A németek átprogramozták magukat, jobbak most sem lettek

Németország a teljes önfelszámolás felé halad. Számtalan példát lehet erre találni, de ezek nem jutnak el a normális magyar olvasóhoz, hiszen ki a fenét érdekel az, hogy a németek milyen hülyeségeket vitatnak meg maguk között. A baj csak az, hogy a történelmünk egyik alapvető tanulsága, a német csapatok (és azok is, akik kiverik őket innen) mindig elérnek ide, ha már futóbolondra kondicionálták magukat. Az alábbi videó 2016-os, magyar fülnek még mindig rémisztő, de a németek már rég túl vannak rajta.

Akkor 2016-ban még szembe lehetett menni a kormányközeli német médiában (ami a teljes fősodort jelenti a sajtószabadságára annyira kényes országban) egy ilyen felvetéssel, sőt tulajdonképpen még ki is lehetett nevetni. A műsorvezető is „elhatárolódott” a gondolattól, láthatólag lenézve a Zöldeket és szép, de a nagyon fura képviselőjüket is. Mondjuk a Zöldek álláspontját egy ilyen kérdésben már valószínűleg nem egy fehér bőrű fiatal lánnyal mondatnák el. Aki már lehet, hogy nem is lány mostanra. A trendi német politikus már látványra sem német vagy ha az, akkor az egész politikai karrierje egy bocsánatkérés ezért.

A jelenséget már persze öt év távlatából jól ismerjük, hiszen az idei Európa Bajnokságon a németek inkább már szivárványszínű zászlóval „szurkoltak”, nem merültek el a patriotizmus mocskába. A kérdés az, hogy milyen erős kondicionálás kell ahhoz, hogy valaki ilyenné váljon, mint ez a lány. Érdekes beismerés ez a német politika felülről(?), oldalról(?) vezéreltségéről, hogy a leányka is elmondja, amit mond az akkora baromság, hogy még az idősebb zöldek is agyhugykövet kaptak tőle. Mert Németország megszüntetése akkor még nem volt hivatalosan bejelentve. 

De ez már mostanra elmúlt.

A Németország-megszüntetése projektnek a fokozatosság a lényege. Nem ment ez könnyen, nagyon régen kezdték valószínűleg, már a hatvanas években, 1968-ban komoly múltja volt. A kilencvenes évek elején jártam Berlinben, akkor, amikor még nagyon érződött Berlin kettéosztottságának nyoma. Weddingben laktunk valamiféle kormányközi cserediák program keretében. Akkor ez még nem volt feltűnő, de úgy bántak velünk, mintha kelet-németek lettünk volna. Szimplán azt hittük, hogy csak hülyék, akkor még nem volt úgy hétköznapi használatban az „európai értékek” kifejezés, aminek mi annyira látványosan híján voltunk. Tényleg eszünkbe sem jutott, hogy lenéznek bennünket, csak annak volt valamiféle furcsa, ismerős érzése, aki vidékiként sokat forgott magyarként budapesti liberális értelmiségi körökben. A németek nem tudták azt színlelni, hogy egyenrangúnak tartanak minket.

Wedding már akkor és még akkor egy kultúrnegyed volt. Egy volt gyufagyárban laktunk, amit olcsó bérű művészlakásokká, projektstúdiókká alakítottak át. Mindenféle modern, nagyon modern művészek laktak itt, akik valami pályázati pénzen éldegéltek és alkottak. Akkor még nem minden német fiatal képzelte szabad művészként el az életét, de már sokan rákaptak az ízére. Olyan német fiatalokkal is találkoztunk még, akik dolgozni akartak. A „művészeknek” el kellett viselniük egymást, a második emeleten a hármas lépcsőházban a török fiatalok klubját és minket, azokat a szállóvendégeket, akiket időnként ide szállásolt az, aki az egész bulira a pénzt adta. Talán a berlini önkormányzat vagy a német állam lehetett az, de az egésznek volt egy olyan kommuna hangulata, amit csak az talál romantikusnak és izgalmasnak, aki nem élte még át. Illetve az, aki szereti a zakkantak társaságát és képes munka nélkül egy életet eltölteni.

A gondnoki teendőket egy pár látta el, szintén művészek nyilván, akik közül az egyik egy német mértékkel vonzó nő volt, a másik egy női ruhát viselő férfi. A férfi sokkal csinosabban öltözött, mint a nő (a német nőket akkoriban sem volt nehéz túlöltözni), de nem veszhettek össze a ruháikon, mert a férfi jóval nagyobb volt, mint a nő. Állítólag teljesen rendes heteroszexuális pár voltak egyébként, csak azon veszekedtek, hogy kinek a dolga legyen a fogamzásgátlás. Mert a nő feminista volt és azt akarta, hogy a férfiak védekezzenek, míg a férfi csak a női ruháig jutott el, a feminizmusig még nem. Egészen szörnyű látvány volt egyébként egy 185 centi magas izmos és nem kövér férfi magas sarkú cipőben, párducmintás szűk szoknyában és szőke loknikkal, kifestve, kézen fogva botladozva (mert végül is képtelen volt megtanulni magas sarkúban járni) a szürke veréb csajával.

A török fiatalok már akkor is nagyon utálták a németeket és akkor sem vegyültek velük. Egyrészt mert a németek rendkívül elutasítóan tudnak egyenlők és befogadók lenni, másrészt már rájöttek, hogy a németek életformája nem igazán működik. Minket is furán nézegettek, úgyhogy a másik lépcsőházat használtuk inkább. A legszebb az volt, hogy egy Franciaországban élő németet adtak mellénk, aki mindig összeveszett a helyi németekkel, mert azok szerinte túl pedánsak voltak. Ilyenkor hosszú rögtönzött előadásokban fejtette ki, hogy miért is utálja a németeket és Németországot. A többi német meg jó képet vágott ehhez. Mondjuk a németekről mindent elmond, hogy a helyi akkor már divatos romkocsmák teljesen hangulattalanok voltak, mert a német felfogás szerint a „rom” is rendezett és majdnem új.

Mi magyarok ott és akkor azt hittük ez a szélső érték. Esetleg nagyvárosi hóbort, néhány zakkant, akiket a józan többség jófejségből eltűr. Hihetetlen, de tényleg azt hittem akkor, hogy a németek tudnak jófejek lenni. Egészen elképesztőt tévedtünk. Ez csak egy pillanatfelvétel volt, a romlás gyorsuló folyamatából. Nincs nekünk elég fantáziánk a folyamat további lépéseinek megjósolásához. Csak abban lehetünk biztosak, hogy egyre szörnyűbb lesz.

Németország már csak egy név, csak azért használják még, hogy a német identitású kisebbséget megtévesszék. Identitás nélküli hivatalnokok vezetik, akiket szintén identitásmentes pártok tesznek oda, az ostoba párttagok és az ostoba szavazóik felhatalmazása alapján. A parancsokat még vakon követik, ez az egytelen igazi német jellegzetesség, ami még létezik. Identitása csak a muszlimoknak és a szexuális kisebbségeknek van. De ez utóbbi problémát az előbbiek elintézik majd.

Szegény egykor német „zöld” kislány, csador lesz az utolsó ruhája.