Kihozzák az egyik áldozat holttestét a nizzai Notre-Dame-bazilikából, ahol egy férfi késsel megölt három embert, egyiküket le is fejezte 2020. október 29-én. Franciaországban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget a támadást követően. MTI/EPA/Sebastien Nogier

Az iszlámot és a liberalizmust is a szélsőségesei alapján kell megítélni


Minden politikai mozgalmat a szélsőségesei alapján kell megítélni. Mindig az adott ideológia szélsőségesei fejezik az adott program igazi célját és ők alkalmazzák azokat a módszereket, amelyekre számíthatunk, ha az ideológia (vallás), mint politikai projekt hatalomra jut. Tehát az iszlámot a torokelvágások és lefejezések alapján kell megítélnünk, ahogy a liberalizmust meg azon az alapon, hogy a jelenlegi kereszténységgel szemben a jelenlegi iszlámot támogatja. Ugyanis a liberálisok semmit nem tesznek az iszlám szélsőségesei ellen.

Franciaország már vesztett egy háborút az iszlámmal szemben, pontosan tudja, hogy most mi következik majd, ezúttal persze már a saját földjén. Az iszlám legnagyobb szövetségese Európában az a liberalizmus, amely ma az országban hatalmon van. Ez nem ideológiai szövetség persze, hanem a közös ellenség okán létrejött „kényszer” szülte.

A kereszténységet valószínűleg sem az iszlám, sem a liberalizmus nem lenne képes egyedül legyőzni, de együtt egyelőre nyerésre állnak. Persze amennyiben a kereszténység iránti állati, engesztelhetetlen, beteges, gonosz és szadista gyűlöletet nem tekintjük ideológiának, mert ha igen, akkor az iszlám és a liberalizmus, mint politikai programok, édestestvérek.

Ne tévesszen meg bennünket az, hogy Macron és a francia liberálisok most, az elvágott torkok és a levágott fejek látványától megriadva, érezve a saját torkukon is az éles acél hidegét, hirtelen fellépnek a „radikális” iszlám ellen. Egyrészt mert ez csak taktika, a francia elnöknek komikusan alkalmatlan Macron tragikus kormányzását akarja újabb ciklusra átmenteni, másrészt a francia államnak nincsenek olyan eszközei, amivel rendet tehetne. Ehhez ugyanis legalább milliónyi muszlimot kellene kitoloncolnia az országából és több tízezret kellene örökre elmegyógyintézetbe zárnia a szabadulás esélye nélkül.

Mert nyilvánvaló, hogy a szélsőséges muszlimok elmebetegek az európai szabályok szerint, nem gyógyíthatóak, életük végéig közveszélyesek maradnak. A franciáknak rövid idő alatt fel kellene számolniuk az országukban létrehozott párhuzamos iszlám társadalmat, annak teljes szervezeti és „vallási” infrastruktúrájával együtt.

Erre talán és csak talán, még katonailag képesek lehetnének, de az akarat már teljesen hiányzik abból a liberális francia elitből, amely elfoglalta Franciaországot. A probléma másik fele az, hogy miközben a francia liberálisok eljátsszák, hogy harcolnak az iszlám ellen, minden energiájukkal pusztítják a saját társadalmukat. A francia és általában a nyugati liberális mainstream nem csak agresszíven iszlamofil, hanem a csomag része minden egyéb keresztényellenes elmebaj is, a gender ideológiától a fehér ellenes rasszizmusig, a családellenesség, a férfigyűlölet, a heteroszexuális gyűlölet, sőt a gyermeket vállaló heteroszexuális fehér nőkkel szembeni egyre növekvő agresszivitás is. Valamint természetesen az összes létező szexuális szadista perverzió „normalitásba”emelése is a fő programpontok között van, a pedofília minden formájától kezdve, a hormonkezeléssel biológiailag lerombolt gyermekek létrehozásáig. A terhesség teljes időtartalma alatt jogként rendelkezésre álló abortusz már rég nem a legszörnyűbb őrülete ezeknek a pszichopatáknak.

A liberálisok azonnal leleplezik magukat, amikor soha semmikor nem határolódnak el a „mérsékeltnek” hazudott iszlámközösségektől, akik semmit nem tesznek a saját szélsőségeseik ellen. Ahogy az iszlám közösségek is burkoltan elismerik elkötelezettségüket ebben a taktikai szövetségben, amikor nem működnek együtt a radikálisaik kiszűrésében a közösségeikből, illetve ideiglenesen „elfelejtik” az iszlám azon tanításait a nőkről, a szexualitásról, az identitásról, amelyeket az egyébként halállal büntet, és amelyek a liberálisok kedvenc vesszőparipái.

Az iszlám azonos a szélsőségeseivel, ugyanis a dzsihád része lesz majd a következő fázisban a normális, Franciaországgal együttműködő és annak rendjébe beilleszkedő kevés számú muszlim likvidálása is. Ahogy azt annak idején az Algériát Franciaországtól megszerző muszlim terroristák is csinálták. Amikor az iszlám terroristákat nézzük, akkor valójában a liberális mainstream szövetségeseire tekintünk, akik csak átültetik a gyakorlatba a liberális doktrína alapvetését a kereszténység eliminálásáról. A keresztények legyilkolása ennek szükségszerű velejárója, amit a liberálisok már nem is a társadalommérnökösködés járulékos veszteségnek tekintenek, hanem az elrettentés szükségszerű eszközének.

Meg kell értenünk, hogy csak egy „liberalizmus” van, egy totális, antikeresztény, fehérgyűlölő, heteroszexualitás-ellenes, szólásszabadság megszüntető, szexuális szadista elmebetegek igényeire szabott ideológiai tákolmány, amely mögé teljes erővel beállt a globális kapitalizmus hatalmába beleőrült menedzser rétege.

Az isten tudja hányadik hullámos feministák, a teljesen értelmezhetetlen identitású LMBTQ csoportok és a többi elmebeteg identitáscsoport mindent megtesznek azért, hogy az iszlám terrorizmus feltételei fennmaradjanak. Iszlamofóbiának azonosítják a keresztény értékek védelmét, és a kereszténységgel azonosított patriarchális (strukturális) elnyomás kisebbségi csoportjaként azonosítják az iszlámot.

Gátlástalanul kihasználják az „elnyomott” csoportoknak járó védelmet az iszlám keresztényellenes harcosságának kihasználása érdekében.

A XXI. századi liberalizmus jelen állapotában már tartalmazza az iszlám szélsőségeseket is, az iszlám tanításai szerint halálos bűnök tömegét elkövető liberális alcsoportok inkább bevállalják a fenyegetettséget, mert számukra fontosabb a kereszténység elpusztítása, mint a jelenleg még számukra távoli fenyegetésnek tűnő iszlám.

A saját elmebajuk buborékában élő liberálisok egész életükben a kereszténység ellen hadakoztak, a kereszténységgel azonosítanak minden nehézséget, amellyel az elmebajuk kifejlődése idején és utána meg kellett küzdeniük.

Azt hiszik, hogy a kereszténység miatt olyan boldogtalanok és szerencsétlenek, az iszlám csak távoli, alapvetően keresztényellenes jelenség a számukra, és még most sem érzékelik közvetlen fenyegetésként. Hiába várjuk tehát, hogy a templomukban legyilkolt katolikusok levágott fejei elgondolkoztassák a liberálisokat. A normalitás szempontjából érzelmileg és pszichiátriailag az átlag liberális SJW-ék ( social justice warrior) egyáltalán nem különböznek a dzsihadistáktól.

Indulataik, beszűkültségük azonos, az amerikai BLM esetében a közvetlen vérszomjassága is hasonló a két ideológia képviselőinek.

Elmebetegekkel van dolgunk. Ezt végre tudomásul kell vennünk, bármennyire kényelmetlen és riasztó tény is ez.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

50 hozzászólás

  1. Zoli bácsi

    Elengedhetetlennek tartom, hogy a cikk tartalmát minél szélesebb körben, minél többször közöljék. Meg kell találni a megfelelő formátumot, hogy minden korosztályú és beállítottságú ember ezt megtudja és megértse.
    Kell különböző oldalról megközelített, rövidebb-hosszabb írásokat, kisfilmeket stb. készíteni, hogy a csapból is ez folyjon. Itt lenne fontos a rengeteg mostanában végzett kommunikációs szakember, hogy egy nem megutált formátumot, és csatornákat találjon. Tartson hosszú évekig.

    • Tévedni tetszik Zoli bácsi.
      A muszlim,vagy muzulmán hit ,egy és csak a hitetlenek(kafirok) leigázására,ha nem hódolnak be,akkor a kiirtásukra van.

  2. Valóban, ez a lényeg. Hiszen mi más magyarázhatná azt a megszállott erőfeszítést a nyugati liberális baloldal ideológiai éceszgéberei részéről, hogy olyan embertömegeket hozzanak be saját országaikba, akiknek a világról alkotott elképzelése gyökeres ellentétben van a liberális gondolattal. Ez az indíték a kereszténységgel szembeni mérhetetlen gyűlölet és leszámolásvágy.
    És ehhez csatlakozik a politikai baloldal derékhada, akiknek szeme előtt potenciális választók importja lebeg. A behozott milliónyi jövőbeni választópolgárral kívánják biztosítani maguknak a győzelmet hosszabb távon.

    • És még ebben is komplett hülyék, kedves PGuszti. Ugyanis nem szavazókat importálnak, hanem szavazókat veszítenek. Egyszerűen fel sem merül a liberálidiótákban, hogy a muzulmán az igazi, eredeti muzulmánra fog szavazni. Ha arra bazíroznak, hogy szükség esetén háromszor megvallják hűségüket, és vállat rántva áttérnek muzulmánnak, akkor sem fognak rájuk szavazni a mozlimok, mert lesz elsőosztályú, vagyis vérbeli muzulmán, és másodosztályú vagyis fehér muzulmán, akikben – joggal nem bíznak – hisz aki saját fajtáját népét elárulja, abban az ellenség se bízhat meg.
      A mai genderliberidióták két szék között a pad alá fognak kerülni.
      Mi gyűlöljük őket és a muzulmánok meg a a bu*zi mivoltuk miatt is fenik már rájuk a kést!
      Csak ennek a felfogásához és isz kellene, de az nincs nekik.

      • csakafidesz

        Ebben tévedés vagyon! Amennyiben megvalósul az iszlám uralma megszűnik a szavazás és a demokráciának csúfolt kis hülye játékok sora. Egy kalifátusban a népet nem kérdezik meg. Az iszlám államformája a diktatúra.
        Nézzük: Hitler idejében volt parlament? Nem, az elején rögtön felgyújtották a Reichstagot. Sztálin idején sem volt parlament. Minálunk anno a „szocializmus” idején évente 4 (=négy) alkalommal ült össze a „parlament” a „választás” pedig a HNF (=Hazafias Népfront) egyszem jelöltje volt aki 99.98% eredménnyel került a „Tisztelt Ház” padjaiba (évente négyszer, ld. fentebb) és a legbátrabb hozzászólás az volt, hogy az idei termés sajnos elmarad a tavalyitól..
        Vagyis az egész európai jogrend és a mostani államforma megy a kukába. Az iszlámnak Kalifa, Sejk, Szultán, Nagyvezír, stb.kell és a nép egyetlen feladata az engedelmesség.

    • Pár titkár

      @PGuszti

      „Ez az indíték a kereszténységgel szembeni mérhetetlen gyűlölet és leszámolásvágy.
      És ehhez csatlakozik a politikai baloldal derékhada, akiknek szeme előtt potenciális választók importja lebeg. A behozott milliónyi jövőbeni választópolgárral kívánják biztosítani maguknak a győzelmet hosszabb távon.”

      Még ha csak ez lenne. Azonban ennél jóval egyszerűbb magyarázatot is tudok erre. A „növekedésorientált befektetési piac” támogatása, néhány Multináci kis befektetési csoport részéről . Ezeknek érdeke pl. a nyugateurópa fogyasztói társadalmainak fogyasztás növelése.
      Növeljük, a fogyasztók számát jeligére. Ha folyik egy kis vér, a multikultiban, nekik q.vára nem számít.
      Hitelt vesznek fel az államok ? MÉGJOBB !
      Lássuk be, ezeknek a beteg embereknek a kezében van a forgótőke jelentős meghatározó része.

      • csakafidesz

        A kereszténygyűlölet az köszöni megvan itt is. Előáll és ugat szegőpéter, mert egy orvos keresztet hord a nyakában.

  3. Igen. Ez egyenes beszéd. (((A keresztény szélsőség viszont ezekkel ellentétben az önmegtartózatás, a böjt, a bűnbánat, az alázat, stb azaz pont a fordítottja „emezek” működésének.)))

    • Nem teljesen. Minden dolognak alapvetően 2 szélsősége van: a szélsőséges muzulmánok között is vannak teljesen békés emberek, akik az életüket ne a gyilkolászásra szentelik. Az erőszakos fanatikusok általáben valamelyik szektához tartoznak. A muszlimok nagy többsége elsődlegesen ember és másodlagosan muzulmán, csak ők csöndben meg vannak maguknak. Ugyanúgy, akogy a keresztényeknél. Lehet a Bibliát (ugyanúgy ahogy a Koránt is) úgy csűrni-csavarni, hogy mindenkinek a saját szájízéhez megfelelő dolgok jöjjenek ki (pl.: a „szemet szemért” törvény amit Jézuskétezer éve fölülírt, de még mindig érvelnek vele egyes mélykeresztények) és így lehet a világ legszelídebb vallásának zászlója alatt egy gyűlölet hadjáratot indíttani. Szerintem muszály föllépni az agresszív vallási fanatizmus ellen, de ne úgy, hogy azzal egy egész népcsoportot bélyegezzünk meg. Ne feledjük mindenhol vannak hülyék.

  4. Kezdődött a behódolással, folytatódik a gerillával!

    Michel Houellebecq és Laurent Obertone!

  5. Majd sajnálom a franciákat, a modern jakobinusok tettei miatt.

    Feltalálták, alkotmányuk alappillérévé tették és elterjesztették a liberalizmust.

    https://www.origo.hu/gazdasag/20200702-europa-tiz-leggazdagabb-uralkodo.html

    Hányan köszönhetik trónjukat a Napoleont uralomra segítő jakobinus mozgalomnak?

  6. Akkor a jobboldaliakat is a nácik alapján ítéljük meg?

  7. A világban újra felütötte a fejét a 20. század első felének – már legyőzöttnek hitt – militáns bolsevizmusa, és harcuk lassan új világháborúvá fajul. Ennek megfelelő komolysággal kell kezelni a helyzetet.

  8. Végre egy szókimondó cikk az iszlámról és a jobboldali sajtóban! Gratulálok! Ennek kell általánossá válnia ahhoz, hogy meg tudjuk védeni a hazát!

    Köszönöm!

  9. Namond 2020-10-30 : 10:50

    Ez egy rendkívül ostoba cikk a Magyar Hírlapban, tele önellentmondással. Annyira ostoba és gonosz, hogy akár ellenséges ügynök is lehetne a szerzője.

    A muszlimok valójában nem azon dühödtek be, hogy lerajzoltuk Mohamedet, hanem hogy most először a franciák felléptek a dzsihád ellen. (DE mivel ezt igen erőtlenül tették, támadhatók lettek. Ahogy Trump elnök lépett fel a dzshád ellen, attól az egész muszlim világ összecsinálta magát.)

    Kevesen értik a jobboldalon is, hogy ha elengedjük a szólásszabadsaságot, akkor bármilyen Gyurcsány-féle pszichopata átveheti felettünk a hatalmat.

    A sértés joga a szólásszabadság része. Ha nem az, akkor a pont a libernyákok és a muszlimok fogják megmondani, hogy mikor vagyunk mi „sértők” vagy „gyűlöletkeltők”. És akkor majd szépen megtorolják rajtunk, ahogy már az a Facebookon látható. De most már a való világban. Aki pedig a megtorlást végzi, az lesz a zsarnok, aki ránk telepszik.

    Ez az egész nem a Charlie Hebdoról szól. Már az egész muszlim világban és Európában is halállal fenyegetik a nyugatiakat Mohamed megsértése miatt, amit a saría halállal büntet.

    A tét tehát a saría vagy az alkotmányunk győzelme a saját földünkön.

    Ha a saría győz, akkor 10 év múlva egy magyar kisvárosban ki fogják rúgni a kezünkből a sonkás pizzát a muszlimok a főtéren, majd örülhetünk, ha a feleségünket csak csoportosan megfogdossák. Jogorvoslat pedig nem lesz.

    • csakafidesz

      A „jog” szót el kell felejteni. Abban az értelemben ahogyan az ókori Rómában volt jog, vagyis „Altera pars audiatur” elve alapján ítélt a bíró. Ott a „bíróság” csak azért van, hogy kimondja a fatvát. Épp annyi a szerepe, mint volt Sztálin idején. A koncepciós perekben megírták az ítéletet és felolvasták a vádlott és a tanúk szavaitól függetlenül. Tessék? Igen, Rajkot addig verték amig jobbnak látta, hogy inkább akasszák fel, mert az csak egy pár percig fog fájni. Van Lubbe aki felgyújtotta a Reichstagot nem volt magánál annyi pszichotikumot fecskendeztek bele. Később a halálos ítéletet csak kihírdették, illetve ki se hírdették. Vonatra tették a lengyeleket. Elvitték őket Katynba és agyonlőtték. Még indokot sem kerestek hozzá.. Az iszlám se fog indokot keresni, és a selyemzsinórt elküldve véget is és a „jogi eljárás”. Az iszlám jogrend a saria és nem kérdeznek, csak büntetnek.

    • Zé,

      Nekem a cikk, arról szól, hogy a fagyi visszanyal. Persze az írás Önnek lehet ellentmondásos, ostoba és gonosz, amit én nem érek fel.

      A szerzője, bár Ön szerint akár ellenséges ügynök is lehetne, a valóvilágban Felcsút ex-jegyzője, a
      Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója.

      A sértés joga a szólásszabadság része lenne? Tényleg? Nem csak a viszonzása?

      A szabadság nem azt az önkéntes korlátozást jelenti, hogy nem teszi mással azt, amit nem szeretne ha Önnel művelnének?

      • csakafidesz

        Nyald ki az alcsútomat!

      • @ Namond 2020-10-30 : 16:08

        Az ön által belinkelt MH cikk így kezdődik:

        „Emmanuel Macron francia elnök a Mohamed prófétáról készült gúnyrajzokat továbbra is eszelős makacssággal a szólásszabadsággal próbálja meg igazolni.”

        — ez az iszlám saría álláspontja. Ez nem nyugati álláspont. Sok muszlim beszél így manapság és fenyegetőznek is mellé, fizikai erőszakkal.

        Az igazság pont fordítva van: az iszlám a szólásszabadság gyilkossággal való korlátozását a vallásszabadsággal próbálja igazolni — Európában.

        A valóság az, hogy az iszlám egy fasiszta szekta, amely aktívan dolgozik a megsemmisítésünkön: https://hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2020/10/29/a-muszlimoknak-joguk-van-franciak-millioit-megolni-a-mult-meszarlasai-miatt

        Mohamed nem „próféta” nekünk, ezért aki így írja, az majdnem muszlim. Mohamed egy vérengző, erőszakoló, pedofil rablógyilkos népirtó. Ha ezt nem szabad kigúnyolnunk, az olyan, mintha Hitlert vagy Sztálint nem szabadna.

        „a valóvilágban Felcsút ex-jegyzője, a
        Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója.”

        — Nem fontos, kinek milyen címe van, az a fontos, hogy mit mond és tesz. Ebben az esetben a szabadságunkat támadja, és ezzel a zsarnokságot erősíti.

        „A sértés joga a szólásszabadság része lenne? Tényleg? Nem csak a viszonzása?”

        — Ha a sértés nem lenne a szólásszabadság része, akkor én mondhatnám azt, hogy ön engem itt most megsértett, és ezért verést vagy halált érdemel. És ha elég embert tudok magam mellé állítani, akkor magának annyi. Tehát el kell tudnom viselni az ön sértését, pedig nem tetszik a stílusa.

        „A szabadság nem azt az önkéntes korlátozást jelenti, hogy nem teszi mással azt, amit nem szeretne ha Önnel művelnének?”

        — nem, amit ön leír, az nem a szabadság definíciója, hanem az ún. aranyszabályé — ez minden civilizált kultúra alapja. Ez a kereszténységben megvan, a magyar jogrendben is megvan, de az iszlámból hiányzik. Az iszlám szerint ugyanis a nem-muszlimok alsóbbrendűek, akiket le kell igázni, ezért meg lehet őket kínozni, erőszakolni ölni, ki lehet őket rabolni — a saría szerint következmény nélkül. A muszlimok a hátunk mögött úgy neveznek minekt, hogy „kafír vagy kufr” — jelentése: mocskos hitetlen nem-muszlim.

        Tehát az ön által említett önkéntes korlátozás az iszlámban nincs meg. Azt várják el, hogy behódoljunk és azt tegyük amit mondanak, váljunk muszlimmá, vagy takarodjunk a saját földünkről. Ez az iszlám előírása. Rabszolgává akarnak tenni minket, és ez nem a múlt hanem a jelen, de ez a forrása: https://quran.com/9/29

        „A szabadság nem azt az önkéntes korlátozást jelenti, hogy nem teszi mással azt, amit nem szeretne ha Önnel művelnének?”

        — összekeveri a szavakat és a tetteket: a szavak szabadsága politikai szabadságjog és a jelenlegi törvények határáig szabad. Ez alapvetően a nagy nyilvánosság előtti rágalmazást jelenti vagy erőszakra történő közvetlen felbujtást, mint korlátot. Ezen kívül mindent lehet mondani. Az ön által említett definíció a szólásszabadsággal kapcsolatban nincs benne a jogrendünkben.

        Egyébként pedig különösen ízléstelen a MH cikkírója, hogy egy nyugati ember blaszfémia miatti saría-lefejezése alkalmából beszél a mi szólásszabadságunk korlátozásáról. (És itt már „ártatlanokon” végzett megtorlás is történt a Notre Dam-ban!) Ez nem más, mint az iszlámnak való behódolás sürgetése. A cikkíró tehát áruló, akárki is legyen. Vagy csak ostoba — de akkor ne írjon cikkeket.

    • @ Namond 2020-10-30 : 16:08

      Az ön által belinkelt MH cikk így kezdődik:

      “Emmanuel Macron francia elnök a Mohamed prófétáról készült gúnyrajzokat továbbra is eszelős makacssággal a szólásszabadsággal próbálja meg igazolni.”

      — ez az iszlám saría álláspontja. Ez nem nyugati álláspont. Sok muszlim beszél így manapság és fenyegetőznek is mellé, fizikai erőszakkal.

      Az igazság pont fordítva van: az iszlám a szólásszabadság gyilkossággal való korlátozását a vallásszabadsággal próbálja igazolni — Európában.

      A valóság az, hogy az iszlám egy fasiszta szekta, amely aktívan dolgozik a megsemmisítésünkön: https://hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2020/10/29/a-muszlimoknak-joguk-van-franciak-millioit-megolni-a-mult-meszarlasai-miatt

      Mohamed nem “próféta” nekünk, ezért aki így írja, az majdnem muszlim. Mohamed egy vérengző, erőszakoló, pedofil rablógyilkos népirtó. Ha ezt nem szabad kigúnyolnunk, az olyan, mintha Hitlert vagy Sztálint nem szabadna.

      “a valóvilágban Felcsút ex-jegyzője, a
      Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója.”

      — Nem fontos, kinek milyen címe van, az a fontos, hogy mit mond és tesz. Ebben az esetben a szabadságunkat támadja, és ezzel a zsarnokságot erősíti.

      “A sértés joga a szólásszabadság része lenne? Tényleg? Nem csak a viszonzása?”

      — Ha a sértés nem lenne a szólásszabadság része, akkor én mondhatnám azt, hogy ön engem itt most megsértett, és ezért verést vagy halált érdemel. És ha elég embert tudok magam mellé állítani, akkor magának annyi. Tehát el kell tudnom viselni az ön sértését, pedig nem tetszik a stílusa.

      “A szabadság nem azt az önkéntes korlátozást jelenti, hogy nem teszi mással azt, amit nem szeretne ha Önnel művelnének?”

      — nem, amit ön leír, az nem a szabadság definíciója, hanem az ún. aranyszabályé — ez minden civilizált kultúra alapja. Ez a kereszténységben megvan, a magyar jogrendben is megvan, de az iszlámból hiányzik. Az iszlám szerint ugyanis a nem-muszlimok alsóbbrendűek, akiket le kell igázni, ezért meg lehet őket kínozni, erőszakolni ölni, ki lehet őket rabolni — a saría szerint következmény nélkül. A muszlimok a hátunk mögött úgy neveznek minekt, hogy “kafír vagy kufr” — jelentése: mocskos hitetlen nem-muszlim.

      Tehát az ön által említett önkéntes korlátozás az iszlámban nincs meg. Azt várják el, hogy behódoljunk és azt tegyük amit mondanak, váljunk muszlimmá, vagy takarodjunk a saját földünkről. Ez az iszlám előírása. Rabszolgává akarnak tenni minket, és ez nem a múlt hanem a jelen, de ez a forrása: quran.com/9/29

      “A szabadság nem azt az önkéntes korlátozást jelenti, hogy nem teszi mással azt, amit nem szeretne ha Önnel művelnének?”

      — összekeveri a szavakat és a tetteket: a szavak szabadsága politikai szabadságjog és a jelenlegi törvények határáig szabad. Ez alapvetően a nagy nyilvánosság előtti rágalmazást jelenti vagy erőszakra történő közvetlen felbujtást, mint korlátot. Ezen kívül mindent lehet mondani. Az ön által említett definíció a szólásszabadsággal kapcsolatban nincs benne a jogrendünkben.

      Egyébként pedig különösen ízléstelen a MH cikkírója, hogy egy nyugati ember blaszfémia miatti saría-lefejezése alkalmából beszél a mi szólásszabadságunk korlátozásáról. (És itt már “ártatlanokon” végzett megtorlás is történt a Notre Dam-ban!) Ez nem más, mint az iszlámnak való behódolás sürgetése. A cikkíró tehát áruló, akárki is legyen. Vagy csak ostoba — de akkor ne írjon cikkeket.

      • Jó.

        Elolvasom újra a cikket.

      • Zé,

        Elolvastam újra a cikket.

        – “Emmanuel Macron francia elnök a Mohamed prófétáról készült gúnyrajzokat továbbra is eszelős makacssággal a szólásszabadsággal próbálja meg igazolni.”

        Ez pontosan a „liberális demokrata” – szerintem immorális diszkriminatív – képmutató nyugati álláspont, meglehetősen velős kritikája.
        Ez nem a sarija álláspontja, hanem egyszerűen a moralitás megjelenése.

        Az iszlámista gyilkosságok a vallásszabadsággal igazolása érdekes következménye a magát „liberális demokratának” tartó ideológia terjedésének.
        Elismerem az iszlám fizikai megtorló akciói terrorcselekmények.
        DE ugyanakkor a Charlie Hebdo ocsmány firkálmányai a szellemi terror cselekményei, mellyel a kultúrát, hagyományokat, öröklött értékeket akarnak megsemmisíteni.

        – A vallásszabadság európai és keresztény érték, eredetileg kizárólag a keresztény felekezetek szabad vallásgyakorlására vonatkozott. Nem az iszlámra, buddhizmusra és konfucionizmusra.
        Ezekre az ostoba és főként francia liberális/romantikus/jakobinus filozófusok és követőik értelmezték, anélkül, hogy egyfajta viszonosságot, a nyugat ostoba gondolkodói elvárták volna..
        Nem hallottam róla, hogy ezek a vallások és társadalmaik viszonosságot igazoltak volna a kereszténységgel kapcsolatban.

        – Mohamed vallásalapító és mint ilyen – akár Buddha, Konfucius – próféta, még akkor is ha mellékfoglalkozása nem felel meg a nyugati erkölcsi, etikai követelményeknek.

        Petrán a szabadságunkat támadja, és ezzel a zsarnokságot erősíti?

        Miféle szabadságot, miféle zsarnokságot, hogyan is megy veszendőbe e cikktől az Ön szabadsága?
        Csak nem a sértegetés, gyalázkodás, verbális megalázás elitista immorális diszkriminatív személyeket megillető szabadságára gondol?
        Azokéra, akik nem állnak fel a Himnusz alatt, Pride jelképévé teszik a Szent Koronát?
        Valamiféle La liberté de l’élite körül gondolkodik?

        Csak nem a tisztelet, az egyenrangú kölcsönös partnerség elvárása lenne a zsarnokság? Ami természetesen a vita helyett, gyalázkodó elitista immorális diszkriminatív személyeket sérti.

        Ugye e gondolatmenetében nem mond semmit a „Égalité, Fraternité” jelszava?

        Na most megsértettem, vagy nem sértettem? Az eltérő véleményemmel?

        Sokat elmond ám, hogy a vélt sértés megtorlását gyülevész hadak gyűjtésével, képzeli el. Tudja mint a jakobinusok, a magukat polgári reformereknek, szabadelvűeknek hazudó, a szabadkőművesek 1917-19-ben.

        Megjegyzem írásából úgy tűnik Ön érvek felsorolása helyett, a szabad vita eszközének tekinti a sértéseket, a megsértődéseket és ezek kilátásba helyezését, ami zsarolás, illetve fenyegetés.

        “A szabadság nem azt az önkéntes korlátozást jelenti, hogy nem teszi mással azt, amit nem szeretne ha Önnel művelnének?”

        Ön szerint; „ez nem a szabadság definíciója, hanem az „ún. aranyszabályé”ez minden civilizált kultúra alapja. Ez a kereszténységben megvan, a magyar jogrendben is megvan, de az iszlámból hiányzik.”
        Sajnálom, bizonyára vannak jobb definíciók.

        De szegény ember lévén – nincs annyi szavam, mint egy közírónak – nekem tökéletesen megfelel, mivel kifejezi a gondolat, a szavak és tettek egységét.

        (Bizonyára ismeri; Azt mondom amit gondolok, és azt teszem amit mondok.)

        Azonban, hogy kerülnek ide a muszlimok kafirokkal szembeni előírásai, a szólásszabadság és zsarnokság körül cserélünk eszmét, nem, de?
        Ez olyan kevéssé összeszedett kitérő, vagy célja lenne?

        Ön nem túl következetes, a tőlem idézet mondatot egyszer a magyar jogrendbe illeszkedőnek, egyszer azon kívülinek nevezi.
        Ez most hogy van?
        Egyszerre veszi be a jobb és bal kanyart?

        Saria lefejezés? Ahhoz kell egy saria bíróság döntése.
        Ön pont ellentétesen értelmezi a cikket, mint a cikkíró általam értelmezett szándéka és nem a fő gondolatot emeli ki.

        Rögzítsük:
        – politikai szabadságjog más tészta és semmi köze az Ön által magának vindikált sértegetés szabadságához,
        – a szavaknak NINCS szabadsága,

        Ketten vitázunk, Ön mégis több esetben többesszám első személyben nyilatkozik és védi többek vélt érdekét.
        Ennek miértjére nem akarok találgatni, mert még megsértem, és gyülevész hadakat kényszerülne toborozni, megrendszabályozásomra.

        De azért elgondolkodhatna rajta, miért is próbál többek, mások képviseletében fellépni.

        • Namond 2020-10-31 : 13:59

          Köszönöm a válaszát, jó a vita. Szerintem ennek az ügynek két szintje van:

          1) a globalista támadás ellenünk (Charlie Hebdo karikatúrái + lengyel templomok támadása + Müller cecília támadása, SZFE balhé, genderfasisszta mesekönyv stb.)
          2) Iszlám dzsihád.

          (És ők ketten ráadásul össze is fognak a nemeztállamok ellen.) Namost én se vagyok oda a CH-féle kereszténygyalázásáért, úgyhogy részben egyetértünk.

          Nézzük tételesen:

          „Ez nem a sarija álláspontja, hanem egyszerűen a moralitás megjelenése.”

          — De ez a saría álláspontja. Mohamed megölette a bírálóit, és ez a jogi alapja az iszlámban az istenkáromlás miatti halálbüntetésnek: thereligionofpeace.com/pages/quran/insulters-islam.aspx Az iszlám egy halálszekta. Nem lehet vele kapcsolatban „moralitásról” beszélni. Ahogy nem lehet „moralitásról” beszélni a nácizmussal vagy a kommunizmussal kapcsolatban sem. Az iszlám nem vallás: crossware.blogstar.hu/2018/04/15/az-iszlamrol-tomoren/51279/

          „Az iszlámista gyilkosságok a vallásszabadsággal igazolása érdekes következménye a magát “liberális demokratának” tartó ideológia terjedésének.”

          — Az iszlamizmus szót az iszlám nem ismeri. Ezt pont a komcsik találták ki, hogy leválasszák a terrort az iszlámról és hízelegjenek vele a muszlimoknak. Ez egy kamu szó az iszlám mosdatására. A valóságot fedő szó a dzsihád. És az pedig az iszlám következménye. A Korán előírása. De egyébként ebben egyetértünk: a libernyákok támogatják a dzsihádot.

          „DE ugyanakkor a Charlie Hebdo ocsmány firkálmányai a szellemi terror cselekményei, mellyel a kultúrát, hagyományokat, öröklött értékeket akarnak megsemmisíteni.”

          — Ez igaz és egyetértünk. De itt sokkal többről van szó. Az iszlám erőszakra a Charlie Hebdo csak ürügy. Mert pl. mi köze volt a nizzai templomban imádkozó nő lefejezésének ahhoz? Azért csinálták, hogy megfélemlítsék a keresztényeket, és azok befogják a pofájukat. Tehát a valódi oka a franciaországi támadásoknak, hogy a franciák ellenállnak az évtizedek óta folyó dzsihádnak és MOST komoly terrorellenes intézkedéseket hoztak; és deklarálták, hogy megvédik a szólásszabadságot. Vannak dzsihadista iszlám szervezetek, amelyek el akarják törölni a szólásszabadságot, hogy ne tudjuk megszervezni magunkat, amikor fegyveres harcot indítanak. Ezek az iszlám támadások nem csak hirtelen felindulásból keletkeznek, hanem az imámok rendelik el fatvákkal, ha úgy látják, hogy használ a dzsihádnak. Most is ez történt. Ezek csak csaták egy háborúban. A cél a franciák (és mások) legyőzése. Amikor még többen lesznek a muszlimok, akkor még durvább népirtások lesznek, ez mindig így van.

          Így készülnek a háborúra a muszlimok Franciaországban – VIDEÓ dzsihadfigyelo.com/2019/05/21/igy-keszulnek-a-haborura-a-muszlimok-franciaorszagban/

          „Mohamed vallásalapító és mint ilyen – akár Buddha, Konfucius – próféta, még akkor is ha mellékfoglalkozása nem felel meg a nyugati erkölcsi, etikai követelményeknek.”

          — Olyannyira nem felel meg az etikai követelményeknek, hogy az iszlám célja, hogy megsemmisítsen minket. Mohamed mondta: „Arra kaptam utasítást, hogy harcoljak az emberiség ellen, amíg azt nem mondják: ‘Nincs más, akit jogosan lehet imádni, mint Allah.’ Ha így tesznek és úgy imádkoznak, ahogy azt mi tesszük, a Kibla felé fordulnak, és úgy öldökölnek, ahogy mi öldöklünk, akkor a vérük és vagyonuk szent lesz számunkra és nem fogunk megütközni velük, kivéve ha a jog úgy kívánja.” — Szahih Bukhári (8:387)

          Ezért nekünk nem próféta — ezt a muzulmánok erőltetik egyébként, hogy mindenki hívja annak. Ez is a lopakodó dzsihád része, át akarnak minket nevelni, hogy tiszteljük az iszlámot, és uralkodhassanak rajtunk.

          „Petrán a szabadságunkat támadja, és ezzel a zsarnokságot erősíti? Miféle szabadságot, miféle zsarnokságot, hogyan is megy veszendőbe e cikktől az Ön szabadsága?”

          — Úgy, hogy ma már nincs Facebook fiókom, mert letiltották, mert bíráltam a tömeges iszlám bevándorlást – és Petrán cikke ezt lényegében helyesli. Mert ha nem bírálhatom Mohamedet, akkor emiatt jogosan letilthatnak. Másokat meg a pride bírálata miatt tiltanak le. A muszlimok és a globalisták együttműködnek a szabadságunk ellen. És ez csak a kezdet. Franciaországban már látszik a közepe. Nem a CH-ról van szó. A cikk nem áll ki az ÉN SZÓLÁSSZABADSÁGOM mellett az iszlámmal szemben. Ha ebből norma, majd törvény lesz, akkor a muszlimok le fognak minket ugatni, ha bírálni merészeljük az iszlámot, ami alapján a lányainkat erőszakolják. UK-ban megtörtént!

          „Csak nem a tisztelet, az egyenrangú kölcsönös partnerség elvárása lenne a zsarnokság?”

          — Az a probléma, hogy hiába várjuk az iszlámtól a kölcsönös parterséget. Csak az erőből értenek. Ezért ha belemegyünk abba, hogy nem szabad gúnyolni Mohamedet, az iszlám diktatúrához fog vezetni, itthon is. Ezt a trükköt (az istenkáromlást) a muszlimok gyakran használják arra, hogy ha haragban állnak mondjuk a keresztény szomszédjukkal, akkor hamisan megvádolják istenkáromlással, és utána a többiek a szomszédot legálisan megverik vagy megölik. Egyszerűen fasiszták.

          „Megjegyzem írásából úgy tűnik Ön érvek felsorolása helyett, a szabad vita eszközének tekinti a sértéseket, a megsértődéseket és ezek kilátásba helyezését, ami zsarolás, illetve fenyegetés.”

          — Ön most elítélte az iszlámot és megvédte a saját szólásszabadságát ellenem : ) — és ennek így kell lennie. Én ugyanis valójában nem fenyegetőztem (távol áll tőlem), hanem illusztráltam, hogy hogyan intézik a vitát a muszlimok a nem-muszlimokkal. Így szokták: „tudjuk hol laksz”… Ha valaki az iszlámot kritizálja nyilvánosan, akkor Magyarországon is ez történik! Akkor is, ha csak arról beszél tényszerűen, mi van leírva a Koránban. Láttam már ilyet Budapesten: dühös muszlimok fenyegették az előadót a belvárosban, és később elmesélte, hogy este követték is.

          „Bizonyára ismeri; Azt mondom amit gondolok, és azt teszem amit mondok.”

          — Ez korrekt.

          „Azonban, hogy kerülnek ide a muszlimok kafirokkal szembeni előírásai, a szólásszabadság és zsarnokság körül cserélünk eszmét, nem, de? Ez olyan kevéssé összeszedett kitérő, vagy célja lenne?”

          — Úgy kerül ide, hogy magában az iszlámban nincs szólásszabadság, sem semmilyen szabadság: Allah szolgáinak nevezik magukat. Az, hogy a mi pofánkat is befogják, a hosszú távú tervük része, és nem most került elő a CH kapcsán. Salman Rusdhie-val kezdődött több évtizede. A Muzulmán Testvériség nevű szervezet intézi ezt többnyire Európában, megpróbálják megváltoztatni a jogszabályainkat (!), hogy büntethető legyen az iszlám bírálata. Ennek katonai jellegű taktikai célja van: ha nincs szólásszabadságunk, akkor nem tudunk segítséget hívni, ha bántanak a muszlimok, és egyenként tudnak minket leszedni. Nem tudunk akkor rendőrt sem hívni, mert mi leszünk a rasszisták és iszlamofóbok, ha nem engedjük magunkat megerőszakolni és megölni. Nyugaton már ez megy.

          „Ön nem túl következetes, a tőlem idézet mondatot egyszer a magyar jogrendbe illeszkedőnek, egyszer azon kívülinek nevezi.”

          — Úgy értettem, hogy az aranyszabály elve benne van a magyar jogrendben, pl. az arányos önvédelem elvében, tettlegesség esetén. Viszont a szólásszabadságra vontakozó jogszabályokban nincs olyan, hogy „ne mondd másnak azt, amit nem szeretnéd ha neked mondanának.”

          „Saria lefejezés? Ahhoz kell egy saria bíróság döntése.”

          — Ez tévedés. Nem-muszlimok esetén nem kell, azok szabadon gyilkolhatók. Mivel Mohamed is végzett lefejezéseket hitetlenek körében, ezért bármely muszlim lefejezhet kafírokat a dzsihád keretében. A Korán 33:21 szerint Mohamed a minden muszlim által követendő, tökéletes példa.

          „Ketten vitázunk, Ön mégis több esetben többesszám első személyben nyilatkozik és védi többek vélt érdekét.” „De azért elgondolkodhatna rajta, miért is próbál többek, mások képviseletében fellépni.”

          — Mert háború van (globalisták és iszlám támadnak minket), és mi egy oldalon állunk önnel is, és sokan másokkal is. Ha valaki háborúban nem foglal térfelet, akkor az ellenséget támogatja. Úgyhogy én foglaltam térfelet, ott meg sokan vagyunk — ezért mondom, hogy „mi”.

          Összefoglalva: téves azt gondolni, hogy ha nem „sértegetnénk” a muszlimokat, akkor nem lenne dzsihád. Ez egy régóta folyó, összehangolt hadművelet Európa ellen. (Egyébként már most megsértődnek azon is, ha a franciák ramadánkor esznek az utcán Párizsban, és ilyenkor megverik a franciákat székekkel.) A cél a behódolás. Ez az iszlám jelentése: behódolás.

          A MUSZLIMOK RABSZOLGÁVÁ AKARNAK TENNI MINKET.

        • @ Namond

          Az egyik kérdésére nem válaszoltam elég pontosan.

          “Azonban, hogy kerülnek ide a muszlimok kafirokkal szembeni előírásai, a szólásszabadság és zsarnokság körül cserélünk eszmét, nem, de? Ez olyan kevéssé összeszedett kitérő, vagy célja lenne?”

          — Úgy jön ide, hogy a kafírok mi vagyunk. Alacsonyabb rendű, mocskos hitetlen állatok, akiket le kell igázni. (Külön szavuk is van erre „nadzsisz”= mocskos. Nem is nagyon szabad velünk kezet fogniuk emiatt.) A leigázás egyik taktikája, hogy ne legyen szólásszabadságunk. Így ha a muszlimok bántalmaznak minket, akkor nem lehet igazunk a bíróságon, hiszen nem lehet megnevezni az indítékot. Mivel az indíték gyakran alapvetően az iszlám: volt olyan eset, hogy az erőszakoló muszlim az áldozatának a Koránból olvasott fel és mondta is neki, hogy a Korán írja ezt elő:

          jihadwatch.org/2019/12/france-muslim-migrants-rape-girl-and-video-the-rape-while-praising-allah-and-invoking-the-quran

          • Zé,

            Örülök, hogy alkalmat lelt véleménye, kommentemhez kapcsolódó, kifejtésére.

            Amit Ön felró az iszlám hívőknek – tisztelet/partnerség hiánya, szólásszabadság/párbeszéd korlátozása, erőszak/lelkiterror, azt évtizedek óta tapasztalhatjuk a magukat liberálisnak mondó (nem hogy eltérő véleményt, de kétséget sem tűrő) progresszív, anarchista-bolsevik-náci szervezkedések (zöldkommandók, „áljogvédő” álarcosok, férfikasztrátorok és kvótahívők) részéről.

            Számomra ezek a magukat hazug módon liberálisnak mondó, elitista immorális diszkriminalizáció hívők a veszélyesebbek, mert megosztják európa erejét.
            Hátba támadják a hagyományok védőit, aláássák állásaikat, megakadályozzák az erők egyesítését.

            Sajna, a tűzfészkek lelocsolása helyett, azok tűzvésszé válása utáni oltásával, itthon is az erők szétforgácsolását látom.

            Nem látom a védelem és visszatámadás jogszabályi kereteit, az erők egyesítésére törekvést.
            Csak a kormány rendezésében, az általuk, belső vagy külső okkal porondra engedett ellenséges bohócok szereplését figyelhetem, akik protektoraikban bízva levizelik a kormányt és tagjait.

        • Namond 2020-11-01 : 10:02

          Ebben egyetértünk. A liberálfasiszták is ellenségeink önmagukban is, és még az iszlámot is ők szabadítják ránk. A liberálfasiszták, internácik, globalisták (vagy hívjuk bárhogy) az elsődleges ellenségeink, először velük kell megharcolnunk.

          „Nem látom a védelem és visszatámadás jogszabályi kereteit, az erők egyesítésére törekvést.”

          — Én sem látom. Például el kéne törölni a Gyurcsány-féle gyűlöletbeszéd törvényt, amíg van 2/3. Ha ez nem történik meg, akkor pár év múlva lehet, hogy ez a beszélgetés itt nem történhet meg.

  10. Searching For Liberal Bullshit

    Tűpontos elemzés! Gratulálok!

  11. Amint elkezdik kiirtani a „francia” balos értelmiséget, de jót fogok röhögni…

  12. Bocsi, hogy megint idepofátlankodok, de egy nagyon fontos aspektus az, hogy mit csinál az adott filozófia a szélsőségeivel. Ebből a szempontból a kereszténység a nyerő, mert nála az szélsőség, hogy szeretni kell, azaz minden szélsőségest belenyom ebbe a remete állapotba, ettől válik világirányító erővé, ezzel teremt békét, stabilitást. Nem engedi a valóban szélsőséges megoldást, mert az már nem keresztény, kilöki a szélsőségest a világból meditálni. így gyógyítja a tömeges elmebajt. Ezt a fura dolgot azonban nem csinálja se a liberalizmus, se a fasizmus, se a kommunizmus, se az iszlám. Persze mindegyik tudja, hogy kordában kell tartani, de iránymutatásként is szolgál a szélsőség és ebből eredően a fejlődés automatikusan elvezet a permanens harcig, forradalomig, dzsihádig, SJW-fejletthaladó állapotig. Csak a kereszténység töri le a szarvát az effajta elmebeteg megoldásoknak.

  13. Az író megfelelően tárta elénk a valóságot – világi szempontból. Itt a kereszténységről van sző, igazán megérteni is a Krisztus – Sátán szembenállás alapján lehet. Megfelelően elemzi, sőt, évtizeddekkel ezekőtt előrejelzi ezt könyveiben Francis J. Schaeffer, leginkább a Nagy evangéliumi katasztrófa és a Halál a városban címűekben. Derek Prince: Szellemi konfliktus (Szellemi hadviselés) c. kis könyvében már kiutat is leír. Természetesen IGAZÁN megérteni ezeket csak az újjászületett KERESZTÉNYEK fogják. Aki kíváncsi az IGAZSÁGRA, az elolvassa ezeket. A közömbösek/ateisták javaslom inkább készüljenek a legrosszabbra…

    • csakafidesz

      Mivel a Sátán „Allah” néven működik a világban és hívei az ő nevében gyilkolnak, nos pontos a megállapítás.

  14. Kinek az érdeke?
    Izraelnek.
    Európa kalifátussá alakításával a cionista Nagy Izrael területéből és ütközőzónájából önkéntes távozásra lehet rábírni a mozlimokat.

  15. Pár titkár

    Mi a f.sz van ?
    Az Indexről rendre kinyomnak, meg innen is ?
    Nem hiszem el.
    Azt írtam, hogy szerintem a nagy ballibsi migráns simogatás mögött globális pénzügyi befektetők lehetnek, mivel nekik anyagi, és persze ezzel együtt politikai érdekük is fűződik, a globális népességturbulenciához.
    Az anyagi előny abban rejlik, hogy a nyugat európai befogadó országokban növelik vele a fogyasztói bázist, + a politikai bázisukat is. Már pedzegették, hogy ezt lehet hitelből is. (NANÁ). (Ügyes)

    Legalább is a mondandóm lényege ez volt. Nagy kulcsszó, a fogyasztás, és a piaci növekedés.

    Na, megint kinyomsz, változtassak nevet, vagy mi ?

  16. Pár titkár

    Szerintem a nagy ballibsi migráns simogatás mögött globális pénzügyi befektetők lehetnek, mivel nekik anyagi, és persze ezzel együtt politikai érdekük is fűződik, a globális népességturbulenciához.
    Az anyagi előny abban rejlik, hogy a nyugat európai befogadó országokban növelik vele a fogyasztói bázist, + a politikai bázisukat is. Már pedzegették, hogy ezt lehet hitelből is. (NANÁ). (Ügyes) A kulcsszó, a fogyasztás, és a piaci növekedés.

  17. diktatúrarettegő

    A migráció támogatása mögött globális pénzügyi befektetők lehetnek, mivel nekik anyagi, és persze ezzel együtt politikai érdekük is fűződik, a globális népességturbulenciához.
    Az anyagi előny abban rejlik, hogy a nyugat-európai befogadó országokban növelik vele a fogyasztói bázist, + a politikai bázisukat is. Már pedzegették, hogy ezt lehet hitelből is. (NANÁ). (Ügyes) A kulcsszó, a fogyasztás, és a piaci növekedés.

  18. „Az iszlám legnagyobb szövetségese Európában az a liberalizmus, amely ma az országban hatalmon van. Ez nem ideológiai szövetség persze, hanem a közös ellenség okán létrejött “kényszer” szülte.”

    Pontosan. A libsik addig nem nyugszanak, míg szét nem zúzzák a hagyományos európai értékrendet.

  19. Pragmatikus

    A liberalizmus az európai értékrend ellen fordult.
    Ezt egyre többen észre fogják venni. Sőt ennek hatása már most is érezhető.

  20. Szalay Miklós

    Egy jó kis összefoglaló a politikai és gazdasági bal- és jobboldal mibenlétéről:

    https://egyvilag.hu/temakep/073.shtml

    Lásd benne a szélsőségekről írtakat is.

  21. csakafidesz

    Büszkén vagyunk fasiszták, nácik, vagy amit akartok. Ha ti mondjátok akkor ez dicséret!

  22. Sajnos tévedsz. Régen én is így gondolkodtam, de aztán tanulmányoztam az iszlámot. Az iszlám tényleg más.
    Rosszabb e vagy jobb azt nem tisztem megítélni. Mindenesetre a hitetlenségnél sokkal jobb és hosszú távon fenntartható.

  23. Büdös dög!
    Már megint itt szopatod magad?
    Egynek örülök,nem a magadfajták győztek Erdélyben.

  24. A cikk a liberalizmus pontos leirása.
    A kereszténység képviseli azt
    az eszmét ami ellen tud állni
    a rombolásnak ami most
    torténik a világban.Ha meghall-
    gatjuk a mohamedánok tirádáit
    a nyugati világ ellen,egy részét
    a normális értékrenddel birok
    is leirták már.Itt egy liberálisok
    által megfizetett, muzulmán szekták
    által lehetővé tett és kiképzett
    őrültek bevetése zajlik nyugat europában.

  25. A cikk, szerintem zseniális, a lényegre fókuszál.

    Az iszlám vagy más nacionalizmusok és a liberalmarxizmus koalíciója nem új keletű.
    Ezt a szörny koalíciót számos variációban előadták már a liberálbolsik a XX. században.
    Ez a forgatókönyv szolgált sémának a múlt század első felében, a nagy birodalmak felszámolásához: az orosz cári birodalom, kínai császárság, török szultanátus, Osztrák-Magyar Monarchia. Mindenütt a vazallus, marxista szóhasználattal elnyomott népekkel kötöttek szövetséget a baloldali és liberális, gyakran szabadkőműves háttérrel rendelkező erők. A birodalmak perifériáján tengődő népek szabadság igényét, vallási meggyőződését, nemzeti identitását trójai falóként felhasználták a hatalom megszerzésére. A hatalom megszerzése után a két szövetséges erő egymás ellen fordult. Nagy területeken a kommunisták győztek, a szövetségeseiket fizikailag is felszámolva /SZU, Kína, stb/. Ha lengyel vagy, ukrán voltál, akkor eleve osztályellenség voltál, a Gulágra veled. A nagy háború II. szakasza után, a hidegháború során, ez a séma ismétlődött a gyarmati sorból való felszabadítási mozgalmakban. Ráadásul a közös cél, a gyarmattartótól való függetlenedés egy táborba terelte az addig végletesen megosztott, egymást századok óta gyilkolászó, gyakran nomád, félnomád törzseket. Az úgynevezett bársonyos forradalmak során sorban a népesség kulturális identitása került ki győztesen a hatalmi harcból. És az iszlám, vagy a hindu fundamentalista világnézet mindenütt uralkodó trendé válik. A hatvanas éveket még döntően a szovjetbarát, szocialista rezsimek uralták a fejlődő régiókban Indiától Egyiptomig, Indonéziától Dél Amerikáig. Mára ezek a térségek nagyrészt a saját kulturális vallási és nemzeti identitásukat tartják a legfontosabb életszervező elvnek. Tehát az iszlamista fiatalok nem elsősorban a nyugati társadalmakban elszenvedett hátrányos helyzetük, kirekesztettségük okán radikalizálódnak, hanem az a kulturális közeg, amiben ők szocializálódnak ezt táplálja bennük. A neomarxisták előbb-utóbb kénytelenek megvívni ezt a hatalmi harcot, legkésőbb akkor, amikor a saját területükön a muzulmán hitű etnikum a 20 % eléri. Ekkortól ugyanis ők lesznek a mérleg nyelve. Akkora diverzitást képeznek, ami a társadalmi struktúrákat, a hagyományos hálózatokat teljesen szétveri.
    Az informatikai rendszerekben, ami az emberi civilizációra is, jellemzően a 20% feletti jel/zaj arány lehetetlenné teszi a kommunikációt, a működést.
    A liberálisok távlati célja, hogy ők maguk is diverzánsként működjenek az iszlám rendszerekben, az atlanti civilizációhoz képest ugyan fáziskésésben, de megvalósulni látszik. Erre humán etológiai adatok alapján, ma már minden valamire való történész következtetni tud. Pl. népesedési adatok: /Török ország szaporodási rátája: 1,98, ami a normális reprodukciós ráta, 2,2, alatt van, ma Török országban minden harmadik házasság válással végződik. stb./ A hosszú távon a fennmaradás érdekében a keresztény családmodell lesz az egyetlen menedék. Azért mert ez a modell szelektál leginkább az IQ-ra, transzgenetikus, és epigenetikus hatása által. Ugyanis erős követelménye a jó kötődés, és a késleltetett vágykielégítés készsége / pillecukor teszt/. Csúcs technológiákat csak ilyen emberekkel lehet működtetni, /Reggel felkel, odamegy, együttműködik, stb./ Szóval talán van némi remény a túlélésre.
    Bocs a bő lére eresztett mondandóért.

  26. Rövidre fogva: úgy kel a neomarxistának a cigány, zsidó, homoszexuális, muszlim, vagy bármilyen „kisebbség” azaz a szinkront, a harmóniát esetleg, nem kis agymosás hatására, megbontó formáció, mint a falat kenyér.

  27. csakafidesz

    Lényegében minden formációt a szélsőségéről lehet megismerni. A szocializmus a maga igazi mivoltában a Gulag és Bukovszkij meghatározásai, Szolzsenyicin leírásai igazak. A Hitleri nemzetiszocializmus valósága Auschwitz, és a liberalizmus a pride meztelen vonaglásával mutatkozik be. Az iszlám valódi arca az ISIS, a tömegbe hajtó kamion, és az allahuakbárt ordító, robbanóöves merénylő. Mérsékelt iszlám csak a láva megszilárdult kérge, bármikor kifut alóla a felperzselő valódi iszlám amit Dél Szudánban és Maliban lehet megcsodálni. Ahol ott végigmennek az iszlámisták élő ember nem marad.

Hozzászólás a(z) hivő bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük