Sosem fognak ideérni az oroszok!


A brit felderítés adatai világosan megmutatják, hogy a beharangozott tél végi, tavasz eleji nagy orosz támadás a katonatörténelem legnagyobb blöffje. Az új, modern nyugati fegyverekkel az ukránok nemcsak tartani tudják majd a frontot, hanem döntő áttörés kivitelezésére is képesek lesznek. Ukrajna egy csodás katonanemzet, amely az elmúlt egy évben bizonyította, hogy rugalmasan képes alkalmazkodni a nyugati igényekhez és felülmúlja a keleti despotizmusban tespedő Oroszország katonai erejét.

A szakzsargonban ezt hívjuk „brüsszeli faroknak”, a „vörös farok” mintájára, amikor a dicső szocializmusban minden tudományos munka végére (a társadalomtudományokban még a nyolcvanas években is) oda kellett rittyenteni. A „vörös farok” általában arról szólt, hogy Marx, esetleg Engels munkáiban miként lehet fellelni a szerző gondolatainak előzményeit. Nehezebb időkben Sztálinra volt muszáj hivatkozni, mert különben Gulagra kerültél. Boldog és szabad korunkban aktuálpolitikailag az ukrán győzelem kétségtelensége az, aminek kétségtelenül ki kell világlania a szerző költeményéből.

Mi teljesen biztosak vagyunk benne, hogy a kedves olvasó is lelkes híve az ukrán győzelemnek, mint az egyetlen reális lehetőségnek, és hozzánk hasonlóan nem kívánja mérlegre tenni a győzelem másik oldalára a végső diadalmas és teljes győzelem árát. (Majdnem lefelejtettem az eposzi jelzőket. Bocsánat.)

Az ukrán demokrácia, amely nagy harcot folytat saját magán belül is bizonyos jelentéktelen, az ellenség által hatalmasra nagyított korrupciós jelenségek ellen, az utolsó döntő erőfeszítésre készül, hogy tavasszal szétzúzza az agresszort. Csakis ennek az erőfeszítésnek a fényében szabad értelmezni az első látásra harcképesnek tűnő férfiak utcai összefogdosását és kényszersorozását. Mi ugyan nagyon ellenezzük a sorkatonaságot, sőt, a katonáskodást is – a német szerződéses katonák például annyira, hogy a háború hírére tömegesen lépnek ki a Bundeswehrből –, de a szükség törvényt bont, megértjük, hogy az ukrán demokrácia megér ennyi áldozatot az ukrán nép részéről, sőt, azt is, hogy a kárpátaljai magyarok részéről is.

A sok száz magyar származású ukrán katona halála bizonyosan erősíteni fogja a két nép közötti barátságot, amelyet a jelenlegi magyar kormány tönkretett.

Na de térjünk vissza a hadihelyzethez. Az elmúlt hetek jelentéktelen orosz részsikerei az azokat megelőző hatalmas ukrán győzelmek utóhatásai. A frontvonalat közismerten ki kell igazítani, és némely helyen az ukrán csapatok a győzelem euforikus hatása alatt túlságosan előreszaladtak. Putyin egyébként is kényszerhelyzetben van, még a nyugati fegyverek tömeges beérkezése előtt támadnia kell, mert különben csalódott népe, reszkető oligarchái és hataloméhes utódjelöltjei elkergetik, és a végén még Észak-Koreában köt majd ki. De ez a támadás kudarcba fog fulladni!

A szabadság és a demokrácia erői egyszerűen nem törhetnek meg egy ilyen embertelen diktatúra támadásaitól!

És amit végül, a lehető leghatározottabban ki kell mondanunk: ha véletlenül, a körülmények végtelenül gonosz összejátszása folytán az ukránok mégsem lesznek képesek döntő, azaz végső győzelmet aratni, az egyes-egyedül csak azért lesz, mert a jelenlegi magyar kormány nem támogatta őket eléggé elkötelezetten. Azok a magyar fegyverek hiányoznak majd az ukránoknak, amelyeket Magyarország rövidlátóan megtartott magának, az az ukrán hadsereg napi lőszerigényének 0,02 százalékát kitevő lőszer, amit mi önös érdekből nem szállítottunk nekik. És ez akkor is igaz, ha a kaliber sem stimmel. Mert a fegyvereinket is oda kellett volna adnunk, az áramunkat, a benzinünket, a pénzünket, mindent.

Sőt, hadat kellett volna üzennünk Oroszországnak, ha egy pillanatig is komolyan vettük volna azt a magasabb rendű etikai meggyőződést, amelyet Ukrajna és az Európai Unió megtestesít. De mi a történelem rossz oldalára álltunk, nem álltunk a végső győzelem mellé. Hát mikor lett nekünk abból bajunk, ha németek mellé álltunk?

Megerősítené valaki, hogy a Leopárdokat a végtelen orosz (bocsánat ukrán) hómezőkre tervezték, a Párduc és a Tigris tervezési hibáiból okulva? Ebből is látszik, miből másból, hogy az oktalan oroszoknak semmi okuk nem volt félni a németektől, vagy a NATO-tól.

Szóval meg tudom erősíteni a Momentum teljes vezetősége nevében, hogy az oroszok sohasem fognak ideérni! Rajtunk bizonyosan nem fog múlni, ha kell, hetente meglátogatja valaki közülünk az ukránokat Lvivben (korábban Lvov, még korábban Lemberg, közben meg Lwów). És ha kell, kétszer, nem, háromszor többet posztolunk a Facebookon az ukrán győzelmekről, mint eddig!

(Véletlenül benne felejtett megjegyzés)
Enbik, nézzen már valaki utána, hogy lehet megúszni a behívót, ha az oroszok ideérnek és az a nyüves Orbán bevezeti a hadiállapotot. Védjék meg az országot az idemenekült kárpátaljaiak, ha már állampolgárságot kaptak Orbántól! Igaz?

Vezető kép: Vlagyimir Putyin orosz államfő videókapcsolaton keresztül tárgyal kormánytagokkal Moszkva melletti vidéki rezidenciáján, Novo-Ogarjovóban 2023. január 24-én. MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Pool/Mihail Klimentyev


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

17 hozzászólás

  1. szemet szemért

    íNe posztoljatok ti hülyék hanem menjetek harcolni.

  2. csakafidesz

    Persze-persze. Rövidesen meglesz az ukrán japán határ.
    Ja mégsem..

  3. Bréty Zoltán

    Remek cikk, úgy is mondhatnám a szerző a számból vette ki a szót.
    A nyugati szövetség biztos hogy győzni fog úgy ahogy Koreától Vietnámon keresztül Afganisztánig már bebizonyította.
    De még a demokrácia exportja is milyen sikeres, látható bizonyíték erre Irak és Líbia.
    Az EU meg az LMBTQ győzelmével elérkezett a csúcsra, és ha semmi másért de, hogy náluk is beköszöntsön ez a magasztos jövö, na ezért biztos, hogy mégnagyobb odaadással fognak küzdeni az ukránok.

  4. Jó írás, nagyon jó.

  5. „az oroszok sohasem fognak ideérni! ”
    Hanyadszor csalatkoztunk már ebben a hiedelmünkben 1849 óta?

  6. Ha véletlenül mégis ideérnek, és egy kis ideig itt is maradnak, én szorgalmaznám, hogy ezúttal „Bolsaja rabota” fedőnév alatt ismét vigyenek el kétszázezer embert.
    Mondanám, hogy kiket. Ha lehet, vigyék őket messzebbre, minimum Kolima, és a hazatérési aránynak nem kell olyan magasnak lenni.

    Például nagyon csalódott lennék, hagy egy tordaibence itt rohadna, mikor ott is rohadhatna.

  7. Dr. Belák Ferenc

    Ha az ukránok nem fognak győzni – ez csak hipotézis – annak csak és kizárólag a magyarok lesznek a felelősei, különösen Orbán Viktor. Nem érti a magyar vezetés, hogy az ukrán földek és nyersanyag források kizárólag a liburnyák amerikai kezekben lesznek a legjobb helyen.

  8. Most kivételesen tényleg nem fognak ideérni, elsősorban azért, mert nem is akarnak ideérni. Persze a hoholok majd győzni fognak, úgy hogy az orosz csizmatalpak alól fogják kiáltani, hogy „győztünk!”
    Különben amikor tavaly a miniszterelnök elrendelte, hogy a hadseregünk zárja le a keleti határunkat, akkor éppen nem az orosz, hanem az ukrán betörésektől tartott.

  9. “amikor a dicső szocializmusban minden tudományos munka végére (a társadalomtudományokban még a nyolcvanas években is) oda kellett rittyenteni.”

    Tudomànyos? Bàrmilyen munka közepbe, végére, mindenesetre.
    Pl. aa megtörtént bűnügyeket feldolgozó Fóti és Mág néven jegyző nyomozók könyveiben is ott kellett szerepelnie a “vörösfaroknak”.
    Még a dokumentaristák sem mentesültek, különben nem jelentették volna meg.

  10. Hát én már várom, hogy az oroszok végre ideérjenek.
    Megszabadítanák Magyarországot a mocskos EU-mafiától és az amerikai zsoldosoktól akik NATO-nak nevezik magukat…

  11. „Ideérnek gyermekem, ahogyan mi is odaértünk a Don partjához… csak ez egy kicsit kínosabb!”

    Kubát sem hagynám ki, mint a sikeres kommunistátlanítás egyik fontos állomását.

  12. „Ha van sapkája azért, ha meg nincs azért verjük meg a nyulat ” mondta a farkas. Az agymosás évszázadait éljük. Útólag mindig tettenérhető. I. II. világháború, szovjet és európai Unió, amerikai unió, hogy csak a nagyokat említsem. Ez amcsi -orosz csata. A kicsiknek kúss a nevük mert nem egyezik a nagyok érdekeivel, ha mást (még jót) is gondolnak és tesznek akkor sem.

  13. Incze Árpád

    Sajnos ki kell ábrándítsalak. Az ukrán győzelem esélye konvergál a nullához. Én egyáltalán nem reménykedem benne,azt várom már,hogy fejezzék be a pénzünk elpufogtatását. Egy magas rangú amerikai katonai vezető azt mondta,hogy az ukrajnai háború annyiba kerül naponta,mint Afganisztánban egy hónap.. Szerintetek ki fizeti a cekket????? A háborúval Amerika jár jól,mert ránk löccsöli a szar palagázát négyszeres áron,meg elad egy csomó fegyvert,hasonló profittal. Arra lennék kíváncsi,hogy a drága németeknél kerül-e egy olyan vezető,aki ki meri mondani,hogy „amcsik haza.” KB. 75 éve Németország amerikai megszállás alatt van,csak senki nem meri kimondani.

  14. Brit felderítés, melynek adatait a brit tudósok elemzik?

    Hol lehet ellenük fogadni?

  15. Ez az egész szar. Ekkora Ukránseggnyalós baromságot ritkán olvasok.
    ” Magyar származású ukrán katonák ” ez meg mit jelent? Ki képes ekkora baromságok megírására?

Hozzászólás a(z) Kata Erdélyiné bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük