A bajor választók felmondták a nagykoalíciót


Európa egyik legerősebb keresztény pártja nyírja ki magát éppen. Merkel pedig a hagyományos német pártrendszert ölte meg. De legalább Bajorország (még) él, és a bajorok jelentős többsége szavazott olyan pártokra, amelyek nagyon, vagy egyre erősebben ellenzik a bevándorlást.

Merkel nagy pártot csinált a zöldekből, akik pont annyira hülyék, mint a mi liberálisaink és hazaszeretetből  is pont annyi van bennük. A szociáldemokratákat is magával rántotta ugyan, de ezek eredetileg rendes emberek voltak, nem úgy mint a kommunistáink, néha még kedvelni is lehetett őket. Úgy negyven-ötven évvel ezelőtt. Mostanában tökéletesen hiteltelenül ugyan, de egyszerre adják elő a szélsőliberálist és a szélsőzöldet, amitől a hagyományos választóikat kitöri a frász.

A német a baloldal is teljesen feladta a munkások képviseletét, és a globális tőke kijárói lettek, csak sokkal kevesebb átütő erővel, mint az akcionista, elmebeteg zöldek.

Németország, nem először a történelemben, egy ember foglya, egy erős kancelláré. Bismarck legalább kultúrember volt, különösebb gyilkolási hajlamok nélkül. Hitler dühöngő elmebeteg volt, aki nem nézett sem istent, sem embert. Merkel azonban egy korszakos senki, aki csak Kohl hatalomtechnikáját volt képes eltanulni, hazaszeretetéből és németségéből semmit nem tudott magáévá tenni.

A németek tragédiája, hogy immár nem először kerül az országuk olyasvalakinek a kezébe, aki nem vezetni akarja őket, hanem csak hatalmon akar maradni.

A történelem lassú, ebben a demokratikus Európában választástól választásig botladozik előre, miközben azoknak nem kell demokratikus felhatalmazást kapniuk semmire sem, akik a kontinensünkre ácsingóznak, legyenek azok muszlimok vagy multinacionális cégek.

Racionálisan nézve, egy ilyen választási eredmény után nem csak a CSU vezetésének kellene mennie, hanem azonnal szükséges lenne visszaállítani a pártot is az eredeti keresztény irányába. Azonnal ki kellene lépniük szövetségi szinten a koalícióból és merev bevándorlásellenes álláspontra kellene helyezkedniük, a lehető legnagyobb rendpártiság mellett természetesen. De legalábbis meg kellene vonniuk a bizalmat Merkeltől.

Azt meg külön nem is kell mondani ugyebár, hogy értelemszerűen az AfD-vel és a Szabad Választókkal kellene koalícióra lépniük helyben. A karakán politika is vezethet bukáshoz, de az alapvető elvek, a túléléshez szükséges elvek feladása már rövid távon elpusztítja a politikai és társadalmi rendszert is.

Ez nem is politika valójában, hanem maga a jellemtelen gyengeség.

Ne feledjük, azok a német kormánypártok gyengülnek meg nagyon látványosan, amelyek gazdaságilag kifejezetten sikeres kormányzást produkáltak idáig, és sokan csak azért kezdik megutálni őket, mert a németek helyett a bevándorlókra költik az adófizetők pénzét.

Európa nem létezhet erős Németország és igazi németek nélkül. Akkor se, ha harcolni kell ellenük, akkor se, ha ők az ellenség. Ha Németország mint állam és a németek mint nemzet olyanná válnak, mint a német konyha, ízetlen zöldségek alaktalan tömegévé, akkor Európát nagyon újra kell gondolni.

Ez nem olyan választási eredmény, amiből mindenki magának kedvező értékelést olvashat ki.

Itt csak a zöldek győztek, de ők is csak a szocdemek felett igazából. Bajorország változást akar, a bajor választók felmondták a nagykoalíciót.

A sors mindig megadja a lehetőséget, még a középszerű senkiknek is, hogy fordítsanak a dolgok menetén. A még középszerű senkiknek sem tekinthető karrieristákból álló német politikai elit megkapta az utolsó figyelmeztetést. Valószínűleg mindegyik tartományi választás ugyanilyen figyelmeztető lesz, de akkor már mindegy lesz.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

26 hozzászólás

  1. homoródkarácsonyfalváért

    Paranoid ismét szívemből szólt, de csodák nincsenek. Nézd meg a Manfred Weber pávatáncát.

    • Rakovszky István

      Írtam neki és Södernek egy levelet, hogy ezt a Webert nem lehet vállalnia a CSU-nak, mert sokan átpártolnakaz AfD-hez.

  2. Jó cikk! Tetszik!

  3. Ez irás cime mindent elmond , Eltalálta a lényeget .

  4. Lényeglátó írás. Sajnos a „Zöldek” vagyis rasszáruló fehér fasiszták és a muszlimfasiszták pártjának 18-19%-a jelzi, hogy mennyire sokan vannak már benn Európa szívében a mozlimok. Be kellene már vezetni egy olyan választási rendszert ahol a muzulmánokat nem engedik országos politikában dönteni. Milyen jogon szavaz az, aki gyűlöli magát az európai demokráciát, magát a szavazási rendszert, sharia szerint él, amelyek nem dolgoznak az országért, és őseik sem tettek semmit ezért a kontinensért, sőt sokuk nem is érti az európai nyelveket???
    Most 600 ezer frissen belépet fiatal szavazó volt. Ennek a 6% újnak nagy része muszlim és nyilván a zöldekre szavazott.
    A valódi németek tényleg bambán, hamis demokratikus szlogenektől elbódulva megvárják, hogy eme muszlim ultraszaporulat kiszavazza őket a hazájukból?

    • De meg ám. Megvárják.

    • Rakovszky István

      Honnét veszed, hogy ezek a frissen belépettek szavaztak⁉
      Csak német állampolgároknak van szavazati joguk. Még az EUs állampolgároknak is csak a helyi válesztásban van szavazati joguk.
      A baj a sok Bajorországba beáramló „porosszal” van.

      • Nem beszéltem frissen bevándorolt „menekültekről”, azoknak MÉG! nincs, majd csak lesz szavazati joguk a legközelebbi választásra.
        Most csak az ott született, ott felnőtt fiatal nagykorúvá váló muszlimokról van szó. Miután e korosztályban is nagy a muszlim szaporulat, ezek zöme is a zöld-muszlim pártra szavaz. A Szászországból és egyéb „osszi” területekről betelepülő új szavazók meg inkább az AfD bázisa.
        A két szélsőség között van 6%, sajnos a zöldek javára.

  5. Ha nekik az kell, hát legyen.
    A német ipari termelés pedig helyeződjön át át Kelet-Európába.
    De kérdéses, hogy lesz-e elég munkaerő.
    Bár az autógyártáshoz is egyre kevesebb munkás kéz kell,inkább munkás ész+robot.
    Alakul a szép új világ.
    A libbantak fognak egymás ellen harcolni…☺

    • Rakovszky István

      Nem a munkaerővel van a baj, hanem, hogy nemsokára majd el sem tudják adni a sok autót‼

  6. Sebestyén István

    Te kicsi névtelen firkászom beszélsz(írsz) a hazai ellenzék hülyeségéről? Bár tudom a finom jutalomfalatok, amit kapsz Übü királytól tompítja realitás érzéked, és nem veszed észre, milyen príma feudális maffiaállamot épít kenyéradó gazdád .

    • És te mennyit kapsz, gondolom megéri, mert képtelen vagy felhagyni a trollkodással?

    • Sebi, jó lenne, ha máshol vezetnéd le a frusztrációdat.
      Pl csapd a tányért a falhoz, törd az üveget, toporzékolj, stb.
      Itt legfeljebb sajnálkoznak rajtad.

    • Említettem már,hogy anyád vár a napi bevétellel? Segítsek megtalálni az utcasarkot?

  7. A német választók már egy évvel ezelőtt „felmondták” a nagykoalíciót!!
    Bajorországban minden azon múlik, hogy a CSU melyik párttal köt koalíciót.
    Amíg nem kezdenek el világosan beszélni a bevándorlásról, tovább kínlódnak majd a „keresztény” pártok!!
    Például amíg azt az igényt, hogy Németországnak szüksége van küldő munkaerőre, a szélsőbalnak engedve összemossák a korlátlan bevándorlással.
    Csupán annyit kéne végre kimondaniuk, hogy csak olyan mehet hozzájuk akinek van állása!!
    Amíg erre képtelenek, mert félnek attól, hogy a belső ellenségeik „kirekesztőnek” bélyegzik őket, addig veszíteni fognak a népszerűségükből!!

    • Király István

      „A Zöldekkel az a baj,hogy ha a zöld beérik,akkor piros lesz…! ” .
      (Helmut Khol)

      • Ez bizony nagyon igaz! Lásd a mi „beérett”ződjeinket Szél Bernadettet, Karácsony Gerit és a többi rohadt zöld almát.

      • A dinnye,az kívülről zöld. Belül előfordulhat,hogy sárga,de több millió tonna szokott PIROS lenni.
        És ez a (sötét)ződ pártokra igencsak illik.

  8. Ha a CSU nem akar a szocialistakommunisták sorsára jutni, akkor nincs más, mint követni a bajorok akaratát. 59.0% szavazott a konzervatív-nemzeti oldalra. Ezt a koalíciót kell megalakítani – bármennyire is prüszkölnének, támadnának a globalista internácik.
    Tehát: CSU-FW-AfD koalíciót Bajorországban!

  9. A csu-ban is a manfred weber fémjelezte vonal dominál. Nem lesz változás sem a német, sem az európai politikában. A jövő évi ep választásokon némileg megerősödnek a muszlimok bevándoroltatását ellenzők, de többségben maradnak a globalista bérencek. Ez van.

    • Valóban, ez van s ez lesz, (az csak remény, hogy talán mégsem) ezen dolgoznak minden úton s módon.
      M. Weber akar az iszogató nagyfönök helyébe kerülni. Fix pontos tervekkel, az uniós birodalom kiépítése által, az unión belül az ep feladatainak a jelentös növelésével, törvényjavaslatokkal koronázva. A vétó jog eltörlésével; hol 2/3-os legyen a többségi határozat, hol 4/5-ös.

  10. Én úgy látom, a nemzeti oldal nem szenvedett vereséget, csak a CSU gyengült annak következtében, hogy több párt
    indult a jobbközép oldal értékeinek képviseletére (erre ma reggeli sajtóéertekezletén Lindner, az FDP elnöke is utalt).
    Ha számszerűen vizsgáljuk, a CSU-Frei Wähler-AfD hármas 59%-ot ért el, amennyiben pedig az FDP-t is ide vesszük,
    már 64,1%-ot jelentenek (ami a Landtag-ban képviselőszámban az 5%-ot el nem érő pártok kimaradása miatt meg-
    közeliti a 70%-ot).Az „ellenoldal” (SPD-Grüne) csupán 27,2%-ot értek el, a parlamentbe be nem jutott „Linke” formáci-
    óval együtt alig haladják meg a 30%-ot.Tehát a legyel himnuszt kicsit átirva „nem veszett el Bajorország”, a jobboldal
    (nemzeti oldal) továbbra is nyomasztó túlsúlyban maradt a balosokkal(internacionalistákkal/globalistákkal) szemben,
    hiába örülnek a kivül zöld, belül vörös zöldek, csak az oldalakon belül történt átrendeződés

    • Csak annyi a bibi, hogy a németeknél a ‘jobboldali’ cdu/csu is internacionalista.

    • Ott egyáltalán nincs „nemzeti oldal”. Legfeljebb az AfD de azzal még minden bajor politikus le akar számolni, nemhogy koalíciót kössön velük.

  11. Dávid Szaniszló

    Rendkívül jó cikk, nagyon tetszik! Elküldtem a 98 éves édesanyámnak, ős is áradozik róla. A szerző minimum irodalmi Nobel-díjat érdemelne, de azt sajnos csak zsidók kapják.

Hozzászólás a(z) lacika bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük