Boszorkány az, aki elvarázsol, ha nem kérsz tőle bocsánatot


Mint az közismert, a Magyar Varázslószövetség (MVSZ) kettészakadt pár évvel ezelőtt, a Vasorrú Bába születési neme körül kialakult áldatlan vita kapcsán. Egyrészt létrejött a Magyarországi Boszorkányok Szövetsége (MBSZ) nevű szervezet, másrészt pedig az eredeti szervezet jogutódjaként a Magyar Boszorkányok és Táltosok Egyesülete (MaBoTá). (Ezt kéretik óvatosan kimondani hangosan, mert néha hirtelen dús szőr nő annak az orrából és füléből, akit az illető nem szeret.)

Mindent elmond az ügyek intézéséről, hogy az MBSZ-nek a kezdeteknél nem is volt meg a tíz tagja, csak akkor, ha azt a gyíkot is beleszámolták, amit az ablakpárkányon találtak. A gyík állítólag egy titokzatos módon eltűnt MBSZ-tag volt, akit a MaBoTá elnöke változtatott át bosszúból, mert nem szavazta meg az egykori MVSZ költségvetését a varázspálca-, varázslósüveg-, denevérőrlemény- és szárítottegérfül-beszerzések vitatott árazása miatt.

De nem azért vagyunk itt, hogy civil szervezetek hétköznapi csalódásaival untassuk az olvasót. A magyar boszorkánytársadalom megosztottságára jellemző, hogy mindkét szervezet mindenféle kétes alakok, sőt politikusok felvételével vádolta meg a másikat.

A választások előtt mindennaposak voltak a jelöltátkozások és listaveszejtések, egyesek szerint már az előválasztás váratlan eredményét is a konkurens szervezet machinációi okozták. Mindenesetre nem lehet letagadni, hogy a MaBoTá elnöksége egy vudu varázslóküldöttséget fogadott akkoriban.

A vita, mondhatni konfliktus lényege egy mondatban összefoglalható: mindkét szervezet elkeseredetten állítja, hogy Szabó Tímea és Baranyi Krisztina a másik szervezet tagjai között található.

Ez elsőre nem tűnik logikusnak, hiszen nevezett két személy közismerten nagy átütő erővel bír, erős férfiak bujdokolnak előlük pincékbe, ha férfiassággal vádolja meg őket a szeretettel átitatott nőiesség e két csodás képviselője. Közrettegés uralkodik, ha valaki óvatlanul ellenkezni merészel velük, mert olyankor köztudomásúlag sűrűn csapkodnak a villámok és nem is véletlenszerűen. Mindenki megnézheti, hogy járt Tordai Bence például, aki állítólag Szabó Tímea valamelyik álláspontjával nem értett egyet elég lelkesen. Könnyen belátható, hogy Tordai Bence természetes úton jelen formájában nem jöhetett létre, ahhoz feketemágiára volt szükség.

Természetesen mindkét szervezet szabályzata tiltja (természetesen az egykori MVSZ-é is), hogy a tagok egymást varázsolják el, az ebből következő közismert kellemetlenségek miatt. Némelyek például a feketemágiának tulajdonítják, hogy a Párbeszéd nevű MaBoTá platform egyszerűen láthatatlannak bizonyul, ha közvélemény-kutatásról van szó. Nem tűnik úgy, hogy az érintettek komolyan vették volna ezt a szabályt, az LMP-re például hasító és kicsinyítő varázst bocsájtott valaki, Vona Gábort pedig valaki Jakab Péterré változtatta. És ha ez nem lett volna elég, Jakab Pétert meg Jakab Péterré. A varázslói brutalitásnak úgy látszik, nincs határa. Vona politikai bölcsessége pedig azóta önálló entitásként az ATV-be jár politikai vitaműsorokba és rendszeresen ír az Indexre.

Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát egy különösen perverznek tűnő varázslótárs örökre összekötötte, Klára nem mehet Brüsszelnél messzebbre Ferenctől, pedig szeretne. Vadai Ágnes is egy félresikerült varázslat következménye, egy ismeretlen bűbájos egy dragonyosezredből szeretett volna Békehadtestet csinálni, de a béke szó a varázsigében egy őt sújtó másik varázslat hatására „véletlenül” pont Sturmführer-re cserélődött.

Karácsony Gergely varázstani megfelelője valószínűleg a toronyban felejtett királykisasszony, aki távolról szépnek látszik, de aki közelebb megy hozzá, az nagyon keserűen csalódni kénytelen. Márki-Zay Péter pedig Gergely varázslási próbálkozásainak csökevénye.

Arra senkinek nincs ötlete varázslókörökben, hogy miként lehetett olyan entitást létrehozni, ami jobban tetszik az embereknek miniszterelnök-jelöltként, mint Dobrev Klára, de alkalmatlanabb, mint Karácsony Gergely. Az előbbit elég könnyű, az utóbbit meg szinte lehetetlen megcsinálni.

De sikerült. Bár tudnánk, hogy kinek kellene gratulálnunk!

Már csak a kecske kérdése maradt hátra. A kecske kétnemű, ismereteink szerint nincsenek transznőstény kecskék és transzbak kecskék. Ilyenek varázslat útján sem állíthatók elő; azok a varázslók, akik ezzel próbálkoztak, természetesen feketemágia segítségével, rendkívül kellemetlen következményekkel szembesültek.

Minden egyes kísérlet alkalmával vagy egy DK-rendezvényen találták magukat, ahol Gyurcsány Ferenc éppen felolvasta a Facebook-posztjait szabadversként, vagy a 2022-es országgyűlési választás ellenzéki eredményvárójára kerültek, abban a pillanatban, amikor megjöttek az első érdemi eredmények.

A kecskék viszont nyomtalanul eltűntek.

Baranyi Krisztina és Szabó Tímea viszont kétségtelenül megvan. Az is kijelenthető, hogy ők maguk sosem állították, sugalmazták, hogy tagjai lennének bármiféle feketemágiával foglalkozó szervezetnek. Ebben a posztban sem ők szerepelnek. Ilyeneket csak gyíkok, békák és egyéb szavahihetetlen személyek állítanak. Baranyi Krisztinától pedig elnézést kérünk, hogy bármikor is egy mondatban vagy kontextusban szerepeltettük Szabó Tímeával.

Ezért bármikor bárkitől szívesen kérünk bocsánatot, ha már ez a divat.

Persze természetesen a mi sziklaszilárd álláspontunk az, hogy boszorkányok nincsenek, a rosszindulat pedig nem feltétlen velejárója annak a jelenségnek, amikor valaki nem tud róla, hogy ő boszorkány és senki nem meri megmondani neki, hogy annak látszik. A logikai ellentmondások, mint egyébként minden ellenzéki megnyilvánulás esetében, a mondanivaló lényegi, sőt, legfontosabb elemét képezik.

Vezető kép: Részlet Goya Boszorkányszombat című festményéből


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

3 hozzászólás

  1. Nagyon jót mulattam. 🙂 Köszi.

  2. 1. BOSZORKÁNY.
    Mikor jőjünk össze hárman:
    Dörgés-, villám-, záporában?

    2. BOSZORKÁNY.
    Mikor a vész elviharz:
    S vesztve s nyerve lész a harcz.

    3. BOSZORKÁNY.
    Meg lesz nap-lementig az!

    1. BOSZORKÁNY.
    S hol a hely –?

    2. BOSZORKÁNY.
    A fenyér. –

    3. BOSZORKÁNY.
    Macbeth is oda ér.

    1. BOSZORKÁNY.
    Szürke macska, mék már!

    2. BOSZORKÁNY.
    Béka szólít –

    3. BOSZORKÁNY.
    Mindjár’!

    MIND.
    Szép a rút és rút a szép.
    Rajta! köd- s homályba szét! (Eltűnnek.)

  3. hát…. beszartam …
    köszi

Hozzászólás a(z) khm bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük