Egy rakás makulátlan demokrata. Jakab Péter jobbikos országgyűlési képviselő, Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője, Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, Szél Bernadett független képviselő, Kepli Lajos jobbikos képviselő, Vadai Ágnes, a DK képviselője, Arató Gergely DK-s országgyűlési képviselő (b-j), kezükben az ellenzék Márciusi kiáltványa a Kossuth téren, az Országház előtt 2019. március 15-én. Az ellenzéki pártok a Szabad sajtó útján tartott demonstrációjának résztvevői közül többen átvonultak a Kossuth térre. MTI/Balogh Zoltán

A Jobbik szövetségesei nácizzák azokat, akik felszólalnak az antiszemitizmus ellen!


Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója ismét sikeresen vonta magára azok dühét, akik mindig, mindenről pontosan tudják az igazat, illetve egyedül jogosultak ítélkezni erkölcsi, művészi, etikai és bármilyen egyéb kérdésben. Ha valakit (a teljesség igénye nélkül) Vámos Miklós, Bajnai Gordon és Jámbor András küld el a fenébe, az elégedetten térhet nyugovóra, hiszen aznapra bizonyosan megcselekedte, amit megkövetel a haza. És szögezzük le, Demeter Szilárd semmi olyat nem mondott, ami miatt nem lehetne például közös ellenzéki képviselő-jelölt az országgyűlési választásokon. Mert ha olyat mondott volna, amit némelyik közös ellenzéki jelölt mondott, na az tényleg baj lenne. 

Még a nem szerencsés állásfoglalásairól és közleményeiről híres Mazsihisznek is volt annyi esze, hogy ízlésbéli kérdésként fogalmazta meg bírálatát az ügyben. Ennek oka nyilván az, ők sem örülnek annak, hogy Európa nyugati felén ma jó pár millióval több lelkes antiszemita van, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. És a növekmény jelentős része importból származik, amely importot ráadásul egy Soros György nevű állítólagos zsidó ember áldásos tevékenységének a számlájára is lehet írni. Persze értjük mi, hogy aki inkább liberális, mint mondjuk zsidó identitású, annak számára viszonylag könnyű azt mondani, hogy antiszemitizmus azt mondani egy zsidó emberre, hogy antiszemita.

Vagyis akkor is antiszemitizmus antiszemitázni Soros Györgyöt, ha Soros György antiszemitizmusa általánosan tudott. Hiszen élettörténetének 1944–45-ös része közismert, részt vett a zsidó vagyonok összeírásában, nem szereti a cionizmust és Izraelt, valamint mindent megtesz, hogy Izrael és a zsidóság elpusztításának vágyát nyíltan hirdető emberek tömegei települjenek Európába. Úgy látszik, az antiszemitizmus is csak relatív.

Mindezektől függetlenül az úgynevezett Nyílt Társadalom projekt ugyanúgy irányul a zsidó vallás és kultúra ellen is, mint ahogy el akarja tüntetni a kereszténységet, az európai nemzeteket és kultúrákat is. Ahogy Hitler, úgy Soros György sem tartotta titokban a céljait: világosan leírta, elmondta, hogy milyen világot akar. Ahogy azt sem titkolta egyik sem, hogy minek kell elpusztulnia ahhoz, hogy az álma megvalósuljon. Persze ettől még lehet azon vitatkozni, hogy a holokauszt, illetve a gázkamra, végső megoldás kifejezések használata mennyire elfogadható hasonlatként, vagy egy helyzet szélsőségességének leírásakor. Csak nincs érteleme. Ahogy hasonlóan értelmetlen szemantikai vitának tűnik már az, hogy a cigánynak nevezett népcsoportok ellen a nácik által elkövetett tömeggyilkosságokat, amelyek akkor és ugyanott történtek, ahol a zsidók ellen elkövettek, lehet-e roma holokausztnak nevezni. A hülyeség és a gonoszság egyszerre veszélyes és ugyanúgy vezet szörnyűségekhez. Ha demokratikusan megválasztott politikusokat lehet Hitlerhez hasonlítani, akkor spekulánsokat is lehet. Jakab Péter szövetségesei ne hivatkozzanak ízlésre. A valódi szólásszabadság kardja különben is kétélű. 

Egészen elképesztő pofátlanság, hogy a Jobbik szövetségesei nácizzák azokat, akik az antiszemitizmus ellen szólalnak fel. De az akkor is igaz, hogy Soros György, illetve a nevével fémjelzett ideológiai projekt ugyanolyan eszement módon szélsőséges, mint a nemzetiszocializmus és a bolsevizmus, illetve annak vezetői.

A legborzalmasabb dolog, amit az általunk személyesen belátható történelemben, dédszüleink, nagyszüleink, szüleink emlékein keresztül megtapasztaltunk, az itt Európában a nácizmus, a holokauszt, és a bolsevizmus tombolása volt, amelyek ideológiai alapjai legbelül azonosak a sorosizmussal, nyilvános céljai pedig szinte megkülönböztethetetlenek azokétól. Soros és a liberálisok ugyanis az alapvető emberi attribútumokat, tulajdonképpen a legalapvetőbbeket akarják lerombolni. Nem használhatunk elég erős szavakat arra, hogy figyelmeztessünk erre a veszélyre.

Képzeljük csak el, hogy ha a nácizmus és a kommunizmus az ismert erőszakhoz és pusztításhoz vezetett, akkor a kettő szorzataként működő liberalizmus milyen méretű erőszakhoz és tömeggyilkossághoz fog vezetni?

A Nyílt Társadalom a totális rombolás, a múlt teljes lebontásának, a genetikai, evolúciós múlt végleges felszámolásának az ideológiája is. Ez sokkal brutálisabb, mint amit a sorosizmus ideológiai elődei követeltek az emberektől. Ebből kifolyólag nem lehet túlozni a Nyílt Társadalom projektjével és annak képviselőivel kapcsolatban. Mindenkinek kötelessége harcolni ez ellen az ideológia ellen, mindenkinek, aki nem áll annak a hatalmas pénznek a szolgálatában, ami felett például Soros, és persze sok száz másik iszonyúan gazdag és a pénze hatalmába beleőrült önjelölt messiás rendelkezik, és amit folyamatosan beletesz a világ lerombolásába.

Ne felejtsük el, Soros az egész világot le akarja rombolni. Teljesen mindegy, hogy azért, mert tényleg hisz a saját jószándékában, vagy csak szimplán rosszindulatú őrült. Ez a bérenceire is igaz. Emlékezhetünk rá, hogy voltak rendes kommunisták is, sőt, biztos rendes nácik is voltak, akik nem élvezték a tömeggyilkosságokat, a mások kirablását. Aztán mire mentünk velük.

Lengyelország és Magyarország a bolsevizmus és a nácizmus legjobban sújtott országai közé tartozik. Mi pontosan tudjuk, hogy milyen az, amikor lecsap a terror és vallási, etnikai, vagyoni alapon, vagy csak azért, mert néhány elmebeteg gyilkosnak úgy tetszik, és gázkamrába, gulágra hurcolják az embereket.

Attól tartok a Soros-féle gazemberek sok milliárd ebbe fektetett dollárjának is hála , most akkora bajban vagyunk, keresztények, zsidók, magyarok, svábok, lengyelek, szlovákok, mindenki itt, Közép-Európában, mint a vészkorszakban.

Már nincsenek nagy szavak, itt az ideje megijedni és tenni a „Nyílt Társadalom” gyilkos ideológiája ellen. Ha hagyjuk, a zsidókkal kezdik majd, de mire befejezik, nem lesz itt egyetlen európai sem. A keresztények és a zsidók most aztán igazán sorsközösségben vannak. Vagy együtt éljük túl, vagy együtt tűnünk el.

Arról nem is beszélve, hogy ha mi konzervatívok mondunk is néha olyat, amit nem biztos hogy kellett volna, akkor sem szabad a mércénket olyanoktól vennünk, akik eszelősen gyűlölnek bennünket és újranyitnák nekünk Recsket. Túl sok liberálisok által írt szöveget olvastunk már, túl sokszor hallottuk a Jobbik elnökét, vagy Gyurcsány Ferencet beszélni a parlamentben. 

Ne a liberálisok mondják meg, hogy miként beszélhetünk, de ne is beszéljünk úgy, ahogy ők. Ezt a két szabályt egyszerre kell betartanunk.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

13 hozzászólás

  1. Gedeon Szánti

    …az ELTARTOTTAK lázadása…ha ezek elmennének abba a „nyugati demokráciába” amit oly sokszor emlegetnek…FRISS LEVEGŐ özönlene be az országba…DEMETERNEK MINDENBEN IGAZA VAN…REMÉLEM NEM VÁLTJÁK LE…mert ha nekik lehet Orbánt hitlerezni..stb…akkor most miért vannak megsértődve???….és a zsidók miért nem tiltakoznak ha a sok dk-s,stb.hazaáruló Brüsszelben árulja a magyarokat???…

  2. Hiba volt, hogy Demeter Szilárd vissza vonta írását.

  3. Ne is beszéljünk úgy ahogy ezek.
    Azzal csak az a baj,hogy nem értenek másból. Más földrészeken hiába szólal meg valaki magyarul. Nem értik.
    Az ellenség,pedig nem MAGYAR!!!!!

  4. Az efftársak nem véletlen hazudják másra önmagukat!

  5. A jobboldaliak lejáratása régi történet. Fletó tegnap már azt mondta, hogy Demeternek nincs helye a Földön. Tehát a likvidálás is előbb-utóbb a felszínre fog bukni a balos narratívákból.

    A lejáratás sémája egyszerű:
    Ha azt mondod szépek ezek a fák, azt mondják rá, hogy kirekesztő vagy mert nem tettél említést a füvekről. Ha a füveket emlegeted akkor a fákat fogják hiányolni. Ha pedig azt mondod csúnyák ezek a fák, akkor simán gyűlölöd a fákat, akkor máris találtak egy védendő kisebbséget. Így lesz a baloldal minden negatívnak szószólója, propagátora, elfogadója és irányítója, így lesz a normalitás ellensége. Támadják a kiállásodat és ha azon nemtalálnak fogást akkor támadják a személyedet. Keresnek rád valami terhelőt. Ahogy a kommunizmusban.

  6. Pont a napokban gondoltam arra, hogy soros Hitler és Sztálin céljai nagyjából ugyan azok, a különbség a megvalósítás módszereiben van csak. De ebben soros a legrosszabb mert sem Hitler sem Sztálin nem volt ennyire aljas jellemtelen, ők őszintén tették a rosszat, ezzel szemben soros jónak álcázza a rosszat.
    Olyan mint a rák, észrevétlenül nő, és mikor eléri a megfelelő nagyságot megöli a gazdatestet. A gyógyítás is csak úgy lehetséges, mint a ráknál, ki kell vágni a beteg részeket.

  7. Schenkhyalfonz

    Mindazonáltal szerencsétlen megfogalmazás volt a holokauszt szó alkalmazása a vén szarkeverő nemtelen tevékenységére.

  8. Ma délig esetleg még hezitáltam: vajon helyes volt-e, hogy Demeter Szilárd visszavonta inkriminált írását; továbbá, hogy ESETLEG még erősebb lépések is szóba jöhetnének.

    MOST azonban, hallgatva a parlamenti közvetítést, aholis az ELLENSÉG minden egyes szóvivője (összehangoltan!) így fejezi be mondókáját (némelyek ‘Ceterum censeo’ kiszólással villogva): „Demeter Szilárdnak távoznia kell a közéletből!” (vagy ha nem teszi, akkor a kormány mondassa le); tehát most már egyértelműen azt hangoztatom: semmiképp se mondjon le, sőt, ha netán ilyesmit fontolgatna, a Kormánynak semmiképp se szabad elfogadnia lemondását (noha az időzítés – csakis az időzítés – miatt továbbra sem találom szerencsésnek az írás minden hasonlatát, kifejezését).

    Mottó: „…ha sokat nyafognak, legfeljebb meghosszabbítjuk a kisvonat vonalát akár Bicskéig!”

  9. Paranoid Android, van egy rossz hírem!

    Egyes pletykák, sőt parlamenti felszólalások szerint az Európai Bizottság, Ursula van der Leyen, politikai programja nem csak;
    – a migránsok kvóta szerinti betelepítését, anyagi támogatását,
    – az NGO politikai vezetőszerepe erősítését, anyagi támogatását, de
    – a tagállamok társadalmának Nyílt Társadalom elvei szerinti átalakítását is tartalmazza.

  10. Mikor a képet nézem és
    a neveket hallom csak
    mindig az jut eszembe,
    hogy ime a..motley crew..

  11. Én a Mandineren kommenteltem, de ott történt valami.
    Támadás érte?

  12. Zoltán Reményi! A szorzat valóban egy, de ha tanultál volna matematikát? Valóságszinten ebben az esetben ki kell zárni, hogy az X – nem egyenlő eggyel! EZ MAGÁTÓL ÉRTETŐDŐ!

Hozzászólás a(z) Namond bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük