Budapest, 2019. május 26. Jávor Benedek, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti képviselõjelöltje (k) az MSZP és a Párbeszéd EP-választási eredményváróján Budapesten a Villányi úti Konferenciaközpontban 2019. május 26-án. MTI/Balogh Zoltán

Újjáalakult a Munkásőrség, Jávor Benedek már meg is írta a felvételi kérelmét


Civil szervezetként újjáalakult a Munkásőrség. Civil szervezetként. A kommunisták úgy gondolják nyilván, hogy még nem gyilkoltak eleget. Persze a Munkásőrség harcértéke a fénykorában is csak a velük járőröző szovjet katonák következtében haladta meg a nullát, hiszen ez a jeles szervezet már eleve az 1956-os forradalom leverésében résztvevő pufajkásokból alakult. Feladata alapvetően a fegyvertelen polgári lakosság megfélemlítése, kínvallatások céljából történő összefogdosása, megkínzása, legyilkolása volt. És igen, a Munkásőrség is rendezett „szexpartikat” csak arra géppisztollyal kézbesítették a meghívót, és nem kellet rájuk kiöltözni. Jávor Benedeket is a romlott nyugat jellegzetességének képzelt fülledt szexualitás kapcsolja leginkább a Munkásőrség szelleméhez, mert azt nem gondoljuk róla, hogy elbírna egy dobtáras géppisztolyt, amely tudvalévőleg nehéz.

Nem hibás a kedves olvasó, ha nem tudja, ki az a Jávor Benedek. Pannonhalmán érettségizett, amin a Bencés Gimnázium vezetőségének alaposan el kellene gondolkoznia, és onnan vezetett egyenesen az útja az LMP-be, aztán a Párbeszéd nevű virtuális pártba, hogy végül az MSZP-ben lelje meg szellemi és lelki otthonát, lévén a Párbeszéd gyakorlatilag nem létezik. De a lejtőn nincs megállás és Jávor legújabban Karácsony Gergelyt képviseli Brüsszelben. Benedek ugyanis kiesett az Európai Parlamentből, de annyira beízesült már a helyi szubkultúrába, hogy nyilván pályázati alapon kinevezték oda újra egy más „poziba”. Szerintem le sem mondta az albiját. Gyakorlatilag az a dolga, hogy Karácsony feljelentéseit közvetlenül továbbítsa az Unió fővárosába Soros György valamelyik sameszának. Benedeken látszik, hogy nem boldog ember, nem egy Tordai Bence, de láthatólag szeretne az lenni. Bizonyára ennek és a liberálisokra jellemző frappáns humornak, valamint a nők iránti feltétlen tiszteletének tudhatjuk be a következő, eredetileg angol nyelvű Twitter bejegyzését:

Imádkozom, hogy ne keveredjenek össze a meghívók, nehogy [Novák Katalin] véletlenül egy ungabunga parti közepén találja magát a keresztény családi értékekről szóló eszmecsere helyett. A magyar családügyi államtitkár látogatása Silvio Berlusconinál #óistenem #ungabunga

Az ellenzéki politikusoknak általában olyan az arckifejezésük, mint akiknek mindig csak transznő jut a buli végén. Az elvileg nőneműeknek is, mert senkit nem akarok megsérteni és kétségbe vonni a számomra teljesen ismeretlen nemi identitását. De azok, akik valaha férfiak voltak általában azért álmodoznak egy igazi nőről. Miután a személyiségfejlődésük az óvodában, a hajhúzogatásnál bicsaklott meg először, reménytelen érzéseiket felnőttként is bunkózás útján igyekeznek kifejezni. Ez a „kőművesfütty” értelmiségi változata és valamiért mindig szerepel az ungabunga hangalak. Persze lehet, hogy túl konvencionális a gondolkodásom és Benedek Silviot akarta bántani azért, mert az közismerten ciszhetero. Ez is illeszkedne az ellenzék új kommunikációs irányába.

Mindenesetre félelmetes, hogy a Jávor Benedek egy ekkora bunkó.

Egy igazi munkásőr. Valószínűleg nem tudott még álomszervezetének „civil szervezetként” történő újjáéledéséről, de a felvételi kérelmét a tudtán kívül már kitöltötte. A Munkásőrségnek is javaslom, hogy azonnal vegyék fel és léptessék elő alegységparancsnoknak (külön fegyverhordozóval), mert az osztályellenség dehumanizálásában, a nem liberális nők megalázásában simán hozza az 1957 márciusi szintet.

Ózd, 1957. május 19.
Marosán György államminiszter beszél az ózdi bányásznagygyűlésen. Az előtérben munkásőrök sorfala áll.
MTI Fotó: Kovács Lajos

A hatóságokat meg szeretném emlékeztetni, hogy a Munkásőrség egy diktatúra erőszakszervezete volt, ma már csak azért nevetséges, mert objektív okokból a most élő emberek nagy része még nem élt, amikor ezek még bármikor falhoz állíthattak bárkit. A nyilas pártszolgálatot, a Gestapot és az SS-t sem lehet civil szervezetként, nosztalgiából, vagy tömeggyilkosság előkészülete céljából újjáalakítani. De ezek szerint a III/III-at, a Csekát, az Ávo-t igen.

Kíváncsian várom azt is, hogy a liberális bagázst vajon rá lehet-e venni, hogy elhatárolódjon a kedvenc erőszakszervezetétől és annak „Ungabunga” mozgalmi nevű parancsnokától.

(Ez egy kettő az egyben poszt, mert azok a gyáva kommunisták és az a bunkó külön-külön nem érdemelnek meg még egy külön címet sem.)

Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

42 hozzászólás

  1. Fegyvert is kapnak?
    Ha igen kinek, illetve mely szervezet engedélyével?
    Nem kockázat ez az állambiztonságra, hogy a kb 1989-ben megszüntetett, betíltott munkásőrség most újra éled?
    A munkásőrség mely párt mellé áll?
    Gondolom a műkösési engedélyüket alaposan át kell gondolni az országgyűlésnek, és ha veszélyt jelentenek az államra, a közbiztonságra be kell őket tiltani.Van elég párt nem szükséges, hogy egy fegyveres testület is megalakuljon kétes , veszélyes elemekkel.

    • MInt a lyobbikosoknak volt valami ss hadserege. Nem emlékszem a nevükre.

      • Gárda.
        Fegyvertelen,de bármikor felfegyverezhető társaság!
        Gondolom a munkásőr bandát is betiltja a TÖRVÉNY,ami a Gárdát is!

      • Karácsony Márta

        Nem volt az ss… csak ezt szerették volna belesulykolni az emberekbe..

    • De az!
      Kőkemény, éles kockázat.

      Párthadsereg!

      Gondold el, ha még nagyobb rohamot vezényelnek
      a haátrunkra, ahova még több katona és rendőr kell,
      ugyanakkor ezek meg belülről indulnak neki a kormánynak.
      Mert én nem akarom elképzelni!!
      KI ÍRTA ALÁ, MELYIK BÍRÓ JEGYEZTE BE EZT AZ NYILASVÖRÖSBOLSEVIK
      HADSEREGET?

    • csakafidesz

      Még sakk-egyesületként sem jegyezhetőek be „munkásőrség” címén. Jogsértés lenne bejegyezni. Fegyvert természetesen NEM kaphatnak, az Alkotmányba ütközik a dolog.

  2. Pufajkaparti hülye gyerekeknek.

  3. István Hegyvidék

    Megkezdődött talán a hazai polgárháborúra való felkészülés?
    Természetes, hogy ha ez a társaság bármilyen formációban bejegyzésre kerül, a kormányoldali pandantja is rögtön létrejön.
    Akkor hogyan tovább elvtárskáim?
    Kérni fogtok fegyvertartási engedélyt is, vagy SOROS, A KÖZELLENSÉG majd illegálisan felszerel benneteket?
    Amikor ember ember ellen áll majd szembeb, mit gondoltok kik lesznek többen, ti, vagy mi?
    Nektek ennyire fontos a globális hatalom kiszolgálása?
    A magyar vér sem drága?

    Ebbe bele fogtok bukni, én is ott leszek a gáton, az összes békemenetessel együt!
    Itt nem fogtok még egyszer vérfürdőt rendezni, szerencsétlen idegenszívű gyilkosutódok!

    Viszlát a barrikádokon!

  4. Kunhalmi Ágica

    Félelemkeltő! Még kell tiltani Betyársereg Magyar gárda betiltott Most át fognak lépni

  5. Kása mása

    János Nagy !
    ” A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik!
    Ne kérj attól tanácsot,aki még saját magával sincs tisztában!S honnan jöhetsz erre rá?..:a kérdezésed nélkül is beszél..”
    Tőled idéztem !
    Tehát neked KUSS !

  6. Ilyenek voltak. Sőt, még rosszabbak.
    Rothadt, bűzlő, akoholista, GYILKOS, PROLI CSŐCSELÉK,
    A nyilasoknan, Kun-Szamuely különtményeseinek utódai.

    És ezek most NYÍLTAN POLGÁRHÁBORÚRA KÉSZÜLNEK!

    Poltnak, Pintérnek, a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek,
    az igazságügy-miniszternek semmi dolga????

  7. csakafidesz

    ” Persze a Munkásőrség harcértéke a fénykorában is csak a velük járőröző szovjet katonák következtében haladta meg a nullát”
    Ez ökörség. Az orosz katonák a magyar reguláris haderővel is csak bejelentett hadgyakorlaton masíroztak együtt. Volt kiképzőtábor ahová a kijelölt magyar katonák, munkásőrök, rendőrök cseretanulók, stb címen elmehettek. A speciális képzéseket pedig odakint kapták meg a magasabb rangú tisztek.
    Amúgy a munkásőrséget a belső rendfenntartásra képezték ki, nem honvédő feladatokra.
    A feltámasztása éppen ezért az állami erőszak-monopólium elleni támadás, eleve nem kaphatnak egyesület formájában sem engedélyt.

    • A munkásőrség párthadsereg volt.
      A magyarok megfélemlítésére képezték ki őket, az volt a feladatuk és végre is hajtották.
      A katonák a munkásőrökkel, rendőrökkel vonultak oda, ahol úgy gondolták, a rendszer ellenségei nyüzsögnek.

      A munkásőrök utánpótlása volt az Ifjú Gárda.

      Ismerős?! Innen az újnyilas Jobbik gárdájának a neve.

  8. Balthazar Bux

    Ez kb olyan, mintha Németországban meg az SA-t, vagy SS-t állítanák vissza. Döbbenetes. A munkásőrség névhasználat nem tiltott, pártállami hagyaték? Ki volt az az eljáró hatóság, aki ezt megengedte?
    Hol van ilyenkor a kormány/kormánypárt? Tiltakozók?

  9. Ez lesz ismét a munkásőrség dala, ha engedik őket működni?
    „Munkásőrnek egy baja, mért nincs három élete?
    Egyiket a pártnak adja, másikat a párja kapja, harmadikkal egy a fegyvere!”
    Kérdés melyik pártnak adja az új munkásőrség az életét netalán a DK-nak, vagy a Momentumnak? Mit szól majd az országgyűlés az új munkásőrséghez? Betiltatja?

  10. Az újjáalakult Munkásőrség bármikor levetheti az álarcát, ez nyílt fenyegetés! Hogyan engedheti ezt a törvény?

  11. Jó ideje gyűjti pár ember a volt munkásőrök névsorát. Nemsokára teljes lesz, és publikálásra kerül.
    Minden kommunisták legaljasabb, legprimitívebb fajtája, meg kell szégyeníteni őket, amíg még élnek! A parancsnokokat (100-200 fő) perbe kell fogni, meg kell hurcolni emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

  12. A munkásőrség 2022-re készül?

  13. Molnár József

    Ezzel a Jávor Benedekkel kapcsolatban nem csak a bencéseknél kellene elgondolkodni, hogy milyen szellemiségű oktatás folyik náluk, de a Pázmány Péter katolikus egyetemen is édemes lenne megvizsgálni, hogy ki és miért pont ezt az embert alkalmazta.
    Mielőtt ugyanis Eu-s képviselő lett (előző ciklusban), előadó tanár (direkt nem írom professzonak) volt az említett egyetemen.
    Ha valahol, akkor ott legalábbis nem kellene ilyen ultraliberális gondolkodásúakat katedrához engedni.

    • A 68-asok is kicsiben kezdték.
      Az eredmény ismert és még mindig mételyként köztünk vannak.

  14. A bukott mszmp-s munkásökrök most mit akarnak, vagy csak tehetetlenségükben provokálnak? A világmegváltó eszmét sikerrel a saját tagjai megbuktatták, most visszanyúlnak és új kreténizmust hirdetnek. Kun Bélát is rehabilitálni akarják, vagy az összes dicsőségest? Már eljutottunk Wass Albert liberálfasizták általi fasisztázáshoz, most újabb ökörségeken fárasztják a debil agyukat.

  15. Nem rossz gondolat . Igy lehet tudni hogy kinek jar kotel.

  16. A Munkásörség anno félkatonai szervezet volt. A mostani is az lesz?
    Miért kapnak engedélyt a megalakulásra és ki adja meg nekik?
    Már egyenruhás alakulatok is kapnak engedélyt?
    Miért nem lehet ezt megakadályozni?

  17. Talán tiltakozni kellene, tüntetni az 1989-ben megszüntetett, betiltott munkásőrség újjáakulása ellen.
    A munkásőrséget, még Németh Miklós miniszterelnök tlltatta be. Gondolom jó okkal.
    Mostani ismételt létrejöttük szerintem óriási nemzetbiztonsági kockázat és nagy a valószínűsége, hogy nem a kormány pártok oldalát támogatják. Egy betiltott pártot, hogyan szabad ismét működőképessé tenni?
    2022-ben kellemetlen helyzetet hozhatnak az ország életébe.
    Az országgyűlésnek haladéktalanul be kell szüntetni a munkásőrség működését.
    Aki fegyvert akar viselni jelentkezzen katonának, de álnok módon ne a DK és a Momentum, esetleg az MSZP serege legyen.
    Az ellenzék ne a munkásőrség megalakításával akarjon kormányváltást 2022-ben, hanem nemzetépítő programokkal amivel most egyedül csak a FIDESZ-KDNP rendelkezik.

    • Javítva:Talán tiltakozni kellene, tüntetni az 1989-ben megszüntetett, betiltott munkásőrség újjáalakulása ellen.

    • Nem nehéz rájönni,hogy miért is tiltatta be !A kádári idökben a rendszer támaszai voltak.Kádár és garnitúrája „csoportja” ideológiájának központjában a „munkáshatalom és vivmányai”álltak.Közvetlen párthadseregként jól ellensúlyozták a hadsereg,és a rendörség eröszakszervezeti monopóliumának túlsúlyát.A nyolcvanas évek végére azonban a kádári generáció kiszorult a hatalomból,kiöregedtek- kihaltak,az új generáció más elveket vallott,tudatosan készültek a nemzeti vagyon saját magukra átruházására,annak hazaáruló módon ,fillérekért való elherdálására,az ország teljes gazdasági-katonai-politikai gyarmati sorba taszitására.Ezt csúfolják azóta is rendszerváltásnak.Az addigi félgyarmati,az önállóság látszatára adó totalitárius rend helyett az SZDSZ szabadrablása,káosza következett,a bünözés elszabadulásával,a teljes ipar felszámolásával.Ezt a tervet felfegyverzett munkások ellenére nem lehetett volna végrehajtani.A Munkásörség nem területi ,hanem munkahelyi alapon volt megszervezve,a nagyobb gyáraknak saját egységeik,alegységeik voltak,amelyek ún.bázisai is gyakran az üzemekben voltak.Vajon be tudták volna zárni azt a sok-sok üzemet,elbocsátva az akkor még rengeteg dolgozót,ha a gyárban egy csoport állig felfegyverzett ember van?

    • Kommunisták vagyunk, elsősorban a szellemiség megőrzése a cél – nagyon szépen megfogalmazták a munkásőrök a célokat, nagyon ritka az, amikor ennyire röviden, egyszerűen és szépen fogalmazza meg egy szervezet az újjáalakulásának okait. Folyamatos az antikommunista gyűlölethadjárat a törtéenelmhamisítástól az egyoldalú nemzeti emlékezetpolitikáig, nem lehet mindig hátrálni, eljött az az idő, amikor előre kell tekinteni és menni kell, Lenin és Marx műveit pedig a kommunista értlemiségnek újra kell fogalmaznia a korszakohoz igazítva annak mondanivalóját és nem elefántcsonttoronyba kell menekülnünk ezu a feladata a ma kommunstáinak, őrizni a szabadság és minden ember valós egyenlőségének svilágszolifaritási tanait, sokan vagyunk a világon ,még akkor is ha itt Magyarországon 30 éves súlyos pénzelt ideológiai elnyomás van, más normális országban saját marxista tévé és rádiócsatornát leht működtetni, itt nem, mert a tőkésburzsoák mindig itt alegreakciósabbak!

  18. Istenem mondja valaki, hogy ez nem történhet meg

  19. Jávor jelenléte a munkásőrségben már előrevetíti a munkásőrség (párt) nemzetromboló szellemiségét, káros ténykedését.
    Több lehetőség lesz az EU-ban támadni Magyarországot, a kormányt, Jávornak és társainak és az összesített ellenzéknek az álcivilek bevonásával, mint „munkásőrség”.
    Érdekes lenne megtudni, a feltámadásukat 30 év múltán mi indokolja, milyen cél? Mi lesz a szerepük egy- egy tüntetésnél, lehet e szerepük, vagy távol tartás lesz előírva, de betartják e majd? Ki ellen fognak általában tüntetni? Lehet e fegyverük, mit a régi munkásőröknek volt? Ez nagyon lényeges nemzetbiztonsági kérdés szerintem.A legegyszerúbb lépés meg kell szüntetni a feltámadó munkásőrséget, mielőtt káoszt teremtenének az országban.

    • A “koménizmusban” egy ellenség volt, manapság rájöttek, hogy az osztódással való szaporodással és “civilként” mindenütt megjelölhetnek maguknak területeket, hogy aztán a sejtjeik egy nagy lavinában egyesüljenek.
      Ébernek kell lenni és ezt megakadályozni.
      Gondolom a titkosszolgálat sem gombfocizással tölti az idejét!

  20. Szinsoli Bilódó

    Érdekes, hogy ilyet lehet, csoportosan oroszlános mellényt viselni viszont a világ békéjét fenyegető bűntett.

  21. Az indulójuk:munkásőrnek egy baja
    nincs esze..

  22. Beleillik a képbe. A háttérhatalom világkommunizmust készít elő. Midenkit miden eszközzel ellenőrzés alatt kívánnak tartani. Emberiség elleni borzalmas bűntettre készülnek!!! A videóban a hölgy elmagyarázza az eszközöket is, fellelhető dokumentumokkal, sajnos csak angolul.. https://www.youtube.com/watch?v=4M8LB–H50M

  23. Már rég újjáalakult, csak nem figyeltetek eléggé. A régi nehéziparral bíró településeken legalább is az összes volt munkásőr a polgárőrség alapítói, és helyi vezetői posztjában tetszeleg. Undorítóak! Nem is értem, hogy engedheti a kormány, a FIDESZ-KDNP ezeket a folyamatokat kibontakozni? Nálunk tavaly szeptemberben, 1 hónappal az önkormányzati választás előtt, az akkor még fideszes polgármester, és testületi többségű önkormányzat abszolút hallgatása mellett, a „városszépítők” göncz árpád emlékhelyet avattak, ünnepélyes csinnadrattával, a kócos asszonyság jelenlétében. Most meg nem értik, miért lettek leváltva?! Néha megingok az események alakulása miatt. Az első akit kipenderítettek egyik önkormányzati cégtől, a FIDESZ helyi vezetője volt, természetesen. Most még ha ezt a disznóságot is keresztül tudják vinni, hát nem tudom, hogyan készüljek 2022-re.

  24. szerintetek ennek a suttyonak ez akkor is eszebe jutott, amikor fegyort hivta meg macron?

  25. Szőke ciklon

    Ismerek néhány nosztalgiázó néhai munkásőrt. Még ma is emlegetik, hogy milyen jó dolog, milyen jó bulik voltak. Nem kellett menni melóba, átlagbérért védték a hazát. Kitelepültek, gyakorlatoztak egy kicsit, kilőttek néhány tárat, este meg jól be…sztak. Aztán vége lett a jóvilágnak, megint menni kellett melózni, néhányuknak három műszakban. Egyáltalán nem kívánták a „rendszerváltást”, nekik nagyon jó volt az a régi. Május elsején, április negyedikén, meg november hetedikén felvonulgattak, köszöntötték a tribünön feszítő pártvezetőket. Előtte két napig megint nem kellett melózni, mert kivették őket a munkából, alakizgattak egy kicsit, fényesítették a derékszíjat meg a géppisztolyt, gyakorolták a mozgalmi dalokat. ” Itt van Május elseje, a madarak csicseregnek, munkásőrök éneklenek…”

  26. Lehet e majd pl. Jávor Benedeknek, a régi MSZMP-s örökséggel rendelkező új Munkásőrségben az álcivileknél uszítani a kormány, az ország, a FIDESZ-KDNP ellen?
    A lehetősége meg lesz ott a baráti körben.
    Nem tartom kizártnak a Munkásőrséget, amely 30 éve be van tiltva a 2022-es országgyűlési választás ellenzéki támogatására hozták létre.

  27. Oda is való! Meg Brüsszelbe, hazát árulni!

  28. Bokros Birka

    Ki volt az, aki a népszavazás által megszüntetett szervezetet újra bejegyzett és engedélyezett? Egy párthadsereg éled újjá, gyerünk gyorsan az EU-hoz jelenteni a szélső balos diktatúra párt hadserege újra feléledt!

  29. Pufajka osztás lesz a dk összejövetelen .

Hozzászólás a(z) gyozo2018 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük