Na és hogy állunk a csodafegyverekkel? (Elemző előadás EU-s tisztségviselők részére)

Sok nagy kérdés megválaszolatlan ezzel a háborúval kapcsolatban. Például, ha az ukránok győznek a nevünkben, akkor lesz gáz? Az ukrán csapatok elhatolnak a gázmezőkig, biztosítják azokat, és hálából a támogatásért és cserébe a kölcsönökért olcsón biztosítanak gázt Európának?

És ha ez a néhány csoda bekövetkezik, az amerikaiak természetesen örömüket fejezik ki és támogatják ukrán szövetségeseiket ebbéli nemes gesztusukban. Ja, és új vevőket keresnek a palagázuknak és az LNG-jüknek. Na, remélem ezt a legutóbbi csodát aztán biztos nem várja senki.

Elfogytak a győzelmi hírek a keleti frontról, már a brit titkosszolgálat is csak logisztikai sikerekről számol be, jelentsen az bármit is. Ha ez így megy tovább, szeretett nagy szövetségeseink még nagyobb áldozatvállalást fognak várni tőlünk, mert a palagázt és az LNG-t nem adják ingyen. Az egy dolog, hogy nyolcszor-tízszer drágábban adják, mint azt a rohadt orosz gázt, az imperialista anyjukat neki, de még a Putyin is egészséges. De a palagázszállítási útvonalakat biztosítani kell.

Egyrészt második frontot kell nyitni a Távol-Keleten, hogy lekössük az oroszok gonosz szövetségesét, azokat a rohadt sárgákat, másrészt mindenképpen tartani kell a Dnyepernél a frontot. Az elmúlt hetek kétségtelen hatalmas ukrán védelmi sikerei ellenére reális annak a veszélye, hogy a már teljesen kifáradt oroszok, az erejük és a tartalékaik végső kihasználásával, kétségbeesésükben áttörnek és elérik a Dnyepert. Reménytelen küzdelmükhöz végső lökést adhatnak például az ukrán csapatok tömeges dezertálásáról szóló álhírek.

De aztán a Dnyepernél tényleg meg kell állítanunk az oroszokat. Az ukránok ugyan rendezetten, a nehézfegyverzetükkel együtt vonulnak vissza, és ez az első eset a hadtörténelemben, amikor valaki visszavonulás közben rengeteg ellenséges fegyverzetet is zsákmányol, de az ukránoktól nem lehet elvárni, hogy ekkora győzelmek után a védelem nehéz feladatát is magukra vállalják. A Dnyeper nyugati partja játszi könnyedséggel megvédhető, az ukránok is képesek lehetnek rá, különösen akkor, ha élőerőben megkapják azt a támogatást, amit eddig fegyverzetben nem kaptak meg. Csak ezért nem győztek eddig és ezért szórakoztatták magukat az unatkozó ukrán katonák az orosz polgári lakosság vegzálásával. Ez utóbbi természetesen aljas hazugság, de sajnos túl sok bizonyíték van rá, úgyhogy határozottan tagadnunk kell ebben a kiegyensúlyozottságra törekvő elemzésben is.

De térjünk vissza az élőerőre. Amikor a páros órákban elhangzó ukrán győzelmi jelentéseket követő páratlan órákban Zelenszkij elnök elmondja, hogy az ukránok már nem tartanak ki sokáig és hatalmasak a veszteségeik, egyrészt képes beszédet használ, másrészt akkor nem hazudik. Ugyanis az igazság a legalkalmasabb arra, hogy a nyugati országok közömbös közvéleményét megszólítsa, akik manapság álságos módon az országaik gazdasági összeomlásával és a téli megfagyással vannak elfoglalva.

Katonákra van szükség! Sajnos kiderült, hogy a nyugati önkéntesek nem igazán tolerálják az ukrán hadsereg parancsnoklási módszereit, a bánásmódot, illetve az élelmezést, valamint ugyanúgy megöli őket az orosz tüzérség, mint bárki mást. Természetesen minden nyugati élelmiszerszállítmány és segély eljut a frontra, amit az ukrán lakosságnak szánnak. A gonosz oroszok persze sokat kilőnek a segélyszállítmányok közül (a fene gondolta volna, hogy a húskonzerv meg a lekvár ekkora másodlagos robbanásokat produkál), de az ukrán katonák jóllakottak. De hát persze tudjuk, hogy a katonák mindig éhesek.

Szakítani kell tehát a gyakorlattal, hogy az emberi jogokra történő kontraproduktív hivatkozással emberanyag tekintetében éheztetjük az ukrán hadsereget. Természetesen a nyugatra menekült ukrán férfiakat megilleti a menekültjog, őket csak végső esetben fogjuk visszatoloncolni Ukrajnába, hogy harcoljanak, de szerencsére Európában rengeteg olyan férfi él, akit nem illet meg a menekültjog és egyetlen preferált kisebbségi csoporthoz sem tartozik. Nekik szent kötelességük, hogy megvédjék az ukrán demokráciát. Egyelőre még önként, de ha Odessza veszélybe kerül, akkor sajnos el kell gondolkoznunk az önkéntesség fogalmának új értelmezésén. De a tél messze van, addig még összeomolhatnak az oroszok is, illetve a szankciók hatása is szárba szökkenhet.

Ne felejtsük el, az oroszok is félnek a téltől, egy olyan országban, amely csak energiából, minden egyéb nyersanyagból, illetve élelmiszerből önellátó, de iPhone-ból és LMBTQ-aktivistából nem, bármikor kirobbanhat egy hatalmas lakossági engedetlenség. Putyin sajnos népszerű és a megtévesztett lakosság győzelemnek értékeli a sok száz milliárdos plusz külkereskedelmi bevételeket az energiahordozókból, de brit elemzők szerint decemberre lehet, hogy vodkaellátási zavarok léphetnek fel.

Ezért tehát Európa előtt az alábbi feladatok állnak a következő hónapokban:

Támogatni kell nagy szövetségesünket, az USA-t abban, hogy megnyissa a második frontot Tajvannál. Először a kínaiakat kell legyőznünk, hogy aztán a teljes erőnkkel Oroszország ellen fordulhassunk.

1945-ben vissza kell foglalnunk Ukrajnát, mert az ott lévő amerikai termőföldek alapvetően szükségesek néhány amerikai nagyvállalat éves nyereségének előállításához. Bocsánatot kérek, az 1945-öt Hitler mondta, én 2023-at akartam mondani.

A háborút még 2022-ben meg kell nyernünk és nem szabad visszariadnunk az ehhez szükséges áldozatoktól.

Továbbá szakítani kell azzal a defetista gyakorlattal, hogy egyesek béketárgyalásokat követelnek!

Ezek a rohadék háborús uszítók békét követelnek, pusztán az emberi szenvedés és a tömeghalál megakadályozása érdekében. Ugye, hogy nincs undorítóbb dolog a pacifizmusnál? Az ukrán demokrácia nélkül egyetlen európai ember sem érezheti magát szabadnak.

A békéhez csak egy út van, és az a végső győzelmen keresztül vezet!