Valakinek a kedvenc fotogén kecskéje.

Má’ megin’ megszűnt a’ Index!!!


Ez persze a megjelenést nem érinti, pusztán csak annyi történt, hogy a már eddig is a NER által leuralt Indexet, nyilván erőfitogtatásból, a NER újra elfoglalta, felgyújtotta, beszántotta a helyét sóval. Majd a túszul ejtett részvényeket megvásárolta az eddigi tulajdonostól és a főszerkesztő közös megegyezéssel távozott. Ha Sztálin tudta volna, hogy ilyet is lehet, nem vesződött volna a Gulaggal, meg az agyonlövéssel. Itt az ideje az ENSZ csapatok bevonulásának, nem kétséges. George Clooney is megmondta!

Az Index, nyilván az általa követett militáns ultraliberális álláspontnak is köszönhetően hosszú ideje veszteséges. Meg azért, mert az előző, atombombával elpusztított szerkesztőségben sokan dolgoztak keveset nagy fizetésért. Tudják az a társaság, amely a halála után összetarhált 300 misit, és amelynek Telex nevű lapját nem olvassa senki sem. Kérem Ön se kattintson oda, higgye el hozomra, hogy ezek az újságíró zombik élnek és virulnak. Mindent vittek magukkal az Indexből, ami értékes volt, még azelőtt, mielőtt a NER lovagok feldúlták (haha, szójáték a volt főszerkesztő nevével) a szerkesztőséget. Legfeljebb néhány álhírt és hazugságot hagytak ott, amit az új szerkesztőség becsületesen reciklált is.

Mondjuk, ha nem tudtuk volna, hogy az Indexet elfoglalta a NER, nem vettük volna észre, mert a jobboldalt, a magyarokat, a kormányt gyalázó tartalmak száma nem csökkent, a fél- és félreinformációk, a valós tények hamis színben tűnő feltüntetése is ottfelejtődött valahogy.

A régieknek, az új Telexnél, biztos vett új hazugságokat és gyalázkodásokat Soros Gyuri bácsi, akit, ha eddig nem tekintettünk volna eleve is istennek, mindenképpen hitelesít George Clooney barátsága. Hiszen George Ross dokiként biztos mindent megtanult Magyarországról és az újraélesztésről. De azért reméljük, mi nem kerülünk be abba a rendelőbe, ahol ő orvosnak képzelheti magát. De mindettől függetlenül az „új Index” hála az új újságíróknak és lapvezetésnek, főszerkesztőnek, kilépett az olvashatatlan szemét kategóriájából és arra a reményre adott okot, hogy esetleg újra érdemes lesz ránézni az Indexre, ha az ember meg akar valami újat tudni a magyar liberálisok mentális állapotáról.

Nem azt mondom, hogy az objektivitás, a kiegyensúlyozottság bármiféle látszatát óhajtották előállítani, csak kiderült, hogy milyen egyszerű összeturizni egy csapat olyan embert, aki sokkal jobban tud újságot írni, mint azok, akiket a Telexbe deportált a tomboló diktatúra.

Mondtam már, hogy az Index nem volt nyereséges? Liberális berkekben mindig furmányosak a független újságok tulajdonosi viszonyai, a Népszabadságot is eladták a szocik, majd ott is előadták a nagyhalált, amikor az új tulaj nem akarta finanszírozni az ott tobzódó anyagilag brutálisan veszteséges minőségi független újságírást. (Irónia alert!) Ebből következőleg már hosszabb ideje valaki nyomatta bele az Indexbe a dellát, mert a függetlenség drága és Krisztus koporsóját se őrizték ingyen. Ki kívánhatná a rettenthetetlen szabadságharcosoktól, az oknyomozó újságíróktól, a rendszer tántoríthatatlan kritikusaitól, hogy ne a saját maguk által vélelmezett intellektuális színvonalukhoz mérjék a fizujukat? Gondolom az új csapat, hiszen ők szakemberek, ha liberálisak is, már a szakági átlagot kapták, de úgy látszik az Index, amely meg van szűnve, még ezt sem volt képes kitermelni. A reorganizációs terveket meg nem tudták lenyomni a tulajdonosok torkán.

Vajon hogyan működhet ez a liberális sajtóban, ha a korábban elhalálozott Index nagy barátai és a most elhalálozott Index nagy kritikusai sose néztek annak utána, hogy vajon honnan jön az a pénz, amiből telik nekik vegán lattera? Elég megnézni a multik hirdetési pénzeinek útját, bizonyos alapítványi és EU-s pénzek útját, hogy megkapjuk a választ. A liberális sajtóvilág úgy piac, úgy van versenyhelyzetben, hogy egy adott támogatói-megrendelői kör kegyeiért versenyez.

De ez tulajdonosi probléma, a liberális újságíró elvárja, hogy valaki kifizesse és megfizesse a „függetlenségért”.

Szóval az új tulajdonos összeadja a főösszegeket, majd eldönti, hogy mit szeretne. Az kiderült, hogy az Index márkanév még mindig működik, a botrány nem tántorította el az olvasókat, a liberálisokat sem. Hiszen a színvonala az újságnak még emelkedett is első holtában, és a napi Fidesz-gyalázásukat az olvasók pont úgy megkapták, mint korábban.

Izgatottan várjuk mi lesz az Indexel. Müller Cecíliát is ugyanúgy megpróbálták megalázni minden nap, mint korábban. Nyilván, ha napi Orbán-gyalázások és jobber megalázások száma 15 alá esik, akkor egy újabb „Index megszűnési” hisztit élvezhetünk majd végig. Arra nem is akarok gondolni mit mond majd Jámbor András vagy George Clooney, ha egyszer objektív jó szándékú írás is felbukkan. Na, akkor biztos jönnek az ENSZ csapatok.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

9 hozzászólás

  1. Nyelvhelyesség: Indexel helyett Indexszel, utolsó bekezdés eleje (a -val, -vel rag az nem lesz -el). Amúgy bombajó cikk, nevetés is volt, köszönet érte, hajrá így tovább!

  2. „beszántotta a helyét sóval” -> „a helyét beszántották, és behintették sóval”
    Köszi!

  3. “De azért reméljük, mi nem kerülünk be abba a rendelőbe, ahol ő orvosnak képzelheti magát. ”

    Pedig a Mengele Orvosi Kamorra tárt karokkal várja, hogy az RTL főműsoridejében az ő által vezetett szórakoztató müsorában kisorsolja, higy melyik Covid-beteg maradhat életben.
    Azon még gondolkodnak, hogy előtte a világnézetéről nyilatkoztassák.

  4. Ajaj!
    Akkor már megint kettéosztódott ez az amőba? Lesz még további osztódás is?

    • FOSZtódással szaporodik.

      A kretének szakmányban mantrázzák, hogy a Zorbánbasi lenyúlta az Zindexet.
      És saját magát, a kormányát, a nemzeti oldalt szapultatja benne?!

      Logikai képességeiknél még egy bolháé is magasabb

  5. A similarweb szerint az index vesztett havi 20 millió kattintást az elmúlt három hónapban. A kibaszottulkurvárafüggetlen audit szerint a telexnek van NAPI 300.000 kattja (az úgy havi 10 milla, ha valaki hisz ebben).

    10 milla akkor is ment a levesbe.

    Látszik, hogy mennyire kíváncsi a jónép erre a purparlére.

  6. A kapzsiságból vagy kényszerből folytatott rablógazdálkodás (előbb-utóbb) megsemmisíti az jövedelem szerzés tudás és anyagi alapjait. Következménye az éhezés, szegénység, kényszerből vállalt munka. by Namond

    Na ez a kapzsiság esete.

  7. Bene István

    A cikk szerzőjének figyelmébe ajánlanám:

    Azt írja, hogy ” a NER újra elfoglalta, felgyújtotta, beszántotta a helyét sóval. ” Nos cuncikám, szántani a mai napig ekével szoktak, még Magyarországon is. Sót a traktor vagy a ló után fogni ugyanis nagyon körülményes, különösen esőben. Sóval annak a helyét szokták beszórni, amiről hallani sem akarunk, látni sem szeretnénk még egyszer. A só ugyanis kikelni sem engedi a gazságot.

  8. Szalay Miklós

    Az Index – Telex jelenlegi helyzetéről:

    http://egyvilag.hu/index.shtml#indextelex

Hozzászólás a(z) Namond bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük