Rettegnek az ellenzéki politikusok a PestiSrácok.hu fehér, heteroszexuális keresztény feliratú jelvényétől

Önálló életre kelt a múlt csütörtöki tüntetésre készített Pestisrácok.hu kitűző, amely világossá teszi, hogy viselője “fehér, heteroszexuális keresztény”. Ellenzéki politikusok és zsurnaliszták már annyira rettegnek tőle, mint az ördög a szenteltvíztől, aki tudvalévőleg kénkőszag és némi hanghatás kíséretében elpárolog, ha szenteltvíz éri. Nem véletlen, hogy magunk előtt tartjuk, amikor például DK-ás politikusok felé vagyunk kénytelenek közeledni. Dobrev Klára sem volt hajlandó megérinteni.

Rejtély, meg nem magyarázott rejtély az, hogy a fehér, heteroszexuális keresztények miért olyan félelmetesek a magyar ellenzéki politikusok számára, miközben első közelítésben legalább két tulajdonság akár még igaz is lehetne rájuk. Sőt felkent vezérük, Gyurcsány Ferenc annyira buzgó katolikus volt, hogy “rendszeresen bérmálkozott“. Ami különösen izgalmas hitéletet feltételez, mert bérmálkozni csak egyszer lehet. Bizonyára a Vatikán érdeklődésére is számot tarthat az egyetlen ismert sikertelen bérmálkozás (sorozat). Más DK-ás politikusok azonban nem bíznak ennyire magukban és maga Dobrev Klára is elmenekült, amikor a jelvények viselésére való készségét akarták firtatni. Maga  a DK is szükségesnek tartotta erről megemlékezni egy az európai minimálbérrel kapcsolatos közlemény végjátékában. Az európai minimálbérre egyébként pont akkora esély van, mint arra, hogy a Gyurcsány házaspár sikeresen bérmálkozik egyszer. És akkor élvezzük a DK-ás Barkóczi Balázs, a DK szóvivőjének reagálását, aki  a más témában feltett kérdésekre válaszolt. Egy ellenzéki újságíró (a DK közleménye szerint):

(…) a termet addigra már elhagyó Dobrev Klárát akarta megkérdezni, hogy hajlandó lenne-e kitenni a ruhájára egy “fehér, heteroszexuális keresztény vagyok” feliratú kitűzőt. Ezután a szóvivőt kérték fel erre, aki azt mondta, hogy ő maga is fehér, heteroszexuális, keresztény férfi, de nem hiszi, hogy ilyen dolgokat bárkinek hirdetnie kellene a ruházatán. Az elfogadás egyik alappillére az, hogy nem dörgöljük erőszakosan mások orra alá, hogy mik vagyunk, hanem megpróbáljuk elfogadni azt, hogy a másik miért olyan, amilyen – tette hozzá. Az ilyesfajta kitűzők a legrosszabb politikai időket idézik, a vészkorszakban különböztették meg így az eltérő politikai érdeklődésű, nemi identitású és rasszhoz tartozó embereket – jelentette ki. Hozzátette: a kérdést nyilván Niedermüller Péter múlt heti szavai miatt tették fel, de akinek “van füle”, az hallotta, hogy a VII. kerületi polgármester mit mondott. Attól a DK nem fog elhatárolódni, amit egyesek belemagyaráznak Niedermüller Péter szavaiba – tette hozzá, hangsúlyozva, a politikus világossá tette, hogy nem emberekről, hanem ideológiákról beszélt, ezért nem is fogják lemondatni.

Különösen bájos az “akinek van füle az hallja” kitétel alkalmazása, mert azt is keresztényi kontextusban szokták használni általában.

Nem tehetünk végül mást, mint azt, hogy az ördög egy másik találmányához, a logikához fordulunk és az eltűnő (igaz, hanghatás nélkül) Dobrev Klára helyett a jó keresztény definíciójával minket megajándékozó Barkóczi Balázs mondandójából kikövetkeztetjük milyen is a jó keresztény.

A jó keresztényen nem látszik, hogy keresztény, kereszténységének soha semmilyen jelét nem adja, mert ha adná, azzal azonnal kirekeszt mindenki mást mindenhonnan, amely tevékenysége meg nyilvánvalóan az ördög műve. Ráadásul kereszténységétől függetlenül ezt a kirekesztést már a fehérségével is elköveti, és hiába szoláriumozik és napozik, kirekesztő képessége nem csökken. Ha jobban meggondoljuk a heteroszexuálisok meg az emberiség felét rekesztik azonnal, hiszen az emberiség egyik felével eleve nem hajlandók szexelni. A DK politikai programja szerint tehát, ha tudomásul veszed azt, hogy fehér, heteroszexuális keresztény vagy, akkor vészkorszakot csinálsz. Egy jelvénnyel meg különösen.

Facebook hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Én tényleg nem értem a magyar igazságszolgáltatást!

A magyar igazságszolgáltatás mintha direkt utazna arra, hogy a lehető legrosszabbul jöjjön ki minden olyan …

11 hozzászólás

  1. Lökött vagy Android.

    Először szivárványos kitűzővel kellett volna kínálni Dobrev Kánt, és Barkóczi Balázst.

    Csak utána “fehér, heteroszexuális keresztény” kitűzővel.

  2. Rejtély, hogyan történt,
    nem tudom.
    Bilincsbe vertél,
    nincs azóta éjjelem,
    se nappalom…
    😛😂

  3. “nem dörgöljük erőszakosan mások orra alá, hogy mik vagyunk, hanem megpróbáljuk elfogadni azt, hogy a másik miért olyan, amilyen – tette hozzá. Az ilyesfajta kitűzők a legrosszabb politikai időket idézik, a vészkorszakban különböztették meg így az eltérő politikai érdeklődésű, nemi identitású és rasszhoz tartozó embereket – jelentette ki.”
    Az általuk annyira kedvelt pride,az nem erről szól? Miért is mondták,hogy Tarlós úrnak részt kellene venni ezen? Sőt egyes cégek KÖTELEZIK a dolgozóikat a részvételre,mint Május elsején a dolgozó osztályt a tribünön ülő disznópásztorok.
    És hosszasan sorolhatnám,hogy a “szóvivő”,még miben “tévedett” !

    • Mindenesetre, Szarvas Szilveszter egy kitűzővel (és az Informátor stábjával) képes megszalasztani a Dögevő Köcsögök seregét.
      Le a kalappal előttük!

    • Nézzük magát a dolgot!
      Egy folyó két ellentétes partján álló emberek mindig is mást fognak érzékelni, még akkor is ha helyet cserélnek egy időre.

  4. Igen. Csak megismétlem.
    A kirekesztéses marhaságuk jól látszik abban, hogy szerintük a büszkén hirdetett tulajdonság kirekesztés. Ha büszke fehér vagy az kirekesztés, mellesleg ezen logika mentén az is kirekesztés ha büszke fekete vagy. Ha keresztény vagy az kirekesztés, de akkor nyilván az is kirekesztés ha valamilyen más vallású vagy, hiszen kirekeszted gondolataidból a másik vallás tanait, hiszen a saját vallásod tanait hiszed. Ha heteroszexuális vagy akkor kirekeszted szexuális életből az egyéb “érdekességeket”, és ha homoszexuális vagy akkor meg a heteroszexuálisokat utasítod vissza. Hehehe. A NAGY KIREKESZTÉSES LÓZUNG.

  5. Majdnem anagramma ha I=G
    KIREKESZTÉS
    KERESZTSÉG

  6. csakafidesz

    Borzasztóan kirekesztő vagyok. Eddig csak nőkkel szexeltem, férfiakkal soha..

  7. ” Dobrev Klára sem volt hajlandó megérinteni.”
    Nem sem, hanem egyáltalán. Hogy van azzal a jelvénnyel? Azöura századot jelzö kérdésében?

  8. Adalék a
    “..a jó keresztény definíciójával minket megajándékozó Barkóczi Balázs mondandójából kikövetkeztetjük milyen is a jó keresztény.” kommentjéhez:
    Ha Barkóczi Balázska szerint :
    “Az elfogadás egyik alappillére az, hogy nem dörgöljük erőszakosan mások orra alá, hogy mik vagyunk, hanem megpróbáljuk elfogadni azt, hogy a másik miért olyan, amilyen –”
    akkor alsóMolnár Peti ugyancsak nem kotol semmilyen alappilléren.
    Eszébe sem jutott, nemhogy megpróbálta légyen “elfogadni azt hogy a másik miért olyan amilyen”, hiszen ö maga mondta hogy hagymát hánt, vagyis lehántja a hagymának adott és “veleszületett” leveleit (amelyek hiányában vagy másféleségük esetén nem lenne hagyma a hagyma. “Csak a gyengébbek kedvéért” , szólván ez a ballibsiknek).

    “A másik” pedig Nem MIÉRT olyan amilyen, a másik egyszerüen annak született és tartja az önazonosságát. Nem váltogatja vagy adja el pénzért, karrierért, agyamosatásaként.
    Hát nem érdemel teljes együttérzést ez “az egyik” szegény molnárember? Hiába igyekezett s hántogatta a hagymát, a szerencsétlen, alatta megint csak könnycsordító hagymalevél következett!

    Kell lenniük ilyeneknek is, mert ha nem lennének, akkor kihalnának a libsik és hová lenne a demokráciájuk? Még mielött felfedezték volna hogy a baloldalon levö szívük szívbajban szenved. Sokszor egyenesen örökletesen. Hamisan ketyegi nekik, hogy ök a ballibsi passzát; csak azt nem, hogy büdösek e szelek.
    De maga Balázska se különb a súlyos szív-fülbajos áttételes bántalmai miatt: “de akinek “van füle”, az hallotta,..”. Persze, hogy hallotta, söt, vissza lehet hallgatni, láttatni akármikor, hogy férfiszemélyekre /nöszemélyekre ment ki a zanalízis. Gyurcsi viszont, a manipuláció olimpikonja, kiadta a mantrát; és nem is kell még valamit mondania,… érti az akinek szívbajos a ballibsi füle. Egyben fülbajos a ballibsi szíve (szintén csak a gyen…)
    Bocs de az agyalágyulást már nem tudtam hogyan bepasszolni a teljes látleletbe, még korán van.
    Meg azt a rémisztö gonoszságukat amely most tényleg fenyeget a hirtelen hivatalfoglalásuk jegyében.

Hozzászólás a(z) Klárika bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük