Na, az azért kiderült, hogy Majka tehetségesebb NoÁrnál!


A kommunisták 2010 óta sokféleképpen próbálták már dalba foglalni a frusztrációikat. Nem sikerült, nagyrészt a muzikalitás és verselési képesség fájó hiánya miatt. Mozgalmár abból lesz, aki minden másra, a szó legtágabb értelemben minden másra teljesen alkalmatlan. De a mozgalmárkodáshoz is kell tehetség: hiába bábáskodott például Péterfy Bori ezeknél a szörnyűségeknél, a zenei tehetségét megfojtotta a mozgalmár-szakértelem teljes hiánya. Hála Istennek.

Majka az egyetlen valóságshow-szereplő, akit be tudnék azonosítani, mert ő még az első szériában volt és akkoriban még egyébként normálisnak tűnő emberek is szóbahozták fecserészés közben a műfajt. De ez is elmúlt, szintén hála Istennek. Arról is hallottam, hogy Majka zenei karriert épített magának és hatalmas nagy sztár abban az űrben, amit a 3+2 együttes hagyott maga után. Ezt az űrt a rap töltötte ki, amit csökönyösen zenének neveznek azok, akik szeretik idegrendszeri okokból a minimalista repetitivitást. Bár tudnám, ez mit jelenthet. Ezzel a zenével, ha a médialejátszó algoritmusod megkímél tőle, úgy lehet találkozni, hogy megáll melletted a pirosnál egy húsz év körüli felstuccolt BMW és áthallatszik belőle valami magyar nyelvű rapszám, amit rossz esetben a kormánynál ülő fukszos, tetovált csóka még énekel is. Igyekszel nem oda nézni, nem röhögni, letelik a 30–40 másodperc és te ottmaradsz a kétellyel: a kula tényleg jó rím a bulára? Ez az egész annyira szar, hogy még a kereskedelmi rádiók sem nagyon adják. Suhajda Pali „Köművesfütty” című klasszikusa is beleragad a szubkultúrába.

Majka jól nősült, Dundikát vette el feleségül, ezt tudom valahonnan, de azért sem guglizom rá, nem akarok többet tudni. Végre eszembe jutott, miért kezdtem el írni ezt az egészet, Majka ugyanis rendszerkritikus dalt írt, illetve adott elő Molnár Tamás (az ki?) aktív közreműködésével, „Azt beszélik a városban” címmel.

A klip 2,3 millió (2 300 000) megtekintésnél tart pár nap alatt. A mű a slágergyártás minden lényeges kritériumát kielégíti, „zeneileg” minden eddig megírt dalhoz hasonlít és hangszerelésileg is sikerült ezt a bravúrt összehozni. A célközönséget is jól választották meg, nálunk a mindenszarizmus igénytelen felerősítése mindig megtalálja azt a két–háromszázezer embert, aki ötször-tízszer is meghallgatja ezt a sodró lendületű számocskát.

Soha eddig egyetlen Majka-számot sem hallottam még. Ezt sem bírtam végig, de beletekerésekkel megvan belőle három perc, szerintem ennyi a hatás eléréséhez és átéléséhez elég. Hát tényleg rohadt kemény diktatúra lehet nálunk, ha ilyeneket kell hallgatniuk az ellenzékieknek. Komolyan elgondolkozik ilyenkor az ember. Szombat délután az önkiszolgáló étteremben annyian voltak előttünk, mint hétköznap, rohadt sokan, milyen érzékcsalódás lehet ez. Tényleg rendesen mentek fel az árak, simán el tudom képzelni, hogy sokaknak most nagyon megnehezült az élete, de a középosztály közepét kiszolgáló helyeken pont annyian vannak, mint bármikor az elmúlt pár évben. Egyetlen nagypofájú és nem mellesleg primitív, ellenzéki ismerősömet sem vitte el a titkosrendőrség, egyik sem tűnt el nyomtalanul, egyiket sem fojtották meg környezetszennyező nejlonzacskóval, mint ahogy a klip igen kedvesen célozgat. Vagy ha igen, írjon azonnal, mert akkor soha többé nem támogatom a rezsimet, esküszöm.

Ha jól hallottam, mert ilyen baromságokat nem olvasok már el, a művet úgy ünneplik, mint ami soha nem tapasztalt színvonalon énekli meg a magyar átlagember által megélt kilátástalanságot. Én inkább úgy látom, hogy a szélsőballer szubkultúrához illeszkedően erőszakra buzdít lelkesen.

Most visszamegyek és belehallgatok még egyszer, hogy némi verselemzéssel is bemutassam, mire is gondolt a költő.

„ölünkbe hullanak a csontvázak a szekrényből”

„minket a félelem dróton rángat”

„sok fej a porba lehull”

„azt beszélik a városban, hogy ez a vihar előtti csend

ami tegnap még abszurdnak tűnt, az mára már napirend

azt beszélik a városban, hogy ünneplik a barmokat

akik a meghamisított tények hátán élezik a karmokat”

Veretes sorok, nem kétséges, de mit csinálhatott a jobboldal Majkával, hogy ennyire depike szegényke? Nem katázhat többet, adót kell fizetnie? Öregszik? Nem sikerült nyugaton befutnia és itt ragadt, mint az összes többi?

Ez mondjuk tényleg pocsék lehet, ha a helyben szokásos módon akkora sztárnak gondolja magát mindegyik, mint amekkorának a Bödőcs gondolja magát. Ha az másnak megy egyáltalán.

Az elemzést inkább mellőzöm, így leírva ez még nagyobb faszság, mint „énekelve”. Amilyen megtervezett errefelé a „forradalom”, lehet, hogy Majka csak egy válasz Dopeman realista megtérésére. Dopeman is egy rapper, ugye? Csak egy biztos, NoÁrnál (mondjuk azt a fószert sem ismerném fel) Majka is sokkal tehetségesebb. NoÁr „tehetsége”, pontosabban ambiciózus tehetségtelensége egy biztos pont ebben a változó világban.

Vezető kép: részlet a klipből


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

10 hozzászólás

  1. Pöpec. 🙂

  2. Hát, én párszor meghallgattam ezt a számot… Rendszerkritikának nevezni azért brutális túlzás. Majkának csak azt a kérdést tenném fel:Te tényleg annyira hülye vagy, hogy azt hiszed, majd az anarchia teszi erőssé az országot? Tényleg annyira hülye vagy, hogy nem érted, ha nem fogják össze valami kovásszal a társadalmat, (vallás vagy nemzet, tökmindegy, csak összetartsa), akkor a pedofilok bizony oktatni fogják a gyerekedet az óvodában, iskolában, előbb-utóbb tényleg megy éjjelenként a fekete autó. Arra kérném meg a Majkát, beszéljen már kicsit Feróval, kérdezze arról, milyen az, amikor ha megszakadsz sem jelenhet meg a dalod semmilyen médiában, semmilyen szalagon, bakeliten, semmilyen hanghordozón. Amikor titokban kell koncertezni, ha nem akarsz börtönben üldögélni, ahonnan biztosan nem ünnepelt hősként szabadulsz. Amikor nem áll veled szóba az újságíró, mert fél, hogy tönkre teszik a családját, az életét, csak mert megkérdezett bármiről is.

    Majka! Büntetlenül fröcsöghetsz baromságot, és minél nagyobb baromságot, annál többet keresel vele, mi tehát a bajod? Annyiszor elmondtam már libsiknek: Ha itt képtelenség élni és túlélni, akkor ne hazudtold meg a valóságot, tessék lenni szíves megdögleni végre, vagy élhetőbb országba költözni, de ezt hallgatni, hogy itt minden mennyire pokoli, itt mindenki éhen hal, 120 ezer kisiskolás gyertyafény mellett, dideregve, éhezve tanul, valóban gyomorforgató. Komolyan mondom, már majdnem megkedveltem ezt a tutista, szókimondó ittmindenszaristát, de a dilemma lezárult, köszi, Majka, a kocsmák környékén mindezt bármikor meghallgathatom, furfangosan bugyuta metaforák, kínrímek nélkül is. Rájöttem, mi a különbség Lakatos Márk és Majka között: Majka nem szereti a tűsarkút.

    Ja, és Majka, dugd össze a fejedet a Pankotai Lilivel meg a Nagy Blankával, és meglásd, ó micsoda szerzeményeket fogtok letenni az asztalra! Húzz a pcsába, hülyegyerek!

  3. Ezeket a szövegeket amit Androidunk kiszűrt a „zeneműből” – amit inkább a ZAJ fogalmába sorolhatnánk – mintha már külön-külön is sokezerszer hallott, elcsépelt szlogenek. A tehetség viszont ott kezdődik, aki valami újat, újszerűen összerakottat tud megalkotni. Összedobálni közhelyeket nem művészet és nagyon távol áll a tehetségtől.

    • Viszont a cikk maga jó, még jót is lehet rajta mulatni. Pld „Mindenszarizmus” . Valahol inkább itt kell keresni a tehetséget:
      „…kemény diktatúra lehet nálunk, ha ilyeneket kell hallgatniuk az ellenzékieknek…”

  4. Igénytelen zene,igénytelen alkotótól. Minősíti a fogyasztóit is.

  5. Hypozott cigányokkal ne foglalkozzunk…,de azért ügyes a fiú.

    Felfedezte a piaci rést; megcsinálta a hergelhető prolik újabb „táplálékát”.

  6. A halláson túl a szövegértéssel is problémája van egyeseknek.

  7. t, a majka-fan is megérkezett.

  8. dr. Kolompár Genitália

    Elismerésem az írás szerzőjének, hogy a három percet kibírta a mi érdekünkben-hogy beszámolhasson erről a szennyről.

    Régóta mondom, hogy az emberen kívül nincs mégeyg élőlény a földön amely a saját faján belül olyan testi és szellemi képesség különbségeket mutatna, mint az emberi faj. Ezzel kell élnünk.
    Majka annak a mélyszegénységben (a szellemi képességek terén) élő proli és egyéb suttyó rétegek forradalmára, akik magukra ismernek a „művész úrban”. Ők is emberek. Ki lehet kerülni őket. Szerencsére nem fertőznek.

    • Tökéletes meghatározása a majka jelenségnek. Az ózdi suttyóval könnyebb azonosulni, mint Máraival

Hozzászólás a(z) Béla bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük