Őszödi emlék


Soha és senki nem bukott meg annyira nyilvánvalóan a magyar politikai életben, mint Gyurcsány Ferenc 2006-ban. Még Rákosi Mátyás sem, pedig őt a Szovjetunióba költöztették, és Szálasi Ferenc se, pedig őt felakasztották.

Nagyon kevesen gondolták a beszéd kiszivárgása után, hogy egy hét múlva is Gyurcsány Ferencnek hívják majd Magyarország miniszterelnökét. És láss csodát, még vagy három évig úgy hívták. Mondjuk minden támogatójából, legyen az ember vagy párt, politikai hulla lett. Arra se sokan fogadtak volna, hogy Gyurcsány 12 év múlva még parlamenti képviselő lesz és minden félévben egyszer kinyírja az ellenzéket, a baloldalt.

Újra meg újra.

Persze az MSZP-SZDSZ tandem politikai haláltusája nem Őszöddel, hanem Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltségével kezdődött. Nem hitték, hogy nyernek, ezért még szocialista mértékkel is alkalmatlan jelöltet állítottak, aki biztos nem nő úgy a fejükre, mint Horn Gyula. Aztán miután nyertek, kiderült, hogy nem képesek olyan kormányzati struktúrát létrehozni, amely sikeressé tesz egy teljesen alkalmatlan miniszterelnököt. Aki egyébként szintén megbukott rögtön az elején, mert kiderült róla, hogy harmadrangú ügynökként, valahol a titkosszolgálati világ alján dolgozott Magyarország ellenségeinek. Azt nem sikerült kideríteni, hogy melyiknek, de ennyinek elégnek kellett volna lennie ahhoz hogy megbukjon. Medgyessy áldásos működése vezetett Gyurcsány felemelkedéséhez, illetve ahhoz, hogy a következő hat évben az SZDSZ minden rosszat megtehessen az országgal, amit csak akart, cserébe azért, hogy Gyurcsány, majd végül Bajnai a hatalomban maradhasson.

Ne felejtsük el, hogy a szocialisták 2004-ben Medgyessy bukása után választhatták volna Kiss Pétert is miniszterelnöknek, aki – szocialista mértékkel – kipróbálatlanul is alkalmasabb jelöltnek tűnt, mint Gyurcsány. De nem tették, mert nagyot akartak álmodni.

Ami sikerült is, csak eredetileg nem rémálomban gondolkoztak.

A szocik ordas választási trükkökkel nyertek 2006-ban, és már bejelentették, hogy a választás előtti hangulatjavító intézkedéseket visszavonják, amikor Gyurcsány beismerő vallomása nyilvánosságra került. Nem tudom Gyurcsány mit várt az „igazságbeszédétől”, de sokkal rosszabb helyzetbe került utána, mint előtte volt. Csak az óriási szerencsén múlt, hogy Gyurcsány és a csapata nem vált tömeggyilkossá, a szándékosan szabadjára engedett erőszak, a megvadított rendőrök tombolása több tucat halotthoz is vezethetett volna. Attól tartok, hogy ez bele is volt kalkulálva a forgatókönyvbe, így akartak nemzetközi támogatást szerezni a fasiszta csőcselékkel szembe.

Az úgynevezett „cigánygyilkosságok” titkosszolgálati szálai is erősítik, hogy még egy etnikai konfliktus kirobbantásának gondolata sem volt idegen bizonyos emberektől, a Gyurcsány-féle társaság hatalomban tartása érdekében. Azt se feledjük, az annyira kényes EU és liberálisok mindezt egy szó nélkül eltűrték, a költségvetési csalásokkal együtt. A 2006-os lövetésekért a következő magyar ellenes EU jelentésben már Orbánt fogják felelőssé tenni, és akkor visszamenőleg majd halottak is lesznek – ezt garantálom.

Öszödre és következményeikre azért kell emlékeznünk, mert a kommunisták (1956 után) akkor mentek, vagy próbálkoztak a legmesszebbre menni.

Mi pedig túl kedvesek, túl demokraták voltunk.  2006 után 2010-ig szünetelt Magyarországon a demokrácia, egy bukott kormányzat kormányzott, csak és egyedül az EU kegyelméből. A magyarok felnőttek 20 százaléka már nem is tudja, hogy mi is az az öszödi beszéd. Így könnyű bűnbocsánathoz jutni.

Gyurcsány Ferenc a magyarországi baloldal, a Magyarországon élő liberálisok végtelen pofátlanságának, embertelenségének, cinizmusának és lényegtelenségének igazi szimbóluma. Ezek mind olyanok, mint Gyurcsány. Éppen 12 éve próbálnak egyre jobban hasonulni hozzá.

Hát sikerült.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

17 hozzászólás

  1. Legözelebb a magyar honvédség fog megütközni a Frontex-szel, amely horvát és román oldalról kiindulva fog „hídfőt” (kerítésfőt) kialakítani a magyar kerítés megbontásával, hogy azon át küldhesse a legális migriket, tízezrével.

    A honvédséget persze visszaszorítják, Orbán lemond, és Gyurcsányt teszik miniszterelnökké, egy EU ultimátumnak megfelelően. „Kádár népe” az EU-s jóléti igéretek hatására fogja visszaszavazni, ahelyett, hogy a HUxit-ra népszavazna vagy fegyvert fogna egy népfelkelésben.

  2. Kostyán Dominik

    Őszöd egyetlen bűne az, hogy nem a nyilvánosság előtt mondta el Gyurcsány a beszédet. Sajnos mindenben igaza volt, mégsem tanultuk belőle semmit.

  3. Amúgy van egy javaslatom.
    A köztévében,minden gyurcsányi felszólalás előtt,vagy után,(ezt az üzemeltetőkre bízom) LE KELL JÁTSZANI a táncos-komikus idióta gazságbeszédét!
    Akár az évfordulóján szept 16.-n
    Az emberek hajlamosak felejteni. Politikában,még hamarabb,mint egyéb dolgokban.
    És időnként a rendőrattak felvételeit is érdemes lenne közölni. (ahogy a fekvő alakot rugdossák.)

  4. A cikk korrekten összefoglalja az un.”őszödi igazságbeszéd” előzményeit és az azt követő években elszenvedett morális és gazdasági következményeit!
    Ha most diktatura lenne,akkor ez az aljas terhelt egyén(?)nem hörögve, tudatmódositva(?) szónokolna, hanem a börtönben ülne! Talán éppen ezért szervez tüntetéseket, mert azt a gyalázatot próbálja elfedni, amit 12 éve elkövetett!
    Ha van kártékony ember(?) a magyar politikában akkor ő a Nr.1 etalon!(2.hely „Budapest Hercege”)
    https://youtu.be/D4DbAst3lUs
    Egy undoritó mix: Néró-Hitler-Szálasi-Rákosi , s ezen csak ront a butykos!
    És az a megdöbbentő,hogy a „hülyék gyülekezete” azaz a libbal ellenzék még mindig nem veszi észre, hogy lehuzza őket mint a hinár!
    Egyértelmüen átvette az ellenzék vezérének szerepét, és többi félhülye ehhez szó nélkül asszisztál!
    Egyedül újhülye próbál kontrázni, de ő sem az eszéről hires, és a maszop selypegő bercije fel sem fogja miről van szó!
    Doxalacinak annak idején világos volt, hogy ki kell dobni a léghajóból ezt a félnótást mint ballasztot, de a szuperzseni müllergyulu inkább őt dobatta ki, nyilván gyurcsányi parancsára!
    Itt tartunk ma és az teljes ellenzék szégyene, hogy nem veti ki magából ezt az egyre inkább elszabadult hajóágyút!?

  5. A hajóágyú azt teszi ami a dolga. Már van hozzá aki kezeli De ezek a félnótások?????????????

  6. A hajóágyú azt teszi ami a dolga. Már ha van hozzá aki kezeli De ezek a félnótások?????????????

  7. A hajóágyú azt teszi ami a dolga. Már ha van hozzá aki kezeli De ezek ?????????????

  8. Na menjetek a sunyi francba hogy udvarias legyek .Rendszeresen nem jelenik meg a kommentem.Ez nem cenzúra.

  9. Na menjetek a sunyi francba hogy udvarias legyek .Rendszeresen nem jelenik meg a kommentem.Ez nem cenzúra. MEG AJÓ ÉDESANYÁTOK MOCSKOK.

    • Úgy bennem volt, hogy „zeusz” néven még idemásolom pár alkalommal ezt a kommentet, de természetemből adódóan se troll, se spammer nem vagyok.

  10. Amúgy lehet bárhogy Gyurcsányt utálni (nincs az a mennyiségű utálat, amit ne érdemelne ki), de az is tény, hogy egy hatalomból kiesett, ellenzéki Gyurcsánnyal iszonyat nagy szerencsénk van mostanában. Mert azért annyira nem rövid az emlékezet, hogy ebből a figurából még egyszer valaha miniszterelnök lehessen, ugyanakkor amíg aktívan politizál, a baloldanak esélye nincs arra, hogy parlamenti többségre tegyen szert.

  11. Ebből az eszement bohócból akkor lesz miniszterelnök , amikor belőlem éneklő kanonok.Már pedig közel hetven évesen ennek kicsi a valószínűsége.

  12. Szőke ciklon

    Sokan vannak abban a tévedésben, hogy „Jó nekünk ez a Gyurcsány, mert növeli a szavazó táborunkat!” Hát nem jó! Ez az alak csak fenntartja, sőt szítja az ellenségeskedést, gyűlölködést, irigységet, uszít, lázít, mocskolódik, elképesztően hazudik, és akik nem ismerik bűnös tevékenységét, és elég primitívek ahhoz, hogy a bennük szunnyadó gyűlöletet valaki irányába kimutassák, azok képesek hinni neki. A szerencse az, hogy nincs forradalmi helyzet, amikor az embereknek már nincs veszíteni valója, mert a kormány tevékenységének köszönhetően az emberek egyre jobban élnek, különösen a fővárosban, ahová sok szemetet összehordott a szél, így aztán nem fordulnak durvább módszerekhez, amire ez a féreg próbálja rábeszélni őket. Gyurcsányt nézve a dobogón, nekem azok az archív fotók jönnek be, ahol Kun Béla, egy másokon pedig Lenin lázítja az embereket. Szóval káros ez az ember, nagyon káros, de vigyázni kell vele, mert mártírt akar csinálni magából. Egyet tehetünk, nap, mint nap tudatni kell az emberekkel, mit tett ez a magyarok ellen, a mai Gyurcsánnyal pedig nem szabad foglalkozni, nem kell a köz és a jobb oldali médiában teret adni fellépéseinek! Na, ő abba belepusztulna.

Hozzászólás a(z) Hirundo bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük