Miért nem tudtam előre, hogy az ellenzék a tarvágásról fog delirálni?


Többen feltették azt a kérdést, hogy miért nem készült fel a kormánypárti sajtó jobban a tűzifarendelet kommunikációjára? Jogosnak tűnő kérdés, pedig veszélyes naivitás bújuk meg mögötte, annak az illúziónak a kifejeződése, hogy a nagyon buta és egyszerre nagyon aljas emberek reakciói előre jelezhetőek. És fel lehet készülni rájuk. Pedig nem, nem lehet tudni, hogy ezek a kretének mire ugranak rá és milyen indokkal. Az emberi ostobaság határtalan és végtelen, a rosszindulat szintén. Véletlenszerűen kötnek bele dolgokba és semmit nem lehet elmagyarázni nekik.

A normális és kormánypárti emberek feltételezik alapból, hogy a kormányzat által kibocsájtott jogszabályok, törvénytől bármilyen rendeletig, jó szándékon, szakmai racionalitáson, célokságon, illetve következményetikán alapulnak. Természetesen ezek mindegyike vitatható, a jó szándék csak rossz szándékból, de a többi elvileg szakmai és tudományos alapon is megvitathatóak, sőt jó is lenne, ha a szakmai közeg és tágabb kontextusban a közvélemény is értelmesen beszélgetne a kormányzat tevékenységéről. A PestiSrácok.hu például a vízügyi lobbi tevékenységéről kezdeményezett vitát, mert a tevékenységük tágabb kontextusban nagyon erős kétségeket vet fel.

Miután a vizet még Ambrózy nertárs is rajongva szereti, a többiekről nem is beszélve, nem szállunk le a vízügyről addig, amíg nem támadhatjuk őket azért, hogy túl sok víz van az országban, egyenesen belefulladunk. Ez csak látszólagos ellentmondás, egyszerűen hosszú távra tervezzük a témákat, Vésey kolléga már be is időzítette a “A vízügyesek vízbe akarnak fojtani bennünket!” című írását, amiben kifejti, hogy a hülye vízügyesek mocsarat akarnak csinálni az Alföldből. Bár már itt tartanánk.

De minden dolog nem mehet ilyen flottul, egyszerűen nem jutott senkinek az eszébe, hogy az EU által előre tervezett mindenfajta fűtőanyag hiányra (ez eufemizmus az “ezek a barmok télen megfagyasztanak bennünket” kitételre) adott teljesen racionális kormányzati reakciók megint eszébe juttatják a nagyvárosi ellenzéki hülyéknek, hogy a világban fákat szoktak kivágni.

A minden fa jó, egyetlen fát sem szabad soha semmikor kivágni, a jobboldaliak “elpusztíccsák” az erdőt dichotómiában élő belbudapesti barmok, illetve az oda emigrált díszvidéki dögbogarak rájöttek, hogy a Fidesz szavazók egy része, főleg a rohadt vidékiek, mert azok miatt van minden, télen fával fűtenek.

Sőt fűtenek. Hiszen köztudomású, hogy a liberálisok nem igényelnek hőt, részben mert hüllők (igen tudom, hogy a hüllők igen igényelnek, de ezek végül is reptiliánok, aki a tojásaikat is a fridzsiderben keltetik ki) részben mert melegek. Vagy ha mégis, az kibocsájtásmentes, körforgásos, megújuló energiaforrásból jön, vagy ha nem, akkor egyszerűen nem vesznek róla tudomást.

Ez utóbbi a csodafegyverük, egészen elképesztő könnyedséggel tudnak nem tudomást venni arról a (főszabályként egyébként műanyag) gerendáról ami kiáll a seggükből.

Szóval kinek juthatott volna előre eszébe, hogy a liberális ellenzékieknek a számtalan kormányrendelet közül, ami megjelenik a szakterületek végtelenjében hetente, pont ez fog beártani? A szakemberek, meg azok kívülállók, akik nem tekinthetőek szellemi fogyatékosnak, azok tudták, hogy miről van szó, például mert megkérdeztek valakit aki ért hozzá. Ez egyébként egy bevált eljárás, lehet használni.

Az erdő idődimenziója például sokkal tágabb, mint az egyes emberé. A fa fajták is sokkal jobban különböznek egymástól, mint például a négerek és a cigányok (imádok tiltott szavakat használni, erre biztatnám a kedves olvasót is, mert a liberálisoknak fáj) ezért az erdőgazdálkodás bonyolult, külön felsőoktatása van és a muciológiával ellentétben ide olyan emberek jelentkeznek szinte mindig, akiket máshová is felvennének.

Ellenzéki politikusoknak és liberális értelmiségieknek ez egyszerűen túl bonyolult. Tulajdonképpen, legyünk őszinték magunkhoz, az ellenzéktől semmilyen bonyolultabb dolog megértését nem várhatjuk el. Ők csak egy dolgot tudnak jelenleg a fáról, azt hogy ki lehet vágni. És Orbán mindent ki akarja vágatni. És ez rossz. Tulajdonképpen még a bonyolult kifejezés jelentését sem ismerik, mert az túl bonyolult nekik.

Minden erdő különböző állapotban van. Nem csak úgy általában, hanem aszerint is, hogy mi a célunk vele. Ebből következőleg minden erdőgazdálkodási döntést a konkrét helyi tények alapján kell meghozni, a rövid és közép, illetve a hosszútávú célok összehangolására figyelemmel. Ezek egyesével, a helyi tények alapján természetesen vitathatóak. Van is erre intézményrendszer.

De az nem vitaalap, hogy soha egyetlen fát sem szabad kivágni. Mert ezek a seggarcok tulajdonképpen ezért visítoznak. Van az a mondás, hogy aki az emberiséget szereti, az egyetlen embert sem szeret igazán. Aki minden erdőt úgy akar megvédeni, hogy kimegy teljesen értelmetlen tüntetésekre marhaságokat szajkózni, az egyetlen fát sem ment meg.

Az erdők védelme ugyanis konkrét tevékenység, őrizni kell őket, hetente meg kell tudni milyen állapotban vannak, észre kell venni az illegális és káros fakitermeléseket, fel kell jelenteni őket, el kell járni tanúskodni, szakértőket kell foglalkoztatni, érteni kell a folyamatokat, a szakmát. És mindig egy konkrét erdőt kell aktívan védeni, ott kell lenni évtizedeken, sok esetben évszázadokon át. Dolgozni kell életeken, generációkon át, hogy valami meglegyen, “működjön”, erdő legyen.

Nem két órát őrjöngeni néhány száz hasonló színvonalon aluli az ostobaságot szakmaként művelő egyébként fizetett politikai aktivista között.

Egy ellenzéki politikustól nem várhatjuk el, hogy dolgozzon és gondolkozzon, ezt jól tudjuk. Ezért nem gondoltam, hogy pont emiatt fogják a következő dühöngési szeánszukat megrendezni ezek a kártevők. Bármi lehetett volna, szó szerint bármi.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Meráni Klára férjével az árnyéktrónra tör

  Normális ember nem vágyakozik arra, hogy bolgár “nagyhercegnőt” lásson a magyar trónon. Arra sem, hogy …

23 hozzászólás

  1. kétségbeesett utovedharc, az erdesz urak alaposan elgaloppiroztak magukat, igy jar aki 19. szazadi gazdalkodasi elveket tanult, es nem tud azon tullepni. Nagyképűség, szakmai gőg. Nyilvánvaló, hogy egyszeruen nevetseges azt allitani, hogy a természetvédelmi korlátozások akadalyozzak az erdok muveleset, ezert azokat el kell torolni, a tarvagas utani telepites eltörlésére, hozamkorlat, erdoterv sutba vágására, vagaserettseg 20 evvel korabbira hozatalara a cserrolgyesekben, bukkosokben, ez nem magyarazat, hanem csak mellébeszélés . Ki készítette a javaslatot?

    és

    kérdezze mar meg valaki, könyörgöm, csak 1x.

    Hová lesz a fűrészrönk?

    Az a fűrészrönk, amit akar 40%ban is egy öreg, ma vegre korlat nélkül levaghato erdo ki tud adni? Az kimegy majd az országból? Az 500-1000 eurós rönkökkel mi lesz?

    • jaa es természetesen eleg szomuru latni, hogy egy ilyen teljesen nyilvanvaloan bukott ugyet kell vedenetek. Ez egy bukott ügy. Reszben mert érzelmi, tarvagas, ezt meghallja es írogathattok szamadatokat, nem fog segiteni. max a sajat tabor egy kis resze elhiszi. az ellenezk minden megszolals utan hangosabban rohog rajtunk. az AB pedig a legvegen ugyis kukaba dobja majd. en szoltam. vedhetetlen hiba. oktalan, es ertelmetlen. olyan zaszlo ami alatt egysulni tud a felhaborodott ellenzek, flusztralt tomeg. hiba hiba hiba. es magunk kozt szolva a jogszabaly szoveget egy otodikes is megerti. arrol meg nem is beszelve, hogy mar marciusban kérték. nem a miniszter, a beosztottjai. ez igy megy?

      • Nagyon hülye vagy.
        Pont azért mert azt hiszed értesz is hozzá. És csak te.

        • nagyon alapos, ervekkel teletűzdelt vélemény. grat. egydul dolgoztal rajta, vagy segitettek?

          • A magadfajtáknak semmi mást nem szoktam mondani.
            Legfeljebb azt,hogy bátran látogasd meg az anyád a kamionparkolóban a napi bevételéért,mert a fajtatársaid elnyúlják a bevételét.

  2. Az biztos, hogy tarvágás lesz… Kivágják az értékes erdőt, és eladják tűzifának, bagóért… Mer’ a Zorbán megengedte nekik, hát kapnak az alkalmon, hogy jól átb.ák magukat… Ja, mégse… XD XD XD

    • Most nem azért, én nagyon naiv tudok lenni, de az még nekem is rögtön eszembe jutott, hogy a baloldal azonnal el fogja kezdeni terjeszteni, hogy a kormány kivágatja az erdőket, és egész Magyarország sivatag lesz… Akkor ez hogy nem jutott eszébe a kormánynak? Az embereknek rögtön a rendelettel együtt kellett volna kiadni egy rövid ismertetést arról, hogy létezik erdőgazdálkodás, és a természetnek okozott kár nélkül lesz több tűzifa – mert most már hiába mondják a szakemberek, az emberekhez nem feltétlenül jut el. A facebookon teljesen normális és másról szóló csoportokban siratják az erdőket… Kész agyrém.

      • nem ez az agyrém, hanem a rendelet. normalis ember ezt nem unnepelheti.

        ugyanazok lettunk bazdmeg, mint gyerekkorpmban a kibaszott komcsik. mindent lehet? nem kellenek szabalyok? piros telefonok, egy este atirt jogszabalyok, nagykepuseg, ostobasag, rugalmatlanság , 19.szazadi elvek, erő ami ebben az ugyben pont keves. majd a megkerdojelezhetetlen tekintélyű OEE megmondja?

        hukyenek nezzuk tenyleg az embereket? segitjuk a rablogazdalkodokat?

        hat gratulalok.

  3. Eugen von Zilah

    Orbánék legalább 20 éve katasztrofálisan kommunikálnak.
    Amit csak lehet, azt elbaltáznak.
    Felkészületlenek, naívak, ostobák.
    Született balfaszok.
    Pedig ez ma már életveszélyes.
    A választáson külön kellene indulnia a zseni orbánnak, és az elbaszottul tehetségtelen maradék fidesznek.
    Mindenki orbánra szavazna, a karrierlovagok meg végre elhúznának a picsába! Ámen!

  4. Ludas Mátyás

    Értem én, hogy sokkal több fa képződik a fák növekedéséből, mint amennyit kivágnak. De ez csak jó! Nem? Azt is értem, hogy vannak elöregedett erdők, amelyek emiatt nem tudnak megújulni. De akkor miért van a törvényben, hogy a vágásérett kor előtt is lehet tarvágás? Nekem is rossz véleményem van a mindenhez (kicsit se) értő, vagyis nem szakértő “értelmiségből”, de nagyon sok embert tölt el aggodalommal ez a törvény. Megérdemelnének egy korrekt tájékoztatást. Tehát például ennek a témának a felelőse szépen elmehetne egy ilyen tüntetésre, meghallgatná a felszólalókat, jegyzetelne, és a végén a szakmailag nem helytálló kifogásokra válaszolna. Aztán aki csak a balhé miatt ment oda, arra ez nem hatna, de a többiek megnyugodva, és nem felheccelve mennének haza.

    • szerinted, az atlagember, aki az 5. utan is odafigyelt a sulban, nem tudja, jogy az osszfatomeg novekmeny az átlag? es ha levagom a 100 eves tolgyet a matraban, es telepitek egy nyarast az alfoldon a statisztika javul?hulyenek ne nezzetek mar mondenkit pls.

      az erdoreszlet akkor is erdoreszlet, ha egy kokenyes bozot all rajta 18 evig, meg pár suháng. Ki az aki ezt az ocska szoveget beveszi?

      amugy pedig az erdo nem kizarolag fatomeglelohely, nem fabolt, ahova besetalok, habem egy ökoszisztéma, amit ezek az elvben nagyon okos, nagyon kikepezett erdeszek tömhetik a zsebuket. az allami erdőket fogjak szetbaszni,, nem a sajatjukat.

  5. A számok, a logika nem erőssége a baloldalnak, ellenben a hisztéria, az érzelemvezérelt gondolkodás az igazi erősségük. Számokkal meg lehet őket verni, de egy jelentős részük nem érti a számokat, még akkor is a saját hülyeségüket fogják szajkózni, amikor cáfolva vannak. Ez van… Nézzünk számokat: https://www.ksh.hu/stadat_files/kor/hu/kor0004.html

    • Az látszik, h pusztul a fenyőállomány, erősen. A szárazságban legyengülnek a fenyők, és a szú kinyirja őket (nem csak nálunk, az Alpokban is). Mondjuk, legtöbb helyen nem őshonos fajta.
      A többi faj stabilan növekszi, de ezt az állomány-pusztulást felgyorsitva kellene pótolni…

  6. Miért kell ilyen ökörségeket bedobni, hogy lehessen ilyeneket “delirálni”?
    A rezsihökkentéstől a nemzeti parkok tarvágásáig és egyéb kommunikációs zsenialitásokig (pl. rezsiválság ellen online oktatás…) a Fidesz-kormány olyan keményen dolgozik a szavazóbázisa beomlasztásán, hogy kúrcsótány fegyenc már lassan kapkod a levegőért, hogy naponta hogyan tegyen valamit a Fidesz-tábor egyben tartása érdekében. Újabb és újabb provokatív arrogáns nyilatkozatok, posztok kellenek a feritől, hogy a fideszesek ne széledjenek szét. A dékás border collie próbálja összeterelgetni estére, amit a részeg juhász a botjával egész nap szétzavar…

    • Te soha nem voltál Fidesz-szavazó.
      Te nem derilálsz, hanem lila vagy az erőlködéstől.
      Netene!.😄

  7. A tarvágás, s ennek rendeletbe foglalt engedélyezése ügyében nem tudok hozzászólni, meglehet, hogy a kormány – már nem először – elhamarkodott szabályokat hozott.
    De ami a homo sapiens fákhoz való fura viszonyát illeti arról (tudom, már leírtam, egy futólagos kommentben) regényeket tudnék mesélni.
    Furcsának fog tűnni, de az az egész életemben rendszertől függetlenül szerzett sajnálatos tapasztalatom, hogy az emberek jelentős tömege – ebben a libsik bőven benne vannak – nem szereti a fákat, csak azt hazudja, hogy tiszteli a természetet.
    Nagyon sok telekre nagyon sok házat terveztem, magam is kertes házakban éltem, élek. Olyan kliensem nem is volt, aki fák kedvéért, hogy megmaradhassanak, bármiféle kompromisszumot hozott volna. Az emberekben a fa egy olyan semmiség, ami ha árnyékol, kilátást takar, hullatja a termését, avart képez, útban van, gondozni kell, vagy állatok lepiszkítják az alatta lévő járdát, autót, akkor büntetlenül legyilkolhatjuk. “Majd ültetünk helyette!” – jön a szöveg, ami egy ember tüdejének biztosító lombkorona, helyett max egy háromágú facsemete pótlást takar.
    Kerítés mellett tujasor, max ennyi a mai ember vágya, de ez is csak azért mert divat, és mert takar a szomszéd felől – ennyi!
    Vérgőzös csatákat vívnak a szomszédok ama témában, hogy a maga fája szemeteli az én járdámat és nekem kell az avart égetni, meg a maga fája árnyékolja az én telkemet (rajta a sok beteges kényszerrel hétvégéken járványszerűen nyírt csecse becse füvecskémmel).
    S ez nemcsak a libsikre jellemző, hanem úgy 90%-ban a mai emberekre. Mi az oka? szerintem az uralomvágy és a jólét.
    Kezdjük a jóléttel:
    Nem kell metszeni, permetezni, szüretelni mert olcsóbban, mosottan megvehetem a boltban, ahol még válogathatok is. Ez még érthető is, hisz már vidéken sem ültetnek fát a porták elé, ahol évszázadokon át volt a kötelező, hogy a gazda gyümölcsfát ültet, és nem volt illendő rászólni arra sem, aki le-le szedett róla egy-egy gyümölcsöt.
    Most virágoskert, vagy örökké nyírt bokor a kivagyiság utcai jelképe, a már említett tujával oldalhatáron, egy-egy karácsonyfa, alacsonynövésű 1-2 gyümölcsfa, hogy könnyen lehessen gyümölcsöt szedni.
    S ez még úgy-ahogy érthető, elvégre lustulunk, az internetezés fontosabb mint faápolással pazarolni az időnket.
    De a helyzet rosszabb, sőt sokkal rosszabb:
    Azt ültetek a kertembe, amit akarok, és más is azt ültet a saját kertjébe, amit én megengedek.
    Volt olyan szomszédság, aki maga szerette és gondozta is a kertjét, de a szomszédok fájára, mint gonosz átokra tekintett, mert egy-pár órára takarni merészelte a kerítése melletti szőlőkordont.
    S ez még a jobbik eset mert csak önző.
    De mit szóljunk azokra, akiknek egész telke vagy lebetonozva vagy a maradék gyep, s az előkertben sincs fa, sőt az utcán se, mert “takarja a háza látványát”, szemetel, ősszel nem győzi összefújdogálni a lehullt leveleket.
    De a szomszéd se tartson fát, mert nem látja a fától a közeledő járműveket az utcán mikor kihajt, és a pár ág mely átnyúlik a kocsikihajtója fölé, az hullatja a diót, és ha kára esik ebből autója festésén, majd jó bepereli a szomszédot a dög fája miatt.
    Meg lehet számolni egy-egy utcában, hány telken van annyi méretes fa, amennyit a zöldrendelet előír. Sokat mondok, ha 10%.
    Aztán jön a kánikula, ami 45 fokban párologtatja az aszfaltot, egy erdőben (lemértem a saját erős telekrészünkön) 28 fok, illatos hűs enyhet ad, a fagyűlölő szomszéd csillivilli kocsija ott parkol előttünk, a gonosz, gyűlöletes szomszédfa, gyűlölt lombja árnyékában, nehogy felforrjon…

  8. A téma más szempontból való megközelítése:
    A libsik zöme a fenti fajtába tartozik. Azzal a terheltséggel, hogy a fáknál is jobban gyűlöli az embert, és ők nem azért játsszák el a fához láncolt természetvédőt, mert tényleg szeretik a természetet, hanem mert így próbálják igazolni a saját létüket, élősködő életformájukat, az ingyenélést, és így kapnak “jóemberként” hírnevet, celebstátuszt, amit aztán mások elnyomására, és rajtuk való élősködésre váltanak be. Valóság meg az, ami most csonkolásként Újpesten zajlik.

    A libsik és nemlétező háttérhatalmi gazdáik tulajdonképpen egy olyan világot szeretnének, pontosabban már dolgoznak is rajta, hogy az emberiség (már amit megtartanának a nagy kipusztítás utánra) alig néhány négyzetméternyi alvókaptárakba tömörüljön egy-egy sokmilliós felhőkarcolós szúfolt, egészségtelen, viszont jól ellenőrzés alatt tartható kaptárakban, egyen rovart, meg emberhúst és akik jó minősítésűek, nem gondolkodnak és “boldogok” mesterséges vitamint, a többi meg dolgozzon egész addig míg 25-35 évesen elsorvad és kezd betegeskedni, amikor már gyógyítani kellene, akkor pedig haljon meg, nem fognak rá pénzt pazarolni, viszont még lágy a húsa zöld szójának.
    A libsik nem szeretik a természetet, tojnak ők az erdőkre, különben nem örvendeznének az energia elvonásnak. Most is csak azért ilyen bősz “környezetvédők”, mert ezzel lehetne lázadást kelteni, és hatalomba ülni. A tüncikézést az aszfalton azért kell lejátszaniuk, hogy NE LEGYEN TÜZELŐ AZOKNAK, AKIKET GAZDÁIK FAGYHALÁLRA ÍTÉLNEK.

    Ha a kormány nem hozna ideiglenes favágás engedélyezést, akkor ugyanúgy tüntetnének, pedig alig várják, hogy milliónyi magyar embert végre kiírthassanak.
    Magasról tojnak ők a természetre, fákra és az őket eltartó emberekre egyaránt, csak azt akarják, hogy a vidéki, amúgy is szegény embereket, akik persze merő szórakozásból fűtenek és nem kényszerből fával, fagyjanak már meg!!!

    • Az erdők évi növekménye ~13 millió köbméter. Ebből kitermelnek 8-8,5 milliót.
      Maradni szokott valamennyi ugye?
      És ez minden évben megmaradt. Most lehet,kevesebb marad,de még mindig többletünk van.
      Ja? A törzstőkéhez nem is nyúlt az erdészet!

  9. Javaslom, hogy az összes ellenzéki tüncikézve védje az erdőt úgy, hogy kötözze magát egy-egy fához, s úgy védje a fákat a kivágástól, egészen jövő tavaszig.
    Ígérjük, nem akadályozzuk őket karitatív működésükben.
    Közben ceruzaujjú, göthös, csápos-tápos Rékasy kölyök felolvassa nekik a Fújdegyülömorbánt című verseskötetéből a Fejsze hűvösében ciklust.

  10. Ha az emberek fáznak, akkor mindennel fűtenek. Az utcánkban egy nyugdíjas, sánta bácsi bármit eltüzel, hungarocellt, petpalackot, rongyot, bármit ami ég és meleget ad. Nem ő a hibás a saját nyomorúságáért.
    Felmenőim mesélték, hogy Budapest ostroma alatt eltüzeltek mindent, ami éghető, még a zongorát is, pártállástól függetlenül.

  11. Ujpesten miért nem tiltakoznak
    amiért kánikulában a törzsig
    visszavágták a fákat.Vagy
    a zugloi volt sportpályán mi
    történt a nyárfákkal?
    Elöször körbe ásták a markoloval
    őket és mikor elszáradtak akkor
    kivágták.Nem voltak szépek és
    el voltak öregedve,de ez ellen
    senki nem tiltakozott érdekes
    képpen.

  12. Szerintem ezt a témát bízzuk az erdészekre. Mondom ezt végzett erdésztechnikusként igaz nem dolgozom a szakmában. Nyilván a rendelet adhat vitára okot, de innen senki nem ismeri bükkfalva 5 c erdőrészletének üzemtervét. Bármely hihetetlen erdővel gazdálkodnak és profit teremelése a cél. Ezért hívják erdőgazdálkodásnak… kedves nagytudású városi hivatásos tüncikézők. Gondolom egyikőjük se vett soha fából készült terméket az életük során és soha nem grilleztetek, bográcsoltatok és iskolapadban sem ültetek nem volt füzetük, ceruzájuk stb-stb. Mivel az erdővel és a benne élő vaddal is egyéb erdei melléktermékekkel is gazdálkodnak így nem lehet cél az erdők teljes tarvágása mert akkor beüt a csőd… az akácnak 40 év a vágásfordulója a nemes nyárnak 20 év . Közben vannak gyérítések, de ebbe inkább nem mennék bele. Nyilván vannak gyors meggazdagodásban reménykedő kalandorok, de a drónok, műholdak világában már ez hamar kiderül. Amúgy pedig sok aprófalvas településre nem volt gazdaságos a földgáz-hálózat kiépítése vagy csak nem volt rá pénze az ott élőknek ott maradt a fatüzelés. Amúgy talán jobb megoldás, mint petpalackkal vagy ruhákkal fűteni… Véleményem szerint itt a túltartott és nem őshonos állományok véghasználatáról lehet szó vagy kevésbé keresett állományokról.

  13. A Greenpeace szerdán tüntetni fog a fák kivágása ellen, mert a kivágott fának két évig kell száradnia. Hehehe. Ilyen és ehhez hasonló szarságok miatt borult fel az emberi civilizáció. Infantilis hülyeségekkel van tele a világ, a mindenhez is értőek a mindenhez is értenek. Shiffer is hogy leégette magát, és most a Greenpeace is!! Hehehe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.