Ugye soha nem fog kiszabadulni?

Amit eddig tudunk a rendőrgyilkosságról, az bőségesen elegendő ahhoz, hogy biztosak legyünk benne: ennek az embernek soha többé nem szabad kikerülnie közénk. Ez nem lehet vitakérdés. Ha a ránk kényszerített liberális jogállam ennek biztosítására sem képes, akkor a liberalizmust ki kell vetni belőle teljesen és véglegesen.

Alaphelyzetben kerüljük a drogosokat, többek között azért, mert egy részük már eleve mentális beteg és a közelségük elviselhetetlen a normális emberek számára. Drogok, különösen szintetikus drogok hatására ezek az emberek bármikor közveszélyessé válhatnak, mint ahogy ez most is történt. Egy Budapest méretű városban pedig az ilyen alakok korlátlanul juthatnak hozzá bármilyen kábítószerhez. A liberális jogállam képtelen kezelni ezeket a problémákat, még egy normális jogállamban is hatalmas társadalmi ráfordítást igényel egy világváros tisztán tartása. Drogosok tehát vannak. Ez a gyilkos, ha kiszabadul, újra drogozni fog és újra közveszélyes lesz. Nem mintha „tisztán” ne lenne ugyanúgy az. Ez a mostani gyilkos is próbaidőn volt, ismert erőszakos bűnöző. 

Ugye soha nem fog kiszabadulni?

Egy drog hatása alatt álló, dühöngő személyt három átlagosan kiképzett, vele azonos erejű és testméretű rendőr sem képes teljes biztonsággal ártalmatlanná tenni, különösen úgy, hogy mindenek felett tekintettel kell lennie a dühöngő emberi méltóságára és testi épségére. Ha az elkövető nincs tekintettel a saját testi épségére, mert például nem érez fájdalmat vagy nem törődik azzal, akkor jó esély van rá, hogy nem tudják teljes kontroll alatt tartani, vagyis megbilincselni. Akkor sem, ha mindenki jól teszi a dolgát. A gátlástalan erőszak ellen csak a gátlástalan erőszak működik.

Ugye soha nem fog kiszabadulni?

Nem tudjuk, jelen esetben mi történt, de a delikvenst nem tudták (a háta mögött) megbilincselni – lehet, hogy meg sem próbálták, mert egy ideig együttműködőnek tűnt. Szűk helyen – egy lépcsőházban például –, félhomályban, dulakodás közben egy önkontroll nélküli késes támadó mindig előnyben van az őt ártalmatlanná tenni akarókkal szemben. Ha egy késes támadó teljesen gátlástalan és pár méteren belül van, még kézben lévő, tűzkész fegyverrel sem biztos, hogy meg lehet állítani, nem is beszélve arról, ha más rendőrök vagy ártatlanok vannak a közelben. A gázspray, gumibot az ilyen dühöngőknél nagyon könnyen teljesen hatástalannak bizonyulhat. És minden pillanatok alatt történik, ezerféleképpen lehet rosszul dönteni és csak két-három jó választás van egy közelharcban.

Ugye soha nem fog kiszabadulni?

Az ilyen helyzetekben csak prevenció van, azonnali „megfektetés” (hasra) lőfegyverek mögül, ha az nem működik, esetleg sokkolás. Az együttműködőnek tűnő delikvenst is meg kell fektetni, ha biztosra akarunk menni, és azonnal, a háta mögött meg kell bilincselni. Minden más opció megadja az elfogandó személy számára a támadás lehetőségét. Ha biztosra akarnánk menni – tényleg biztosra, vagyis biztosan kizárni az intézkedő rendőrökre történő támadás lehetőségét –, sokkal határozottabb fellépési lehetőséget kellene adni a rendőröknek, sőt, tulajdonképpen mindig így kellene eljárniuk, sokkal ártatlanabb helyzetekben is. A szivárgó információk szerint itt minden a lehető legszerencsétlenebbűl történt, egy uraltnak tűnő helyzet vált halálossá.

Az idősebb tisztek nekünk azt tanították a Határőrségnél – hiszen nekik voltak az ötvenes–hatvanas években igazi „kalandjaik”, találkoztak a határon vesztenivaló nélküli, tehát teljesen gátlástalan csempészekkel –, hogy minden habozás életveszélyes lehet. Fegyvert hangosan „csőre húzni”, első felszólítás után azonnal figyelmeztető lövés, ha nem fekszik le azonnal hasra, és ha lehet, minél közelebb menjen a golyó hozzá, és ha nem áll meg, nem habozni. Ez persze erdős-bokros terület általában, sokszor éjszaka, határsáv, de ott egyedül van a járőr. Aztán lehet magyarázkodni, hogy miért volt sorozatlövésre állítva a fegyver. De ott mindenki tudta, hogy bármelyik elfogásból lehet élet-halál harc. A világ persze a nyolcvanas évekre sokat enyhült, de azóta meg sokat durvult.

A rendőr azonban alapesetben mégis normális vagy ahhoz közeli emberek között mozog. A magyar városi rendőr, hála Istennek, nincs hozzászokva ahhoz, hogy helyből életveszélyes pszichopatákkal keveredjen közelharcba. Maga az igazoltatási szituáció, a rendőrök és az elkövető közelsége olyan veszélyforrás, ami bármikor tragédiát eredményezhet. Normális jogállamban, ahol a rendőr nem a liberálisoktól fél jobban, hanem a bűnözőktől, a dühöngő állampolgárt és azokat a bűnözőket, akiknek erőszakos múltja van, a rendőrség jogosult helyből életveszélyes helyzet potenciális okozójának tekinteni és úgy is kezelni a helyzetet. Attól tartok, jelen esetben ez azért is maradt el, mert Magyarország egy normális ország és még mindig nem tanultuk meg kezelni az utcára kiengedett pszichopatákat, drogosokat és a gátlás nélküli bűnözőket. Életekkel, rendőréletekkel is fizetünk ezért. De talán tényleg nem lehet mindig minden éles helyzetbe úgy belemenni, hogy a veszekedő szomszéd, a betépett drogos egy potenciális gyilkos. Pedig sajnos egy-két évente egy-egy az.

Ugye ez a gyilkos soha nem fog kiszabadulni?

A magyar európai viszonylatban meglepően erőszakmentes társadalom. Ha nem a kommunisták vannak hatalmon, a rendőrségünk is elképesztően erőszakmentes. Maradjon is az, de az ellenőrizhetetlen helyzetekben a rendőr és a vétlen állampolgár élete, testi épsége mindig legyen sokkal fontosabb, mint az elkövető jogai vagy akár emberi méltósága.

És aki nyilvánvalóan közveszélyes, az soha többé ne szabaduljon ránk.

És szeretnék biztos lenni benne, hogy ez az ember soha nem kerül ki az utcára, közénk. Ez nemcsak jogos elvárásunk, ezt ki is akarjuk követelni. Az ilyen ügyek túlvannak a mérlegelési határon; sem az ügyészek, sem a bírók nem tehetik meg, hogy nem alkalmazzák a törvény teljes szigorát ezzel az emberrel szemben. Ha nem beszámítható, ha csak egy sima bűnöző, akkor sem kerülhet ki soha közénk. Ezt ki kell kényszerítenünk a rendszerből: a független magyar igazságszolgáltatásnak meg kell tudnia, hogy a magyar társadalom igazságérzetétől nem lehet független.

Ugye soha nem fog kiszabadulni?

Vezető kép: MTI/Máthé Zoltán