Budapest, 2006. szeptember 18. Több mint ezer tüntető rohamozza meg a Magyar Televízió épületét Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a kormány lemondását követelve. Tehát nem Lukasenko, hanem Gyurcsány és nem Minszk, hanem Budapest. MTI Fotó: Beliczay László

Külpolitikai kisokos ostoba ellenzéki politikusoknak

A címből levonható az a következtetés, hogy azt gondolom, vannak okos ellenzéki politikusok is. Elhatárolódom ettől az értelmezéstől. Amióta kitört Fehéroroszországban a balhé, kitört az ellenzéki hisztéria is, hogy a magyar kormány álljon ki az ellenzék mellett, mert azok az emberek Katkával, Danikával, Annuskával együtt voltak valamelyik Soros-féle képzésen. Az ellenzék szeret kétbitesnek látszani, pedig csak egybites valójában. Mindenki rossz, csak ők a jók. Abból, hogy Lukasenko nem egy kedves ember és nehéz megszeretni, nem következik, hogy az ellenzéke bármire is jó. 

A posztszovjet térség országai történeti és logikai alapon két út között választhattak reálisan. Vagy hatalomra kerül a helyi történelmi hagyományoknak megfelelően egy erős ember, és az valami negyeddemokrácia látszata mentén uralkodik, vagy demokratikus rendszert próbálnak meg kiépíteni. A lett, a litván és az észt demokráciák picik ahhoz, hogy a díszfunkcióik felférjenek a világlapok címoldalára, de a mindenkori orosz fenyegetés miatt annyira stratégiai a helyzetük, hogy nem is szabad őket bírálni.

A demokrácia igazi kudarca persze Ukrajnában figyelhető meg igazán.

Egy nemlétező ország, egy nemlétező nemzet, ahol se rendes hadsereg, se rendes államszervezet nem volt soha, ahol általában több a külföldi a kormányokban, mint az ukrán, ahol a választások következménye mindig ugyanaz: a következő gazember hülye kerül hatalomra, a kibontakozás bármilyen esélye nélkül.

Egy politikai és kulturális elit nélküli valami. A beloruszok ezt kerülték el Lukasenko hatalomra kerülése és uralkodása következtében. Egy stabil diktatúra általában jobb, mint egy minden alap nélküli demokrácia, de a dolog jellegéből adódóan klasszikusan az emberek a diktatúrából a demokráciába vágyakoznak, majd a rendetlenség évtizede után újra tudnak örülni egy diktátornak is, aki rendet csinál. Putyin ennek az iskolapéldája: Jelcin idején mindent megtettek, hogy az oroszok örüljenek egy erős vezetőnek, és ő megfelelt az elvárásoknak.

A (kvázi) diktátorkodásnak megvan az a kellemetlen következménye, hogy ha nem mennek elég jól a dolgok, változik a világ, akkor a lakosság kiszeret belőlük, ha szerette őket egyáltalán, és akkor mindenféle lázongások és forradalmak szoktak jönni, amit a kevésbé tehetséges diktátorok általában rosszul reagálnak le. Aztán egy negyed század alatt el is kopik minden vezető, meghaladja őket az idő.

A diktátorok tipikus kudarca, hogy képtelenek megoldani az utódlásukat. Gyurcsány is milyen nehezen találta meg Bajnait, és mennyivel később.

Az Istennek se hajlandók akkor távozni, amikor még méltósággal lehetne. Lukasenkonak is kitelt az ideje, vagy nem, de ezt kívülről nem lehet megállapítani. A hatalomátmenet, az utódlás láthatólag nem jutott az eszébe. Amúgy posztszovjet mértékkel mérve viszonylag stabil jólétet tartott fenn és tömegmészárlásokat sem rendezett. A gazdasági bajokig tényleg népszerű is volt, de hát ilyen a popszakma, a lakosság sem nagyon ismeri a hála fogalmát. Lesz, ami lesz, és itt jutunk el szeretett ellenzékünk hisztijéig.

A jelenlegi magyar kormány külpolitikai alapvetése, hogy olyan konfliktusokban nem foglalunk állást, amelyre semmilyen hatásunk nincs.

Ez némileg logikus, ugyanis annyi nemzetközi aktor mozdul rá minden instabillá váló ország belügyeire, hogy egy átlagos közepes és nem is érintett ország külügyminiszteri nyilatkozata, miszerint „Szeressétek egymást gyerekek!”, senki szemébe nem csal könnyeket.

Van elég hülye ország a szomszédban, akivel meg kell próbálnunk jóban lenni, azok minden igyekezete ellenére, hogy ne vesszünk össze olyan országok politikai elitjével, akikkel alig van dolgunk. Belorusszia stabilitása persze kívánatos. Ha olyan könnyű lett volna stabilan tartani, vagy az oroszok, vagy az amerikaiak már megtették volna. De miután egymás befolyásának gyengítésével vannak főmunkaidőben elfoglalva, hidegen hagyják mindkettőt a belorusz hétköznapok. Együtt biztos menne, de ez nem opció.

Ráadásul két nagyhatalom és a legfontosabb szövetségesünk is közvetlenül érintett a buliban. Érdekelne az az álláspont – különösen a diplomáciai megfogalmazás finomsága –, amely megfelel mindegyiknek. A lengyelek biztos megbocsájtják nekünk, hogy nem forszírozzuk a dolgot, úgyis az amerikaiakra számítanak alapvetően, az oroszok néha nagyvonalúak mostanában, az amcsik meg még meg vannak hatva a légelhárítórakéta-üzlettől. Az EU álláspontja meg általában annyira nem számít fajsúlyos ügyekben, hogy annak tagjaként bármit aláírhatunk ilyen ügyekben.

A világban egyébként vagy harminc országban napi gyakorlat a polgárháború-népirtás kombó, olyan leosztásban, hogy ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani kívülről, bármelyik félnek van-e egyáltalán szemernyi igazsága is. Az ukrán konfliktussal mi van? És Hegyi-Karabahhal? Koszovó? Bosznia?

Egyedül az ellenzék kényes ízlésének kellene megfelelnünk tehát. Gyurcsány sameszai azonban nem képeznek értelmezési keretet külpolitikailag. Egyetlen releváns teendőnk van tehát: bejátszogatni belorusz alámondással a 2006-os felvételeket, és a Gyurcsány alá odaírni, hogy Lukasenko.

Facebook hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Már több mint ezer magyar “pszichológus” tett hitet a genderideológia mellett!

Hatalmas port vert fel egy olyan mesekönyv, amely nagyon eltér a szokásostól. A folyamatosan „fejlődő” …

7 hozzászólás

  1. Zsuzsanna Bori

    Nagyon jól látod

  2. Az mind nagyon rendben van, amit a cikk említ a Belorusz helyzet, ill. a kis hülye (kintről kézivezérelt) ellenzékünk vonatkozásában. Ezzel nincs gond.
    De mi van a cseh Babis állásfoglalásával? – és e tekintetben tkp. az is mindegy, hogy mit mond. (Mellesleg: azt javasolja, h Minszk ismételje meg a választást.) A Babisnak mi a fenét kell itt állásfoglalni?! – pusztán csak azért, mert K-Európai körútján Pompeo oda is ellátogatott egy udvariassági villámvizitre, s akkor már muszáj kiállni és nagyokat mondani?
    Mert a lengyeleket természetesen megértem: szomszédok, érzékeny téma, legalább olyan, mint nekünk Románia, őket szó szerint közelről érinti a belorusz helyzet, no de Prága?

    Más kérdés (ha már szóba került): Az amerikai főkülügyér körbelátogatja Magyarország szinte minden szomszédját, csak éppen Budapestet (meg Pozsonyt) hagyja ki. Az a magyarázat, hogy mi (meg a tótok) haverkodunk a Huawei céggel, s erre az amcsik “ferde szemmel” néznek, kicsit soványnak tűnik számomra.
    Mindegy – legyen ez a legnagyobb gondunk!

  3. Őszintén bevallom, nem vagyok kompetens Bleorusszia belügyeiben. Viszont van a matematikában egy állításnak olyan megoldása, amivel azt bizonyítjuk, hogy semmilyen más megoldás nem jöhet szóba, mint az az egy amit nem tudunk vagy éppen nem akarunk bebizonyítani. Vagyis az indirekt módszer.
    Tehát: Nyugat-Európa kórusa diktátort kiált. De milyen fajtát? Azt aki lelöveti a saját népét, ha ballábbal kelt, vagy az, aki erős kézzel ellenáll, hogy országát ne kebelezzék be, vagy ne szívják le energiáit,ne adják el a közvagyont alóluk.
    Mi normálisak csínján kell már bánnunk a nyugati minősítésekkel, mert Babis, a lengyel, szlovák és magyar országvezetők is elviselhetetlen szörnyeteg diktátorok, ugyenezen liberálisnak hazudott nyugati pojácák interpretálásban, s csak azért mert saját hazánkban magunk akarunk élni buzimentes, migránskiszolgálás nélkül saját közművekkel és rezsivel.
    Osztán nem minden nép vágyik olyan emberséges vezetőre se, amelyik új hajlik mint a nád, vagy inkább forog mint a szélkakas, s mint egy Dobzse László annak a lobbinak ad igazat amelyikkel legutóbb beszélt. Van ahol a férfias és nem az izzadt négertesteket ölelgető, nagyanyjával élő vezető a divat. Sőt nincs nagy hagyománya a női államfőnek se.
    Másrészt ami nagyon indirekt bizonyítja, hogy szükség van Lukasenkóra, pont ami gyengeelméjű ellenzékünk afféle visítása, mint amit a malac hallat az ólból disznóvágásos hajnalon késekkel kikergetve.
    A mi Gyurcsányunk és bagázsa attól fél, hogy a fehéroroszoknál sem jön be gazdájuk, a Soros szokásos trükkje, és sem nem rendeznek fekete csütörtököt a tüntetők tömeges lemészárolására, se nem verik láncra, hanem kiengedik a hőbörgőket és fizetett vándortüntetőket a fogdából, ami aztán pont ékesen bizonyítja, hogy nincs diktatúra, és még nálunk se nyerhetnek minden hazugságuk ellenére sem két év múlva.

    • 😉👍

    • Schenkhyalfonz

      Nyilván a ruszkik nem fogják hagyni, hogy a kisebbik pufferállamuk is az ukrán káosz szintjére süllyedjen, erre utal a szerencse katonáinak felbukkanása és összemosódása/összemosatása az ellenzéki jelölttel. Mindazonáltal Lukasenko diktátor politológiai értelemben, ha a közgondolkodás szerinti mészárlási feltételeknek nem is felel meg. Mármint szerintem.

  4. Zsuzsanna Bori

    igazad van

  5. Nem belepofázni mások belügyeibe, és ezt viszont mi is elvárjuk mindenkitől.

Hozzászólás a(z) Namond bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük