Az ellenzék szerint 600 000 (hatszázezer) LMBTQ-személy él Magyarországon – Szerintük ebből mennyi a gyermekkorú?


Annak idején az SZDSZ akart bekerülni a parlamentbe azoknak a szavazataival, akikre most is elkezdett látványosan hajtani az ellenzék. Ez két szemet gyönyörködtető okból nem sikerült: egyrészt csak liberális körökben tűnik úgy, hogy mindenki az, másrészt azért sem, mert attól, hogy a normálistól eltérő szexuális vágyai vannak valakinek, még nem szükségszerűen hülye.

Ez annyira így van, hogy még a pedofil vágyakkal küzdő emberek egy része sem akarja politikailag pedofil alapon szervezni a társadalmat. Mert megküzd velük és legyőzi őket. Szexuális alapon csak a liberálisok akarják megszervezni az életüket és mindenki másét is természetesen, hiszen a nagy elfogadás ezt kívánja. A liberálisok ugyanis gyengék, nem tudnak ellenállni a perverzióknak, és azt hiszik, hogy más sem tud.

Miután az ellenzék láthatólag megkapta az ukázt Langley-ből és Brüsszelből, miszerint Pedofilek előre! Roham!, szeretnék minden normális embert megkérni a következő gondolatkísérletek elvégzésére:

Képzelje el, hogy van egy ismerőse, kollégája, akiről tudja, hogy olyan pornófilmeket szokott nézni, amely 14 éves és egy napos fiúk és negyven feletti urak randiját örökíti meg, egészen az ágyig. Ugyebár, ha ilyesmit lehet törvényesen csinálni, akkor elég csúnya szabadságkorlátozásnak tűnik, hogy lefilmezni és eljuttatni ne lehessen olyan urak számítógépére, akik már nem tudnak annyira gyorsan futni, hogy becserkésszenek egy 14 évest. Az lenne a kérdés, hogy milyen érzések ébrednek Önökben az időt ilyen filmek megtekintésével elütő embertársukkal kapcsolatban?

Aztán ha ez megvan, gondolkozzanak el azon, hogy vajon szeretnék-e, hogy egy hasonló korú úriember – akár embernek is öltözve, mert a drag queeneknek is van munkaruhájuk, nekik az öltöny is az – besétáljon az óvodába, az iskolába, és péniszlevágásról, anális szexről beszéljen az Ön gyermekének?

Érzékenyebb lelkűek megelégedhetnek akár azzal is, hogy a 15 éves lányukat képzelik el egy szimpatikus negyvenessel, aki el is veszi feleségül. Ez is milyen szép gondolat, ugye?

De ez még csak nem is LMBTQ, ez csak efebofília. Maga a szexuális egészség, meg a liberalizmus.

Esetleg azon is el lehet gondolkozni, hogy mi magunk szerettük-e volna-e, hogy egy túlsúlyos, nagy lábú negyvenes, 14 éves korunkban bevezessen a behatolásos szex rejtelmeibe. Akárcsak annyira, hogy elmutogatja…

Ha Ön a fentieket betudja a normalitásba, akkor enyhítse B. Zsolt magányát, biztos el tud vonatkoztatni egy kis időre az efebofíliájától, ha kinéz egy kis ungibungi.

Na, ezért találták ki az úgynevezett normalitást a társadalmak, hogy ez ne legyen helyből kérdés. Hogy legyenek határok. Hogy a szülőknek ne kelljen aggódniuk, hogy az oviban rámehet egy pszichopata a gyerekeire és a szabad nemválasztásról beszéljen nekik.

Ótvaros vicc, hogy a pedofil csak türelmetlen, de itt sajnos ez pont fordítva van: nagyon türelmes az ilyesfajta pedofil, mert akár 10 évvel korábban is kész nekiállni egy gyermek szexuális tönkretételének, mielőtt a valóságban is rámászna. Mert neki épp az a perverziója, hogy magát lánynak képzelő fiatal fiúkat akar szexpartnernek.

Legyen ez egyértelmű. A szexuális perverzitások a felnőttek magánügyei.

Aki 18 év alattiakat merészel a szexuális defektusaival üldözni, az pedofil, mert nem csinál mást, mint a saját perverzióinak megfelelően nyomorít meg gyerekeket. És este otthon pontosan tudjuk, mire gondol. És még hálásnak is kellene lennünk, hogy kivárja a törvényes életkorát az áldozatának.

Az ellenzéki pártok és képviselők szerint 600 000 (hatszázezer) LMBTQ-személy van Magyarországon.

Érdeklődni szeretnék a pedofíliát élesen elutasító liberálisoktól, hogy ebből mennyi a bölcsődés, az óvodás, az alsó tagozatos, a felsős és a középiskolás? És ők ezt mikor, milyen körülmények között és kiknek a segítségével kérdezték meg a gyerekektől? A szüleik tudnak erről az érdeklődésről?

Vajon Bite Zsolt és elvbarátai például mennyi adatot szolgáltattak nekik a gyermekkorú homoszexuálisok számáról?


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

37 hozzászólás

  1. Tudományos libsizmus

    Lesz az még 6 millió is.

    • Ezeknek a balliberálisoknak és zöldeknek teljes bandáik pedofílek is. Ezt bizonyítja az is amikor a Toldy iskola pedofil tanársegédjét az iskolaigazgató átirányította az alsó tagozatosokhoz és ott terjeszthette gátlástalan perverz bűnöző pedofíliáját.

  2. Leginkább attól a világtól borzadhatunk el, hogy egy pici gyermeknek, akinek kötelező tisztelnie a felnőtteket és szót fogadni nekik, pláne, ha a szülei pedagógusra bízzák, odajön vagy éppen maga a tanára egy olyan lény (embernek ugyanis nem tudom nevezni az ilyet), amelyik belebeszéli, hogy ő nem az ami, hanem ő csodalény lesz, ha mint az USA-ban már teszik is tablettákkal másneművé fog változni. Borzasztó könnyű gyermekeket, főleg minél kisebb korban befolyásolni, és elég egyetlen egyszer rábólintani, és már élezi is a kését a másik állat alatti lény, amelyik aztán levág, fölvarr, átszab és szó szerint kínozza a gyermeket.
    Aztán jön egy szép kislány és az egykori kisfiúban feltámad a normális szerelem, de nincs mivel családot alapítani, a lány joggal elmegy, és garantált a depresszió, tömeges öngyilkosság vagy akár gyilkosság.
    Ha, mondom ha, sikerül keresztülhúzni ezeknek a szörnyeknek és gazdáiknak rabszolgásítási tervét, akkor is itt marad pár év múlva a nemnélküliek és gyerekként megerőszakoltak tömege, akkor ezeket az áldozatokat kell rávezetni arra, hogy az összes közreműködőn vegyenek elégtételt.
    Ez a mocsok banda számol annak a lehetőségével is, hogy pár év múlva az áldozataik elevenen megnyúzzák őket? Vagy a perverziójuk totálisan elvette az agyukat?

    • csakafidesz

      Az eleven megnyúzással egyetértek. Szép középkori büntetés az ilyen disznók számára. De jöhet a vizbefojtás, kerékbe törés, vagy máglyára rakás is. Én valamennyit pártolom, beleértve az obligát karóba húzást is.

  3. De szép is ez a kép! Annyira cuki a DK főbuzija, Sebike!

  4. Leginkább a következő mondatban érhető tetten, hogy a T. cikkírónak sincs halvány segédfogalma, hogy mi is ez a szörnyűség valójában.
    „Legyen ez egyértelmű. A szexuális perverzitások a felnőttek magánügyei.” – írja. Nos, itt van az eb elhantolva: NEM MAGÁNÜGY!
    Egyrészt Isten rettenetes büntetést helyezett kilátásba Törvényének (Tízparancsolat) sárba tiprása miatt.
    Másrészt „mellékbüntetésként” az ilyen Természet elleni fertelmeskedő embereknek Kijelentette, hogy még életükben elmebajjal bünteti őket:

    „Akik bölcseknek mondják magukat, BOLONDDÁ LETTEK, és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték halandó emberek, sőt madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával…
    Amint Istent nem méltatták arra, hogy teljesen elismerjék, úgy Isten is ROMLOTT ESZÜKRE HAGYTA ŐKET, hadd viselkedjenek alávalóan….Telve is vannak minden gonoszsággal, hitványsággal, (paráznasággal,) kapzsisággal, romlottsággal; telve irigységgel, gyilkos szándékkal, vetélkedéssel, ármánykodással, gonoszlelkűséggel. Árulók, rágalmazók, istengyűlölők, gyalázkodók, kevélyek, kérkedők, fortélyos gazok, szüleiknek engedetlenek, OKTALANOK, megbízhatatlanok, lelketlenek, (hitszegők,) könyörtelenek. Fölismerték ugyanis Isten rendelkezését, hogy aki ilyesmit tesz, méltó a halálra, mégis megteszik, sőt még helyeselnek is a tetteseknek. (Római levél1. fejezet)

  5. Szépen néztek ki hülye buzi banda. Remélem hogy szopjátok és nyaljátok egymást. Hát mi magyarok nem akarjuk, hogy ilyenek vezessék Magyarországot, ganéjdombra velük.

  6. Hogy milyen lelki sebeket is tud ejteni egy pedofil, s miért gyűlöljük őket sokévtized alatt magunkba zárva mi áldozatok. 10 éves voltam és elvittek egy vidéki fürdővárosba minket pedagógusgyerekeket üdülni. A strandon mellénk szegődött egy kb. 40-es túl kedves férfi és különböző vízi kunsztokkal szórakoztatott minket. Apu ugyan próbált a két karját előrenyújtva rá minket felfektetve tanítgatni az előző nyarakon, kevés sikerrel, úgyhogy ez a dög addig dícsérgetett, hogy majd ő segít úszni tanítani., hogy elfogadtam, elkeveredtünk a mélyebb vízbe. Csakhogy bár mi 12 éves korunkig nem voltunk felvilágosítva, de az rögtön leesett, hogy apu még hancúrozás közben sem fog meg minket intim helyeken (fürdőruhában sem), és pláne nem szorít az ágyékához. (Jó, nem történt semmi más, fürdőruha volt rajtunk.) Mondtam eresszen el mert sikítok.
    Eleresztett, én meg a parton kötögető tanárnőkhöz mentem, és a kisebbeknek is megmutattam, hogy vigyázzanak vele mert fogdos. A tanárnő elment az úszómesterhez, a dög meg a iszkolt ám kifelé.
    Akkor még olyan világ volt, hogy egy nem hazudós gyereknek hittek, és azt vettem ki a felnőttek beszélgetéséből, hogy eltángálták az úszómesterek, azért nem láttuk a dögöt többet.
    Hallottam, hogy másokkal is esett meg ilyen kedves segítőkészség, s ez még a pedofilok törvényesítésének szándéka előtti időkben volt, s már akkor sem bírtak az ilyen mocsok gyerekre vadászók magukkal, hát képzeljük el, hogy mit művelnének, ha „legálisan érzékenyíteni” beszabadulhatnának a gyerekek közé…!

  7. 10 millióból 10% lehenne torzszülött, aberrált, pedofil idióta? Vágyálom.

  8. Vizi János

    @Orientál: „amikor a Toldy iskola pedofil tanársegédjét az iskolaigazgató átirányította az alsó tagozatosokhoz ” Aki szövegértési problémával és memóriazavarral küszködik, ne írosgáljon marhaságokat!! A TOLDY egy jó hírű budai gimnázium!!
    Bite buzi a Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógus asszisztense volt, nem pedig tanársegéd( ez utóbbi egyetemi titulus. Tehát a bejegyzés kis módosítással igaz. NEM OSZTOGATTAK, HANEM FOSZTOGATTAK. Nem MOSZKVÁBAN, hanem VLAGYIVOSZTOKBAN, nem MERCÉDESZT, hanem ZSAPOROZSECET … ORIENTÁL, ha hallgattál volna….

  9. Vizi János

    @Orientál: “amikor a Toldy iskola pedofil tanársegédjét az iskolaigazgató átirányította az alsó tagozatosokhoz ” Aki szövegértési problémával és memóriazavarral küszködik, ne írosgáljon marhaságokat!! A TOLDY egy jó hírű budai gimnázium!!
    Betegeshajlamú Bite a Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógus asszisztense volt, nem pedig tanársegéd( ez utóbbi egyetemi titulus. Tehát a bejegyzés kis módosítással igaz. NEM OSZTOGATTAK, HANEM FOSZTOGATTAK. Nem MOSZKVÁBAN, hanem VLAGYIVOSZTOKBAN, nem MERCÉDESZT, hanem ZSAPOROZSECET … ORIENTÁL, ha hallgattál volna….

  10. „A szexuális perverzitások a felnőttek magánügyei.”
    Ezt a mondatot a fenti cikkből, én is hibásnak, defektesnek tartom.
    Minden „szexuális perverzitás” káros a népszaporulatra, mer akadályozza a népszaporulatot.
    1980-ban Magyarország lakossága 10 710 000 fő volt, ma már csak 9 600 000 fő.
    Akárhogyan is nézzük, ez 1 110 000 fővel kevesebb, és még nem számítottuk le a rengeteg bevándorló magyart a környező országokból.
    Magyarország jelenlegi helyzete ezt a folyamatot támogatja, és nemcsak az abortusz okoz lakosságcsökkenést, hanem a „szexuális” perverzitás” is mint például a homoszexualitás..
    A vallás nem ok nélkül tiltja ezeket a perverziókat amióta ésszel bír az ember, minimum sok-sok ezer év óta amióta az írás megjelent ezt rögzítették.
    Magyarországon most megy túlvilágra a ratkó korszak , ami egy demográfiai szaporodási csúcs volt, és ezután még gyorsabb lesz a lakosság csökkenés.
    A magyar lakosság már most 1,2 ezreléke a Föld lakosságának, és pont Magyarországon a legtűrhetetlenebb az olyan intézkedés mint az abortusz engedélyezése, és a homoszekszualitás engedélyezése, vagy más perverzió engedélyezése.
    „Tehát a szexuális perverzitások N E M a felnőttek magánügyei”.

  11. POROSZLAI RÓBERT

    nyomorult mocskos, tolvaj.hazaáruló kommunisták,

  12. Tehát a szexuális perverzitások N E M a felnőttek magánügyei, hanem Magyarország legsúlyosabb nemzetbiztonsági KÖZÜGYE.

  13. Talán listája van az ellenzéknek, hogy 600 000 (hatszázezer) hazai, LMBTQ-személyről nyilatkoznak?

    Vagy esetleg az ÖtévesTerv adatukat közölték, tévedésből a reális 110-130 ezer fő helyett?

    Megjegyzem, a reális maximum 130 ezer fő döntő többsége a pokolba kívánja azt a 10-15 ezer magamutogató média LMBTQ személyt, akik fesztiválozva rugdossák a közéleti port.

    Az átlagos LMBTQ személy ívesen tesz, a Stonewall Inn-ben, 50 éve az akkori szabályok szerint jogszerűen eljáró rendőröket megtámadó, piás, LSD-t fogyasztó barmokra.

    Az átlagos LMBTQ személyek csendben feltűnés nélkül akarják életüket élni, legnagyobb veszélynek, a díszbuzikat és a közösségi terekben taperoló, erőszakosan nyomulókat tartják, mint a tőlünk három házzal arrább élő pár.

    • atörökszultán

      @ Namond Ez a statisztika reális. A németeknél így vagy úgy a felnött népesség 16-18%-a érintett,ennek eloszlásában benne vannak az alkalmi,rendszeres biszexuálisok is no persze a díjnyertes ratyik az elsö helyen. Kb 6-8 millió emberröl beszélünk,melynek nagyobb része úgy él csöndesen,ahogy leírtad. Hogy ityeg, egykomám? Az Aristo blogon nemigen látlak.

  14. Pedig ez lesz a jövő a libsik meg a nyugat szerint HOFI szerint csak ne hogy kötelező legyen !

  15. Lassan dicsőség lesz !

  16. Lmbtq személyek nem léteznek, mivel bemondásra épül az identitás. Egy bemondásra épülő identitást nem lehet a valóság részévé tenni, mert akkor én pedig a dalai láma vagyok aki Napóleonként születtem újra és nemsokára armegeddon lesz, mert viszem a grand armét keletre. Körülbelül ennyire vehető komolyan az egész. Boszorkányüldözéssel lehet neki táptalajt adni és csak addig marad fenn amíg erőszakkal tolják le az emberek torkán, addig marad fenn amíg nem röhögik ki.

  17. apro_marosan_petergabor

    Ez a szám alapból hazugság.

    Ez a szám nagyjából 0,5% azaz kb. 48.000 a nemzetközi statisztikák alapján, de inkább jóval kevesebb, mert a homoszexuális propaganda nem olyan hatékony hazánkban (a lhomokos lobbi nagy bánatára), mint külföldön, a magyarok ennél értelmesebbek, s jobb érzésüek. A maradék jelentős része is megfelelő segítséggel terelhető lenne a normális élet irányába.
    Persze ez utóbbit a homokos lobby eretnekségként kezeli, s megégetnék őket, ha tehetnék.

  18. 600000? Te jó ég, akkor Budapesten csak kicsivel több mint 1 millió hetero van? Na jó a viccet félretéve; nekem mint pedagógusnak a 24 év munkám alatt több homoszexuális diákom és kollégám is akadt. Soha a legkisebb problémát nem okoztak a heteróknak és nekik sem kellett tartani semmi negatív megkülönböztetéstől. Soha nem akartak meggyőzni, hogy legyek olyan mint ők és én sem erőltettem a változásukat. Nálam a másság elfogadott ha ő is elfogad engem. Az én meleg diákom nem verte a farkával a Bibliát a pride-on és nem nyalogatott gyerekeket a felvonuláson. Nekem ő egy homoszexuális, meleg diák és nem egy rossz buzi.

    • Kedves Egy tanár olvtárs!

      Világért se vegye magára, mert nem Önnel van problémánk, de mi idősebbek máshogy látjuk a dolgokat. Ön már abban a korban dolgozik tanárként ahol nyugati nyomásra túlzott toleranciára akarják rákényszeríteni az emberiséget. És nagyon nem igazi humánus célból.
      Míg a biológiai valóságban elenyésző, kb 3%-ra tehető a biológiát és társadalmi normákat felrúgó homokosok és egyéb aberráltak aránya, addig ezek az ördögi erők „mindenki lehet ami akar lenni” liberalizmus címszóval DIVATTÁ TETTÉK AZ ÖSSZES PERVERZIÓT. Márpedig ezt nem lehet elfogadni. Addig még elfogadtuk míg csendben egymás között űzték a szexet, és nem akartak vele kérkedni, de ami azóta történt az minősíthetetlen, soha nem fogunk mi óriási normális többség ezt engedni. Mitől lehet büszkének lenni attól, hogy valaki a saját nemével közösül, pláne, ha ezt fertőzésveszélyes végbélben teszi? Mire lehet büszke, aki nem tud felnőtt partnerrel kapcsolatot teremteni, ezért hatalmi szóval vagy erőszakkal, vagy törvénnyel kisgyereket tekint szimpla szextárgynak és mikor az kinő a kedvelt korosztályából, továbblép és megalázott, megkínzott gyermekek sora követi szadista dúlását?
      Hogyan jutottunk el oda, hogy nyugaton bemesélik a kicsiknek, hogy át lehet lépni egyik nemből a másikba mégpedig úgy, hogy gyógyításra felesküdött Mengelék örök gyógyszerészerezésre, fájdalmas műtétekre ítélve a szex örömét, családi élet szépségétől megfosztják a jövő felnőttjeit?
      Ebben mi is némileg bűnösök vagyunk mikor hagytuk a főutcáinkon propagálni a perverziót és nem csaptuk agyon az első ilyen hódolást követelő disznókat a vonaglásaikon, mert ezt a hamis toleranciát őkelmék beleegyezésnek vették.
      Mára már odáig jutottunk, hogy buzinak lenni vagy azt hazudni az előny mind a munkafelvételnél, mind a politikában persze csak olyan állásokban ahol nem kell dolgozni, de marhajól lehet megélni a mi adónkból és az általunk szült, nevelt további eltartóik is így egy életre biztosítva vannak. Akiket még mint „haladók” még pimaszul ki is mernek gúnyolni.
      S most térnék rá a tanárok felelősségére is.
      Ha a gyermekeket nem lehetne erkölcstelenségre és végtelen önzésre nevelni, akkor a buzik (mert nem melegek) és pedofilok nem írnának buzimeséket, és nem őrjöngenének, hogy nálunk nem mehetnek be az kicsikhez érzékenyíteni, avagy „fotószakkört vezetni”. A tanárnak ugye pont az a dolga, hogy a jövő nemzedéket tanítsa és normalitásra nevelje. Ebben pedig nincs helye a „tolarenciának”. Azt se taníthatjuk hogyan kell lopni vagy zárat feltörni, hazudni és gyilkolni, ugye? Akkor vagy nem beszélünk egyáltalán a szexről mint a mi gyerekkorunkban, vagy nem helyeseljük, ha valaki buzi. Mert egy darab rohadt alma is megrohaszt egy egész ládányi gyümölcsöt, és az utánzásra képes mai fiatal úgy jutott el arra a pontra, hogy nem meri bevallani efféle gyanús „személytelen” felméréseken, hogy nem feküdt le a saját nemével és még a nemét se meri meghatározni, ha normális is.
      Nem lehet engedni semmiféle szexuális terrornak, és ezt várjuk el innentől minden valódi tanártól és szülőtől is. Meg kell állítanunk ezt a rombolást!

    • csakafidesz

      Kezdjük azzal, hogy nincsen jó buzi, vagy rossz buzi. Csak egészséges ember van és ferdehajlamú beteg.

  19. Ha igaz a címben szereplő szám, akkora környezetemben legalább két ilyen személynek kell(ene) lennie.
    Elmentek ti a hazugságaitokkal oda, ahová én gondolon! (Ala Gajdics)

  20. HOL VOLTAK A FELELŐSÖK akkor is, és azóta is hol vannak?

    Alig egy héttel ezelőtt, február 18-án írtam a Tutiblog szomszédos rovatában, Aristónál, pár sort a Bite-féle pedofil ügy kapcsán.(Íme a hivatkozás: https://aristo.pestisracok.hu/az-anitfak/#comment-47485 )

    Felvázoltam ott (a Szent Korona Rádió egykorú tudósítása alapján) hogy az említett rádió már nem kevesebb, mint 5 éve beszámolt ugyanezen tanár egy hasonló, már akkor gyanús esetéről:

    >> Az iskola honlapja szerint 5-7. évfolyamosoknak tart fotó-videó szakkört. A Szent Korona Rádió e-mailben megkereste (lásd alább) az általános iskolát, hogy mi az ő álláspontjuk, például ezen kijelentés kapcsán:
    “Nem korlátoztam a szexuális szabadságukat. (…) Esténként forgattunk… vagyis nappal forgattunk, megvágtuk az anyagot, majd a nap hátralévő részében azt csináltunk, amit akartunk.”
    Az iskolától magyarázatot várunk, hogy ez milyen tábor volt, hány évesek, milyen diákok vettek rajta részt…

    Az adás elhangzása és az írás megjelenése után bejelentés is ment a Klebelsberg Központba.
    A pedagógiai kérdésekkel foglalkozó főhivatal reagálása: nulla, semmi, zéró!!! <<

    Ez tehát 5 évvel ez előtti anyag – névvel, címmel, adatokkal (s ahol ez fellelhető, van ott még más is…, pl. ezekből a cikkekből és levelekből merített most – nagyon is helyénvaló módon – feljelentéséhez “hivatásos feljelentőnk”, Tényi István is).

    HA AKKOR, IMMÁRON ÖT ESZTENDEJE, IDŐBEN MEGTÖRTÉNIK A MEGFELELŐ REAGÁLÁS (legalább a bejelentésre!), MA VÉLHETŐEN TÖBB TUCAT AKKOR MÉG ÁRTATLAN – MA MÁR MEGRONTOTT, TÖNKRETETT) GYERMEKÁLDOZATTAL KEVESEBB LENNE HAZÁNKBAN.

    FELELŐS (a mulasztásért)?!?!?!?! – Ezzel a kérdéssel zártam pár nappal ezelőtti bejegyzésemet.

    *

    A mai, szokásos péntek reggeli OV-interjú során a beszélgetés utolsó témájaként (a felvételeken kb. a 25. perctől) a műsorvezető felvetette a Bite Zsolt-féle gyermekmolesztálási ügyet, főként a FELELŐSSÉGRE kihegyezve a kérdést, tehát arra, hogy hogyan lehet megvédeni gyermekeinket, az iskolai tanulóifjuságot a további, jövőbeni hasonló szörnyűséges esetektől.

    A Miniszterelnök úr (nagy sóhajtás után) kifejtette – egyebek mellett -, hogy tudja, neki is van teendője ez ügyben: Ennek megfelelően a mai délutánt e kérdésnek szenteli, azaz, hogy
    • hol voltak a felnőttek;
    • hol volt az iskolaigazgató;
    • hol volt a Tankerület (aminek az a dolga, hogy megvédje a gyerekeket, hogy figyeljen rájuk);
    • hol vannak azok az állami emberek, akiknek AZ A DOLGUK, hogy vigyázzanak a gyerekeinkre az iskolában, akikre rábízzuk a gyerekeinket, a PEDAGÓGUSOK, AKIKBEN BÍZTUNK, akiknek kezei közé odaadjuk a kicsiket;
    ők mind HOL VOLTAK?!

    …tehát ma délután, amikor majd találkozom a Belügyminiszterrel – folytatta Orbán Viktor -, ezekre a kérdésekre mind világos és egyértelmű választ szeretnék kapni, hogy hogyan működik ez?!
    És azt is elvárom, hogy MINDEN ILYEN ESETET tárjanak fel, mert bár ezek nagyon kínos, nagyon fájdalmas ügyek, de ha a szőnyeg alá söpörjük ezeket, akkor a számuk nőni fog.
    Ugyanis csak akkor tudjuk megvédeni gyermekeinket a gender-ideológiával szemben, ha az ilyen konkrét esetek kapcsán felhívjuk az emberek figyelmét az ebben rejlő veszélyre, amivel szemben meg kell védeni a gyermekeinket, s itt az államnak kötelessége van – Magyarországnak kell lenni a legszigorúbb gyermekvédelmi rendszerrel rendelkező országnak Európában! – zárta mondandóját a Miniszterelnök úr.

  21. Pankovics Lujza

    A 2022-es választáson 275 364 fő szavazott IGEN-nel a gyermekek buzi molesztálására. 3 356 690 fő NEM-mel szavazott. Hivatalos adat.

  22. Mindeközben a pedofil briganti szabadon grasszál.
    „Úgy sétálgat az utcán, mintha mi sem történt volna – A Metropol megtalálta a 15 éves diákjával szexuális kapcsolatot létesítő tanárt”
    .
    MIÉRT NINCS LETARTÓZTATVA????

  23. NAGY AZ ISTEN ÁLLATKERTJE

  24. Ezek szerint csaknem az összes szavazójuk lmbtqi+, meg egyéb elfajzott! Máshogy alig jön ki a matek. Elvtársak! Mivé váltatok? Ezt követelte tőletek a párt?

  25. csakafidesz

    Perverzekből szerencsére a negyede sincs, mivel a magyar nép alapjában egészséges. A disznók és az emberek keresztezése nálunk még nem folyik az Európai Unióban elvárt ütem szerint.

  26. Hatszázezer buzi nem tesz hozzá annyit az országhoz, mint amit elvesz. Úgyhogy pá.

  27. hatszázezer buzy országa lettünk.
    ha az ellenzék mondja, bizos úgy van.
    nemsokára visszalendül az inga, ezért is kell a háttérhatalomnak egy újabb világháború, mert az ideológiai hadviselés kudarcot vall.
    a németek agyhalottak, ma is ugyanúgy birka módon követik a parancsot, mint a nácik idején is tették.
    az eu elveszett, de szerencsére most jól jön nekünk, hogy a perifériáján vagyunk.

  28. honnét a p.csábol veszik ezek a majmok tán ők is közéjük tartoznak

  29. Ennyi devians ratyi nem lehet magyarorszagon!!! Ami meg van ki kell irtani,amig nem fertozik meg a normalis magyar embereket !!!

Hozzászólás a(z) csakafidesz bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük