Az USA nem a békéhez gyűjt szövetségeseket, hanem a háborúhoz

Állítólag Hitler valami olyasmit mondott 1941. június 22-e előestéjén, hogy: háborút kezdeni olyan, mint benyitni egy sötét szobába, nem tudja az ember mi várja majd ott. Putyin már ismeri ezt az érzést, egy olyan szobába nyitott be végül is 2022. február 24-én, amely nem bizonyult sem ismerősnek, sem lakájosnak sem ő, sem Oroszország számára.

Az USA és az elővédjének kényszerített Európa is tavaly február vége óta ott toporog a maga ajtója előtt, benyitni még nem mer, de azért néha rázza a kilincset, sőt rugdalja is ezt az ajtót. Ha egy ország meg akarja védeni magát egy másik országtól, akkor szövetségeseket gyűjt és fegyverkezik. Egy bizonyos pontig ez rendben is van, de aztán a túl nagy és erős szövetségesek és a túl nagyra növekedő hadsereg a másik hatalom számára is ugyanezeket a kérdéseket veti fel, szövetségeseket kell keresnie és fegyverkeznie kell. Oroszország egy erős Ukrajnát és az ő erős szövetségeseit támadta meg, nem egy gyenge szomszédot.

Ha Ukrajna olyan gyenge lett volna, már legyőzték volna, vagy már a tárgyalóasztalhoz kényszerült volna. Ha az oroszok elég erősek lettek volna, akkor már kikényszerítették volna a tárgyalásokat.

Ez egy patthelyzet egyelőre, amelyet nem lehet megkülönböztetni a döntő csatákra való készülődéstől. Amennyiben lesz döntő csata egyáltalán, de ha lesz, akkor az könnyen a legutolsó csata is lehet az emberiség számára.

Az oroszok a Szovjetunió felbomlása után csak a korábbi birodalmi területeiken voltak aktívak, nem vonták kétségbe a róluk a cári birodalom megszűnése után bármikor sikeresen leszakadt területek önállóságát. A Mércén Andor László például éppen mostanában ismerte el, hogy az orosz birodalom a svéd, lengyel és oszmán birodalmi törekvésekkel szemben jött létre. Az oroszok nem is tévednek most sem nagyot, ha úgy ítélik meg, országuk előtt két lehetőség áll, a birodalmi lét vagy a szolgaság.

A Szovjetunió összeomlása után a közvetlen orosz birodalmi érdekek szempontjából kevésbé lényeges országok kerültek ki az oroszok fennhatósága alól (vagy legalábbis befolyási övezetéből), olyanok, amelyek már a cári birodalom bukása után is függetlenné váltak vagy csak a világháborús győzelem után kerültek az orosz érdekszférába.

Finnország is független maradhatott, még 1945-ös háborús veresége ellenére is. Az oroszok a téli háború számukra fontos területi nyereségei után megálltak, sőt a németekkel szövetséges Finnországot sem kebelezték be 1945 után. A finneknek semmi oka szeretni az oroszokat, de szabadon élhettek az elmúlt évszázadban. Semlegesnek kellett lenniük, de miről is mondtak le ennek érdekében? Területekről persze, de volt-e ártalmas szovjet befolyás Finnországban az elmúlt 100 évben? Ezt persze csak a finnek tudják megmondani, de sok ország, köztük mi is szerettünk volna olyan kevés szovjet befolyást 1945 után, mint amennyi a finneknek jutott.

A trianoni Magyarország lakójaként valahogy nem igazán élem meg drámaként, hogy más országoknak és kis népeknek is kell kompromisszumokat kötniük nagyhatalmakkal és területeket veszítenek el, a geopolitikai realitásoknak megfelelően. Értünk sem aggódott senki. A finnek most hirtelen elkezdtek félni egy orosz inváziótól. A félelem, mint érzés mindig realitás, de a drámai gyorsasággal woke irányba forduló Finnországot legalább annyira motiválja az ideológiai hasonulás a nyugathoz, mint a reális biztonsági kockázatok. Már nem menő semlegesnek lenni, az ugyanis nem fejezi ki az úgynevezett európai, uniós értékek melletti kiállást. A finnek egyszerűen nem érezték magukat semlegesként elég haladónak.

Ahogy a NATO-ban is egyre jobban háttérbe szorul a valódi biztonságpolitika és a NATO a haladás ökleként kezd el funkcionálni, persze ha az amerikai érdekek képviselete mellett erre még marad energiája.

Finnország értelemszerűen nem érdekelt egy túl erős Oroszországban, de bizonyára attól sem lenne boldog, ha az amerikai hadicél valósul meg, Oroszország összeomlik és sok érdekes kultúrájú és szándékú utódállammal, mondjuk a hirtelen közepes atomhatalommá avanzsáló Nyenyecfölddel kell jószomszédnak lenni, meg egy pár tucat másik hadúrral, akiknek szintén lesz atomfegyverük.

A győzelem következményeitől nem véd meg semmiféle NATO. Ez a NATO már rég nem az a NATO. A régi a szovjet fenyegetéstől és a CCCP felbomlása utáni káosztól remekül megvédett bennünket. De a NATO most terjeszkedik és ezt bizonyosan nem az európai biztonsági és gazdasági érdekek mentén, hanem csakis az amerikai hatalmi, gazdasági érdekek okán teszi. 

A NATO keleti és most már északi terjeszkedése valóban előnyösebb helyzetbe hozza katonai értelemben az amerikaiakat. A baj csak az, hogy miután gyakorlatilag európai katonai erő nem létezik, csak amerikai, Európa biztonsági helyzete drámaian romlik, ha az orosz-európai viszony megromlik és mondjuk az EU egy Oroszország elleni háborút támogat.

Ukrajna orosz birodalmi terület, pontosan annyira, mint amennyire Texas amerikai. A Mexikó által visszafoglalt és biztosan uralt Texas vajon mennyire lehetséges ötlet? Pontosan annyira, amennyire lehetséges egy orosz ellenőrzés alatt álló Mexikó, amely Texasra ácsingózik.

Legújabban az amerikaiak arról is egyre erőszakosabban beszélnek, hogy Európának Tajvan kérdésében az orosz ügyhöz hasonló buzgalommal kell az USA mellé állnia. Olyan hangok is hallatszanak, hogy az USA egy Kína elleni háborút is megnyerhetne. Nyilván NATO és egyéb szövetségesei jelentős részvételével, hiszen Peking elővárosaiban is az LMBTQ jogokat védenék (ja és a demokráciát) az európai katonák és nem az amerikai birodalmi érdekeket.

Hiszen a Don-kanyarban sem a német birodalmi érdekekért harcoltak a magyar katonák, hanem az éppen aktuális európai értékekért.

Az USA megvadult, náci és kommunista módra rángatja és kényszeríti bele a háborújába a korábbi szövetségeseit és vazallusait. És a kevésbé éleselméjű felebarátaink kedvéért: ha az oroszok lennének erősek, hasonlóan vegzálnának bennünket. Magyarországnak az egyensúly az érdeke, olyan egyensúly, amelyet nem háborúval kényszerítenek ki, hanem tárgyalások, belátás, kereskedelem és prosperitás útján jön létre. Valami ilyesmi létezett is az elmúlt bő harminc évben.

Sajnos ez pont a legvalószínűtlenebb állapot.

Képzeljünk el tehát egy olyan világot, amelyben az USA egy menetben lenyomta az oroszokat és a kínaiakat is. Területileg gyakorlatilag egy fél világnyi területet és alig másfél milliárd embert kellene csak kordában tartania utána. Rohadt orosz- és kínaibérenc az, aki nem hiszi el, hogy ez simán menne nekik.

Vezető kép: Hszi Csin-ping kínai államfő (b) és Vlagyimir Putyin orosz elnök koccint a moszkvai Kremlben tartott fogadáson 2023. március 21-én. Hszi Csin-ping előző nap érkezett háromnapos állami látogatásra Oroszországba. MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Kreml/Pool/Pavel Birkin