Jönnek az oroszok!


A Tizedes meg a többiek című alapműben hangzik el valami olyan párbeszéd (kb.), miszerint azt mondták, sosem érnek ide, amire a tizedes azt válaszolja, hogy mi is elértünk a Donig (vagy Moszkváig), ők is elértek idáig, csak ez kellemetlenebb. Az amerikai filmeken edződött lelkünk azt várja ugyanis, hogy a világvége gyors legyen, költségileg kezelhető legyen a CGI, maximum tíz perc. Pedig az agónia lassú.

Olyan emberek bíznak benne, hogy az ukránok belátható időn belül legyőzik az oroszokat, akik minimum tizenegy éve élnek az Orbán-diktatúra permanens összeomlásában. A forradalmi flow már csak ilyen, örökké 16 éves lélekkel lehet kelni arra és persze anyu reggelijére, hogy ma végre győz a forradalom. Hetente kapok emileket általam egyébként kedvelt emberektől, hogy jövő szerdán államcsőd lesz, hiperinfláció, a CIA már megpuccsolta Orbánt, már csak báb, hogy megtévesszék Putyint.

A baj az, hogy az éhenhalás is lassú, és lehet rettenetesen unalmas is, ha az utolsó hónapokban végig ugyanazt guárgumis őrölt műanyagot kell enni glutamáttal. A fagyhalál viszonylag gyorsabb, ha alaposan berúg az ember, még jól be is lehet gyorsítani, dugjunk el tehát néhány lityi páleszt, a hangulatunk is jobb lesz a végén.

Hát, a sugárbetegségről nem tudok ennyi jót mondani, jó eséllyel annyi erőnk se lesz, hogy kikússzunk megfagyni a nukleáris télbe, és miután mindenki más is épp a halódással lesz elfoglalva, arra sem lesz senki, hogy legalább ránk nyissa az ablakot. És ez rettenetesen kellemetlen, szinte bármi jobb nála.

Hát, tulajdonképpen meg lehet érteni a nyugati politikusokat, hogy makacsul bíznak a szankciókban. Jelenlegi esélyeik, lehetőségeik és képességeik alapján annyi esélyük volt, mint Hitlernek a bunkerben 1945. április vége felé, aki arra föl várta az oroszokat, hogy aztán azok jól megadják magukat neki. De a Führer realitásérzéke azért ennyire nem bicsaklott meg.

Elnéztem a diáktüncit, szinte potyogott az ember szeméből a könny, látva a sok szerencsétlen gyereket, aki élete utolsó iPhone-ját lóbálta hangulatfokozó fényforrásként az alkonyatban.

Nagy részüknek azért nem annyira gazdagok a szülei, hogy az 1950-es évek Európájának alsó-középosztálybeli életszínvonalán finanszírozzák a gondtalan ifjúság első negyven évét az Apple éves termékciklusának ritmusában. Micsoda depriváció, szegények jövőre is ugyanezzel a telóval csinálnak forradalmat.

Bogár tanár úr régi heppje, hogy az amerikaiak túlfogyasztanak, és időnként új gazdatestet kell maguknak keresni ehhez a bulihoz. Nagyon kellemetlen – majdnem, mint az orosz betörés –, hogy körbeérték a Földet, már csak Európát lehet olyan hatékonyan kifosztani, hogy az amerikai felső-középosztály még fenntarthassa a harmadik autóját pár évig. Az igazi, a teherviselő, dolgozó középosztály Amerikában már lassan leállítja a második autóját, de ez a nemzet optimista, hiszen Biden elnök akar még egy ciklust. Amerikának már Amerikában sem kell a látszatra adnia – na ez az, ami igazán rémisztő.

De legyünk optimisták, nem halunk meg, csak rohadt szegények leszünk. Nem a hűtőszekrény lesz luxus (mert már megvan), hanem az áram, amivel megy. Nem az autó, hanem a benzinjegy. Egy ledes izzó mellett olvas a család, mert este kilenckor véget ér a tévé, meg a net, napi három kilowatt jut, nem több, nem fejenként, hanem családonként. Egy helyiséget fűtünk majd a téli hónapokban, és garantálom, a tél hosszúnak és hidegnek fog tűnni még globális felmelegedés idején is. Micsoda poén, egy felmelegedés előtt fagyunk meg majd.

Ja, öt lityi meleg (na jó, langyos) víz jut egy nagyobb tisztálkodásra – a katonaságnál megtanultam, hogy simán tisztának érzi ettől magát az ember, ha hetente egyszer jut egy fürdő közelébe. Sőt, kevesebb víz is elég, ha hideg, a tíz fokos vízből a nedvesítéshez elég annyi, ami a szappantartó tetejében elfér. Sokaknak elmúlik majd a tisztaságmániája.

És megtanulunk spórolni újra a kajával. Pár százmillió európai megtanulja majd, hogy milyen az, amikor nincs végtelen méretű megehető és megehetőnek mondott valami a boltokban. Amikor nem kapsz kenyeret se, ha nem érsz oda időben.

Amikor a zsíros kenyér hagymával nem egzotikus bulikaja, hanem főétkezés.

De ne legyünk pesszimisták, sosem érnek ide, az amik mindjárt bevetik a csodafegyvert. Különben is, globális felmelegedés idején többet süt majd a Nap és többet fúj a szél, felfedezik a csodaakkumulátort, a kovid sokadik hulláma elég emberrel végez, hogy a túlélőknek több jusson. Legyünk optimisták: az afrikaiak meg az ázsiaiak még otthon gyorsan éhen halnak, nem lesz érkezésük eljönni ide és megenni a mi elemózsiánkat.

A miheztartás végett még egy viszonyrendszer a huszadik századból: a kommunista Észak-Vietnám hadserege tényleg felszabadította Kambodzsát Pol Poték uralma alól. A Vörös Khmerek annyira brutális diktatúrát üzemeltettek, hogy hozzájuk képest a vietnámi kommunisták is helyből humanistáknak tűntek. Nem olyan nehéz összehozni Európában sem egy olyan elmebeteg káoszt, hogy még a végén az oroszoknak is örülni fogunk.

A II. világháborút a németek is megnyerhették volna – nem tudom, mennyire lett volna jobb a konszolidált nácizmus, mint a ruszkik és a kommunisták. Jelen állás szerint egy oldschool diktatúra és egy éppen megőrülő haladó ideológia verseng azért, hogy beleszóljon az életünkbe. Hát, én már nem is tudom. Csak az a biztos, hogy érzéstelenítés nem lesz és sietni sem fognak. Vagy az európai elit nyelvén fogalmazva: az oroszoknak folyamatosan fogynak a tartalékaik, 10-12 év és végük lesz. Megcsináljuk!

Vezető kép: Na ez az, amit nem szeretnénk látni: vásárló egy ABC-áruházban, a frontvonaltól mintegy 60 kilométerre fekvő ukrajnai városban, Pokrovszkban az Ukrajna elleni orosz háború alatt, 2022. július 2-án. MTI/EPA/EFE/Orlando Barría


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

11 hozzászólás

  1. “Sokaknak elmúlik majd a tisztaságmániája.”

    Viszont cserébe ótvaros lesz, mint mi 76-ban, amikor Lentiben hadgyakorlaton voltunk. Se szappany, se víz.

    • Kopári László

      nem hiszem, hogy nem volt lehetőség tisztálkodni, csak TE nem találtál módot erre…

  2. És még egy fa sem, ahol a hátadat vakartad volna, mint Balu, a medve.

  3. a tetű arra is jó lesz, hogy elterelje a figyelmet a sarokból terjeszkedő penészről 😉

  4. Végső Anna

    Most bizony jól jön a humor! (Bár a balliberálisok úgy tudják, hogy a humor kifejezetten a baloldaliak műfaja…)

  5. csakafidesz

    „A II. világháborút a németek is megnyerhették volna – nem tudom, mennyire lett volna jobb a konszolidált nácizmus, mint a ruszkik és a kommunisták.”
    —————————————————————————————————————————————–
    Hát ebben Keitel Feldmarschall is kételkedett a Barbarossa terv ismertetése során. Meg is mondta, hogy Oroszország ellen el is lehet veszíteni a háborút, nemcsak megnyerni. Hitler üvöltött vele, de meghagyta főparancsnoknak.
    Ezt a háborút sem fogja Oroszország elveszíteni. Van az Urál lábainál egy nagy vörösgránit tábla: Európa – Ázsia felirattal. Oroszország Ázsiai része legalább akkora, ha nem nagyobb. Szóval a kimerülő tartalékokról szóló mesét hagyjuk meg a tévé macinak.
    Oroszországot Ukrajna semmiféle nyugati segítséggel nem tudja legyőzni. Fordítva viszont nagyon is reális a dolog, és jövőre már Ukrajna fele ekkora lesz.

  6. Vujity Trutymó

    grét ríszet.

    ez történik, barátaim

    olvassátok Kiszelly-t a Mozgástér Blogon, ha még nem értesültetek erről

  7. nagyon jó

  8. A képen látszik, hogy az oroszok már a spájzban vannak.
    :DDD

  9. https://vimeo.com/groups/641529/videos/244172172

    :DDD

    Hogy a következő nemzedékek se maradjanak le.

  10. Kedves Android! Miért kedveled egyébként azokat az embereket? Én már nem kedvelem az effélét. Lefáradtam tőlük. Szerintem nem kell kedvelni sem szervilis majmokat, sem agyhalott konzumidiótákat, sem vágyvezérelt büdöskomcsiunokákat. Attól kár várni, hogy jobb embernek érezzük magunkat!

Hozzászólás a(z) csakafidesz bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük