Ezekre az ellenzéki pártokra szavaztál? Szégyelld magad!

Nem csak politikusi felelősség létezik, hanem választói is.

A Fidesz törzsszavazói és támogatói nem csak a támogatásukat vállalják fel, hanem adott esetben hajlandók választóként is viselni a felelősséget azért, amit a pártjuk csinál. Például 8 évig kibírtunk egy MSZP-SZDSZ kormányt, akikkel az ellenzéki szavazók annyira elégedettek voltak, hogy a két párt együtt ma 5 százalékot sem kapna (MSZP 4%, SZDSZ 0 (nulla) %) és be sem kerülne az országgyűlésbe.

Szerinted, kedves hülye ellenzéki szavazó, szerinted sem érdemel még öt százalékot összesen se az a két párt, akiket kétszer kormányra juttattál. 

Akkor most hogyan bízzunk meg a választásodban?

De ezt tulajdonképpen te sem gondolod komolyan. Nyilván, aki a DK-ra szavaz és szerelmes Gyurcsány Ferencbe, az a kollégád annyira hülye, hogy rácsorog a nyála a képernyőre, és már azért sem képes elolvasni semmit, ami öt szónál többől áll. De te, aki bejársz dolgozni és onnan szinte minden délután hazatalálsz, felismered a családtagjaidat és nem veszel fel 40 %-os THM-re kölcsönt a nyaralásodra vagy a karácsonyi „ajándékokra”, te azért legalább a saját érdekeidre tudsz elemi szinten figyelni.

Most gondold meg alaposan, neked tényleg ezekre az ellenzéki pártokra van szükséged? 

Olyan ellenzéki pártokra akarsz szavazni, bármelyikre, aki Gyurcsány Ferenc feleségéből csinál miniszterelnök-jelöltet? Aki beáll egy csoportképre Gyurcsánnyal? Aki az elmúlt 60 év legnagyobb válságának idején nem támogatja az alapvető válságkezelő intézkedések fenntartását?

Olyan pártokat támogatsz tényleg, akiknek a vezetői annyira hülyék, hogy tényleg azt hiszik, a víruspozitivitás tesztelése megállítja a járványt, akik szerint le lehet tesztelni több millió embert relatíve egy időben?

Nem vagy te ennyire hülye. Tudom, hogy nem vagy. 

Komolyan gondolod, hogy a harmadik kétharmad után, azon fog múlni a „diktatúra bevezetése”, hogy a parlament időkorlát nélkül ad felhatalmazást a kormánynak egy járványügyi veszélyhelyzet fenntartására, meghosszabbítására? Ha tényleg ezt gondolod, akkor te DK szavazó vagy, esetleg szerelmes vagy Dobrev Klárába. De ez általában élettel összeegyeztethetetlen agysérülés, vagyis ez valószínűtlen, tehát megint csak arra jutottunk, hogy nem vagy te ennyire hülye. Nem szereted Orbán Viktort? Sok rosszat hallottál róla? Hát ha neked ez elég, hogy önmagadra veszélyes döntéseket hozz, akkor csak sajnálni tudlak.

Tudod, mi Fidesz támogatók a szavazatainkkal tartjuk hatalmon az Orbán-kormányt, és ezt nem nagyon lehet másnak, mint demokráciának nevezni. Ha egy pártszövetség 50 százalék körül kap egy választáson, akkor nehéz olyan választási rendszert kitalálni, amelyben nem győz. Ugye ezt te sem tagadod. Itt harminc éve olyan választási rendszer van, amely a kormányozhatóság érdekében jutalmazza a győztest. Amikor az MSZP-SZDSZ nyert, ez valahogy nem zavart téged. Engedd meg, hogy gratuláljak az akkori döntéseidhez, minden dolgozó magyar ember hálás neked a Megyóért, a Feriért és a Gordonért!

Amilyen hülye lehetsz, még a Bokros Laját is neked köszönhetjük. 

Ja, hogy ezekhez neked semmi közöd? Akkor kire szavaztál Angyalbogár? A MIÉP-re? Már akkor a Jobbikra, esetleg a Torgyánra? Mire emlékszel picinyem?

Senki nem kéri tőled, hogy a Fideszre szavazz. Nem esne az nekünk annyira jól. Bizonyosan nem vagyunk annyira egy véleményen, hogy elférjünk még egy ekkora gyűjtőpárt szavazói közt is. Annyira gyors gyógyulás nincs, hogy téged jó szívvel a Fidesz szavazók között üdvözölhessünk. De ember, tényleg annyira szegény az eklézsia, hogy neked a Gyurcsány pereputtyára kell szavaznod? A külföldi ügynökökből álló momentumosokra, a nem létező Párbeszédre, a nyilasnak is hitvány Jobbikra, vagy a teljesen agyhalott LMP-re? Hadházyra, Szélre, Tordaira, Kunhalmira, Jakabra?

Te ezeket tényleg szimpatikusnak és okosnak látod?

Akkor az  MKKP-vel (Magyar Kétfarkú Kutya Párt) mi a bajod? Azok is hülyék, csak ők legalább tudják magukról, és nem is titkolják. Ja, és viccelnek. 

Ha egy választáson veszed a fáradtságot, és nem szavazol egyikre sem, biztos akad valahol tíz nem elmebeteg hülye agresszív állat, aki csinál egy olyan ellenzéki pártot, nem külföldi pénzből, amely alkalmasabb a kormányzásra, mint ezek. 

Úgy hírlik, hogy számtalan nem fideszes szavazó már feltette magának az őszinte kérdést: Mi lenne, ha ma az ellenzéki pártok lennének kormányon Magyarországon?

Kevés olyan van, akinek tetszett a válasz, amit magának adott. 

Persze tudom, hogy te jobban csinálnád. De rád is az vonatkozik, mint mindenki másra. El kell indulni a választásokon, aztán meg kell nyerni. Ha ez megvolt, majd te is megtudod, milyen az, ha a Feri az ellenzéked. Viszont te legalább megérdemled.

Facebook hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Járványok, karanténok, hülyék

Magyarországon körülbelül egy-két száz járványügyi szakember van. Ezekből is csak néhány látja át azoknak a …

23 hozzászólás

  1. Mi lenne,ha az ellenzékiek kormányoznának ? Több százezer fertőzött és több ezer halott,ugyanis még azon vitatkoznának,hogy ki lophatná el a védőeszközökre szánt pénzt !

  2. Az ellenzék, csak ezt érdemli!
    Nincs bennük semmi, ami emberi és pont!

  3. T. Paranoid Android,
    Ez az írás minden képzeletet felülmúlóan tökéletes, minden szava a helyén van, minden jelzője ül (és egyáltalán nem túlzó!) – egyszóval igen megnyerte tetszésemet. Mindezeken felül időzítése 100 százalékos, az az érzésem, hogy MOST kivétel nélkül minden JOBB érzésű magyar véleményével találkozik.
    Most már csak azt kellene valahogy megoldani, hogy eljusson MINDEN ellenzéki szavazóhoz, s lehetőleg mélyen és örökre beégjen tudatukba, ha lehet – számítógépes hasonlattal – egészen a BIOS-ba.
    Komolyan gondoltam!
    Fordított megközelítéssel: már abból is látszik, hogy mennyire telitalálat a cikk, hogy az eddig megjelent – ellenséges – fb-bejegyzések szinte mind tüzet hánynak, s ez külön jó… 🙂
    (P.S.: a jelzők és jelzős szerkezetek olvastán, mondhatnám szövegelemzés alapján nekem úgy tűnik, hogy a szerző monogramja talán azonos lehet a híres sci-fi író keresztneveinek kezdőbetűivel – ám ha ez a kis találgatás szükségtelen intimpistáskodásnak minősíthető, akkor kérem ezt az utóiratot törölni.)

    • Molnár József

      A Bokros Lajosról a balaberáltak azt hiszik, hogy rendbe tette a költségvetést. Itt Magyarországon ezt a lipsi media el tudta hitetni az emberekkel.
      Azután “szakértőnek” elment Horvátországba. No onnan nagyon gyorsan páros lábbal rugták ki mondván, azt nélküle is tudták, hogy a kiadási oldal csökkentésével lehet elérni, hogy az adó bevételekkel legyen egyenlő. Ehhez nem kell szakértelem. Csak megnyirbálni a kiadásokat.
      Hab a tortán hogy a rendelkezéseinek több mint a felét alkotmányellenesnek minősítette az alkotmánybíróság.
      Isten óvjon minket az efféle szakértőktől!

      • fürgerókalábak

        Én is azt hittem amíg a liberálnyilas szemetet olvastam. Szerencsére már vagy 5 éve lejöttem arról az anyagról.

    • heroes_never_die

      @Lupus, szerény meglátásom szerint, PA, illetve a “Ki ette meg” blog manapság a legjobbak közé tartozik, s hézagpótló jelentöségü. A szatira elemeit ritkábban alkalmazó, sokszor keményebb hangú, hangulatú irásokkal találkozunk PA jóvoltából ezen az oldalon.

      Eddigi kommunikációnkból arra következtetek, hogy ön egy optimista, derüs karakter, ami szimpatikus. A maradék optimizmusomat “jobb érzésü”, magukat magyarnak vallókkal kapcsolatban legkésöbb tegnap este vesztettem el, mikor huszadjára is próbált okoskodni velem a fb-n egy amúgy normálisnak ismert figura a virtuális köreimböl. Ez az a fajta, aki napokig képes a “mi lett volna, mi lenne ha…” jegyében különbözö mikron nagyságú csomók után kutatni a kákán, miközben a kormány és még tizezrek teszik a dolgukat. Eredmény: eddig soha nem látott, ékes magyar speciál-szavakkal megirt posztban közöltem a jobb és kevésbé jobb belátásúakkal, hova fogom öket küldeni, ha tovább cicóznak velem a jelenlegi helyzetben 😀

      PA-nak köszi a cikket, mindenkinek a legjobbakat, üdv. a mától megszigoritott kijárási tilalom helyszinéröl, “This is Africa baby!” jeligére.
      #MaradjOtthon

    • Egyetértek, ami a cikket illeti! Az ellenzéki szavazók pedig olyan hülyék, amilyenekről a magyar népmesék megemlékeznek. Kisbunda, Ilók és Mihók! Aki hülye, az az is marad!

      • Az ellenzéki szavazók közt nem csak ostobák, hitvány érdekemberek is bőven vannak.
        A Furcsány-kormány kedvezményezettjei, komcsi ivadékok, munkásőr unokák, szdsz-árvák, idegenszívűek, bután okoskodók, stb. Sajna kevés a diliház és a pellengér Magyarországon.

  4. De hiszen huzamosabb idő után a párt már olyan, mint a szavazója!

  5. Hát igen amilyenek a talpasok, olyanok a vezetői.
    SZAR.

  6. Jó cikk, remélem az Index átveszi.

  7. Sok ilyen jó cikket szeretnék olvasni.

  8. Nem értek egyet a szavazók lehülyézésével. A jobboldali szavazóknak sem esik jól, hogy fideSSes meg birka és más efféle. Milliós tömeget csak hülyék alkotnak? A balosok szerint meg az a hülye, aki a Fideszre szavaz, szép kis ország.
    Persze azzal egyetértek, hogy ha az ellenzék kormányozna, már fuccs lenne a gazdaságnak, a járványról ne is beszéljünk.
    Milliós tömeget csak hülyék alkotnak, meg a balosok szerint az a hülye, aki a Fideszre szavaz, szép kis ország.

    • Valóban ez nem helyes DE: úgy érzem, ennek a kétpólusúságnak nem csak világnézeti, hanem pszichológiai azaz emberi tényezői is vannak. Nézzük hogyan kristályosodnak ki a nemzeti oldal erői: Magyarország az első, a kinti magyarság fontos, a család és a gyermek érték, Orbán Viktor és kormánya jól dolgozik , bennünket szolgál és véd, Magyarországot virágzó és tekintélyes állammá fejlesztette.
      Mi tartja össze az ellenzéket : O1G, a kormány szétlopta az országot, minden rossz, diktatúra van és persze Mészáros Lőrinc. Vagyis az emberek egy részében szunnyadó rosszindulatot, irigységet korbácsolja fel. Az ellenzék vezetői pedig a negatív csúcsot jelképezik. Azok szelektálódtak ki ugyanis, akiknek simán belefér a rágalmazás, a becstelen , tiszteletlen viselkedés, akiknek nem gond a nyilvánosság előtti hazudozás sem. Ezen emberi tulajdonságok pártállástól függetlenek ugyan, akkor mégis miért van az ellenzéki oldalon több ilyen a jobb oldalon meg több a korábban felsoroltból ?

    • “Nem értek egyet a szavazók lehülyézésével.”

      Ex katedra, én sem.

  9. Akik rájuk szavaznak, azoknak ugyanúgy nincs agyuk, mint Gyurcsánynak.
    Ők nem olvasnak, nem hallgatnak más orgánumot.
    Mi tudjuk, olvassuk is, egyet is értünk, de ez egy körben való járás.

  10. @HND, Nem kontrázta, vagy kérdőjelezte a cikk szerzőjére vonatkozó találgatásomat, ebből akár arra is következtethetek, hogy feltevésem legalábbis nem teljesen téves.

    Igen, az bizonyos, hogy alapvetően mindig inkább optimista voltam/vagyok – pedig nem mindig volt rá okom. Ahogy most így belegondolok, úgy tűnik, amint telik az idő, úgy leszek egyre visszavonultabb és egyre derűsebb.
    Jó lett volna látni azt az “ékes magyar speciál-szavakkal megírt posztot”, ha már egyszer szóba került, ám a véletlen… (khm…) rátalálás most nem segített.

    Üdv.,
    …és jelentem, nem csak otthon maradtam, sokszor kezet mostam, de tévét is néztem – most már csak azt értem mire vonatkozik, avagy ki(k)nek szól a “Move along folks nothing to see here”?!
    Csak úgy általában a kíváncsiskodóknak (“…séta arrébb!”), vagy ennél több is?
    🙂

  11. Bpest a legnagyobb, legvegyesebb magyar város.
    Ezért tenyészik fővárosunkban a legtöbb ballib.
    Hál’istennek itt is fogyatkoznak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük