Németországban megszűnt a demokrácia. Már megint!


Képzelje el a kedves olvasó, hogy Magyarországon olyan választási törvényt fogadnak el feles többséggel, amely célzottan teszi lehetetlenné az ellenzék választási győzelmét, akkor is, ha az több szavazatot szerez, mint a Fidesz-KDNP, de nem szerzi meg, ráadásul területileg megfelelő leosztásban, a szavazatok abszolút többségét.

Ebben a rendszerben megszűnne a közös lista lehetősége és megszűnne a közös jelölt állítás lehetősége az egyéni kerületekben. A pártok csak külön indulhatnának. Ha pedig egy egyéni kerületben győztes jelölt pártja nem szerezné meg az öt százalékot országosan, akkor az egyéni győztes sem kapná meg a mandátumát. Meg ilyesmik.

Például előfordulhatna, hogy hiába nyer meg minden kerületet Budapesten az ellenzék (egy koordinált indulás esetén), csak a DK és a Momentum jelöltjei kapják meg az egyéni mandátumot, az LMP, Párbeszéd, Jobbik jelöltjei nem, mert a pártjaik nem érték el az öt százalékot országosan. Ja, és a német analógia alapján, ha egy megyében nem éri el az öt százalékot egy párt, akkor azok a szavazatok elvesznek, nem tornásszák országosan öt százalék fölé a pártot országosan, ha csak azokon a szavazatokon múlna.

Ezt a fenti bulit a helyi sajátságoknak megfelelően a német szocik, a zöldek és a helyi liberálisok együtt megcsinálták. DEMOKRÁCIA!

Ha a CSU a következő választáson az országos számításban 0.3 százalékkal kevesebb szavazatot kap, mint az előző választáson, akkor hiába nyer meg minden kerületet Bajorországban, egyetlen mandátumot sem kap majd a Reichstagban, mert nem érte el országosan az öt százalékot. A CDU-CSU pártszövetség pedig továbbra sem indulhatnak egy listán, mert a közös listát a rendszer nem ismeri.

Szinte látom, ahogy egy ilyen magyarországi törvénymódosítás után amerikai cirkálórakéták csapódnak az Országgyűlés épületébe (a házelnök, a Fidesz- és KDNP-frakció szobáiba) és azt is, ahogy Orbán Viktort Brüsszelben őrizetbe veszi egy Guy Verhofstadt vezette SS különítmény. Még szerencse, hogy nem akarok túlzásba esni.

Az új német választási rendszer egyértelmű célja, hogy kinyírja a jelenlegi kormány politikai ellenfeleit. Magyarul a jobboldalt. Már amennyiben a nem vagyok drogos, bejárok melózni, nem szexeltem még a saját nememmel és nem csak vérszerinti gyereket, hanem vérszerinti unokát is szeretnék, és hasonló életjellegzetességek kizárólagosan jobboldali értéknek számítanak. Németországban az NDK-állampárti gyökerű Linke (aki szintén eltűnhet az új rendszerben) már tulajdonképpen egyszerre jobboldalibb és baloldalibb a mai fogalmak szerint, mint a kormánykoalíció. Az NDK ugyanis sokkal konzervatívabb hely is volt, mint a jelenlegi Németország.

Van az a poén, hogy végül is nem az NSZK kebelezte be az NDK-t, hanem az NDK-ban megtestesülő „poroszos”, vakhitű lelkület az egyesült Németországot. De már ez sem igaz, a harmincas évek őrülete, gátlástalansága, brutalitása tér vissza rohamléptekkel. Megint a szélsőbal kerül hatalomra, kicsinálja a polgári pártokat és a baloldali riválisait egyszerre.

A bajorok nem annyira és nem úgy németek, mint a többiek, nem hiszem, hogy a berlini agresszív hülyék végiggondolták annak a politikai következményeit, amikor a bajorok rádöbbennek, hogy mondjuk kikerülhetnek a német nagypolitikából, vagyis úgy is eshetnek a dolgok, hogy egyetlen bajor sem lesz a Bundestagban. Ez az egész őrület a német széthullás forgatókönyvévé is válhat, ha nem is azonnal. A két egykor jobboldali párt még kitalálhat valamit, arra is van valami nagyon halvány esély, hogy a német választók korrigálnak.

De valójában ez a választójogi törvény a német polgári társadalom vége, az élni és élni hagyni elvének felmondása, amit most már nem csak a zöldek képviselnek harciasan, hanem az SPD is.

A kormánykoalíció harmadik pártja, az FDP pedig megszűnt politikai erő lenni, jellemtelensége az SZDSZ-hez teszi vészesen hasonlatossá.

A mai Németország ugyanolyan rémisztő képződmény lesz lassan, mint annak idején az éledező harmadik birodalom. Erőszakosak, nagyképűek, gazdaságilag erősek, és világmegváltó terveik vannak, amiben mi bizonyosan nem szerepelünk. Nincs még hadseregük, de azért nagy kárt tudnak csinálni anélkül is.

(Kedves Olvasó kérlek minden lehetséges módon oszd meg a cikkeinket, ha tetszenek, mert az FB meg a többi techcég nem szeret bennünket.)

Vezető kép: Annalena Baerbock német külügyminiszter felszólal az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 52. rendes ülésszakának nyitóülésén a világszervezet európai székházában, a svájci Genfben 2023. február 27-én. MTI/EPA/Keystone/Salvatore Di Nolfi


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A demokraták azért puccsolnák meg Bident, hogy legyőzzék Trumpot

  Biden nyilvánvalóan nem alkalmas az elnöki feladatok ellátására. Ezzel kapcsolatban már első megválasztása előtt is …

11 hozzászólás

  1. Tudományos libsizmus

    „Van az a poén, hogy végül is nem az NSZK kebelezte be az NDK-t, hanem az NDK-ban megtestesülő “poroszos”, vakhitű lelkület az egyesült Németországot.”

    Ez a porosz mentalitás félreértése.

    A porosz mentalitás egyik oszlopa az abszolút becsületesség és korrekt egyenesség. Például éppenséggel a porosz dominanciájú német hadsereg volt a náci rendszerben a legkevésbé átpolitizált intézmény. A Hitler elleni valamennyi merénylet kísérlet (egyet leszámítva) a hadsereg műve volt. Beleértve Stauffenberg ezredes 1944. július 20-i bombamerényletét is.

    De. Az NSZK lényegében annektálta az NDK-t. 1990-ben nyugatnémet fiatalok azzal szórakoztak, hogy átmentek az NDK-ba és keletnémet százmárkásokkal gyújtottak cigarettára a sörözőben, leszórták a padlóra a keletnémet márkát és közben halálra röhögték magukat.

    1990-ben elárasztották az NDK-t a nyugatnémet szélhámos csirkefogók, szerencselovagok, csalók. A Treuhand főnökét, Rohwedert nyugatnémet RAF terroristák tették el láb alól 1991-ben. A Treuhand feladata volt levezényelni az NDK iparának konszolidálását. Egy átláthatatlan totál káoszba torkollott az ügy, többek között az NDK-t sakálként megszálló nyugatnémet hiénák miatt.

    • csakafidesz

      Bocs. A legtöbb NDK-beli gyár eredeti tulajdonosai jöttek át az NSZK-ból az egykori tulajdonukért.

  2. Szegény hülye német állampolgárok!

  3. Tudományos libsizmus

    Németországot ma a „zöldek” terrorizálják. A „zöldek” nem keletnémetek (poroszok). A „zöldek” nyugatnémetek. A „zöldek” Kelet-Németországban (Poroszországban) sehol nincsenek.

  4. Tudományos libsizmus

    A keletnémet Merkel egy alapjában véve jóindulatú tyúkanyó volt Európa legbutább nője Annalena és a neonáci Habeckhez képest.

    Európa legbutább nője Annalena és a neonáci Habeck is nyugatnémet.

  5. Azért Bajorországban is van egy igazi woke barom: Markus Söder ?

  6. A LIBE vajon a németeknél is előhozakodik az igazságszolgáltatással meg a jogállamisággal? Nagyon kíváncsi vagyok rá, hiszen alapvetően sérül a demokrácia.

  7. Amikor az EU parlamentbe osztogatják a jogállamisági észt, talán ott kellene a lengyel professzorhoz hasonlatosan kiosztani őket a sok elcsépelt saláta beszéd helyett mindenki hallatára!

  8. Itthon is be kellene vezetni! Jó terv! Mondjuk nem túl demokratikus, de tanulnunk kell a fejlett nyugattól!

  9. csakafidesz

    Németországban 1933-ban megszűnt a demokrácia, és azóta sincs.

  10. Rakovszky István

    Be kellene perelni őket a európqi bíróságon!
    ka megnyerik a pert, akkor át lehet venni a törvényt, így nyírni ki az ellenzéket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük