak egy zsidó” lenne?

    Tisztelettel szeretném jelezni, hogy az ateista nem automatikusan az erkölcstelen nihilista szinonimája.
    A vallásos hit meg nem szükséges és elégséges feltétele az erkölcsösségnek (Mi is az?).

    Cserébe fel lehet ajánlani „vallásos, ergo tudományellenes és tudománytalan ember” állítás tagadását.

    Jöhet a shitstorm! 😉

    • A cikk írójának (is)

      A zsidó vallásúak nem fogadják el Jézust Istennek, a muszlimok sem. Kivéve, akik már megtért keresztyének. Az, hogy egyistenhit, nem ugyanazt jelenti, hogy ugyanabban az Istenben hisznek.

    • A cikk írójának (is)

      A (vallásos) zsidók nem ismerik el Jézust Istennek, a muszlimok sem. Kivéve köztük is a megtért keresztyének/keresztények. Az, hogy egyistenhit, nem azt jelenti, hogy ugyanabban az Istenben hisz valaki.

      • Talán nekem (is) szólt, talán nem…

        Én biztos nem állítottam, hogy a megváltó lenne az isten. Ő ugye az isten fia max. A zsidók mai napig várják a megvátót, ergó Jézust nem tüntetik ki vallásos figyelemmel.

        A monoteizmus tényét meg ne keverjük ide, ha lehet! Az egy kategória és nem tartalom.

        • A cikk írójának (is)

          (Igen, a megjegyzésére reagáltam, ezzel a felhasználónévvel kommenteltem már.) Igen, a zsidó vallásúak nem fogadják el Jézust Istennek, mai napig várják a Megváltót. A keresztyén hit szerint a Megváltó Jézus az egy igaz Isten, az Ó-és Újszövetség alapján is. A monoteizmus pedig ehhez a témához tartozik, hiszen egyistenhitről van szó mindhárom vallásnál, csak ahogy írtam is, mindhárom vallásnál az egy Isten mást és mást jelent. Ezek tények, nem belekötni szeretettem volna valamibe is.

          • Elnézést, de akkor még 1x: A megváltó az a megváltó. Az isten meg az isten. Nincsenek logikailag fedésben.

            Ha ez nekem aki teológiailag abszolút fű evidens akkor nem értem a disputa lényegét. Jézus zsidó volt, ergó „hozta magával a zsidó istent” a leendő keresztényeknek. Mohamed meg kiskorában egy kerszetény szerzetessel trafikált aki aztán jól meginspirálta. Vagy valami hasonló. Szerintem összefügg a három vallás, méghozzá nyomós okok miatt, de ez akkoriban csak a véletlen műve volt. Az, hogy egy anno kecskepásztor népcsoport monoteista és történetesen a rómaiakat arra eszi a rossebb, majd egy 30 éves csodprédikátor maradandót alkot… ez csak a hívők lelkében ok okozati lánc. Aztán a megtértek pont azokat kezdik kirekeszteni akitől kölcsönvették a ritus egy részét, nos ez már a rögvalóság borzalma.

  22. A cikk írójának (is)

    A keresztény egy igaz Isten Atya, Fiú, Szentlélek Szentháromság egységében egy igaz Isten. Jézus a testté lett Ige. Jézus maga tehát a megtestesült Isten, a Szentháromság tagja. Ez a keresztény hit alapja, az Ó-és Újszövetség alapján is (ha valaki olvasta).

    • atörökszultán

      Ez így igaz. Ámen.

      • A cikk írójának (is)

        Ámen.

        • Apró kiegészítés: Így élik meg hívők pl. ma és így definiálta az a bizonyos 2 zsinat mint dogmát. Jó 300 évvel később.
          A kulcsszó (mégiscsak utánanéztem) az ábrahámita vallások. Az a 3 amit a legelején felsoroltam.

          Részemről ennyi, köszönöm. Mint említettem a teológiai okfejtések ide egyrészt nem kellenek , másrészt számomra no go.

          • atörökszultán

            A hit adománya nem szánalmas,együgyü lineáris okoskodás,szörszálhasogató,nyelvi zsonglörködés vagy logikai bakugrások kínos és értelmezhetetlen halmaza. Ajándék.

            „-Így jutottam el ahhoz a gondolathoz,hogy az elemek eredeti viszonyát magamban megvalósítani megkíséreljem. Ezt neveztem el azzal a nagyszerü kölcsön szóval,hogy: alapállás. Ez a tökéletesen átlátszó,kristályosított ember,akit a beléje lehelt szó minösít azzá,aki. Ez a beléje lehelt szó az ember neve. Igazi neve. Ez a szó az,amit az Evangélium tanít. Ez a szenvedély,amely a világot teremtette. Nyelvünkben ennek a szónak az öre az,amit szeretetnek hívunk. Nem a papok szeretete,hanem az anyáké. Nem a könyveké, hanem a vértanúké. Nem a filozófusoké, hanem Ábrahámé és Izsáké.

            – Az alapállás helreállítása egyszerre folyik az emberben, a társadalomban, a fizikai és a kémiai világban, a gazdaságban, a mathematikában, a gondolkozásban. A középpont azonban az ember. Centroverzió. Belöle indul ki az új teremtés. Ahol eredményt érek el,azt a másik is felhazsnálhatja és használja is. Sok úton egyszerre megyünk. Mégis mind egyetlenegy úton megyünk. A cél egy: az alapállás helyreállítása.

            -De itt következik az,amit valaki már biztosan kimondott és le is írt,de nem tudok róla,bár tüvé tettem érte húszezer kötet könyvet. Ez az,ahogy ez az alapállás nem a régi és az elsö világ alapállása,hanem ennél magasabb, vagy ami ugyanaz, annál mélyebb. A kettö között lévö különbség az,ami a kínai, a hindu, a héber és a görög szentkönyvek és az Evangélium között.
            – Nem pietizmusból és nem konvencióból és nem kritikátlanul és nem stréberségböl vagyok keresztény,hanem azért,mert meggyözödtem róla,hogy az egyetlen kinyilatkoztatás az Evangélium,mert Jézus Krisztus valóban Isten fia. Ez nálam nem világnézet,nem hit,nem tanítás dolga. Az Evangélium az autentikus létezésröl szóló kinyilatkoztatás.

            Ezt én ellenöriztem. ” Hamvas Béla

            Logos. János Evangéliuma 1,1. Íme a bölcsesség! Ámen.

          • A cikk írójának (is)

            A hit valóban ajándék (nem akár valamilyen zsinat vagy valamilyen teológiai okfejtés függvénye), szép megfogalmazás, Hamvas Béla pedig értékes, kiemelkedő nagyságú gondolkodó.

  23. Úgy vettem észre az elmúlt egy év során, hogy a keresztényellenes (de főként és valójában katolikusellenes) horda, nálunk az ún. ellenzék sokszor érezte magát zavarban, tanácstalanul, dühösnek, és nem igazán tudta, mit reagáljon a különböző kérdésekben.

    DE ANNYIRA EGYSZER SEM ÉREZTE MAGÁT LEFORRÁZVA ÉS OSTOBÁNAK, MINT AMIKOR FERENC PÁPA MÁSODSZOR JÖTT EL MAGYARORSZÁGRA, ÉS HÁT NEM IGAZÁN ORBÁN FEJÉT MEGMOSNI JÖTT.

    Volt ott minden, csapkodás, köpködés, még közlekedési káoszt is volt pofájuk emlegetni, a permanens közlekedési káoszban, a káosz teremtőinek. Tetves rohadt buta vicceket próbáltak elsütni, és meggyőztek néhány fideszfóbiás függetlent, hogy legközelebb a Fideszre szavazzon, és végül elhalkultak, mert talán érezték, hogy ezt ki kell feküdni, mint az influenzát, másként nem lehet szabadulni a kínzó napoktól, amikor ráborult az ördögre a szenteltvíz.

  24. Tóta W. és a hozzá hasonlók egyfajta önterápiát alkalmaznak: a saját kisebbrendűségi érzésüket azzal próbálják csökkenteni, hogy bebeszélik maguknak, hogy a legtöbb embernél okosabbak. De mivel valójában nem nagyon okosak, ezért azt akarják hinni, hogy mindenki más tökhülye.

  25. Ja havégka, ény is ateista gurcsánytagadó vagyok. Akkor ateista vagyok? Az . Az bizony. A keresztény kulturkörből. De ugye, vallás a nép ópiumja! Persze csak ha keresztény. Rohadt svédok svéd zászóba öltözve meg lettek öldökölve brusselba. Kereszt van a zászlajukban. Hány palesztinos zászlós nyeurópai tünytető van kiterítve a proszektúrán Hávégéka? Eljön még a te időd is ott, ha szolidárumosan oda költözöl. Messzirő láccik a beled folyása akkortájkok!

  26. Péter Pál Gonda

    Azért undorítóak mert véglények.
    Hit, erkölcs, nemi, származási és kulturális kötödés nélküli paraziták.

  27. Kedves Szerző!
    „Az ateizmus jelenlegi gyakorlata, a vallás, a vallásos emberek kigúnyolása szellemi rohamosztagosság, barbárság”
    /
    Mert ez NEM ATEIZMUS, HANEM NIHILIZMUS.
    Az ateistának nyitva az útja Isten felé, de legalább is azon értékek felé, melyeket
    a kereszténység mint egyetemes emberi értékeket állít az EMBER elé.
    /
    A NIHILISTA érték nélküli, nincs medre, ezért korlátok nélküli, nincs emberi tartalma, csak gyűlölet- vegetáció.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük