Robert C. Castel, a messziről jött ember, akit meg kellene hallgatnunk


Nemrégiben tűnt fel a magyar elemzői égbolton Robert C. Castel, a Neokohn főmunkatársa. Messziről jött ember ugyebár azt mond, amit akar, de ez az ember nemcsak jókat mond, hanem ékes magyar nyelven is mondja, olyan magyarsággal, amiből teljesen hiányzik sok évtizednyi nyelvrombolás és nyelvromlás hatása.

Castel erdélyi zsidó, aki vegyes magyar–román környezetben nőtt fel és onnan vándorolt ki a családjával Izraelbe. Castel tehát úgy beszél tökéletesen magyarul, hogy a nyugati kultúra nem fertőzte meg, ismeri az erdélyi viszonyokat, az ő esetében kettős kisebbségi létet.

De a fő hatás, ami érződik rajta, az, hogy egy olyan ország állampolgára és volt katonája, amely folyamatosan háborúban áll.

Soha senkit nem hallottunk még szerintem a magyar nyelv mélységeit így kihasználva, de a magyar kultúrán kívülről, a magyar belpolitikától és kultúrharctól függetlenül geopolitikáról és háborúról beszélni. A zsidó állam logikája teljesen más, mint a mienké, és még annál is messzebb áll a nyugati gondolkodásmódtól.

Ha a zsidók stratégiai, sőt, akár csak kisebb taktikai kérdésekben tévednek, akkor nem évtizedek múlva pusztul el az országuk, hanem napok múlva. És nem megszállják vagy elüldözik, hanem kiirtják őket teljes egészében.

Castel bevallottan “értékmentesen” akarja megfogalmazni azt, amit tud a világról és amit mondani szeretne a magyaroknak. Ez az első, amit meg kell tanulnunk tőle, mert ez a zsidó állam legalapvetőbb tulajdonsága, annak a felismerése, hogy a háború, a győzelem sajnálatos módon értékmentes. Isaac Asimov szavaival élve: Sose hagyd, hogy az erkölcsi érzéked megakadályozzon a helyes cselekvésben (Salvor Hardin szájába adva, az Alapítvány trilógiában). Izrael egy béke nélküli társadalom, ahol megtanulták megbecsülni a béke legapróbb morzsáját is. Ráadásul őket a már említett nagyon rövid távon belül fenyegeti a létükben a nagybetűs Nyugat woke és morális fordulata.

A nyugati moralizálás fő iránya ugyanis győztes- és győzelemellenes, mert fő törvénye az, hogy a vesztes, az “elnyomott”, a legyőzött bűneit mindig el kell felejteni, hogy kellően tisztán és teljes odaadással lehessen gyűlölni a győztest. Ez a felállás nem racionális, hanem mindig irányítottan moralizáló, mindig a nyugati szélsőliberális (valójában jelen állapotában vulgármarxista) kulturális hegemóniát akaró elitek geopolitikai céljainak szolgálatában áll. Így lehet a XX. század egyik legnagyobb vesztese, a Magyar Királyság és a magyar nemzet, a magyar etnikum Közép-Európában a nyugati baloldal ugyanolyan gyűlöletének célpontja, mint Izrael.

A sok buta nyugati liberális fejében ugyanis az utódállamok narratívája él, az, hogy ezek a népek (a létezésüktől függetlenül) ezer éven át voltak elnyomottak a Magyar Királyságban. A szlovákok, a románok, az ukránok palesztinként tudják még mindig eladni magukat.

Castel egy olyan gondolkodásmódot hozott be élőszóban is a magyar közbeszédbe, ami nemcsak a liberálisok számára sokkoló, hanem amin el kell gondolkoznia a magyar jobboldalnak is. Nekünk még jobban, hiszen a liberálisok számára ez a megközelítés úgyis eleve bonyolult és érthetetlen.

Talán például először azt kell megértenünk, hogy a béke nem alapállapota a világnak, hanem kegyelmi állapot, amit majdnem akkora erőfeszítés részben-egészben fenntartani, mint rendesen megnyerni egy háborút. Eltekintve attól, hogy mennyire nehéz, ha nem lehetetlen megnyernie valamelyik félnek egy szokványos háborút. A béke nem az örök igazság, hanem az aktuális gyilkolásmentesség állapota csupán.

Castel az egyik jegyzetében Maimonidész XII. századi zsidó filozófus gondolatait idézi fel.

A római jogtól eltérően Maimonidész filozófiája három entitásról beszél: az áldozatról, az üldözőről és a megmentőről. Meglepő módon és tipikus zsidó csavarral Maimonidész a megmentő vállára rakja a legnagyobb morális terhet. Miért?

Olyan kérdés merül itt fel, ami ilyen szempontból nemcsak nyugaton, hanem tulajdonképpen már nálunk sem merülhetne fel, mert annyira eluralkodott a totális morális győzelem iránti igény. Castel ezt így fogalmazza meg:

Azért, mert a három szereplő közül ő az egyetlen, aki nincs egzisztenciálisan érintve az áldozat és az üldöző közötti küzdelem kimenetelében. Külső szemlélő, akinek megvan az a luxusa, hogy hideg fejjel és szilárd morális alapokon állva cselekedjen. A legfontosabb döntéseket neki kell hoznia, és azokat nem engedheti át az áldozatnak.

illetve:

…a lehető legkisebb kár okozásával kell megállítania az üldözőt. A Nyugat elbukta Maimonidész mindkét próbáját, mert nem értette meg, hogy megmentőnek lenni nem a saját erényfitogtatásunk, nárcizmusunk és vehemenciánk kielégítését jelenti.

Magyarul: minden konfliktust ott kell megállítani, ahol esélyünk van valamiféle egyensúlyt elérnünk, olyan békét, amelynek árába a korábbi áldozatok, mindkét fél áldozatai beleszámítanak. És persze az is, hogy a béke milyen áldozatokat előz meg. Mi, a beavatkozók csak akkor vagyunk morálisak, ha így teszünk, és nemcsak más vérével akarunk részesülni a győzelemből. A Nyugat ma nem a békéért hoz áldozatot, hanem csakis a győzelemért. Még csak nem is az ukránok győzelméért, hanem a sajátjáért.

Manapság számtalan emberrel lehet találkozni, akik az “igazság” totális érvényesülésekor hajlandók csak lezárni ezt a háborút. Mind jóllakottan, meleg lakásban gondolja ezt, úgy, hogy egyetlen családtagja sincs a fronton. Elkoptatott érv ez, de ha valami igaz, akkor ez az.

A zsidók sokkal többet tudnak a háborúról, mint mi, a fegyverszünetről is, és attól tartok, a békéről is. Ez a három tudás csak egyszerre ér valamit. Aki nem látja együtt ezt a három állapotot, az semmit sem ért. Az izraelieké ma az egyetlen igazi háborús tapasztalat a mi kultúrkörünkön belül. Tanulnunk kellene tőlük.

Hát én ezt tanultam meg Robert C. Casteltől, a messziről jött embertől, aki tökéletesen beszél magyarul.

Kép forrása: Mandiner


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Ugye soha nem fog kiszabadulni?

  Amit eddig tudunk a rendőrgyilkosságról, az bőségesen elegendő ahhoz, hogy biztosak legyünk benne: ennek az …

9 hozzászólás

  1. homoródkarácsonyfalváért

    Nagyon jó írás, örülök, hogy Castel úr egy olyan magyar elemző, akire semmilyen magyarországi belpolitikai elfogultságot nem lehet ráhúzni.

  2. homoródkarácsonyfalváért

    Castel a Jégmezők lovagja című írását pedig minden középiskolában és egyetemen kötelező olvasmánnyá tenném.

  3. csakafidesz

    Amúgy kissé ellentmondásos, hogy ott keleten a köszönés ez: Béke legyen veletek.

    • Brindzás Vojto

      Sajnos sosem lehetünk egészen biztosak abban, hogy ki mikor ki vezet meg.
      Castel szofisztikált gondolkodásmódjával csak óvatosan kedves Android!

  4. Miért van az, hogy mi olyan zsidókat kaptunk, akik gyűlölik hazájukat? Az izraeli zsidók pedig képesek hazájukért fegyverrel is harcolni.

  5. Bizony nagyon hiányoznak azok a nagypapák, akik két nagy háborút is végig harcoltak és sokat meséltek nekünk a rengeteg halálról, borzasztó szenvedésről és a végtelen emberi aljasságról.

  6. Ez zseniális!

  7. Határozottan jó fej a pali. Külön becsülendő, hogy akcentus nélkül beszél még mindig magyarul. Méltó lenne rá, hogy Orbán felkérje tanácsadónak, mert nagyon képben van és nagyon normálisan gondolkodik. És ennyit a sokat emlegetett magyarországi antiszemitizmusról. A pofa nyilván zsidó és mégis minden hozzászóló szimpatizál vele.

  8. atörökszultán

    Kb.400-as IQ-ja (tudom…ne szólj bele!) van ennek Robert gyereknek. Öt hallgatva némi fogalma támad az embernek arról a hatalmas szellemi veszteségröl,amely a magyarságot érte a trianoni bünös, országot széjjeltépö döntés után. Arany Jánostól, Bartóktól,Ady Endrén,Wass Alberten keresztül Márai Sándorig,Kosztolányi Dezsöig tudósok ,müvészek százai,ezrei származnak az elszakított területeinkröl. Robert C.Castel ízelítöt ad abból a hatalmas gondolati,szellemi kincsböl,amely az egykori teljes Magyarországot jellemezte.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.