Strasbourg, 2017. október 31. Emmanuel Macron francia államfõ (lent, balra) Guido Raimondi, az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elnökének beszédét hallgatja a testület ülésén Strasbourgban 2017. október 31-én. (MTI/EPA/AP pool/Jean-Francois Badias)

A gyermekszerető országok a szüleiktől és persze az anyaságtól és az apaságtól akarnak megfosztani minden embert


Szeretik a magyar gyerekeket. Bepereltek bennünket. Azok, akik már prepubertás előtti korban lévő gyermekeknek szeretik rázogatni magukat öltözetlenül (dolgoztassuk meg az algoritmust), és arról is szeretnek mesélni nekik, hogy a nagyot is be lehet dugni a kicsibe, és nem baj, ha ez érzetileg is megjelenik a befogadói oldalon. Én kérek elnézést.

Bizonyára tetszenek ismerni azt az egyébként egy boldogabb korban és más kontextusban született viccet, hogy mi a különbség a pedagógus és a pedofil között? Hát az, hogy az utóbbi legalább szereti a gyerekeket. Ez a vicc addig volt életképes, amíg sem pedofilt, sem gyereket gyűlölő pedagógust nem láttunk.

Végtelen számú baj volt a szocializmussal, de pedofil és gyermeket gyűlölő pedagógus tetszetősen kevés volt benne. Ez a tapasztalatom persze a „nagyvárosra”, Budapestre nem vonatkozik, mert gyermekkoromat szerencsésen tanyán, falun, illetve egy nagyobb vidéki városban töltöttem. Ami egyébként a biológiai racionalitás elsajátításához szükséges és elégséges feltétel. Van abban tehát valami végtelenül falusi és értelmes, hogy például a szexualitás megközelítése a szaporodás iránti vágy és a szaporodásra való képesség irányából történik.

Azzal az egyeddel, aki nem akar szaporodni, azzal valami lényeges baj van, aki meg akar és nem sikerül neki, az nagyon rosszul járt. Előbbit nem értjük, utóbbit sajnáljuk. Ezt a gyermekként elsajátított nézetemet egyébként később a nagyvárosi hülyékkel való találkozásaim ellenére sem volt szükséges felülvizsgálnom.

Persze, ha azt akarjuk, hogy a lányaink és a fiaink között az ösztönösnél mélyebb, komplexebb viszony legyen, akkor a falusi lét során szerzett tapasztalataikat ki kell egészítenünk némi plusz kulturális tudással, illetve némi tágabb összefüggésrendszerrel. Érdekes, hogy amikor az SZDSZ kezében volt az oktatás, akkor sem sikerült összehozni egy olyan szexuális felvilágosítási rendszert, ami nem az anális behatolással kezdődik, hanem azzal, hogy a gyerekek megismerjék a nemükből következő lehetőségeiket és azt, hogy mit nyerhetnek azzal – és úgy általában mindenki, a közösség is –, ha azokat kihasználják.

Mondjuk a jobboldalnak is van rendesen adóssága a szexuális felvilágosítás ügyében: mi is hibásak vagyunk abban, hogy nemzedékek élnek abban a tévedésben, hogy a pornó az szex, és az intimitás nem is szükséges az utóbbihoz. Ne is csodálkozzunk, hogy a pornónézést és a jó dolgában csak a kielégülést hajkurászó Nyugat minden irányban ki akarja terjeszteni a kielégülés határait.

Pár éve volt egy olyan eset, hogy egy nyugati nagyvárosban egy iraki „menekült” berántott az uszodában a kabinba egy nyolc éves kisfiút és olyat tett vele, amit egyébként mindenki megtekinthet a pozitív önkiteljesedéseket felsoroló listán, amit a nyugati haladók a saját nyolc éves gyerekeiknek átadnak szexuális felvilágosítás, vagyis érzékenyítés címén. A migráns arra hivatkozott, hogy nagyon kielégületlenné vált a hosszú menekülése során és nem bírt magával. A kisfiú meg még nem volt elég haladó. Pedig már igazán tudhatná, hogy mindenki azt akarja, ott és akkor és bárhogy. Hiszen ezt már biztos bemutatták neki.

A nyugati fősodor semmivel sem különb ennél a magát fegyelmezni nem tudó, de inkább nem akaró humán erőforrásnál.

Semmilyen emberjogi chartából nem vezethető le ugyanis az, hogy az óvodás kortól a gyerekeket tájékoztatni kell arról, hogy egyes elmebetegek milyen szexuális kielégülési formákra gerjednek, illetve ezzel párhuzamosan milyen identitászagyvalékok elismerésére tartanak igényt.

Némelyek lelkesen ünneplik, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága olyan ítéletet hozott, amiből elvileg az következik, hogy az anya nő, az apa meg férfi. Attól tartok, ki kell ábrándítanom a lelkeseket. Ezek a jeles jogászok csak szójelentéseket pontosítottak, ugyanis a teljes jogrendszert szétzilálná az, hogy a férfi és a nő szó jelentése, fogalma megszűnne és semmilyen biológiai állandóba nem lenne lehorgonyozva többé. Ezt akarták megelőzni, de azt a jogát senkinek nem vonták kétségbe, hogy kikényszerítse a környezetétől, az államtól és a társadalomtól, hogy a képzelgéseit jogalapnak, sőt, tulajdonképpen jogforrásnak fogadják el.

Tehát bármelyik elmebetegnek továbbra is joga lesz a pszichiátriai tüneteit közokiratba foglaltatni. Ahogy minden elmebetegnek joga lesz a gyermekét a biológiai nemét lerombolva nevelni, a gyermeket a biológiai valóságot eltagadva eltorzítani. Csupán annyi történt, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta: ha valaki megszült egy gyermeket, akkor ő az anyja, függetlenül attól, hogy aktuálisan azt képzeli, hogy ő ennek a gyereknek az apja vagy az inkubátora vagy bármi. A terhesség ma már nem feltétele persze még a biológiai anyaságnak sem, béranyát is lehet fogadni. Tulajdonképpen még csak azt sem mondta ki a bíróság, hogy az a gyermek biológiai anyja, aki csak X kromoszómákat adott át neki.

Egészen meglepő számú olyan konkrét esetet lehet találni, ahol ha bezavar egy rendes pszichiátriai tünet, semmiféle logikus megoldás nem lehetséges.

Hiszen ugyebár a magyar szabályozás, miszerint az anya nő, az apa férfi, azt jelenti ki tulajdonképpen, hogy alapesetben minden gyermek rendelkezik két biológiai szülővel, ami nemcsak a természet rendje, hanem olyan joga minden emberi lénynek, amitől nem lehet megfosztani.

A pedofil országok, amikor perelnek bennünket, minden majdan megszülető gyermeket attól a jogától is meg akarnak fosztani, hogy lehessen anyjuk és apjuk. Ha létezik tökéletes embertelenség, akkor ez az. A genderuniverzumban minden mindennel összefügg, minden elmebajból következik minden más elmebaj. Azért elmebaj, mert minden levezethető belőle, bármi, és nemcsak lehetséges, hanem tökéletesen lehetetlen dolgok is. És mindezt azért, hogy a populáció elenyésző kisebbségét kitevő szexuális-szadista elmebetegek, pedofilok és társaik kellően érzékenyített, összezavart áldozatokra találhassanak, akiket szimplán csak a saját kielégülésük érdekében akarnak megszerezni. Semmiféle szeretet, kapcsolat, barátság, emberség nem játszik itt szerepet, csak az áldozati szerepre készítik itt elő a gyerekeket. Az, hogy a genderelmélet lelkes híveinek nagy része csak buta, nem menti fel őket. Pont annyira bűnösök, mint akik lefogják az áldozatot, hogy a társuk a kedvét tölthesse.

Új definíciója van tehát a pedofíliának. Pedofil az az ember, szervezet vagy ország, amely csecsemőkortól 18 éves korig terjedően a gyermekeket és fiatalkorúakat egyes emberek, csoportok, szervezetek szexuális kielégülést vagy a kielégülés elmaradásából következő feszültségoldást szolgáló viselkedéseinek elfogadása érdekében befolyásol.

A genderelmélet egy csomag, ami minden szörnyűséget egyszerre tartalmaz. Pedofília, szexuális szadizmus, hergelt, tüneteikben megerősített pszichiátriai betegek (akik ugyanúgy áldozatok, mint bármelyik hormonkezelt kamasz), áltudományból megélő egyetemi tanszékek és áltudósok,  politikai kalandorok. A liberális őrületnek nincsenek mérsékeltjei, nem gondolják azt a képviselői, hogy bármilyen kompromisszumot kellene kötniük bárkivel. Ha alkalmat adsz nekik rá, akkor megerőszakolnak, vagy elintézik, hogy másnak joga legyen hozzá.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Mit csináljunk, ha egy elmebeteggel hoz bennünket össze a sors?

  Természetesen ennek a felvetésnek semmiféle aktuálpolitikai vonatkozása nincs, talán csak az elmúlt néhány nap benyomásai …

12 hozzászólás

  1. Halálpontos!

    Ilyen amikor nem a társadalom hozza létre a jogot hanem pont fordítva.

    Most érthető igazán Nagy László üzenete:

    – Mit üzensz azoknak, akik száz vagy ötszáz év múlva ülnek szembe veled?
    – Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket. Emberi szellemük, ha lesz, tudatom velük, üzenem:
    csak ennyit tehettem értük.

  2. Hála Istennek, a szadisták eddig csöndben voltak, és nem követeltek betűt az lmbtqstb-ben.

    • Kedves Géza Kékazég, Ön túl jóindulatú, mert a pedofilok igenis mind szadisták. Pont ez a lényegük. Olcsó, ellenállni képtelen könnyen megszerezhető megalázható áldozatokat látnak a gyermekekben. Ha csak a lelki sérülést nézzük, már akkor is illik rájuk a szadista minősítés. De mióta lehet egy kicsi, fejletlen nemi vagy ürítkezési szervbe behatolni egy felnőtt hímvesszővel fájdalom okozása nélkül? Nem is beszélve a szűzpecsétről vagy arról, amikor a krimikben a boncoló orvosok meg tudják állapítani a halott áldozatról, hogy belegyezéses szex volt-e vagy erőszak egyértelmű sérülésekkel.
      Mikor tud egy kisgyerek olyan nemi izgalmat produkálni, ami a felnőttek között a beleegyezés jele, és megkönnyíti a behatolást?
      Ismétlem: minden pedofil egyben velejéig aljas SZADISTA is, és nincs bocsánat, szadista bűnözőnek is kell kezelni. Ez nem is lehet kérdés, itt szó sincs „a gyerek is élvezte” pofátlan mentegető körülményről, mert szemenszedett hazugság!

  3. Végső Anna

    Az, hogy ez az egész aberráció: „elmebaj”, egyáltalán nem költői túlzás. Ez a betegség leghitelesebben a Bibliában van definiálva.(Róm 1,28)
    ” Mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, Isten kiszolgáltatta őket az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak, hogy azt tegyék, ami nem illik”. (Ez olyan finom, isteni meghatározása a bajnak, amire ember nem is lenne képes.)

  4. A tanulság, deviánsnak nem engedni.
    Ehhez a kezdő lépés, hogy még a nyilvánvalónak tűnő dolgokat is tudatosítani kell magadban.
    Eredmény: rengeteg energiát kell egy ideig elpazarolni egyéb, pl. alkotó tevékenységek elől, mindaddig amíg ezt a társadalmi szerződést vissza nem sikerül szorítani.

  5. A liberalizmus épp olyan őrület, mint a fasizmus vagy a kommunizmus. Az, hogy nem látszik eléggé csak azért lehet mert még úton van a látszódás felé. A fasizmus is jó ötletnek tűnt egy darabig, ahogy a kommunizmus is. Koherens gondolkodó azonban látta, hogy mindkettő hülyeség, de sokakat megtévesztett egy darabig.

    A lliberalizmus elmebaja abból látszódik, hogy bármi amihez nyúl csak rosszabb lesz utána. Oktatás, egészségügy, belügy, gazdaság, demográfia, noborder, drogliberó, bármi. Bármi amihez hozzányúl az egy kicsit gyengébb lesz tőle, védtelenebb, kiszolgáltatottabb, instabilabb, ellentmondásosabb. A gender úgymond a liberalizmus állatorvosi lova, a gender annyira ellentmondásos, hogy az összes betegség felfedezhető rajta.

  6. csakafidesz

    Már sokszor elmondtam, hogy a homoszexualitás gyógyítható, csak néhány kemény pofon kell hozzá. Ma sajnos a byzinak több joga van, mint a normális többségnek.

  7. Ez olyan pontos és egyúttal letaglózó. Nincs is már erőm hozzászólni.

  8. Van egy teljesen friss sztorim az USÁ-ból. Apuka kinevezte a kisfiát lánynak. Ezzel se neki, se a most regnáló hatalomnak nem volt problémája. Pofátlanul kérkedik vele, hogy a „lánya” sorozatban nyeri a lányversenyeket.
    Vagyis letagadhatatlanul azért nevezte ki a fiát , akin látszik is, hogy nagyon nem tetszik neki ez a szerep, de nem tud ellene tenni, mert a szülői aljasság mellett – minden zengzetes „a gyerek akarata számít csak” szlogen ellenére e csöpp új emberke ellen felsorakozott vagy asszisztál a felnőtt nyugati társadalom, hogy őt tönkretegye…
    És itt nagyon kilóg az a lóláb, amit a két néger „teniszezőNŐ” szülei indítottak el anno, vagyis hogy fiaikat nővé kinevezve agyonra keresték magukat a női versenyeken.
    Ez az aljas, magát szülőnek nevező mocsadék is a 15 perc hírnévből, a folyamatos internetes jelenlétből és a gyerek sportkeresetéből akar gazdag lenni., miközben a női sportot meg felszámolják.

  9. ez globalista-kommunista hadviselés az emberiség ellen, nemcsak spontán dekadencia

  10. Maximálisan egyetértek a fenti cikkel, de…..:
    akkor miért tagja még Magyarország egy olyan aberrált szervezetnek, mint az Európai Unió????????!!!!!!!!
    Ott a kétharmad, amivel azonnal bármilyen törvényes változást meg lehet lépni.
    Nyilvánvaló hogy az Európai Unió a fent felsorolt szörnyűségeket „EU értékeknek” nevezi , és az is igaz hogy egy nemnormális szervezetről van szó , amikor Európai Unióról beszélünk.
    Akkor miért vagyunk még mindig EU tagok??????
    *********
    Az 1919-es magyar Tanácsköztársaság idején a kommunisták úgy agitáltak, hogy „a kommunizmusban minden nő köteles akár egy teljesen idegen férfi szexuális vágyát kielégíteni, és ha ebből gyerek születik akkor a gyerekeket a szülőtől elválasztva külön csoportokban kell nevelni”
    Tehát a kommunista rendszernek is volt „szexuális” területe , ugyanúgy mint most a liberalizmusnak is.
    A kommunizmus és a liberalizmus teljesen ugyanaz, a jelszavuk is közös, „szabadság testvériség, egyenlőség”.
    *********
    Tehát mindig ,…és most is pontosan tudni , hogy miről van szó, és akik nem tesznek ez ellen hathatósan és eredményesen, holott tehetnének, azok bűnt követnek el .
    Nagyon ismerős az a cselekvési technika, amikor egészen mást cselekednek, pont asz ellenkezőjét teszik annak amit mondanak.

    • Ha kilépünk, 2 nap alatt összeomlik a gazdaság, az egész infrastruktúra. Totálisan be vagyunk kötve, gúzsba kötve feszengünk!

Hozzászólás a(z) Géza Kékazég bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük