Szabadság, szolidaritás és szerelem, e három kell nekem!


Mire gondolt a költő, és mit ivott előtte? Élő Norbert legesélyesebb, legtökéletesebb összellenzéki csodajelölt a XII. kerületből a képen látható hirdetéssel lepte meg szavazóit. Jelöltünk hatalmas önbizalommal rendelkezhet, ha bevállalja, hogy Karácsony Gergellyel együtt lássák a választók, de a kompozíció alapján lehetséges, hogy nem is tudja, hogy ott settenkedik mögötte. Azóta már persze valaki szólt a Karácsony Gergely világméretű győzelmében reménykedők közül a polgármester jelöltnek, hogy a kép és a szöveg ultraciki, és eltűnt ez a hirdetés.

Mint közismert, a különböző színek száma ugyan végtelen, de azok száma, amelyeket a választók politikai pártokhoz képesek társítani az igen korlátos. Mint közismert, a kommunistavörös és a liberáliskék, a nyilaszöld, illetve haragos-klímakatasztrófa-zöld és a fasisztabarna már nem csak foglalt mint párt alapszín, hanem felettébb rossz emlékű a szavazók döntő többsége számára, ezért a nagy-nagy összefogás a sárga alapon kihalászöld beszövésekkel tűzdelt homokvihar-homályost választotta.

Nem volt túl jó ötlet, mert Budapest egy atomrobbanás után 1 másodperccel, illetve a nap hirtelen szupernovává válása után nyolc perccel is pont így nézne ki.

Meg Karácsony Gergely győzelme után is.

Csak annak kellene néhány hónap, míg szikessé teszi a parkok talaját és leállítja a tömegközlekedést. Ez ugyan a Puzsér programja, de az legalább ezzel a programmal indul, míg Karácsonynál ez a rész a nem szándékolt következmények közé tartozik majd, ha lesújt ránk a budapesti választópolgárok öngyilkos bal keze. 

Amikor valaki, aki nyilván látvány-főpolgármesterségre aspirál, lévén, reális vezetői képességei, helyismerete és városüzemeltetési tudása nincs, és ezeknek a megszerzése sem remélhető tőle, teljesen általános ideológiai programot hirdet egy önkormányzati választáson, legalább kifejthetné, hogy mit ért a használt fogalmak alatt. 

Olcsó poén lenne arra hivatkozni, hogy a szeretet (love) fogalmának használatával a nagy fajközi és nemközi (mind a 129), illetve nemen belüli összeborulásra gondol, amelynek egy kis szeletét a városháza aljába tervezett buzibárban (is) meg akarja valósítani. 

Mondjuk nem is olcsó, és nem is poén, de mindegy.

A reménybeli kerületi polgármester-jelöltek meg – gondolom – egy kicsi, édi melegedőszobát ígérnek meg a kerületi hivatal szenespincéjében. Arra biztos nem hivatkozhatnak, hogy az összefogás jelöltjei és pártjai szeretik egymást, mert ezt az érintettek személyisége teljesen kizárja. 

Mire gondolt a forradalmár Karácsony a szabadság fogalmának felvetésével? Miben vannak a budapestiek megakadályozva kormányzatilag és főpolgármesterileg, illetve miben van bármiben megakadályozva a zuglói polgármester? Például abban, hogy bejárjon Tarlós István vagy éppen Orbán Viktor irodájába. Vagyunk így ezzel majd tízmilliónyian, de viszonylag kevés embernek megy ez ennyire csúnyán az agyára. Kicsiben meg nyilván Élő Norbert abban van megakadályozva, hogy bemehessen Pokorni Zoltán irodájába és ott rendezkedhessen, meg kévét hozathasson magának (igen csúnya férfisoviniszta módon nyilván) a titkárnővel. De ebben minden állampolgár hasonlóan van megakadályozva.

Egyetlen legitim módja annak, hogy az ember beüljön Orbán Viktor vagy Tarlós István székébe mindenki más számára, ha nem akar az ember az illető úriemberek ölébe ülni, ha elindul a megfelelő választáson és megnyeri azt. Ez persze egy komoly korlátozás, mert minden ellenkező híresztelés ellenére az emberek az esetek egy jelentős részében képesek az alkalmasabb jelöltet választani. Mondjuk Gyurcsány Ferencen, Demszky Gáboron, meg Medgyessy Péteren keresztül jutottak el erre a felismerésre, de a tapasztalat már megvan.

Karácsony Gergelynek akkor lett volna esélye, ha nevezett úriemberek még nem járatják le a felelőtlen ígérgetést olyan nagyon. 

A szolidaritás fokozatos fokozásának belengetése is rendkívül érdekes gondolkodásmódra vall. Ugye Magyarországon (és mindenütt a fejlett nyugaton) kényszerszolidaritás van, az állam adószedés útján tesz minket jobb emberré, hiszen számtalan jóléti feladatot lát el, és ehhez rengeteg pénzre van szüksége. Ez az elmúlt évtizedekben egy kicsit túl jól sikerült, sokan úgy érezzük, hogy már velünk is lehetne szolidáris valaki. Nagy nehezen végre elkezdtünk kihátrálni az MSZP-SZDSZ kormányok eszelős túladóztatásából, és azoknál hagyja a pénz egy sokkal nagyobb részét az állam, akik valóban megtermelik. Vagyis a szélesebben vett középosztálynál. Ezt a szolidárisok nem tűrhetik, mert ők úgy gondolják, hogy nem az a fontos, van-e miből adni, hanem az, hogy etikailag szükséges-e adni a világ senyvedőinek. A világon meg ugyebár annyi szenvedés van, hogy Karácsony Gergely érzékeny szíve majd beleszakad.

Kár, hogy ez egy önkormányzati választás, amelyen csak sokkal korlátozottabb forrásokra lehet rárabolni. 

A szolidaritás egyébként az adóemelés szinonimája, mert a szabadsághoz és a szerelemhez több pénzre van szükség, akárki beláthatja. Norbi, nézz hátra!


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

5 hozzászólás

  1. Ne nézz hátra, jön afarkas!
    Furkósbot a kezébe, vaskalap a fejébe!
    ??

  2. Ez az üres víztorony mindehová oda pofátlanlodik?

  3. Szegény Petőfi!
    Így kiforgatni azt a rövid ám frappáns versét? Szégyen nélkül lopták el,és alakították át.

  4. Ez a két közférfiú eléggé savanyúan mosolyog ránk.Netán nem bíznak annyira a győzelemben ?

Hozzászólás a(z) khm bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük