A magyar film


Jelenleg nincs magyar film. Magyarországon gyártanak magyar közpénzből és talán magánpénzből is filmeket, de ezeknek nem sok közük van a magyar nemzet, a magyar nép, a magyar kultúra értékeihez, jelenéhez, múltjához, jövőjéhez.

Ezek a filmek vagy a filmipar világtrendjeibe, illetve a „művészfilm-ipar” világába illeszkednek, vagy a magyar kultúrával kifejezetten ellenséges, szélsőliberális ideológiai csoport magyarellenes gyűlöletét mesélik el újra és újra. A magyar film az elmúlt évtizedekben szinte semmit nem tett hozzá a nemzeti öntudathoz, a kommunista időszak utáni szellemi újjáépítéshez, a Magyarországon végigsöprő „modernizáció” és vadkapitalizmus traumáinak feldolgozásához. A huszadik század háborúiban, szovjet vagy német koncentrációs táboraiban, az elszakított területeken végrehajtott népirtásokban meghalt másfél millió magyar és német nemzetiségű emberről szinte egyetlen film sem készült. A magyar film teljes mértékben adós a magyar múlt értelmezésével, a nemzeti nagylét elvesztésének feldolgozásával. És a magyar film semmit, de semmit nem tett azért, hogy a jellegzetes magyar életmód, a nemzeti karakter, az ország csodái, élhetősége mesékben, történetekben, eposzokban megörökítésre kerüljön.

A kommunisták A Tenkes kapitányával és A tizedes meg a többiekkel többet tettek a magyarság megőrzéséért, mint a magyar film az elmúlt harminc évben.

A magyar film, ahogy egyébként ennek az intellektuális körnek egyetlen nyúlványa sem, nem tett semmit a demográfiai katasztrófa megértéséért és mérsékléséért, tudomást sem vett a határon túli magyarságról, és mindenkoron fő foglalkozásának tekintette az ország hangulatának rombolását, a bűntudatkeltést, a magyarság értéktelenségének sulykolását. A magyar filmgyártás az elmúlt harminc évben szélsőliberális kezekben volt és most is ott van, ami történelmi hiba, hiszen az elkészült filmek és legalább annyira a nem elkészültek hiánya nyomot hagy, nagyon határozott nyomot a „közhangulaton”.

A magyar filmgyártás nem magyar filmgyártás, csak filmgyártás. Semmi több.

Egyébként ez szinte teljesen igaz a televíziós fikciós műfajokra is, ahol a végletesen primitív „szórakoztatás” dominál, általában agyhalott külföldi műsor és sorozatok megvásárlásával, újraforgatásával.

Nyilván a magyarságukat fontosnak tartó alkotók nem véletlenül szorultak ki erről a területről is. Ennek az írásnak nem tárgya az, hogy minősítsük azokat a szakmai fiaskókat, amikor legalább a témaválasztás nem volt teljesen értelmezhetetlen magyar szempontból.

Különösen riasztó, káros és veszélyes ez, mert a film és a tévéfilm az egyik legfontosabb nemzeti közösségépítő és befolyásoló erő volt a huszadik században, és ebből az erejéből nagyon sokat megőrzött az internet korában is. Ha nem vesszük vissza ezt a nagyon fontos területet, és nem jelenik meg a jelenleg választói többséget élvező nemzeti öntudat a filmiparunkban, az egyik legfontosabb propagandaeszközt engedjük át a magyar érdekek ellenségeinek. A magyar gyerekeket és fiatalokat folyamatosan olyan amerikai, alapvetően ember- és normalitásellenes szórakoztató ipari termékekkel bombázzák, amelyek a lokális és nemi identitások teljes lebontását segítik elő, amelyek célja a globalizáció végletes támogatása. De a felnőttek sem kapnak olyan történeteket és meséket, amelyek segítenének nekik normálisnak maradni ebben az állandóan dezintegrálódó világban.

Senki nem tett többet a nők és a férfiak közötti természetes együttműködés lerombolásáért, mint az észak-atlanti civilizáció tömegszórakoztató ipara.

A film egy nagyon új eszköze a művészetnek, a propagandának, az önkifejezésnek, a szórakoztatásnak. És még mindig az egyik legnagyobb hatású tömegbefolyásoló eszköz jó és rossz értelemben egyaránt.

Milyen legyen tehát a magyar film?

Először is talán magyar. Ne művészfilm, ne rendezői film legyen. Ne legyen trendi. Ne akarjon semmi más lenni, mint sok százezer, milliónyi magyar közös filmélménye. Legyen a közös mesénk, amiben nem szerepelnek elmebetegek. Mert manapság nincs film elmebetegek nélkül. Olyan filmjeink legyenek, amelyben normális emberek szerepelnek. Legyenek filmjeink a normálisról, a normalitásról.

Az elmebajról ugyanis már az összes lehetséges filmet megcsinálták.

Pedig higgyék el, a normalitás sem egyféle és még csak nem is unalmas. A normalitás is lehet szórakoztató, vicces. Ráadásul a normalitás kedves, nyugalmas, de mégis a nagy dolgok megoldására szolgál, abban születünk, abban élünk és abban hagyjuk örökül létünk nyomait a gyermekeinknek. És csak ez számít, semmi más. Az őrület nem része a mindennapoknak, csak az őrültek a részei, akik rendezőként, forgatókönyvíróként, producerként, önmegvalósítóként, és legfőképpen műítészként el akarják hitetni velünk, hogy csak a hülyék érdekesek.

A magyar filmtörténet nagy alkotásai mind olyan történetek, bármikor is készültek, amelyekben normális emberek szerepelnek, vagy olyanok, akik küzdenek a normalitásért (legjobb külföldi példa erről a közelmúltból az Az élet szép című film Guidója, a film egyetlen normális felnőttje egy elmebeteg korban).

A világ lehet őrült, de nekünk normálisnak kell maradnunk benne végül, ez a mese, a történet lényege.

Könnyen felejtünk, pedig a magyar történelemben nem is olyan régen, ötven éve a film, a filmművészet, a filmes propaganda nagyon tanulságos szerepet játszott a Kádár-rendszer konszolidációjában. Ez nagyon nem köztudomású, és jól is titkoljuk, pedig az ember rendszeresen belefuthat a köztelevízió kínálatában a hatvanas évek második felében készült kiváló alkotásokba, amelyeket zömmel elfelejtettünk ugyan, de elképesztő minőségben állítanak emléket az előző húsz év történéseinek, illetve sikeren felejtetik el azt a nézők millióival (akkor még a nézők millióival) a szocializmus friss bűneit.

Már a 1963-as Hattyúdal („a Villa Negra nem fényes lokál”) is empátiával fordul a régi világban „szocializálódott” ember felé.  A tizedes meg a többiek című film pedig egy egyértelmű gesztus a nem „szocialista típusú” ember felé, habár már a hatvanas évek elejétől készültek olyan filmek, amelyek nem is olyan finoman utalgattak arra, hogy ki lehet beszélni a szocialista realizmus formalizmusából. Ezt a csodálatos vígjátékot Dobozy Imre kisregényéből és forgatókönyvéből készítették, amely maga is kifejezetten jól sikerült mű, egyébként egy velejéig kommunista író tollából. Nagyon nehezen dönthető el, hogy a forgatókönyv és a film metaüzenetei tudatosan létrehozott szellemi termékek-e, vagy inkább az alkotók ösztönös művészi helyzetértékelésének következményei. De az utalások annyira egyértelműek, hogy néhány kommunista funkcionáriuson kívül mindenki értette őket, egyébként a film a Szovjetunióban is nagy siker volt.

A film elején a tizedes egy motoron száguld a német és a szovjet arcvonal között egy motoron, kiváltva a szovjet és a német katonák tiszteletét is a bátorságával. Ezt a képet csodásan árnyalja a későbbiekben, hogy az egyébként csontig hatóan magyar karakterű tizedes, Sinkovits Imre tökéletes alakításában, éppen a szajréval, a zászlóalj zsoldjával menekül a totális szétesés közepén. A film egész története a magyar leleményességről, a bajtársiasságról, a magyar kisemberek összetartásáról és összekacsintásáról szól, valamint minden más és mindenki más kigúnyolásáról. A kommunisták teljesen komolyan mertek arra hivatkozni, hogy tulajdonképpen ők kacsintanak össze a magyar néppel a szovjetek feje felett, és mindent megtesznek azért, hogy újra ne lehessen Moszkva túlzásait a magyarokra kényszeríteni.

Még a hatvanas évek kádári diktatúrájában is szofisztikáltabb módszerekkel csaptak be bennünket, mint ma.

Ma magas művészetként kapjuk az amerikai és a nyugati liberális szemetet, a saját pénzünkön folyatott filmgyártáshoz meg közel sem mehetünk, miközben nyíltan magyarellenes, magyargyűlölő, a magyar történelmet az általunk elkövetett bűnök sorozataként interpretáló, minden tekintetben rombolni akaró emberek milliárdokat költenek el olyan filmekre, amelyeket néhány száz ember néz csak meg. A közönségsikernek számító magyar filmek pedig mondanivalóban nem mennek messzebb, mint egy Kisváros epizód.

Természetesen a filmgyártás kísérletezés, sosem lehet tudni előre, mi működik majd és mi nem. Azonban nyolc év nemzeti kormányzás után már egyrészt képesnek kellene lennünk megfogalmazni azt a mondanivalót, amivel meg akarjuk határozni magunkat 2018-ban, valamint legalább a valós politikai és választói arányokban kellene megjelennie a filmes struktúrákban és döntésekben azoknak, akik pozitív megközelítéssel állnak a világhoz.

Hagytuk magunkat belemanőverezni a belvárosi értelmiség örömtelen, szenvedésorientált lelkivilágába, pedig a magyar néplélek nem ilyen.

A film, a tévéjáték, a filmsorozat az egyik fontos eszköz, ami kivezethet bennünket ebből a csinált rendszer szintű depresszióból és pesszimizmusból. Lássunk már neki.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

23 hozzászólás

  1. gyurcsányiviktor

    Úgy kell nekünk a nem-gój kultúra ! Marad a bőszárú gatya, ahogy ezt már egy „halhatatlan” nem-gój vezér kinyilatkoztatta.
    Hajrá fiatalok, tessék próbálkozni, csak – könyörgöm -, ne a holywood-i alapokról.

  2. „Hagytuk magunkat belemanőverezni a belvárosi értelmiség örömtelen, szenvedésorientált lelkivilágába, pedig a magyar néplélek nem ilyen.”
    Belvárosi értelmiség = zsidó értelmiség?

    • Miért kell állandóan zsidót keresni a dolgok mögött? 🙂
      Talán,mert ott vannak?
      Na mindegy. A Mi dolgunk az teljesen más. (nem „más”,az az övék) Lásd Zrini Nikola (Zrínyi MIklós) élete. Magyarul sem beszélt,mégis gyakran orcán illette a törököket. A TÉLI HADJÁRATÁT tanítani kellene. Nem,hogy filmet forgatni Róla.
      Lenne még más is,de az nem illeszthető bele abba a szubkultúrába,amelyik állandóan Minket akar bűnbakként(mert jól fizető dolog az) beállítani.

      • Karácsony Márta

        Nem kell… csak ott vannak, érdekes módon állandóan az derül ki, mikor valami mocskolódó firkál, hogy jé, ez is…mikor valami öreg rocker, szinészek, újságirók, „celebek” hada hörög, érdekes módon, ők sem a mi kutyánk kölyke..Erről igazán nem mi tehetünk.

    • Karácsony Márta

      Pontosan…

  3. Mit vártunk? A Fidesz egy hazátlan zsidó, Andrew Vajna kezébe adta a filmgyártást. Majd pont egy ilyen alak fog magyar hősökről forgatni… Szakmailag egyébként nagyon nagy a fejlődés a hazánkban működő filmgyártásban. Csak a magyarság ügyét nem viszi előre, pedig jó eszköz lehetne. Hol van például egy film Trianonról?

    • csakafidesz

      Vajna nem a magyaroknak csinál filmet, hanem a piacnak. Be kell látni, hogy a filmeket elsősorban, másodsorban és végül is minden szempontból a piacnak csinálják. Tessék, hogy olyan hülyeségeket is gyártanak amikhez semmi közünk? Hát ez a, de fontos, hogy eladható. (Kevés kivétel van ami nem eladható, vagy csak nehezen. A holokauszt filmekre pl. kevesen kiváncsiak, de adnak hozzá pénzt.)
      Nézzük a szocializmus idején készült nagyszerű filmeket (bár sokkal több silány alkotás született, mint jó film) és sóhajtunk. Elfelejtjük, hogy akkor nem volt piac, nem álmot adtak el, hanem eszméket tukmáltak ránk, és néha becsúszott a piacmentesség jóvoltából néhány remekmű is.

  4. Felnőtteknek is mesére van szükségük. Kisember vagy történelmi figura, mindegy, csak vállalja föl a harcot a jóért, adjon példát kitartásból, szeretetből, álljon ki az övéiért, vagy akár hazájáért. Becsület, bátorság, bajtársi összetartás, egy mindenkiért, mindenki egyért, és persze jó sok izgalmas váratlan fordulat, a végén heppienddel.
    Nem olyan bonyolult ilyet írni. Témák az utcán hevernek. Egészséges emberi lélek nem szereti az örök világfájdalmat és nem azonosul bambákkal, lustákkal, örök nyafogókkal, bűnözőkkel, azaz örök vesztesekkel.
    Most meg csak ilyen figurákat látunk akiken mégcsak nevetni sem lehet. De szégyenkezni azért, hogy általuk minket is ilyennek mutatnak be, azon annál inkább. Ezért nem megyünk be ma magyar mozira. Utálunk vesztesnek, idiótának látszani.
    A veréb és madár kisembere is küzd és győz. A kőszívű ember felesége és fiai, az egri csillagok hősei szintén. Van céljuk, gerincük. Mi velük akarunk együtt felmagasztosulni.
    S a Tizedes? A világ egyik legjobb filmje? Példát ad az emberségből még spájzban való oroszokkal szemben is, hisz ő is ember. Minden figurának megvan a fejlődéstörténete. A komornyik, a tizedes, mindenki a végére hőssé válik. S milyen csalódott a néző, amikor a végén a bajban összekovácsolódott szép bajtársiasságú férficsapat szétválik, s milyen megkönnyebbülés az „Itthagynátok az eszeteket?” zárómondat, aminek folytatási hiányérzete már nemzedékekben merül fel.
    Elég a hétköznap kisszerű csatározásait meg a veszteségeit naponta megélni. A moziban hősöket akarunk látni, példaképeket, akikért érdemes jegyet venni!
    Különösen az ilyen vészterhes időkben.

    • csakafidesz

      A felnőttek „szórakoztatásáról” a halivúdi álomipar foglalkozik sok sziruppal, vagy brutális verekedésekkel, szóval minden szempontból hazug elemekkel. A piacon sajnos erre van igény, mert az általános elhülyültség következtében ezeknél komolyabb dolgokat kevesen értenek meg.

      • Én vagyok az apád, luk. 🙂
        És mintha egy hollivúdi tököt látnál. Vagy haluvénit. Bár tökmindegy.

      • Nem erre van igény, kedves Csakafidesz. Ezt hazudják nekünk, hogy erre van igény. Mindig van igény igazi hősökre, de nem kitalált, jövőben játszódó tényleg mesékre,hanem igaz mesékre, életteli ,realista sztorikra. Ismerek olyan asztalfiókban lapuló regényeket, a 16 éves kamaszfiútól 85 éves nagymamáig 100%-os tetszésű műveket, amiket a kiadók el se olvassák, mert nem híres az író, nincs benn a pikszisben, s kaján vigyorral közlik:” A kezdő író sorsa, hogy magánkiadásban jelentesse meg, majd ha sikere lesz, akkor foglalkozunk vele!”— Hát így nehéz zsákban futva versenyezni az államilag eltartott, s nem szabadidőben munka mellett, hanem főállásban írogató „író” kivételezettekkel…

  5. A magyar mondák, népmesék és népdalok az egykori, természetes valóság metaforái. Ezek mintájára lehetne új forgatókönyv-metaforákat írni a mai valóságról.

  6. Kiss László

    Már az is elég beteg, hogy a normális kisember a beteg korban figurájának a mintája Guido, a Szép az életből Marvinnak – és nem Pelikán gátőr a Tanúból.

    Valaki említette a Kincsemet – azt hittem, tökön szúrom magam rajta. Ilyen hollywoodi taknyot csinálni nemcsak a magyar, hanem a világ lóversenysportjának még mindig első számú ikonjából! Megértem, hogy vannak dramaturgiai szempontok – de hogy egyszerűen lenyúlnak egy világhírű magyar brandet, és egy ilyen híg fost csinálnak belőle, ahol aztán egyetlen adat sincs még minimális köszönő viszonyban sem a valósággal! (Bassza meg, Kincsem kanca volt, és nem csődör!) Mi jön még?! Egy Puskás című film, a néger transzgender ping-pongozóról, és az ő harcáról, hogy beférjen a női súlyemelő-válogatottba?!

    Nem kell libsi forgatókönyvírókra bízni semmilyen nemzeti/történelmi témát (különösen nem Nándorfehérvárt!), vannak náluk jóval tehetségesebb jelentkezők is, akik nem kérnek még jogdíjat sem, lévén életművüket a nemzetre hagyták. Távol van még a teljes filmes feldolgozástól a Jókai- vagy a Mikszáth-életmű, de beférnének olyan tehetséges „kezdők” is, mint Arany János vagy Vörösmarty Mihály, de ide sorolhatjuk a létező szocializmus ún. „ifjúsági” regényeit is (ha egy író nemzeti témával foglalkozott, az ugyebár nem lehetett „modern” vagy „komoly” irodalom) százával (Rónaszegi Miklós Kartal-sorozata, Földes Péter: Árpád után stb.).

    Ha meg szemen akarjuk köpni a liberális állatkertet (kellemest a hasznossal, ugyebár), akkor például meg lehetne csinálni a – szvsz – 1990-es években készült legnagyobb magyar történelmi regényt, a „Ha jönne az angyal…”-t. Témája Mikes Kelemen. Szerzője Moldova György. (Mielőtt valaki kommentelni kezdene, talán először is olvassa el.) Moldova elvtárs ugyanis nemcsak hogy csodálatos emlékművet állított II. Rákóczi Ferencnek, hanem Mikes Kelemen életén és gondolatain keresztül olyan példát állított magyarságból, hazaszeretetből, kitartásból és hűségből, hogy azt nemcsak bármely Fidesz- vagy MHM-kompatibilis szavazó, de – Tamási Áron mellett – bármely székely is nyugodt szívvel adhat a fia kezébe (Mikes Kelemen székely volt). Önéletrajzi írása (Utolsó töltény-sorozat) Moldova ezt tartja írói munkássága csúcspontjának (ami úgy 80-100 könyvből elég érdekes) – mellesleg én is, ha ez számít valamit. Nem is csoda, hogy ez produkálta a legalacsonyabb eladásokat. Liberálgecik a téma miatt nem olvasták el (magukon kívül egyébként sem szeretnek mást olvasni), normál polgárok meg a szerző neve miatt. Ironikus. Olvassátok el.

    • „Nem kell libsi forgatókönyvírókra bízni semmilyen nemzeti/történelmi témát …” és egyebet sem.
      Csakhogy, amint látszik, exkluzív hatalomra tettek szert a rendszerváltás óta, amit nem sikerült az egyéb „helyrebillentések” mellett, még azt is helyrebillenteni.

      „A magyar mozikban minden korábbinál nagyobbat kaszáló Szürkének,…… kifinomultabb művészetkedvelők főként azzal érvelnek, hogy az erotika és a kizsigerelő párkapcsolatok témájában sokkal jobb és velősebb műremekeket termelt mind a könyvszakma, mind a filmipar.”

      ” Ha az erotika és a botrány ekkora marketingeszköz, éltek-e vele a magyar színházak?” kérdezi a

      „nem nagyon, de a közízléssel szembemenő, nemiségről új hangon, nyersen fogalmazó előadások akadtak azért.”
      Hátha mindezen rémség ugyan „a közízléssel szembenö” , de elégséges nézöik akadnak, akkor a fogyasztó közönség is megteszi a magáét.
      Ha van merszük s pofájuk a degenerált, ELTE gender szakos profoknak tüntizni s szabotálni a témáik érdekében, akkor ök is erre neveltek.

      Egy-két müvész generációt kéne kifüstölni, rengeteg befektetést eszközölni, miközben sír az oktatás-egészségügy, a kerítést kell rendben tartani, üldözött keresztényeket támogatni, örökölt adósságot visszafizetni,…
      Nem azért mondom és nagyon sajnáljuk, de nálunk már senki nem jár moziba, színházba csak hébehóba, ha biztosan tudjuk, hogy nem egy bordély ütütte fel a sátrát a színpadon,…

      Meg aztán nem kizárt, hogy Mikes kelement is levetköztetnék, Jókait s Mikszáthot bedugnák a takaró nélküli ágyba, ha már „muszáj lenne” a haladóinknak valami hazait is mutatni.

    • … kérdezi a -lássuk beveszi e lájkot- vagy most sem? A https://fidelio.hu/ -tól vettem:
      https://fidelio.hu/szinhaz/a-szinpadi-szex-arnyalatai-32692.html

    • Az idézeteket a fidelio.hu-tól vettem, a teljes címet nem akarja már másodszorra sem közölni.

    • Köszönöm ezt az ajánlást, el fogom olvasni.
      Moldova írói életművét nem kisebbíti, hogy ma kommunistának vallja magát, és visszasírja Kádárt. (És még zsidó is.) Kádár idejében meg (is) rendszerkritikus volt. A novellái is nagyon jók, a riportkönyvei pedig hiánypótlóak, gyakorlatilag ő az egyetlen, aki ilyet írt. Szóval, aki azért nem olvassa Moldovát, mert „hülye vén kommunista”, az bizony nem tudja, mit hagy ki. (Egyébként ugyanez vonatkozik Csurkára is.) Bár azt megjegyezném, hogy sajnos a legutóbbi regénye, Az új király új ruhája, nem sok eredeti gondolatot tartalmaz, gyakorlatilag a lib-bal oldal paneljai köszönnek vissza, némi Kádár-nosztalgiával egybeszőve.

  7. Medvefütty

    Nem is kéne tudatosan „nemzeti”-ségre törekedni, elég volna egy kellően érzéknyen rendező – mert a művészet bizony érzékenység dolga, utasításra nem megy.
    A Forró szél című jugó filmsorozat jut eszembe. Mennyire élők voltak a karakterek. Mindannyian ismerünk egy Surdát, egy Bobot, egy Firga bácsot.

  8. sebestyén István

    MTA ! Kapjál be valamit, a paranoiád ellen !

  9. Egyetértek, nem a kimondottan „nemzetiség” adja meg egy film sava borsát de a rendezö, az igen.
    Rég voltak a Töröcsik filmek, azért nem jutnak senkinek az eszébe?, pedig sok mindennapos témát tudtak nagyon jól „színre vinni” a megfelelö rendezöknek köszönhetöen. Minimális szoci neveléssel, egyúttal kevés, de szoci kritikával is,… Müvészfilmet is, nem egyet, … Igaz, akkor nem az eladhatóságon múlt a filmgyártás, mégis, azt lehet olvasni, hogy nagyon sokukat játszották külföldön is.
    Ezeket a mai pocsékságokat el lehet adni?
    A színészképzés is mostoha kezekben van? vagy tényleg és egyedül csak a gátlástalan külföld majmolás érvényesül? Míg a „rendszerváltásig” még a szoci-komcsi cenzúra sem érvényesült éppen gátlástalanul.

  10. Ezek a nihilista senkik tesznek a magyar néplélekre. Magasról.
    Mit tartalmazott még az a paktum, amit a Fidesz-KDNP anno Demjánékkal megkötött?!
    Mert Vajnát Demjánék hozták a nyakunkra.
    A Magyar Filmszövetség visítozása és óvégatása Vajnával szemben pedig csak álca, műbalhé, eltakarván azt, hogy mindegyikük pillanatok alatt munkát kapott, csurran-cseppen nekik, a produceri irodáik pompásan és biztosan működnek.
    Rogán meg szoros család-baráti; üzleti kapcsolatban áll Vajnával. A két feleség közös üzletet hozott össze a szépségiparban. Tehát ebben vastagon Rogán is érintett.
    Jelszó: egy ilyen kis országnak elég egy producer, hát legyen az egy amerikai triller-filmeket
    sematikus, ócska kultúrtakarmányt gyártó producer, majd ő e gy személyben a kezébe veszi a filmekre szánt multimilliárdjainkat, megsemmisíti a magyar filmművészetet (a Szindbád soha nem született volna meg !!!), és csinál belőle antikulturális filmipart.
    Mert az profitot hoz. Neki. A mi reszortunk, hogy fizetünk.
    Benne van az Oscar-díj lobbiban, és minél gányabb, ócskább, kultúra idegenebb a szcéna, annál biztosabb a díjazás. A díj viszont már hivatkozási alap az újabb száz és ezer milliárdok lehívására.

    Ez megy nyolc éve!
    De nem csak a film, hanem a kultúra, a művészetek és az oktatás minden területén és minden szintjén.
    NE KERTELJÜNK! MONDJUK KI: EZ FIDESZ-KDNP HARMADSZORRA KÉTHARMADOS KORMÁNYÁNAK A KULTÚRPOLITIKÁJA!!!

    S ha nincs igazam, akkor egyetértek Benedek Károly kommentelővel:
    ITT AZ IDŐ, A MAGYAR IDŐ!
    A CÖF-nél ÉS A FIDESZ-KDNP KULTURÁLIS TÁRCÁJÁNÁL, KÁSLER MIKLÓS MINISZTER ÚRNÁL, AZ ORSZÁGGYŰLÉS KULTURÁLIS BIZOTTSÁGÁNÁL A A DÖNTÉS:
    MEG AKARJÁK-E TARTANI A 2/3-OT TAVASSZAL, ŐSSZEL, ÉS 2022-BEN, VAGY VEGYÜK TUDOMÁSUL
    A TOVÁBBI HALLGATÁST, LAPÍTÁST ÉS A VÉDETT HATÁRON BELÜL A MAGYAR KULTÚRA TOTÁLIS ELSORVASZTÁSÁT.

  11. „…és nem jelenik meg a jelenleg választói többséget élvező nemzeti öntudat a filmiparunkban, az egyik legfontosabb propagandaeszközt engedjük át a magyar érdekek ellenségeinek. ”
    A magyar filmkészítés nagyon jó, söt, elsörangú mint mesterségbeli tudás. Már nagyon régóta.
    De az újabban elfogadott forgatókönyvek, a rendezök, hát itt van a baj. Mind beteg személyiséggel rendelkezö, ballibsi ideológia fertözött anyagcseréjü, bödös és híg végtermékekkel. Elegendö mennyiségü vizet kéne rájuk lehúzni , hogy eltünjön még a nyomuk is.

Hozzászólás a(z) Kiss László bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük