Egy orbánista, aki bepróbálkozott pártelnöknek Orbán Viktorral szemben

Wachsler Tamással készített interjút a 24.hu. Az eredmény jó és tanulságos, mint általában, ha az interjú alanya sokkal okosabb, mint az újságíró.

A Fidesz történetét általában nem érti senki, még azok sem nagyon, akik fontos részesei voltak az elmúlt 31 év menetelésének. Ha a már nem a napi politikában élő egykori fideszesekkel csinálnak interjút, és a készítő a szélsőliberális-igazikonzervatív projekt képviselője, akkor mindig az a cél, hogy kimutassák, Orbán Viktor már születése óta készül az Univerzum feletti teljes hatalom megszerzésére, és ennek érdekében mindig átgázolt mindenkin, aki szembejött. Ehhez képest általában mindenkinek kellemes személyes emlékei vannak arról az Orbán Viktorról, aki szembejött vele a folyosón vagy mellette ült választmányi ülésen. Általában még azoknak is, akiknek megköszönte az együttműködést. Ha már keressük Orbán titkát, akkor ez az egyik, egészen kevesen utálták csak meg azok közül, akik dolgoztak vele. 

Wachsler Tamás élvezhető és sikeres politika utáni karrierje okán megengedheti magának a realista önértékelés luxusát, és meg is engedi, tiszteletre méltó nyíltsággal állapítja meg, hogy ő volt az az ember, aki semmit sem tudott, de azt viszont a legnagyobb jóindulattal. Aki ismeri a politikát, az pontosan tudja, hogy ezt az élvonalbeli politikusok nyolcvan százaléka is elmondhatná magáról. De nem titkolja, hanem egyszerűen nem is tudja magáról. És soha nem is tudja meg.

Részletek az interjúból.

Amióta 1994-ben végrehajtotta azóta is egyedülálló tettét: elindult Orbán Viktor ellen a Fidesz pártelnöki posztjáért.

Nem történelmi tett volt az, hanem naivitás.

Az szdszes lerakat ugyan távozott a Fideszből 1993-ban, de azért maradtak szép számmal olyanok, akiknek sokkal idealistább képük volt a politikáról, mint Orbánéknak. Arról nem is beszélve, hogy sokan gondolták, Orbán feltétel nélküli támogatói közül is, a választási szereplésért a pártvezetés a felelős, és valahogy demonstrálni kellene, hogy ennek a párt vezetése és tagsága is a tudatában van. Értelmezhető elgondolásnak tűnt, hogy az érintettek egy évre háttérbe vonulnak. Az ominózus kongresszuson, már annak előkészítése során is, azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a Fidesz mint párt, mint étosz túlélte a választási vereséget és képes újra lendületbe jönni. Egyértelmű volt, hogy van több száz, talán több ezer olyan ember az országban, aki kész energiákat fektetni a Fideszbe és a Fidesz vezetőinek politikai karrierjébe. Mint ahogy az is, hogy Orbán Viktor és az első parlamenti frakció sok tagjának tekintélye érintetlen a tagság, sőt a kritikusok egy részének szemében is. Egyértelmű volt, hogy nem vezetést kell váltani, hanem tanulni kell a vereségből, és újra nekirugaszkodni.

Miért indult?

Menő lenne most azt állítani, hogy volt egy csodás alternatív vízióm a Fidesz meg az ország jövőjéről. De sajnos nem volt ilyen.

Hanem?

Hanem belesodródtam abba az egészbe.

(…)

Úgy éltem meg, hogy az az egy-két tucat ember, aki csinálja a Fideszt, nem néz szembe a vereség okaival. Sokakkal együtt azt gondoltam, valaki kell viselje a felelősséget a történtekért. Csomó mindenki mondott csomó mindent arról, hogy mit kéne másként csinálni, de egyszer csak azt vettem észre, hogy akik biztattak, sorra elnémulnak, s már csak az én hangomat hallani. Ott találtam magam tök egyedül a csatatéren, és taktikai megfontolásból bejelentkeztem az elnöki posztra.

(…)

Fogalmam sincs. Tényleg nem volt se vízióm, se kellő ambícióm, se elégséges képességem pártelnöknek lenni. Én ijedtem volna meg a legjobban, ha nyerek. És nemcsak én faragtam volna rá, hanem a párt is.

Wachsler Tamás is úgy látja, hogy Orbán Viktor vezető szerepe sosem volt kétséges a Fideszen belül. És ez a kellemetlen mindenki számára, aki valaha a Fideszen belül akart politikát csinálni Orbán ellenében, ezért Orbánnak ugyanis szinte semmit sem kellett tennie. Nem kellett személyes népszerűséget építenie, mert az kvázi jött magától. Nem csak azt a benyomást keltette, hogy elintézi, megoldja, jó helyen van nála az ügy, hanem tényleg meg is csinálta amit kellett.

Talán ezt hívják karizmának.

Egy mindig érthető és vállalható politikát csinált, ami mellé el lehetett köteleződni a gyakorlatban, mert az elvek mindig stimmeltek annyira, hogy a gyakorlati végrehajtás döccenői, a napi politika ocsmányságai mellett a szavazók és az aktivisták bizalma megmaradjon. 

Az 1994-es tisztújítás során eldőlt, hogy Orbán Viktor a Fidesz első számú vezetője. Sokkal hosszabb időre, mint azt akkor bárki gondolta volna. 

Wachsler Tamás tulajdonképpen egy tipikus orbánista, aki nem boldogtalan politikus, hanem elégedett ember szeretett volna inkább lenni. Persze lehet politikai bosszúnak tekinteni azt, hogy valaki Szabó János kisgazda honvédelmi miniszter közigazgatási államtitkára kénytelen lenni két évig. De hát valakinek annak is kellett lenni, és ennyit igazán meg lehet tenni a hazáért. A dolog súlyát persze azok tudják felfogni, akik láttak kisgazda minisztert közelről. Wachsler Tamás szerint Szabó meg volt róla győződve, hogy mindent és a legjobban tud. Egy korai Fekete-Győr András államtitkára volt, minden számláját kiegyenlítette az bizonyos.

Facebook hozzászólások

A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

Győzelem és udvariasság

Ha meg akarjuk érteni, hogy miért szövi át az országot eszelős gyűlölet a politikai szereplők …

14 hozzászólás

  1. A fideszben is sorjáztak az ilyen belvarosi paraziták.
    A WASLER egy O.Az viszont kérdés, hog Simicska a mosdatlan szájával és ocsmány nézeteivel hogy lehetett annyi ideig a fidesz hattérfőnöke.
    Ja és kérdés hogy a fidesz libsiből nemzetibe átlényegülése Pávatánc vagy …..őszinte.

    • Nem volt háttérfőnök, hanem gazdasági háttér.
      Elszaladt vele a szekér, azt hitte, hogy a markában Orbán és úgy táncol, ahogy ő fütyül.
      Nem ismerte Orbánt, pedig együtt “nőttek föl” az egyetemen.
      Orbánnal lehet észszerűség határain belül alkudni, kompromisszumot kötni, de diktálni, zsarolni, követelőzni nem.
      Nem kell aggódjon senki, megtalálja ő azóta is a számításait, ha részben is, nem véletlenül van csöndben.

  2. Kérdés .A CEU és Soros hogy működhet tovább zavartalanul.

    • Ahogy a kulturális életet és is változatlanul a liberálnyűvek tartják a markukban. Úgy.
      Nem vagyunk függetlenek.

  3. Orbán Viktor a szemünk előtt érett egy nagyszájú merész ifjonc korszakból – amilyennek a fekete koporsós temetésen mondott beszéde alapján először megítéltük – kilépve remek taktikus lépések során át a világtörténelem nagyjai közé. Mikor még “kicsi” volt (nálam valamivel fiatalabb) bevallom egy hebrencsnek találtam hadarós beszédével, de el kell ismerni olyan képességekkel rendelkezik mint nem sok vezető volt a történelemben.
    Ha valaki ismert hírességgel kellene összehasonlítani, talán Napóleonnal lehetne. Na nemcsak a termete okán. Villámgyorsan átlátja a helyzetet, van türelme, elmegy a falig, s ha kemény ellenállásba ütközik, mert mindenki hibázhat, akkor ha nem létkérdés, képes visszakozni. Kevés ember tud visszalépni, elismerve a hibáját. S az, hogy nincs nálunk demokrácia, azt valójában az ellenségei sem hiszik. Nem egy Sztálin, egy Pol-pot, nem jönnek fekete autók azokért akik mást gondolnak, nem mosolyog és kedveskedik szembe, aztán másnap kivégeztet mint Tiberius vagy Caligula, és nem áll bosszút azokon sem akik átálltak a másik oldalra.Mégcsak nem is épít ki személyi kultuszt mint oly sok világvezető Julius caesartól, Mao Cetungig.
    Valszeg leginkább azok gyűlölik, akik semennyire sem ismerik, akik még meghallgatni sem hajlandóak, nehogy mérlegelniük kelljen párját ritkító beszédeinek tartalmát.

    S ha most valaki seggnyalással vádolna, vagy azzal, hogy fizetett ügynök vagyok: bevallom nem mindig voltam Fidesz párti. S nem is ismerek el tekintélyt, nálam – és nyilván sok önállóan gondolkodó embertársamnál – azt tettekkel nagyon ki kell érdemelni… és akár el is lehet veszíteni, mint például Horn, akiről meg kiderült, hogy ők adták el alólunk a közműveket és a fél országot, pedig még ma is sokan tisztelik…

    • ” nagyszájú merész ifjonc korszakból – amilyennek a fekete koporsós temetésen mondott beszéde alapján először megítéltük”

      Legfeljebb te/ti!
      Mi úgy éltük meg, ítéltük meg, hogy bátor tett volt, mert még nem volt lejátszva véglegesen semmi.
      A szovjet hadsereg itt volt, a KGB itt volt, és itt voltak a mocsok szadeszosok és járulékos elemeik és a háttéripar, akik felépítették őket. Ugyanis, szó sem volt arról, hogy hasonló témákat feszeget.
      Kapott két percet, hosszabb lett. Tartalmilag nem csak a sót ragadta magához a szadesz ellenében, hanem a tartalma miatt robbant!

      • Persze, kedves Győző. Új hang volt, szokatlan. Amikor a Fidesz friss fiatalos hangot ütött meg a parlamentben rendszeresen, nekünk is tetszett, és az egyforma hang évtizedei után fokozatosan kellett megtanulnunk, hogy ki lehet már mondanunk amit gondolunk.
        Amúgy senki sem ugyanaz mint fiatalon volt, így jutottunk el az érett korig mi is, OV is.

    • Orbán erős személyiség, most ő tehet arról, hogy a túloldalon csak puhapöcsök vannak?

  4. Tárgyilagos.

  5. Mi értelme a cikkbe fektetett munkának? Mit akar az írója közölni, bemutatni?

    • Az nem derül ki,de az látszik,hogy nem érezhette jól magát,amikor az agymosott kérdéseire meglepően korrekt ÉS helyreigazító válaszokat kapott.

  6. Halter Ella Ágota

    Aki talpnyalónak született, az is marad.

  7. “Egy mindig érthető és vállalható politikát csinált, ami mellé el lehetett köteleződni a gyakorlatban, mert az elvek mindig stimmeltek annyira, hogy a gyakorlati végrehajtás döccenői, a napi politika ocsmányságai mellett a szavazók és az aktivisták bizalma megmaradjon. ”

    Itt a lényeg. Mondhatni, ennyi az egész. Csakhogy euz az egyszerő mondatot sem képesek felfogni a túloldalon. És ez így jó.

  8. kara kozgun

    Kopácsy Sándor Hatalom/ erkölcs
    A hatalom azonban nem sokat törődött az erkölcsi szilárdsággal. A rövid távú érdek ugyanis nem erkölcsöt, hanem sokkal inkább erkölcstelenséget igényel. A hatalmasnak nem erős erkölcsű, nála képzettebb és tehetségesebb beosztottakra, hanem megbízható szolgákra és a terheket jámborul tűrő népre van szüksége. Különösen így volt ez a múltban, amikor a hatalom gyakorlásához nagyon kis apparátusra és nagyon elmaradt tudású alattvalókra volt szükség. Lényegében az sem váltott ki e tekintetben fordulatot, hogy mára a fejlett társadalom irányításához óriási apparátusra van szükség, hogy a legnagyobb munkaadóvá a hatalom vált, hogy a tudás szintje nagyot emelkedett.
    A vallások inkább az ellenkező hibába estek, teológiájuk, dogmáik, parancsaik, tanításaik szinte csak az erkölcsi értékeket hangsúlyozták. A gyakorlatban azonban kénytelenek voltak rugalmasak, lenni. A feudális viszonyok között a magas egyházi méltóságok elnyerésében többet számított a származás és a vagyon, gyakran az intrika, mint az erkölcsi szilárdság, a tudás és a tehetség. E téren a szerzetesrendek a klérusnál jobban álltak. E téren is jelentős fordulatot a reformáció hozta magával. Ma már fel sem merül, hogy a klérus vezetőit származásuk és vagyonuk alapján választják. Igaz, hogy ebben az is közrejátszik, hogy ma már az egyházi méltóságok nem járnak főúri jövedelemmel és világi hatalommal.
    A történészek sem veszik kellő súllyal tudomásul, hogy a keresztény egyházi szervezet, a saját klérusok kialakításában mindig erősen mérlegelte a tudást és a tehetséget. Mégis, még Nyugaton is egészen a reformációig, sőt az ipari forradalomig a vérségi származás és a vagyon fontos, de egyre csökkenő szerepet játszott az egyházon belüli szelekcióban. A világi hatalom pedig továbbra is kizárólag azon az alapon szelektálódott. Csak a kisszámú és nagyon korlátozott hatáskörű beosztottak esetében várták el a tudást és a szorgalmat
    . mindmáig a nyugat-európai civilizáció az egyetlen az összes többivel szemben, amelyik önerőből folyamatos és egyre gyorsuló felemelkedésre képes. Ennek a fejlődésnek a hatása mozdítja aztán ki az egész emberiséget, az évezredeket felölelő stagnálásból.
    A jelen század elejéig még nehéz volt leleplezni a konzervativizmus érvét, hogy az emberiség nem fejlődik, legfeljebb az időben lassan alakulva más lesz. A jelen század azonban nagyobb lépést jelent a fejlődés útján, mint előtte a sok ezer év összesen. Márpedig, ha gyors a fejlődés, akkor előtérbe kerülnek a sebességet befolyásoló tényezők.
    A mindennapi élet azt igazolja, hogy az évi egy százalékos fejlődést a kor szereplői nem is regisztrálják. De ilyet is a századforduló előtt alig ismert a történelem. Sokkal jellemzőbb volt a generációnkénti egyetlen százalék, de az sem volt biztosított tendencia. A múlt embere nem érzékelte a társadalmi változást, tehát nem is kereste annak a kiváltó okait. Ez az okkeresés a politika-történelem számára is csak akkor vált feladattá, amikor nem az általános fejlődés, hanem egy-egy birodalom, vagy politikai rendszer bukásának okait keresték. Ennek klasszikus példája a Római Birodalom bukása okainak a múlt században megindult keresése.
    A társadalom, a gazdaság, a lakosság létszáma és életszínvonala hosszú távon alig érezhetően növekedett, de ezen belül voltak jelentős ingadozások. Inkább változott a népek közötti politikai, hatalmi struktúra. A történelem a jelenkorig szinte csak ezekre az ingadozás jellegű változásokra koncentrált, ezek okait kutatta. Ezért elégedhetett meg azzal, hogy kutatási területét a politikára, a háborúkra, az uralkodók szerepére korlátozta. A nagy természeti katasztrófák, járványok csak színező elemek voltak az események alakulásának magyarázatában.
    a fejlődésre csak bizonyos kultúrák, bizonyos erkölcsi értékek képesek, leegyszerűsíti a megoldási javaslatát arra, hogy minden kultúrkörön belül és minden gazdasági fejlettségi szinten azt kell csinálni, amit a nyugat-európai kultúra népei az ipari forradalom óta csinálnak. Az élet ezzel szemben az igazolja, hogy annál jobban differenciálódnak a világ társadalmai, népei, minél inkább másolják a sikeresek módszereit.
    . A rossz erkölcs pedig elviselhetetlenül drága. Ma a társadalom deviáns jelenségei már többe kerülnek, mint a tudás fejlesztése és a tehetségek feltárása.
    A modern társadalom számára három költség súlyának az állandó növekedését még sehol nem sikerült megállítani. Ezek:
    1. Az erkölcsi romlásból fakadó veszteségek és kiadások.
    2. Az egészségügy fejlődéséből fakadó kiadások.
    3. A munkaképes kort túlélőkről való gondoskodás.
    Ez a három feladat emészti fel a nemzeti jövedelem harmadát, és a fejlődéssel hatványozottan egyre nagyobb hányadot igényel.
    Most az erkölcsök leromlásának megállításával foglalkozunk.
    A romlás oka kettős:
    a. A társadalom tagjainak egyre nagyobb hányada olyan nagyvárosokban él, amelyekben az erkölcsök feletti társadalmi ellenőrzés lehetetlen.
    (Ide kell betenni a falu és erkölcs kérdésében másutt leírtakat.)
    b. Az erkölcstelen társadalmi viselkedés az egyén számára egyre nagyobb rövidtávú előnnyel jár.
    . Az oroszok vesztét az okozta, hogy erőszakkal más népek feletti uralomra tettek szert.
    e. A jelen század végére a legszomorúbb sors a szerbekre vár, akik számos balkáni néppel úgy alkothattak közös államot, hogy uralták őket.
    Már ezekből, az európai példákból is látható, hogy a más kultúrájú, szegényebb népek feletti politikai és gazdasági uralkodás mindkét fél számára veszteséget jelent. Tegyük hozzá: hosszú távon mindig a kizsákmányoló számára a nagyobbat.
    Minél fejlettebb egy kultúra, annak gazdasága, annál inkább másodlagossá válik abban a politikusok szerepe.
    Abban az értelemben igaza van Fukujámának, hogy a történelem végéhez közeledik, ha a történelmet romantikus értelemben értjük, vagyis tendenciák szempontjából a történelmi személyek szerepe jelentőségét veszti. A történelemben a politikának, a politikai hatalomnak a szerepe a kulturális és gazdasági fejlődés függvényében olvadóban van. Gyors fejlődés következtében ez az olvadás rohamossá vált.
    Kimondhatjuk a történelmi változások egyik alaptörvényét: amikor egy társadalomban megérnek a változások belső feltételei, akkor azok demokratikus eszközökkel, okosan, erőszak nélkül megvalósulnak. Ha azonban egy társadalom nagyon elmarad az idő által támasztott követelmények mögött, akkor a változások megvalósulásához nagy egyéniségek isteni hatalmára és durva erőszakra van szükség. Lenin/ Mao
    E század során bebizonyosodott, hogy az eltérő kultúrák képtelenek közös államban élni. Az eltérő kultúrákat egyesítő államok annál jobban szétválnak, minél erősebbek a kultúrák gyökereik. Az Egyesült Államok arra adott bizonyítékot, hogy a különböző kultúrájú népek békésen, sőt nagyon hatékonyan tudnak együtt élni – ha új környezetbe kerülnek. Ezzel szemben nem képesek közös állami keretben maradni az eltérő kultúrák, ha eredeti bölcsőjükben maradnak. Európa uniós kísérlet?

Hozzászólás a(z) Halter Ella Ágota bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük