Ki ette meg? Ki ette meg a misszionáriust? (Mi.)
Reméljük egyszer normális lesz újra a világ és a dolgok visszatérnek a normális kerékvágásba, nem lesz háború és járvány. Az egy kérdés, hogy a „normális”-nak része-e szeretett ellenzékünk, amelynek propagandasajtója egy kis kultúrharcra mindig kapható, ha éppen a globális felmelegedés, az oroszok rémtettei és az identitáspolitika témája már épp ki van pipálva. Most éppen március 15. alkalmából fogalmazták meg magukat azzal, hogy miként adnak hírt az EMMI idei kitüntetettjeiről.
Az ellenzék, a liberálisok és a kommunista-náci perverz szövetség kifordított minden megnyilvánulásukban tetten érhető. „Német tudósok” például „kiszámolták”, hogy a szénkitermelés és égetés eszement fokozásával Németország megszabadulhat az orosz gázfüggésétől. Vagyis az atom utáni leggonoszabb energiaforrás, a klímagyilkolásban listavezető barnaszén használata, tehát a bolygó hőhalála is vállalható erkölcsi okból, ha azzal kifejezhetik az oroszok iránti megvetésüket. A túlélés tehát erkölcsi okból nem is opció. De ettől függetlenül még halálos ellenség az, aki logikai, energetikai vagy csak józan mérnöki okokból ellenzi az atomerőművek bezárását.
Ugyanez a mindent átitató jóindulat a teljesítmény iránt és „logika” hatja át az Indexet, a 24.hu-t és a 444-et is, amikor megnyilvánul az EMMI kitüntetettjeiről. A liberális eljárás ilyenkor az, hogy kikeresik azokat az embereket, akikbe bármilyen okból bele lehet kötni, a többiekről meg tudomást sem vesznek.
A baloldali propagandamunkások döntő többsége tényleg annyira sötét, hogy komolyan azt hiszi, az állami kitüntetéseket, bezárólag a miniszteri elismerő oklevélig Orbán Viktor tudatalattijával hagyatják jóvá, akkor, amikor a miniszterelnök Putyinnal és az ördöggel közösen feketemisét celebrál a szír menekültek elemésztése érdekében.
Ez mondjuk nem is meglepő, a liberálisok berkeiben nem létezik teljesítmény, generációk óta a brancshoz tartozók egymást tüntetik ki, fel sem merül bennük, hogy objektív döntés is létezik. A kitüntetéseket és elismeréseket egyébként egy szakmai bizottság ítéli oda, szakmai teljesítmény alapján. Ezt a döntést nyilván vizsgálat tárgyává lehet tenni, hiszen mit nem, de nyilván szakmai alapon lenne illendő. Miután az itt kitüntettek hála istennek nem celebek, vagyis nem közismertek, szakmai teljesítményük megítélése a szakterületükön kívülről nem könnyű. A független, objektív sajtó nevében tehát a bírálók nem is vesződnek vele.
Kipécézik az ismerős neveket, éreztetik már a címben, hogy azok semmiféle kitüntetést soha senkitől nem érdemelnének, majd minden egyéb hozzászólás nélkül letudják a többieket.
Volt jobbikosokat továbbra sem lehet kitüntetni, csak azokat, akik a lehető legsúlyosabb múlttal jelenleg is jobbikosok és lelkes tagjai az ellenzéki összefogásnak. Z. Kárpát Dániel például kaphatna kitüntetést, hiszen ugyanúgy nem rendelkezik kulturális teljesítménnyel, mint bármelyik liberális értelmiségi, közismerten nem náci, sose volt az, a karlendítős videója viszont a művészi munkásságának a része, éppen Schneider Tamást parodizálja.
Ne feledjük az ellenzéki „újságíró” az az ember, aki a művészi érdeklődésből néz régi Jancsó-filmeket és el sem tudja képzelni, hogy a mester filmjeiben akkoriban többek között azért hemzsegtek a meztelen nők, mert azokban a nehéz időkben az nem tett rosszat a nézettségnek. Jancsó tehát nemcsak hatalmas nagy művész, hanem népszerű is szerintük, és utána bárkit kitüntetni filmkészítésért csak akkor szabad, ha a mű azoknak tetszik, akiknek a Jancsó-filmek is tetszenek.
Tulajdonképpen szerintük, és ezt tényleg teljesen komolyan gondolják, a nem liberális kormányoknak is a Gyurcsány Ferenc rajongói klub „művészeit” és egyéb kultúrmunkásait kellene kitüntetnie. Szerintük ugyanis nem is létezik magaskultúra azon kívül, amit ők művelnek. Tehát nem az az igényük, hogy a jobboldali kormány gesztusképpen tüntessen ki az ő köreikből is arra érdemeseket. Először is a szerintük arra érdemesek át sem veszik egy ilyen kormány kitüntetését, már csak azért sem, mert az hogy jön ahhoz, hogy olyanokat is kitüntessen, akik nekik nem tetszenek, vagyis akivel legalább hetente egyszer nem kávéznak együtt valahol belpesten.
Hogy foszthatja meg a hatalom különben is attól ezeket a nagyszerű balliberális elemeket, hogy demonstratívan visszautasíthassák a diktátor kitüntetését?
A független progresszívek megfosztása a demonstratív forradalmárkodástól egyébként is gyakorlatilag háborús bűncselekmény. Minden liberális „művésznek” és kultúrmunkásnak ugyanis alapvető emberi joga, hogy az életében egy ilyen Facebook-bejegyzés közzétételére legyen jogosult március idusa előtt:
Tartsd meg Viktátor a kitüntetésed! Éljen a forradalom!
A „Viktátor” begépelésekor pedig még annál is jobban érzik magukat, mint amikor borítóképet cserélnek a Facebookon.
Amúgy imádnak kitüntetést kapni, és gyűlölnek mindenki mást, aki kap.
Az egésztől azt remélik, hátha elronthatják azoknak egy kicsit a kedvét, akik kitüntetést kaptak.
Alföldi egy tehetséges ember, csak fordítaná jó dolgokra.
75 éve kizárólag ők kapnak kitüntetést. Aztán a kitüntetésre hivatkozva hazudják nagy „művésznek”, „embernek” rokonságukat. Ideje gyökeresen változtatni ezen a disznóságon.
Én inkább „beLsőséges” pillanatnak nevezném.
Hányás.
Elég keserű írás, feleslegesen.
A kitüntető – a kormány – azt tüntet ki akit akar. Bár nem nem csak a kitüntetésre javasoltnak, de az ajánlóknak sem árt utána nézni.
Ha már szóba került, a Jancsó filmek nézhetetlenek, nem művészeti alkotások, hanem operatőri produkciók, a magyar közönség film hanyatlása Jancsóval – párt piedesztálra emelésével – kezdődött.
Remélem, újságíróink, megmondó embereink előbb-utóbb végre megszabadulnak az – úgy tűnik – igen nehezen lerázható, elhagyható ún. Stockholm szindrómától. Egy ideig a jelenség még szinte természetes, majdnem törvényszerű, de egy ponton túl már ellen-tevékeny.
(Stockholm szindróma: amikor az eleinte még egészségesen gyűlölt, megvetett, utált ellenségedhez, fogva tartódhoz már annyira hozzászoktál, hogy egy idő után gondolatod sincs nélküle, aztán már mindent őhozzá viszonyítasz, s végül többet foglalkozol vele, mint az adott, konkrét pillanatnyi, történés, esemény, stb. elemzésével, bemutatásával, népszerűsítésével – „bilincseit a szolga maga így gyártja s hordja;”).
☼
Épeszű és gerinces művész SEMMILYEN állami kitüntetést nem vesz át, semmilyen kormánytól. A művészet csak akkor hiteles, ha a mindenkori hatalomtól független, kormánykritikus pozícióban van.
A művész is ember, s ennélfogva éhezik a sikerélményre. Talán egy kicsit jobban mint az átlag, de még ez sem biztos. Mert egy nem művész is nap mint nap kapni akar elismerést, mondjuk a nagymama a hortobágyi palacsintájáért, az orvos, nővér a gyógyult betegért, de bárki, aki hasznos munkáját jól végzi pékként, eladóként, kőművesként.
A liberálisok művészetével azonban általánosan baj van, és ez már a Bauhaussal elkezdődött. A liberalizmus farvizén, és egy bizonyos etnikai kör kifejezetten tehetségtelen, de annál nagyobb becsvágyú társulata pár évtized alatt meghonosította az anti-művészetek egész sorát. Kezdve az összehegesztett, szemétből kikotort alaktalan monstrumtól, a bebugyolált és drága pénzen bosszantó hidakon át, a végbélsár a tányéron-ig. Divattá vált sza..t csinálni, és megmagyarázni, hogy egy ánusszal lefosott vászon, vagy egy fatáblára pingált körben háromszög az művészet.
Tehát létrejött egy pénzszerzési, pénzmosási rettentően erőszakos kör, amelyik valódi nézői elismerés helyett én dicsérlek téged, te dicsérsz engem, és nem engedünk be senkit, aki nem a mi fajtánk, mert még összehasonlítják velünk, és kiderül, hogy ő a tehetség, mi meg a művészetet hazudók.
Ezek nagyon összezárnak, s csak azokat engedik be maguk közé aki színészként ripacs, költőként össze nem illő szavakat makog, avagy foltokat rak egymás mellé, oszt kitalál egy címet, és ma már gyakran buzinak és perverznek is kell lennie, hogy valahogy szinten tartsák magukat a közvéleményben.
S addig nincs is baj, míg ők vannak a politikában, de minimum a kulturális ágazatban pénzosztó pozícióban. De támadjon valami zavar az erőben, bukkanjon föl olyan elemi tehetség, akit minden elnyomás ellenére ismer és szeret a közönség, máris harci izgalomban az egész bagázs, hisz ha sokan ismerik fel a nemzetből az igazi művészt, és nem lehet se magánéletével, se tehetségével se agyonhallgatásával hitelteleníteni, mert mások kitüntetik, nagy a baj, egyszercsak egy kisgyerek majd a tömegből felkiált, hogy a bácsik, nénik nem is művészek, mert én már óvodában is szebben festettem, s a nép megrázza magát és felébred!
S akkor vége lesz ennek a pont 100 éve uralkodó buzi-perverz liberális anti-művészeti kurzusnak.
Kedves Naprózsa, emlékszem egy régi esetre, kiállításra, ahol a „nagyonnagy” művész aki vért izzadva alkotta meg a a nagy művet, ami egy típus fürdőkád volt, az oldalára celluxozott szivaccsal. A melósok akik segédkeztek a kiállítás berendezésében a sört a kádban hűtötték – a szerencsétlenek nem tudták, hogy az is műalkotás – és a szivacs elmozdult egy picit (meg hát micsoda dolog egy világhírű alkotást így meggyalázni) . – nos lett ebből akkora ribillió, hogy lehet a mai napig fizetik a kártérítést a rendezők. Nem lehet hebehurgyáskodni a liberális művészet, komoly dolog!