A Hont András-jelenség, avagy vannak nem felesleges ellenzéki értelmiségiek is

A jobboldali sajtó szereti Hont Andrást, mert valóban van saját álláspontja és teljesen hidegen hagyja, hogy bárhol bárki mit gondol róla. Idézgetjük és kiélvezzük, hogy egy, a Fidesszel és Orbán Viktorral szemben kritikus ember küldi el egyenesen a legmelegebb éghajlatra az ellenzéket.

Persze az ellenzék és a sajtója tényleg teljesen érdektelen sajnos, mert mindig mindenben tudatosan hazudik vagy hazudni akar, azért, hogy a jobboldalnak ártson. Ebből sajnos az is következik, hogy az ellenzéki sajtóból egyáltalán nem lehet érvényes következtetéseket levonni a Fidesz kormányzásának minőségéről. Az nem érv sajnos, hogy azért hazudnak száz százalékban, mert a Fidesz kormányzása tökéletes.

Hont András kritikusságából tehát az következik, hogy ránk, akár a jobboldali sajtóra, akár a kormányzásra vonatkozó kritikáit érdemes lenne megvitatnunk. Annak azért lenne sportértéke. Nem azért, mert szükségszerűen igaza van, hanem azért, mert minőségileg más olyan emberrel vitatkozni, aki nem akar helyből hazudozni, hanem képes a valósághoz pányvázni az érveit.

Teljes bizonyossággal állítható, hogy a liberálisokkal vívott háborúnk sikerességének inkább használna, mint ártana az, hogy meg kell védenünk a valóságérzékelésünket. Ugyanis az ellenzékkel a csatáinkat már régóta egy 19 éves, az érettségijét a számítógépes játékok iránti szenvedélye és a matematika iránti undora miatt második éve halasztó, identitás nélküli személy fejecskéjében vívjuk, mert ellenfelünk, az ellenzék éppen ott egzisztál.

Persze Hont András vagy például Schiffer András álláspontján is van rengeteg javítani való, hogy valóban a „nagyképen” vitatkozhassunk. Erről jut eszembe: Schiffer András nézetei is megérnek egy posztot, ugyanis ő baloldali, a szó bolsevizmus előtti szociáldemokrata értelmében, míg mondjuk Hont liberálisnak mondja magát, a szó eredeti értelmében.

Ezzel a megközelítéssel egyébként hirtelen nagyon magányosak lesznek. Igazi, nem az SZDSZ-es értelemben vett liberális alig van és alig volt mindig is, az igazi polgári szociáldemokráciát pedig először 1945 után irtották ki a kommunisták, majd 1989 után titkosszolgálati, hálózati eszközökkel takarították el végleg a számukra kellemetlen konkurenciát.

Egyébként igazi kommunistából sem volt sok, az igazi kommunistasághoz ugyanis a hülyeséggel egyenértékűen naivnak kell lenni és egyúttal kórosan becsületesnek is. Az igazi szélsőbalosok mindig elmebetegek, sosem becsületesek, az eredeti foglalkozásuk általában rablógyilkos, újabban szervkereskedő. Ha lehetőség van rá, a szadizmust, a szexuális szadizmust is szinte mindig felfedezik magukban, habár a filtrált aszexuális aszkéta változatuk a legborzasztóbb, mert azokat semmiféle kegyetlenkedés nem elégíti ki. Az átlag kommunista diktatúra idején inkább szerencselovag, karrierista.

A rendszerváltás után tehát baloldali nem nagyon maradt az országban, de legközelebb majd elgondolkozunk rajta, mi lehetne egy baloldali válasz a mai Magyarországra.

Az ellenzéki podcastokra a tavalyi választások előtt szoktam rá, ugyanis azok az ellenzéki sajtómunkások és értelmiségiek, akik a kampány részeként cseverésztek mindenféle leosztásokban az ellenzék választási esélyeiről, korlátoltak ugyan, de nem hülyék. Ellenzéki politikust nem érdemes nagyon hallgatni, MZP-ről is megvolt a szomorú diagnózis azután, hogy egyszer, még bőven az ellenzéki előválasztás előtt megnéztem egy bejelentkezését.

A választás utáni kesergők meghallgatása pedig függőséget alakított ki. Azt ugyan nem tudom megmagyarázni, miért jó hallgatni, hogy erősen fogalmatlan emberek ugyanabba a logikai csapdákba kergetik be magukat minden héten, viszont már nem félek attól, hogy tanulnak bármiből is és hatékony politizálásra szorítják az ellenzéket.

Röviden összefoglalva Hont álláspontját: szerinte az ellenzék a NER része és Magyarországon nincs demokrácia. Négy kétharmadból valóban levonható az a következtetés, hogy nem lehet leváltani egy kormányt. Hont liberális felfogásában ugyanis nem a leválthatóság a lényeg, hanem maga a kormányváltás, mert retteg az állandó hatalomtól. Láthatólag őt sem hatotta meg az a tény, hogy egy többpártrendszerben egy tartósan 45–54 százalék környékén szereplő pártot matematikailag is nagyon nehéz megverni. Nemcsak a fránya matek miatt, hanem azért, mert jelen esetben jóval többen vannak azok, akik nem akarják leváltani a Fideszt. Egy részük nem a Fideszre szavaz ugyan, de olyan pártra igen, amely nem segíti hatalomra ezt az ellenzéket.

Az ellenzék pedig nem a Fidesztől ilyen, hanem saját magától, a külföldi pénzforrások szelekciós hatásától, és persze a baloldali és liberális ideológiák kiüresedésétől. A személyes alkalmatlanság és a nyugat feltétlen kiszolgálása csak hab a tortán. Az amerikaiaknak hála a magyar közvélemény legújabban megismerkedhet a nyugati helytartó-mentalitással, illetve egy olyan szexuálpolitikai nyomulással, amitől erősebb gyomrú egyének is könnyen hánynak.

Valahol itt van Hont belátásának határa: nem fogja fel ő sem, hogy egy ideális, illetve idealizált demokrácia álmát kéri számon a kormányon és a szavazókon is. A szavazók ugyanis jobban megértették, mint a balos értelmiség, hogy a Fidesz mit örökölt a kommunistáktól és „mivel is vásárolja meg” az elmúlt 12 évben a szavazatukat. Mindezt egy folyamatosan romló világhelyzetben.

Hont András úgy emlékszik – és ez a legnagyobb tévedése –, hogy az országnak van egy olyan emléke, hogy Horn alatt, Medgyessy alatt, Gyurcsány alatt volt olyan időszak, amikor jól mentek a dolgok. De nem mentek és nincs ilyen emlék. Nemcsak a KSH mutatói mondják ezt, hanem a szavazatszámok is. A modern liberalizmus az átlag magyarnak már maga a woke és az LMBTQ, az meg, amit most nyomnak, maga a rendes elmebaj. Az MSZP–SZDSZ-kormányzások el sem értek vidékre, csak adót szedni és rablóhadjáratokat folytatni jártak le. Az ellenzék most már csak a szexuális perverzióit küldi el („kinyomtatva”) vidékre. És csodálkozik a szavazati arányokon.

Az ellenzék és tulajdonképpen Hont András is egyedi ügyekből építgeti a „rendszerkritikáját”. Pedig illene arra emlékezni, hogy a 2002–2010-es időszak tele volt egyedi ügyekkel, egészen eszelősekkel is tömegével, amellett, hogy a kormányzás maga volt a tragédia. És a Fidesz nem az egyedi ügyek ezrei miatt nyert először, hanem mert az MSZP–SZDSZ-kormány egészen elképesztően pocsékul kormányzott. Azóta meg azért győz, mert kielégít bizonyos választói várakozásokat. Nem csodákat ígér, viszont amit ígér, azt megtartja. Érdekes, hogy milyen gyakran vigasztalgatják ennek ellenkezőjével magukat a ballerek.

Az egyedi ügyek akkor lennének fontosak, ha az ellenzék a józan ésszel nem kritizálható kormányzati lépések esetében nem menne szembe a magyar átlagemberek kívánságaival. Hont András tehát nem felesleges. Érdemes lenne tehát valamiféle vitaképesebb NER-kritikát kicsikarni belőle, hogy szokjuk.