Amikor az Index már a saját címadásával „mítúzza” meg magát!


Az Index emberi mélyrepülése, ami fura módon Uj Péter távozásával kezdődött el, leért a Soros György betonerődje alatt található és kiválóan menedzselt szennyvízrendszer legalsó pontjára. És ott gondolom fennakadt a jeles újság lelke azon a rácson, amely a nagyobb darabok továbbjutását gátolja.

„Kirúgták az NKE oktatóját, amiért szexista megjegyzést tett egy kormányközeli intézet munkatársaira” – írja a liberális erkölcs zászlóshajója. A „szexista megjegyzés” és a „munkatársaira” kifejezés ebben az esetben eufemizmus arra, hogy az MSZP egykori miniszterelnök-jelölt-jelöltje nemes egyszerűséggel lekurvázott néhány nőt Pikó András egyik FB posztja alatt. Ja, és ez a csávó, dr. Lattmann Tamás, ezidáig a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen docenskedett.

Rohadt nagy baj van a mi diktatúránkkal…

Dr. Lattmann Tamás onnan maradt méltán ismeretlen a köz számára, hogy saját állítása szerint az MSZP felkérte miniszterelnök-jelöltnek. Ez még az MSZP közismerten sikeres miniszterelnök-jelölti castingjainak ismeretében is valószínűtlennek tűnt, még az MSZP is riadtan cáfolta. Érezték, hogy ezt már nem bírja ki az éppen megújulás előtt álló párt imázsa.

Az azonban nem került be a köztudatba, hogy ez a diktatúrától rettegő szerencsétlen ember a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen bujkál Orbán pribékjei elől. Ott, ahol elvileg a Magyar Állam állam- és közigazgatásába képeznek embereket. Az elnyomás ennyiben is maradt volna, hiszen miért tenne valakit alkalmatlanná az egyetemi docenskedésre, hogy miniszterelnök-jelölti felkéréseket hallucinál vagy bedől valami telefonviccnek? Mondjuk le se merem írni, hogy állítólag ki kérte fel, mert az akkor is nagyon gáz, ha igaz. 

Azonban a Facebook és Pikó András hívószava rést ütött dr. Lattmann Tamás illegalitásán, és pillanatnyi indiszponáltságában a saját nevén kurvázott le néhány nőt. Én nagy híve vagyok a szólásszabadságnak, de az államnak, egyetemeknek, cégeknek, szakmai kamaráknak, bármilyen beazonosítható közösségnek azért fenntartanám azt a jogát, hogy ne akarják a soraikban tudni azokat, akik a szólásszabadság végtelen határtalansága feletti elkötelezettségében ótvaros kivakaródzott sudribunkóként viselkednek.

Például egyetemen se tanítson ilyen, akkor sem, ha ilyen cizellált módon fejezi ki magát:

„Az Alapjogokért Központ az a hely, ahol még az alapszakos diplomájukat sem megszerzett “elemzők” osztják az okosságot a propagandamédiában. Igaz, legalább csinosak. Vajon milyen funkcióik vannak még?” 

Dr. Lattmann Tamást az NKE némi vizsgálódás után kirúgta most, és elmehet dolgozni, habár gyanítom lesz neki valami tartalmas feladat Karácsony Budapestjén. Gondolom hatalmas hiszti lesz, mert a liberális lekurvázás nyilván etikailag más, mint ha azt a liberalizmus szentségeiben nem részesült földi halandó követi el, és különben is, a jobboldalon köztudomásúlag csak kétes erkölcsű személyek tartózkodnak. 

De igazán az a szimptomatikus, ahogy ezt a emberi méltatlanság alapján történő kirúgást az Index tálalja. 

„Kirúgták az NKE oktatóját, amiért szexista megjegyzést tett egy kormányközeli intézet munkatársaira”

A „szexista megjegyzés” és a „munkatársaira” kifejezés csodásan írja körül azt a tényt, hogy dr. Lattmann fiatal nőket aláz meg azért, mert fiatalok és vonzóak.

Gondolom, nagy Gothár Péter-rajongó lehet. 

De az Index „újságírója” tényleg van akkora marha, hogy gyorsan maga is elköveti ugyanezt, ugyanis nem mulasztja el emlékeztetni az olvasóit arra a hisztériakampányra, amelyet, nyilván a Gothár Péter-ügyön felbuzdulva, a fiatal jobboldali nők ellen éppen folytat a liberális sajtó, a liberális politikai és kulturális elit: 

„A megjegyzés után körbefutott a kormányközeli újságokban, kezdetben a Pesti Srácok írta meg a dolgot „, Összeszedte minden „férfiasságát” Pikó és Lattmann, majd megalázták az Alapjogokért Központ elemzőjét, Párkányi Esztert” címen, majd átvette az Origo és más kormánypárti lapok is, erre utalhat a „nagy sajtónyilvánosságot kapott” rész. Ennek az Alapjogokért Központnak a munkatársa volt egyébként Rácz Zsófia is, az a 22 éves joghallgató, akit nemrég neveztek ki család- és ifjúságügyi helyettes államtitkárnak.”

Záborszky Ede az Index „újságírója” nem igyekszik távolságot tartani dr. Lattmann „gondolataitól”, sőt, láthatólag felháborítja, hogy egy másik kultúrkörben megvédik a nőket a mindenféle senkiháziak sértegetéseitől. Gyönyörűen látható, hogy az Index „kultúrkörében” egy fiatal nőnek, különösen egy heteroszexuális nőnek nem kell attól tartania, hogy bárki megvédi. 

Egy normális világban ugyanis az Alapjogokért Központban dolgozó összes nő férjének, bátyjának, öccsének, apjának fel kellett volna keresnie dr. Lattmann elvtársat, és elmagyarázni neki, hogy mi maradt ki a neveltetéséből. 

De ebben a mai világban be kell érnünk azzal, hogy nem hülyíti tovább az egyetemi hallgatókat. Nagyon pici részsiker. 


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

15 hozzászólás

  1. Majd a CEU megvédi.

  2. Helyére tették és jogosan!
    Ez a „ közösség” úgy látszik így szocializálódott, feltételezhetően ezért is támogatják a migrik behozatalát, mert a női nemhez való hozzáállásuk kompatibilis.
    Persze csak egy bizonyos korig. Onnan átveszi Vona a nénikék minősítését.

  3. „Egy normális világban ugyanis az Alapjogokért Központban dolgozó összes nő férjének, bátyjának, öccsének, apjának fel kellett volna keresnie dr. Lattmann elvtársat, és elmagyarázni neki, hogy mi maradt ki a neveltetéséből.”

    Hát igen a régi szép világban voltak jó szokások, amelyek kivesztek.

  4. zolatiguszti

    „Egy normális világban ugyanis az Alapjogokért Központban dolgozó összes nő férjének, bátyjának, öccsének, apjának fel kellett volna keresnie dr. Lattmann elvtársat, és elmagyarázni neki, hogy mi maradt ki a neveltetéséből. ”

    Pedig ezt a szép hagyományt feleleveníthetnénk, Meg a párbajt. Gyorsabban fogynának a libbantak,

  5. Pontosítás: az újságírás minősége pont Uj Péter színrelépésével kezdett zuhanórepülésbe

  6. A mi szépbeszédű Nagy Blankánk bezzeg nem kap ilyen minősítést, noha szavai alapján azt lehetne feltételezni, hogy valamelyik utcasarkon szedte föl a szókincsét a bárcások között. Sőt az se baj, ha még nincs is érettségije, majd éppcsakhogy annyira érettnek lenni, hogy le tud írni egy mondatot két súlyos hiba nélkül, máris alkalmas képviselőnek meg akárminek.
    Itt nem számít balosoknál a kor, az elvégzett iskolák, a pártucatnyi fölös zsírréteg és kivillanó bugyi. Nagyon helyesen meg kell egy ily értékes kishölgyet védeni lovagiasan.
    Egyetlen feltétele van annak, hogy valakit a baloldal leku..váz-e vagy sem, ha kellően gyűlöli Orbánt, akkor egy szent.
    Meg persze egy 16 éves ENSZ- üdvöske se politikai szajha, á, dehogy! Itt is baloldali védelem illeti meg azt az iskolakerülő hölgyet, aki szájából csak úgy fröcsög a gyűlölet az emberiség iránt.

    De most a jobboldali baklövésről is essen szó, ami nyilván kiváltotta a baloldal szokásos dühét. Egy dologban egyetértek, akár jobb, akárha bal oldalról nézem:
    Egyetemi hallgatót nem nevezünk ki helyettes államtitkárnak!
    Bár volt a történelemben ellenpélda, hogy fiatal zsenik beváltak politikusnak mint Hunyadi Mátyás vagy William Pitt, de ezez ritka kivételek.
    Tessék akármilyen csinos, kedves, okos is a kishölgy, akkor is előbb megvárni míg lediplomázik. Két év nem a világ, még akkor is előtte áll az élet, de ne adjunk ilyen buta magaslabdát az ellenségnek!

    • Deutschnak sem volt meg a diplomája, mikor beült az Országgyűlésbe. Később diplomázott.
      A Fidesz alapítótagjai már vastagon benne voltak a politikában, amikor még egyetemisták voltak.
      Orbán Viktor 27 éves volt akkor, és 39 éves, amikor az első kabinet miniszterelnöke lett.

      A 22 éves az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár már négy éve benne van a sűrűjében.
      Ennek nemzetközi szakmai előzményei is vannak.
      Ha csak azért lenne ott, ahol van, hogy meglegyen a kontraszt, már akkor sem rossz választás.
      De NEM AZÉRT nevezték ki őt, hanem azért, mert rátermett, tudja a dolgát.
      Kihívták a „független” sakálok vitára. Meg fogja őket enni reggelire, ha egyáltalán leáll velük, ha vitaképesek.

      • Rossz az összevetés.

        A politikai szerepvállalás, NEM hivatali munka, Hivatal vezetés.

      • Kretén, téged is bevihet a fajtád a parlamentbe, annak ellenére hogy egy bites vagy.

      • Más az, mikor egy fiatal, akár tizenvalahány éves és politizál, és egészen más amikor egy felnőttekből álló kormány tanulatlant nevez ki magas hivatali tisztségre.
        Nekem sose a rátermettséggel volt a bajom, és azzal is egyetértek, hogy a tehetség nem iskolai végzettségfüggő. Sok kétkezi munkást is jobban becsülök és okosabbnak találok, mint holmi Macront vagy Trudeaut, akár van egyetemi végzettségük az utóbbi félkegyelműeknek.
        De.
        Egy állam, pláne kontinens vezetésénél elvárok egy tanultsági minimumot. Mert például mint Kurz, Faymann, Juncker vagy a hegesztő svéd miniszterelnök (és még sokan) nem bizonyítják tanulási készségüket, akaratukat és szorgalmukat egy +5 éves egyetemi tanulással, addig kétségbe vonom, hogy tudnak-e fejlődni egyáltalán, vagy elég kitartóak-e?
        A másik ok, hogy egy egyetemen gondolkodási, probléma megoldási módszereket oktatnak (jó esetben), s az általános műveltséghez is tanulnak (remélem most is, nemcsak a mi időnkben) közgazdaságtant, filozófiát, némi történelmet, illemet, érvelési technikákat, stb.
        A mostani nyugat züllésének egyik oka is az, hogy tanulatlan nyikhajokat neveznek ki olyan pozícióba, ahol pedig a történelem, közgazdaságtan, földrajz ismerete diplomáciai alapkövetelmény lenne, és mint a példa mutatja, egy részüknek fogalma sincs se a gyarmatosítás szitokszón kívül, hogy „Mit adtak a rómaiak?” pl. Afrikának a fejlődéséhez, vagy miért is veszélyes az iszlám.
        A többlet iskolaévek remélhetően többlet képességek és tudásnak is bizonyítékai, ezért elvárt az egyetemi végzettség teljesítése a legfelsőbb körökben.

    • Igaz.

      Még nem hallottam olyanról, hogy az inas vagy a mesterlegény – bármilyen tehetséges is – vett volna mértéket a király tyúkszemes lábáról és készített volna neki szattyán csizmát.

    • Én ezügyben Kunhalmi Ágnes véleményére lennék kíváncsi 🙂

  7. Tetszik a cikk, ez egy tecikk.

    E szakaszon erősen elgondolkodtam, miért kellett minden a múltban bevált véleménykifejtési gyakorlattal felhagyni?

    „Egy normális világban ugyanis az Alapjogokért Központban dolgozó összes nő férjének, bátyjának, öccsének, apjának fel kellett volna keresnie dr. Lattmann elvtársat, és elmagyarázni neki, hogy mi maradt ki a neveltetéséből. „

  8. Vitéz Nagybányai Horthy Miklós idejében ezek a szutykok,nem kerültek címlapra.
    S nem csak azért,mert kisebbségiek,hanem a lőtéri ebet sem érdekelte,hogy kik ezek.
    Amúgy még most is kiválót fogok lőni….Amikor a Hazát védenem kell,a belső ellenség ellen is!

  9. Az index az elefánt mögött látható produktumot személyesíti meg, mert akkor a megfelelő helyre kell továbbítani – az indexet. Kerüljenek már a helyükre!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük