Megjöttek az új rezsiszámlák!


Megmondom az őszintét, az ellenség propagandájának uszályába kerültem én is, és már hetek óta rettegve vártam az új gáz- és áramszámláimat. Tudtam, hogy most lesz a vége a felelőtlen költekezésnek, a pazarló energiafelhasználásnak, a bolygó összekormolásának, felmelegítésének, a felesleges pancsolásnak, a világtörténelem legmagasabb rezsiszámláival fogok szembesülni.

Mondjuk gyanúsnak találhattam volna, hogy rekordgyorsasággal tűntek el az ilyen cikkek az ellenzéki sajtó címlapjairól. Bizonyosan sokan szembesültek komoly költségemelkedéssel, de ők már korábban is jelentős fogyasztók lehettek, mert nem igazán alacsonyan lett megállapítva az a bizonyos átlag.

Személyes tapasztalatomról tudok beszámolni, az áramszámlám például (a rendes, meg az éjszakai együtt) már majdnem eléri forintban a Gyurcsány kormány idején 2007 környékén fizetett összeget, igaz pár ezerrel még alatta marad. Mondjuk azóta minden régi háztartási készülékünket kicseréltük energiatakarékosra, az izzókat meg LED-esre, aztán sajnos kevesebben is lettünk, de akkor is. A fizetésünk közben viszont jelentősen nőtt, hosszú időszak telt el igazi infláció nélkül, ami 15 éve hatalmas teher volt, az az összeg ma kezelhető. A gázt tavaly nyakló nélkül használtuk, hiába viszonylag modern a kazán, vályog a ház, ott rendesen túlléptük a megállapított átlagfogyasztást. Az óraállást bejelentettem, és láss csodát, egy kezelhető számla érkezett (mindkét esetben havi átalányt fizetünk), tulajdonképpen csak nyolc ezer forinttal nőtt a havi összeg. Optimistán feltételezem, a számítás során figyelembe vették, hogy a saját jól felfogott érdekünkben takarékoskodni fogunk a gázzal, mint a jógyerekek, mert az átlagfogyasztás feletti árhoz nem vagyunk elég gazdagok.

Mondjuk ahhoz tényleg jóval az átlag feletti vagyoni helyzet kell, hogy valaki a rezsicsökkentett fogyasztás feletti gázzal teljes nyugalommal csináljon trópusi életérzést sok négyzetméteren.

De a jelenlegi rezsicsökkentés által érintett mennyiséggel simán és értelmesen lehet egy normálisan hőszigetelt ingatlanban egy elfogadható méretű légköbmétert kifűteni. Akkor is, ha véletlenül nagyon durva tél lesz. És itt van a kutya temetkezési helye. A lakosságszám jelentős változása nélkül az elmúlt fél évszázadban döbbenetesen megnőtt a fűtött négyzetméterek száma. Hihetetlen mennyiségű légköbmétert tartunk temperálva társadalmi méretekben, és jelentős részét akkor is, ha hosszabban nem tartózkodik ott ember. A fűtési szokásainkon nagyon látszik az a gazdagság és kényelmesség, amit már nem is veszünk észre, mert megszoktuk. A jót nagyon könnyű megszokni, én még úgy kezdtem a felnőtt életemet, hogy amikor hazaértem a melóból, be kellett gyújtanom. Már ha korábban elsétáltam a nem közeli ÁFOR kútra egy kannával fűtőolajért. Lehetett menni két kannával is, de a hatékonyság ára a karok megnyúlásának permanens érzése volt. 1989-ben úgy ismerkedtem meg egy lánnyal, hogy egy ismerősömhöz menve összeakadtam vele egy négyemeletes földszintjén, amint épp a szenet és a fát egy rohadt nehéz pitliben és egy kosárban cipelte fel a negyedikre. A férfias segítségtől egészen meghatódott. Érdekes, a gázkazán üzemben tartása, beállítása hiába sokkal elegánsabb dolog, férfiasnak azért nem mondható.

A tüzelőanyagok biztosítása korábban az úgynevezett férfimunkák körébe tartozott, fa és szén formájában került be a háztartásokba. Csak az elmúlt néhány évtized „Haladásának” köszönhető a fűtött garázs és lépcsőház, a „központi fűtés”, az energiafelhasználás tulajdonképpen korlátlan „szabadsága”. Ahogy az utazás korlátlan szabadsága is (benzin, kerozin). Észre sem vettük, de teljesen megfordult, eltorzult, összezavarodott a gondolkodásunk. A „szabadságunk” részévé tettük a 24 fokot, a korlátlanul rendelkezésre álló üzemanyagot, a végfelhasználás előtt a világot kétszer körbefutó ellátási láncokat.

Régen a szomszéd faluból vettünk legfeljebb élelmiszert és a szomszéd erdőből magunk vágtuk, szedtük a fát. A szénről, a gyarmatáruról már tudtuk, hogy a mi életterünk határain túlról érkezik, elérhetőségének bizonyossága csalóka. De miután a háborúkat és a kommunista uralmat leszámítva úgy tűnt, hogy minden minden van és lesz, hozzászoktunk a globalizációhoz, hogy nem a közvetlen környezetünkben és a közvetlen környezetünkből élünk, hanem az egész bolygóból, a fosszilis energiahordozók esetében még a bolygó régmúltjából is.

Az energiahordozók árának drámai emelkedése és beszerezhetőségük bizonytalansága már most megkérdőjelezte az eddigi életformánkat.

Ebből a szempontból lényegtelen, hogy az orosz vagy az amerikai nagyhatalmi törekvések, a nagyvállalatok végtelen extraprofit éhsége és manipulációs képessége vagy ezek valamiféle elegye hozott minket ebbe a helyzetbe. Megúszni a dolgot csak akkor tudjuk, ha egyszerre csökkentjük a függésünket mindegyiktől.

Fura lény az ember, érdekes motivációk hajtják. Ezért biggyeszteném ide a végére a következő érdekes tényt: a spórolás egyszerre jó nekünk és árt mindenkinek, aki a háborún, az energiahordozók árával való spekuláción nyerészkedik. Rossz Putyinnak, Brüsszelnek, a multinacionális cégeknek, mert kevesebb ingyenpénzt szednek be, még az ukránoknak is szar, mert kevésbé zsarolhatnak minket. Ha valakinek ilyen igénye lenne, akkor még azt is gondolhatja, hogy Orbánnak is rossz, mert kevesebb adót szedhet be.

Spórolj magyar, és tolj ki a világgal!


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

11 hozzászólás

  1. Kiss Róbert

    Így lesz az emberfiából ismételten energia-hordozó,
    ahogy még apáinktol láttuk,a lépcsőház lesz ezentúl az edzőterem…

    • Frappáns megállapítás és vicces! Akkor a nyers erőre volt szükség nem a fehérjékből duzzadt izmokra, ami látványos de nem ugyanaz. Mi csak az első emeletre cipeltük a súlyzókat a pincéből.

  2. Ganely Ottó

    Szerencsétlen, a januári számlát sasold majd! Ha nem 50m2, kétszobában laksz, meglakolsz…

  3. karcsi haverja

    Klaus Schwab és újdonsült Karesz király mind a 10 ujját megnyalta ez után a cikk után.

  4. Nem kell krőzusnak lenni ahhoz, hogy a család 23-24 fokra fűtse a lakását. Éppen elég, ha 2-3 kisgyermeket nevelnek, és nem szeretnének tüdőgyulladás miatt a mentőkért kiáltani.
    Sajnos vannak olyan lakások, ahol a fűtési rendszer és a szabadon álló épület miatt magasabb a gázfogyasztás, mint a panelekben, ahol olyan minimális a fűtési költség, hogy az „átlagfogyasztásnak” a negyedét alig éri el. Ez utóbbiak okozzák a méltánytaélan átlagszámítást.

    • Én egy gyereket neveltem fel úgy, hogy télen nyitott ablaknál aludtunk. A lakás többi részén max 22 fokot tartottunk télen. Jelentem, sose volt tüdőgyulladása.
      Az eszkimók se haltak ki.
      Így kell fázós gyereket nevelni, hogy 24 fokhoz szoktatjuk hozzá.
      Hidegben aludni egészségesebb!

  5. Persze hirtelen rosszul esik az embernek, de így igaz.
    Szó sincs kisgyerekek tüdőgyulladásarol csak attól, hogy akár 18 fok van a lakásban, nem 24. Pulóvert kell rájuk adni, éjszakár pedig paplan, dunyha.
    Régen még hajszárító sem volt, este volt a hajmosás, a fej törölközővel becsavarva reggelre megszáradt.
    Annak meg kifejezetten örülnék, ha a bevásárlási helyszíneken nem lenne 15 foknál több. Utálom a téli kabátot a karomon cipelni a kosár mellett. Az eladók kaphatnak irha mellényt mint régen
    Ha csak ennyi bajunk lesz azt tuleljuk.

  6. Nem kell rózsaszínre festeni a kényszerű spórolást!
    Nem a háború miatt, és nem az energiahordozók hiányától, hanem az EU-s államok beszerzés politikája miatt szálltak el az árak, és lett lokális gáz, olaj és szénhiány…
    A civilizációnk minden kellemes vívmányáról lehet ilyen cikket rittyenteni, és vissza lehet térni valamelyik korábbi század életformájához, de ennél sokkal kellemesebb lenne az EU-ba visszatölteni a józan észt…

  7. Most komolyan ellent kell mondanom. Azzal egyetértek, hogy korlátlanul ne szaporodjunk, de ezt nem a fehér ember és gyerekek kínzásával és legyilkolásával tegyük, hanem a III. világ anyagi ösztönzésével, mint többletgyerekre többletadó, különféle jutalmak fogamzásgátlásra.
    De 18 fokban iskolában napot tölteni és otthon se lehessen felmelegedni, az nem más mint szándékos emberkínzás.
    Itt ülök most 20 fokban, előttem a falon a hőmérő, és vacogok. 18 fokban már kezem lábam jéghideg. Ha 18 fokban kellett volna felnőnöm, egyetemet végeznem, ziher, hogy nem ment volna. Azzal mókáztam, hogy hátulról két kézzel megérintettem az osztálytárs-barátaim nyakát, erre akkorát ugrottak, mintha a halál hideg keze érintette volna meg őket. Mondtam mikor nevettünk az ijedségre, hogy ti csak egy hideg érintést éreztetek ijesztőnek, de én ezekkel a kezekkel-lábakkal élek.
    Tudom, hogy sokan szeretik, jól bírják a hideget, nálunk is volt-van jegesmedve típusú családtag, de már homo sapiensként hadd döntsük el mi magunk, hogy hány fokban érezzük jól magunkat. Mi fázósak se kifogásoljuk, ha nyáron sokan nem bírják a meleget.
    Gyerekeknek, betegeknek, időseknek egészen biztos, hogy 18 fok egyszerűen kínzás, és a kedvenc Bilderbergjeink és csicskái – nem is kérdés – kizárólag emberiség ellenes okból vezetnék be.

    Mostantól, hogy bejön a hideg, tessék számolni, hogy a covid előtti békeévekben mennyi volt a hörghurut, nátha és tüdőgyulladás, és mennyi lesz idén. Van egy fogadásom, hogy direkt fázatják meg Európát, hogy aztán rájuk fogják, hogy koronavírusosk és ezzel a hazug ürüggyel tegyék megint kötelezővé a lezárásokat és oltásokat!
    Ha van eszük az embereknek negligálják és fűtsenek nyugodtan arra a hőfokra a szakmailag „huzamos emberi tartózkodásra alkalmas helyiségeket” amennyiben jól érzik magukat. A melléghelyiségekkel lehet átlagot spórolni.
    Emberibb időben az volt meghatározva, hogy egyes, főleg közösségi épületekben mennyire volt kötelező egy-egy helyiséget melegen tartani, nemhogy milliárdokat kegyetlenkedve embereket ridegtartani, amitől garantáltan több lesz a beteg, táppénzes, orvosi költség, halálozás, és még a sok fázó százmillió dolgozó okán csökkenni fog hazánk és Európa GDP-je mert csökkenni fog a teljesítmény.
    Ezzel is számoltunk?

  8. Egyvalamiről azért nemigen esik szó: miért emelkedett meg drasztikusan a a számlában a „rendszerhasználati díj”…??? Aki belegondol ebbe, ráébredt tán, hogy amit nyerek a réven, elveszítem a vámon… Ugyanis hiába hangoztatják a rezsicsökkentés előnyeit, ha a szolgáltatónak lehetőséget biztosítanak ilyen háttér-emelésekhez. Ezt nem figyelik, netán elnéznek mellette az illetékesek???

Hozzászólás a(z) Ili bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük