Nehéz dolog „kisforradalmárnak” lenni, az SZFE épületét hősies küzdelemben elfoglaló diákokat pszichikailag és fizikailag is annyira megviselték a történtek, hogy kénytelenek voltak a telefonos segítség után pszichiáterért is könyörögni. Elképzelhetjük azt a horrorisztikus pillanatot például, amikor „elfoglalták” az épületet. Józsi bácsi! Bemegyünk! -mondta a legbátrabb a portásnak remegő hangon. Józsi bácsi fel sem nézett, csak intett, mert nem tudta, hogy éppen forradalom van és megint megbukik a patás. Aztán a pszichiátriai esetek bevonultak az épületbe. Győzelem.
Új foglalkozás, sőt hivatás keletkezik éppen. Hamarosan el is kezdődik a hiánypótló CEU-s képzés, ahol forradalmárokkal foglalkozó szakpszichológusokat és pszichiátereket képeznek majd. Milyen csodálatos szakdolgozatok és doktorik születnek majd. Például: „Poszttraumás stressz kezelése vesztes forradalom után”, „Safe space-ek a gyógyításban, ahol a forradalmárokat a forradalom győzelmének hírei veszik csak körül”, „Orbán Viktor a stresszor!”. Nyilván a jogászok is lecsapnak majd a lehetőségre, lesz nagydoktori arról is, hogy minden forradalmárnak alanyi jogon jár a pszichiátriai segítség, valós időben forradalom közben is, amit az éppen megdöntés alatt álló államnak kell kifizetnie. Lesznek majd rohampszichológusok is, akik majd ott loholnak a forradalmárok sarkában, amikor azok záptojást dobnak a bezárt kerületi Fidesz-iroda ajtajára vagy anyázzák a mozdulatlan rohamrendőröket.
Még most szólok, hogy rohamkardiológusokra, sőt roham-pótmamákra is szükség lesz, mert az ilyen veszélyes műveletek, mint egy őrizetlen épület elfoglalása és egy olyan épület megvédése, amit nem akar senki elfoglalni, rettenetesen megviselik az egészséget.
Szétröhögjük az agyunkat a valóságtól, ha van olyan egyáltalán. Elképzelhetjük, ahogy a tüntető tömeg ott őrjöng a rendőrsorfal előtt és minden forradalmár mögött árnyékként ott szalad a pszichológusa, lelki elsősegély feliratú sárga mellényben. A liberális jogászok azt is le fogják vezetni valamelyik NGO emberijogi jelentéséből, hogy rendőröknek nem jár pszichológiai segítség, mert nem érdemlik meg.
Jellemző Orbán Viktor végletes brutalitására, hogy nem mond le azonnal.
Képes legitim miniszterelnökként hatalmon maradni és ezzel sok százezer ellenzéki szavazót, sőt a komplett liberális értelmiséget őrületbe kergetni. Erre a szörnyűségre nincsenek is szavak.
Ki fújja ki ezeknek a szerencsétleneknek az orrát, ha eldugul? Nem fognak levegőt kapni!!!!
Az SZFE-n zajló hangsúlyosan ideológiamentes oktatás során azt tanították a hallgatóknak, hogy a világban mindennek úgy kell mennie, ahogy ők gondolják. Már amennyiben a hallgatók azt gondolják, amit a tanáraik. Ha ez a forradalom győz, megváltozik a világ! Az iskolában a gyerekek dönthetik el, hogy ki taníthatja őket és mire. A kórházban a betegek választhatják meg maguknak a megfelelő terápiát. A munkahelyeken a dolgozók maguk választhatnak brigádvezetőt, osztályvezetőt, igazgatót, sőt kollégát is. Sőt, a magánszektorban a dolgozók maguk választhatják meg a tulajdonost is. Tulajdonképpen a választásokat is be kellene tiltani, mert ezek a nyüves jobbosok állandóan megnyerik.
Mondjuk én megértem az SZFE diákjait.
Ők most tudták meg, hogy a tanáraik nem istenek, hanem csak egy államilag finanszírozott egyetem munkavállalói. Az a sokk még hátravan, hogy megtudják, ők se kis istenek felnövőben, hanem csak egyetemi hallgatók.
Azok is csak azért, mert a Fidesz 2000 körül jó fej akart lenni és egyetemet csinált ebből a bolsevista szakmunkásképzőből. Legyen ez intő példa, hogy ezeknek pont mennyit ér egy gesztus. Minden jótett elnyeri a méltó büntetését.
Követelni kell azt is, hogy fel kell pörgetni a pszichológus képzést is, mert a magyar egyetemi rendszer a társadalomtudományi és művészeti szakokon még mindig sokkal több képzett ifjú forradalmárt bocsájt ki, mint ahány pszichológust és pszichiátert. Arról nem is beszélve, hogy ezeknek a szakembereknek is szükségük lesz lelki segítségre a rendszer brutalitása miatt.
De térjünk vissza a forradalmáraink, a jövő teherviselő ifjúságának szenvedéseihez. Kiürültek a kávéautomaták és a köcsög vállalkozó csak 6-8 óra múlva jön feltölteni őket. Forradalom közben nem mehetnek ki kocsmázni, mert az rosszul venné ki magát. Kimennek, de miután ez rosszul veszi ki magát, a forradalmároknak pszichológiai nehézségeik lesznek. Aztán attól is, hogy az ellenséget teljesen hidegen hagyja, hogy ők hol vannak éppen.
Azt sajnos nem írhatom, hogy kemény iskolai padokon, meg a falnak dőlve kell szexelniük, mert korunk forradalmárja már nem szexel, csak valami érdekes szexuális identitással rendelkezik, amihez még a tudomány nem tenyésztette ki a megfelelő partnert.
De reményt keltő, hogy a szexrobot fejlesztés rohamléptekkel halad. Bocs, helyesbítenem kell, most jött a hír, hogy már a robotoknak és a rezgő kis rudaknak is vannak jogaik, abból baj lehet, ha nem írják alá a beleegyező nyilatkozatot.
Tegyük világossá! Nem fogja a tébé kifizetni ennek a néhány tucat nyikhajnak a pszichiáterszámláját, ha egyszer újra be kell menni órára.
Ezek a rohadt orbánisták, konzervatívok, keresztények, jobboldaliak micsoda szadista állatok, hiszen azzal, hogy semmibe veszik a forradalmárokat, azokat elképesztő pszichikai szenvedéseknek teszik ki.
És a második emeleti mosdóban már elfogyott a wécépapír.
(Fel kellett volna írni a követeléslistára!)
Színészpalánták? Talán segédszínész, színpadi munkás tanulók.
Max a háttérben daloló kar tagjai, bár inkább ostoba lumpen pojáca bábok, a proli bolsevik-náci mesterek kezében.
Autonómiát követelnek, miközben azt is követelik, hogy az állam ne vonuljon ki a finanszírozásból. Hehehe. 130 éve az egyházi iskolák azért utasították vissza a feltétel nélkül nyújtani kívánt állami pénzeket, mert azt mondták, HA PÉNZT ADNAK, ELŐBB-UTÓBB BELE IS AKARNAK MAJD SZÓLNI ABBA, HOGY MIT, MIKOR, KINEK, MIÉRT TANÍTUNK. Hol vagyunk már ettől az ŐSEREDETI AUTONÓMIÁ-tól? Hehehe. Nem csoda, hogy pszichiáter kell, hiszen nem belülről fakad, tele van ellentmondásokkal, ők is érzik.
1./ Mundruczó valóban egy megcsinált filmrendező. Ez is a ballib know-how része.
2./ Érdemei elismerése mellett, ha jó akrok lenni Vajnához, akkor annyit mondok, hogy PR szempontból használta a mundruczó-féléket. Egyébként kik azok a „mundrucok” és hol élnek. Talán a Duna-deltában? És kivel/mivel szexelnek?
3./ Iványiról pedig az életútja beszél. Egy dumagép (Na jó, együnk méltányosak, egy közösség nyakán élő sámán.)
Merthogy:
3.1 A rendszerváltás előtt képÜGYNÖK a Képcsarnoknál.
3.2 A rendszerváltást követően SZDSZ-es politikus.
3.3 Mindeközben egy kisegyház (pénzszerző) főnöke.
Mondja már meg valaki, hogy jutott ennek az embernek ideje (köznapi értelemben vett) munkára?
Ez most komoly? Tényleg pszichiáter kell nekik a forradalomhoz? Megboldogult ifjúkorunkban mi még azt se tudtuk mi az, hogy pszichiáter? Nem is beszélve a síró szobákról és a torna alóli tömeges felmentések lehetőségéről sem.
Namármost amikor ilyen érzékeny lelkületűek lettek a mai ifjak, nem kéne mondjuk történészt is beküldeni elsősegélyként? Persze nemcsak a színitanodásoknak hanem az összes liberális hülyeképzőbe.
Valahogy így képzelném el: bemegy egy rohammentős osztag, egy-két pszichológus és pszichiáter, meg a történész az egyetemekre.
A történész elmeséli az iszlám történetét, második lépésként képeket vetít a muzulmánok helyi népszokásairól minthogy tolvajoknak kézlevágás, félrelépő, vagy csak meggyanúsított asszonyok agyonkövezéséről, meg megkorbácsolásáról. Vagyis ahogy egymással szoktak a béke vallása elbánni.
Ekkor az elájultakat újraéleszti a mentőcsapat és kezdődik a harmadik bemutató, ahol már az ISIS ketrecben való élve elégetéséről, a lefejezésekről, a nők tömeges megerőszakolásáról, szétrobbantott, a manchesteri stadionban megölt kislányok remegő élő húsfacatjairól, vagy arról, hogyan néz ki egy fehér kisfiú amikor egy őhozzájuk hasonlóan frusztrált muzulmán kedves menekült belöki a vonatsínek alá.
Megint egy kis szünet, míg az újraélesztéssel végeznek az összes hallgatón, és következőkben a történészprofesszor ismerteti, hogy ezek a békével jöttükök épp a drága egyetemistákhoz készülnek becuccolni a lakásukba, és mit fognak csinálni, ha meglátják az italkészletüket meg hogyan fogják ledobálni a 10-ikről a buzikat, szivárványzászlóba varrva és így tovább.
Akiket még újra tudnak éleszteni, azoknak alá kell írnia, hogy a szent multikulti nevében vállalnak majd a kerítésbontás után ilyen békés menekültből fejenként 4-5 példányt az otthonaikba életfogytig való személyes kiszolgálásra és anyagi eltartásra…
…vagy máris boldogan belépnek a gyűlölt patások Fideszébe, hogy mindezt megakadályozhassák, és indulnak is megszállni a CEU-t meg az őket hülyének nézve kihasználó liberális pártszékházakat és NGO fészkeket..
Kedves Naprózsa!
Az összeállítása igencsak átfogó, de…
Manapság ilyen ‘művészi” filmeket mutatnak be a mozikban és a TV-ben!
Nem ez okoz válságot a tűntetőknek, hanem finom lelkük sérülése, a világ értetlensége velük szemben és az, hogy nem hever a lábuk előtt aléltan az egész ország, hiszen ők lesznek nemsokára Thália felszentelt papnői és papjai!
Jesszus rosszul fogalmaztam! LMBTQ genderista bábjai a libsi politikusoknak.
Miért engedik hogy ezek a kábszeres hülye gyerekek elfoglaljanak egy közintézményt, és engedély nélküli tüntikézéseket szervezzenek.
Menjenek haza az édes anyukájuk szoknyája mellé,
ezt a semmire sem jó „egyetemet” be kellene zárni!
Regebben olyan allashirdetesek jelentek meg,h informatikua keresunk (kiveveGabor Denes foiskola) vagy kozgazdasz kiveve MUTF. Lassan ezek fognak megjelenni:jo beszedkepessegu szineszt keresunk,kiveve SzFE
Ez csak a legújabb fedősztori, amit majd kitesznek a CNN-re, hogy legitimálják a „diktatúra” elleni erőszakos fellépést.
Ne legyen kétségünk, amikor elérik ezek az ürügyek a megfelelő agymosási szintet, akkor meg fogják indítani Budapest ellen a brutális kormánybuktató hadműveletet.
Ja, ez így megy? Akkor hétfőn bemegyek a munkahelyemre, és kirúgom a vezérigazgatót. Utána elbarikádozom magam, és csak akkor leszek hajlandó kimászni az asztal alól, ha teljesítik a követeléseimet, de azokat még ki kellene gondolnom. Lehet, hogy ezen fog elbukni a dolog.
K A B A R É
Jó kis kezelést tudok nekik ajánlani .Irány Uzsa bánya és követ törni nyolc kilós kalapáccsal normában.Ha megvan a norma kapsz kaját.
DR Gergényi és DR Bene felírhatna egy speciális 2006-os vip/erás/ testre és lélekre ható kezelést?
Ezek csak libnyák tanoncok, semmi közük sincs a szinészethez. Reméljük az uj vezetöség a videok alapján megjegyzi ezeket a dragos lázadokat és elküldi öket még a szinházak környékéröl is.
Ezek a nagyszaju kis kretenek nyugodtan elmehetnenek a foiskolarol (ez egyetem lenne?), ha annyira nem tetszik a vezetes. Ez az allam altal finanszirozott kepzes, tehat az allam fogja kinevezni az iskolat felugyelo kuratoriumot. Ha ez nem tetszik a sok kis hangado senkinek, akkor csinaljanak maguknak egy magan egyetemet.
A tuntetok figyelmebe: a kutya sem harapja meg a kenyerado gazdajanak a kezet – mondja a magyar kozmondas, ha egyaltalan van fogalmuk a magyar kozmondasokrol.
Nem ertem, miert kell moderalni egy hozzaszolast, ami nem tartalmaz tragarsagot, amiket egyebkent rendre elfelejtenek moderalni.
Szomoruan tapsztalom, hogy mukodik a cenzura a PS-en.
Ki hitte volna, hogy az egyetemfoglalo forradalmarok ilyen erzekenyek, hogy pszichiatert igenyelnek. Az pont jo lesz nekik.
Semmi gond.
Van ennek az ügynek gazdája, mégpedig az egyetem vezetősége, amely beszámolni köteles az alapítvány kuratóriumának, amely pedig felel Kásler miniszternek, aki beszámol ha akar a kormánynak.
Bár Gulyás Gergely szerint a kormány NEM akar ezzel foglalkozni.
Feledjük el az SZFE léte és működése nem a mi problémánk, a kormányé és embereié, a gyogyósok pedig az egyetemre és a logósságukat finanszírozó szüleikre tartoznak.
Szarkazmus a köbön!
Lehetnének talán még emberek,
hisz megvan bennük is, csak szendereg
az emberséghez méltó értelem.
Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.
Radnóti Miklós Majális 1944
Állítólag a kigyógyított zakkantakból válik a legjobb színész!
KÜLÖNVÉLEMÉNY
Engedtessék meg nekem egy hajszálnyi különvélemény közreadása a „gyerekekkel”, tehát a foglalókkal, a „forradalmárokkal” kapcsolatban.
Sietek leszögezni: Az őket felbujtó, általában, hosszabb távon is, meg most konkrétan az egyetem státusát illető kérdésben is félrevezető tanárokra, mindenféle színházi- és média-libsikre nem vonatkozik a különvéleményem, az említetteket messzemenően elítélem, ezt már itt (is) ezerszer kitárgyaltuk, ez most nem téma.
Hanem a fiatalok!
Az őket most minden tekintetben, mindenütt mocskoló, leszóló, kőbányába „beutaló”, és mindenféle (drogos, etc.) jelzőkkel illető újságírói, és -olvasói véleményekkel semmiképp sem tudok azonosulni.
Gondoljatok csak bele: ti annak idején 18-19 éves korotokra teljesen tisztán láttatok a nagy világnézeti, vagy éppen összetett gazdasági-ideológiai, nemzetpolitikai kérdésekben?
Vegyük csak kézenfekvő példaként az egykori fideszeseket: abban az időben Viktorék – általában már közelebb a 30-hoz, mint a 20-hoz! – már túl voltak a jogi doktorátus, vagy más diploma megszerzésén, akkorra már nagyon sok vitaesten, beszélgetésen, különórán, nyári „szabadegyetemen”, vettek részt (pl. az akkor még progresszívnak számító Kéri László, vagy Stumpf István vezetésével), de mégsem tudtak lényegében semmit a jövőről, jövőnkről, csak abban az egyben voltak biztosak, hogy VALAMI MÁST AKARTAK, nem a komcsi világrendszert. Igen, szerintem még ott, ama híres június 16-án sem tudták pontosan, hogy mit, csak azt, hogy mit nem. Ráadásul, ha egyesek – ideológiailag kicsit kiműveltebbek, ti. a későbbi szadeszba átnyergelők, Fodor, et. al) ha valami keveset tudtak is a másmilyen világról, az csakis a liberális ideológia világa lehetett – más egyáltalán nem létezett. Közismert, hogy ’89 után el kellett telni 2-3 évnek, mire rájöttek a „legokosabbak is”, hogy ők nem ezt akarták, ők meg lettek vezetve, ők „nem ilyen lovat akartak”, sürgősen irányt kell váltani!
Visszatérve a példáról a mai Vas utcába: az ott most magukat elbarikádozók sem tudták, ugyan, honnan is tudták volna, hogy mit akarnak pontosan?! Csak annyira futotta nekik is, hogy amit a Kormány akar, AZT NEM! Aztán az első napok lelkes mindenben egyetértése, „forradalmi” hangulata, majd az azt követő, rövid ideig tartó dacos egyetértés ideje után az – elképzelésem szerint – éjjel-nappal folyó vita, „filozofálás”, világmegváltást követően, egyesek egyrészt belefáradtak (fizikailag is!), összezavarodtak (ez természetes), mások meg éppen hogy kezdtek ébredezni, és egyre tisztábban látni, s lassan repedések keletkeztek a nagy egységfronton, szekértáborok alakultak ki (legalább kettő mindenképpen: folytassuk, vagy ne, progresszív vs. megalkuvó), de bizonyára létrejöttek kisebb alcsoportok is pl. személyes szimpátiák és ellenszenvek mentén.
Egy szó mint száz: mára már nagyon valószínű, hogy robbanásig feszült a hangulat (akár mutatják kifelé, akár leplezik), sokan már bizonyára az „ezekkel én már szóba se állok” csoportosulásoknál tartanak, a hevesebb vérmérsékletűek – ne feledkezzünk meg az összezártság okozta pszichés helyzetéről!! – már talán a hajba kapásnál, a „te k.anyád, te szemét”-nél tartanak, miközben nincs sehol egy erő, egy központi akarat (egy felnőtt?), egy vezető – tehát egy mindenki által elfogadható igazodási pont.
Szükségszerű volt mostanra az idegi kikészülés, én – e tekintetben – sajnálom őket, ez nem annyira az ő hibájuk, ők inkább áldozatok; és ha lehet, mint mondtam, még jobban elítélem a felbujtóikat, kihasználóikat.
Meghallgatta a KÖVETELÉSEIKET?
Ahhoz képest,hogy állami támogatással működő intézményről van szó,igencsak elborult az agyuk,ezeknek a drágaságoknak.
Nem vagyok ennyire megértő ezekkel a lázongókkal,holnap kezdődhetne a tanév.
Amúgy lehet MAGÁN SZÍNÉSZ KÉPZŐBE járni,hátha ott az ÖSSZES KÖVETELÉSEIKET teljesítik.
Amúgy felbujtó-ügyben egyetértünk. Van közöttük olyan is,aki 50 éve tanít ugyanott.
Írtam régebben,hogy egy fémmunkás örül,ha megéli a nyugdíjkorhatárt. Közülük kevesen akarnak 75 éves korukban is dolgozni.
Ha jól látom, nézeteink között nincs áthidalhatatlan különbség – csak a tolerancia-szintjeink közt van valamelyes eltérés.
A hosszú távú döntéseket távlatosan érdemes szemlélni.
🙂
Megértő lennék a fiatalok iránt, fiatalság bohóság, mi is azok voltunk, na de azért a történelem azt mutatja, lehetett különbséget tenni azon elvek között amiért lázadtak.
Nem tudom elhinni, hogy azok, akik a genderizmust, a család felbontását, a pedofíliát, a neked mindet szabad, és térdeltesd le a mai fehér embert a tegnapelőtti őseik bűneiért – divatoknál nem veszik észre, hogy ez mennyire igazságtalan és embertelen?
Nem lehet, hogy 18 éven felül valaki ilyen pártokhoz szegődjön, ha ő maga nem defektes.
No meg az iszlám hódítás! Miért, és ki hiszi el, hogy olyanok ártatlan áldozat menekültek, akik más kontinensre, más kultúrába jönnek velük egykorúként és képesek otthon hagyni úgymond háborúban, bajban öreg nagyszüleiket, kistestvéreiket és saját gyerekeiket?
Milyen ember az ilyen, vagy milyen ember, aki ezeket képes a saját rassza ellenében pátyolgatni? De persze ezek sem a válságzónába mennek tiltakozni, hanem itt biztonságban, azok ellen akik fizetik őket.
Nincs ezeken a Momentumot és DK-t támogató fiatalságon semmi megérteni való. A mi gyerekeink igenis tudják, hogy milyen veszély les Európára.
A következő napok/hetek eseményei remélhetően megmutatják, hogy ki látja helyesebben ezeket a filozófiai, ideológiai kérdésekben teljesen képzetlen, sőt félrevezetett, önállótlan, döntésképtelen fiatalokat.
Máskor éppen őket nevezzük Y, meg Z, meg mindenféle más generációnak, akik MÉG semmire sem alkalmasak – legalábbis a szellemi-etikai kérdések terén.
Különvéleményemet fenntartom – még ha többen fenntartással fogadják, akkor is!
🙂
A generáció az nem monokultúrát jelent!
Valóban.
Lupus,
Szép, szép amit ír, nagyon megértő, beleérző, szinte látom magam előtt az ifjú Lupust aki elfoglalja a suli WC-jét és tépelődik mit is akar ezzel, saját klotyót, ne kelljen kémiaórára menni, a szomszéd Pistike és a matek tanár kapjon székrekedést?
Persze közben gyerekként nem gondol mások szükségleteire, azok fulladjanak bele a sz.a.rba, legyen környezetvédelmi, egészségügyi válság.
Az ifjú Lupus ül a budi büdi deszkáján és gondolkodik; Mit is akarok, mit is akarok az élettől?
Sikert, ismerjék a nevem, súgjanak össze mögöttem, nyíljon szét a tömeg előttem, én legyek minden zsűri elnöke!
No az Ön gondolatmenete eléggé ultra liberális, mondhatni RELATIVIZÁLÓ.
S, mint ilyen általam elutasított.
Addig olvastam, hogy „Szép, szép amit ír, nagyon megértő, beleérző,…” – de itt már annyira elérzékenyültem, hogy féltem a továbbiakat elolvasni, ráadásul könnybe lábadt a szemem…, szóval nekem ennyi is elég – még a végén teljesen ellágyulok…
Köszönöm!
🙂
MOST jelent meg VBT tollából [részlet]
LESZ MEGEGYEZÉS
A tárgyalást nem véletlenül említem. Ma még persze hihetetlen, de szent meggyőződésem, hogy az eddig minden tárgyalástól elzárkózó hallgatók hamarosan leülnek tárgyalni kuratóriumi ügyben a kormány képviselőivel, de akár magával Vidnyánszky Attilával, a kuratórium elnökével is. Ez ugyanis teljességgel ugyanaz, mint az indexes séma. A maradók siránkoznak, aztán folytatják tovább, a távozók pedig máshol próbálnak szerencsét. ==> Ezek a bizonyos siránkozó maradók rá fognak jönni, hogy a szemeszter elkezdődött, a stúdiumokra be kéne járni, noch dazu az egyetemnek működnie kell. Az állami akkreditáció ugyanis kötelezettségekkel jár. A kötelezettségek pedig hallgatóra és tanárra egyaránt vonatkoznak.
Most még persze hétvége van, meghirdetett élőlánc az egyetemtől a Parlamentig, aztán amolyan romkocsmás buli a Szabadság téren, s ezeket, ugye, nem lehet kihagyni. Fesztiválok se voltak idén, a jó idő se tart már ki sokáig, nem szabad a bulit elvenni a fiataloktól. Egyszóval az a bizonyos időzítés ebben is igen jól működik. A szervezők pedig, akik a hallgatókat mesteri bábjátékosok módjára rángatták dróton egészen idáig, végre letehetik a vöröscsillag alakú farudakat, a zsinórok megereszkedhetnek, s az ifjak és leányok szépen összeroskadhatnak. Mert hiszen akkorra már nem lesz szükség rájuk. A megrendelőknek elég muníciót adtak egy újabb brüsszeli országáruláshoz.
Köszönöm mindazoknak, akik figyelemre méltatták ma reggeli „Különvélemény”-emet, különösen azon kommentársaknak, akik hosszabb-rövidebb reagálásban is kifejtették vonatkozó álláspontjukat.
Várjuk együtt a fejleményeket a hónap végéig: vajon mennyire fordul a „forradalmi ifjúság” abba az irányba, amit én reggel felvázoltam (és fél nappal később VBT is megerősített), hogy tehát a társaság jó része napokon belül visszamegy tisztességes egyetemi polgárnak és tanulni kezd; vagy netán az itt többek által vélelmezett – enyémmel ellentétes – nézetek kerekednek felül a Vas utcában, A DIÁKSÁG KÖRÉBEN, azaz, marad a patthelyzet, nem jöhet létre kompromisszum.
🙂
Szellemi elődjük, Kun Béla is ilyen érzékeny lelkű volt. Gyakorta elsírta magát két likvidálásra adott utasítás között.
Értettem, kedves Galamb(lelkű) olvtárs.
:|)
Sajnálni csak azt / azokat kell, aki / akik arra érdemes / érdemesek!
Ezek a fiatalok nem gyerekek már, önállóan gondolkodnak és tudnak dönteni. Aki bármibe is belement, majd kijön belőle, ahogy tud és ha akar! Az ő korunkban már felelősen kell /kellene tudni gondolkodni és felelősen megítélni, mikor és mibe mennek bele!
Hagyjuk már abba, kérem, h sajnáljuk, h felmentjük őket, mivel manipulálják, felhasználják stb őket!
Ha hagyták magukat belevinni a „játékba”, azt is tudják / tudniuk kell, hogyan érhet végéet a darab, s h a darabnak véget kell érnie! Ha nem tudnák a megoldást, a darabot befejezni, beszéljék meg a tanáraikkal, mint az óráikon! A végtelenségig nem lehet – értelmetlenül – húzni, halasztani a befejezést, katarzis nélkül, mert abba mindenki belefárad! A szereplő és a néző egyaránt!
Kérdésem: a darab előadásába belefáradt nézőknek nem jár pszichológus?! Pedig még fizette is a néző a mókát! (ebben az esetben adóforintjaival a műintézmény fenntartását s így joggal várná el, h ezután neki is járjon egy katartikus befejezés, ha pszichológust nem is kér)!
Hogy világosan lássuk: a SZFE – állítólag lemondott – vezetőinek kellene befejezni / befejeztetni a darabot:
– elvonulni méltó módon s átadni a helyüket (nem véletlenül írtam, h méltó módon, mert így még erkölcsi győzelemben is lehetne részük a maguk táborában s nem lenne számukra arcvesztés, ami miatt nem bírnak már kiszállni ők sem). S mint korábban írtam, végül is nem száműzik őket Kamcsatkára, de még a recski kőfejtőbe sem). Folytathatják munkájukat a saját színházaikban.
– megállapodásra jutni, a szó teljes értelmében a másik féllel (még ha nem ez volt is az eredeti céljuk).
Ez is pozitív kifejlet lenne számukra (is)é
– h kedvenc ideológusuk, Gyurcsány Fletó szavait idézzem kb: tüntetni szabad, majd megunják és hazamennek. Ellátják a pszichológusok, akiket kell és haza lehet menni fürödni, enni és gondolkodni (amire, úgy látszik, most nem jut idő, kapacitás).
De h ne tűnjek nagyon cinikusnak, ez egy rossz darab így, rosszak a rendezők és csapnivalók a színészek-szereplők is és már – anélkül h észrevennék -, már túljutottak azon a ponton, amikor még jól is be lehetett volna fejezni a rossz darabot. A nézők is unják, szállingóznak ki a színházból. Ideje lenne legalább a rendezőknek közbelépni és belátni, h megoldást kell találniuk – nekik!
A felsőoktatás soha nem volt kötelező! Nem a diákok kényelmét és kedvét hivatott szolgálni. Túl jó világ van. Ez egy spirituális írás, amiből tanulhatunk, hiszen híven tükrözi az egot, ami bezárja saját magát, aztán pedig kiabál, hogy mentsék meg. Szerencsétlenek! Ahelyett, hogy élveznék a nyár hátralévő részét!
Így jobb ==> 😐
A SZFE léte és működése – nem kérdeztek meg, nem volt nemzeti konzultáció – nem a mi problémánk , a kormányé és embereié, a gyogyósok és felbujtóik fegyelmi kérdései pedig az egyetemre és a logósságukat finanszírozó szüleikre tartoznak.
….ezeket ott kell hagyni ahol vannak…pénz nélkül…csinálni kell egy nemzeti egyetemet…
Ha én egy kicsit is jól értettem az eddig kiszivárogtatott elképzeléseket, akkor – kompromisszum-hiány esetén! – éppen ez a terv. (Azzal a kiegészítéssel, hogy aki tanulni akar, és nem lázadozni, az simán átnyergelhet az új lehetőségre.)
Kegyed optimista.
Meglehet!
Ahogy leszáll az est,majd berepül hozzájuk Dr Bubó….kábé ilyen pszichológus kell az ifjú ripacsok traumáihoz.Csak azért találták ki ezt,hogy ismét írjanak róluk……
Az SZFE ügyben írt cikkek csak a port kavarják fel és mi tüsszögünk tőle.
Az egyetemisták kormány jóváhagyásával teszik amit tesznek, a kezdetektől.
Gulyás Gergely a Miniszterelnökség vezető minisztere elmondta;
Az egyetemisták nyugodtan tiltakozzanak, nem lövik ki a szemüket, azaz nem lesz következménye.
Tehát a Miniszterelnökség utasítására a Belügyminisztérium rendvédelmi szervei NEM lépnek fel ellenük.
Nyugodtan elfoglalva tarthatják az egyetemet, akadályozhatják (az amúgy felesleges) képzést, felvonulhatnak és tüntethetnek, mind ezt a rendőrség biztosítja.
Még talán szerződés is van a rendezés biztosítására.
Nem lesz következménye számukra és vélhetőleg az őket támogatók és segítők, finanszírozók számára sem.
Viszont nem szabad ellenük fellépni, mert azokat eljárás alá vonja a hatalom.
Ezt már harmadik helyen olvasom,de ott sem volt érdemes.
Tán nem igaz?
De, aki kívülről tudja…
„És a második emeleti mosdóban már elfogyott a wécépapír.(Fel kellett volna írni a követeléslistára!)”
.
Ugyan!
Arra írták a követeléslistát.
Namond2020-09-07 : 12:21
Elképesztően korlátolt és ostoba vagy.
Gulyás gúnyolódott velük, te szerencsétlen.
Akkora „diktatúra” van hogy hetek óta nem tanulnak, nem dolgoznak, ott eszi őket
a fene.
Amúgy a lárva arcú Gulyás is egy seggfej. De másért.
….hagyni kell őket ott ahol vannak…”basszanak egyedül”..