Mindkettőjükre büszke lehet az egyetemük.

Amerika messze van, de nem eléggé – avagy Szél és Fekete-Győr diverzáns-képzésen


Az USA külügyminisztériuma csodálatos szervezet, a világ minden országára tart talonban egy alternatív ellenzéket, akit aztán a demokrácia helyreállítása esetén hatalomba lehet segíteni.

Óriási szerencsénkre Magyarország esetében Fekete-Győr András és Szél Bernadett az a két jövendőbeli politikai potentát, akit megtaláltak. Mint az közismert, mindkettőjüknek hasít a karrierje, mély nyomokat hagytak a választópolgárok lelkében, akik a jövő nagy reménységeiként tekintenek rájuk. Bizonyára ezért nem szavaztak rájuk most.

Más okát el sem tudjuk képzelni.

Hogy addig se unatkozzanak, elnyertek valami amerikai ösztöndíjat olyan tudás megszerzésére, ami hazahozható. Fegyőr András az International Visitors Leadership program ösztöndíjasa lesz. Az ösztöndíjat korábban Antall József és Horn Gyula is megkapta, akárcsak Tony Blair, Margaret Thatcher, Gerhard Schröder, Willy Brandt vagy Nicolas Sarkozy. Hát nem nyugodtam meg. Ennek a felsorolásnak szinte mindegyik tagja látványosan bukott meg, miután rendesen tönkretette az országát.

Szél Bernadett ugyancsak az International Visitors Leadership program ösztöndíjasaként tölt majdnem három hetet októberben Amerikában. „Az LMP-s politikus a Women Leaders: Promoting Peace and Security (Női vezetők: A béke és biztonság előmozdítása) elnevezésű tanulmányi úton fog részt venni, amelyek célja a nők jelenlegi és történelmi szerepének vizsgálata a politikai átmenetekben, a konfliktuskezelés és a béketeremtés területén”.

Imádok mindent, ami a nők jelenlegi és történelmi szerepének vizsgálatával foglalkozik a politikai átmenetekben (puccsokban), a konfliktuskezelésben és a béketeremtés területén. A konfliktuskezelésre és a béketeremtésre vonatkozó hiányosságokra rögtön példát is kapunk, ugyanis ezzel kapcsolatban a következőket nyilatkozta Szél az Indexnek:

„Azt remélem, a hazai politikusi munkámat is gazdagítani tudom az Egyesült Államokban szerzett tapasztalataimmal, ez kiemelt jelentőségű egy olyan időszakban, amikor a kormányzat minden nemi esélyegyenlőséghez kapcsolatos törekvést démonizál.” Szél máig nem tudta megbocsájtani Orbánnak, hogy nem teljesítette Szél választási ígéretét, miszerint Orbán le fogja őt csukatni a választások után. Istenem mekkora marhák vagyunk mi konzervatívok, mert bizonyosan nem így képzeljük a „béketeremtést”.

Az viszont igaz, hogy mi nagyobb biztonságban leszünk itthon, addig a rövid ideig, amíg ezek Amerikában tanulják a felforgatás és diverzió alapvető fogásait.

Az USA Külügyminisztériumát általában komoly és megfontolt, szakértői szervezetnek szokták azok gondolni, akik még nem találkoztak vele. Valójában azonban közelebb áll egy gyarmatügyi minisztériumhoz, amely a komprádor burzsoázia és hazaáruló réteg kiképzésével, pórázon tartásával foglalatoskodik főműsoridőben. A világ diplomatáinak körében közmondásos, hogy a szakértelem látszatával szemben az amerikai külügyérek mennyire nem értik azt a bolygót, amelyen az országuk található.

Az a sorozat pedig, amit a Szovjetunió összeomlása óta produkálnak, egészen figyelemreméltó.

Azt meghívom egy sörre, aki az elmúlt 27 évből tud egyetlen olyan Amerika által támogatott, kinevelt politikai vezetőt, aki nem bukott meg végül az országában, miután némi tömegmészárlás közbeiktatásával az USA hatalomra segítette. Nem volt olyan ótvar, elmebeteg, tömeggyilkos diktátor, aki után ne egy olyan Amerika által támogatott „demokratikus vezető” jött volna, akinek sikerült néhány hónapos működéssel nosztalgiát ébresztenie az előző rezsim iránt a lakosságban. Irak demokratizálása annyira jól sikerült, hogy a demokratizálási folyamat során az elmúlt másfél évtizedben „elhunytak” száma nagyságrendileg azonos a Szaddam-rezsim áldozatainak számával, sőt!

Ennek a sikeres politikának a folytatásaként Amerika, Trump ide vagy oda, minden szövetségesénél is igyekszik kiképezni egy olyan csapatot, akit be lehet dobni, ha véletlenül Soros György valamelyik terve bejön, és egy húsz fős gigatüntetés megbuktatja az Orbán-rendszert.

Azon tűnődtem, ez az oka ennek az írásműnek is, hogy az életkorukon kívül mi lehetett az indoka annak, hogy a magyar politikai jövő két potenciális bábujaként tekint bárki is erre a két emberre? Még egy blogbejegyzésben sem teheti meg az ember, hogy leírja az őszinte véleményét róluk, mert az általában és vállalhatatlanul sértené az emberi méltóságot, a konkrét személyek ismerete nélkül is.

Ezt a tulajdonképpen apró hírecskét nyilván a helyén kell kezelni. Az amerikaiak szeretnék, hogy ez a két ember még komoly politikai szerepet játsszon Magyarországon. Ugye milyen szimpatikus ember az a Putyin?


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

17 hozzászólás

  1. Hogy Putyin úr szimpatikus-e az nem az én „kompetenciám”. (csak,hogy nagy arc legyek egy kicsit)
    Azonban a két delikvens az USA „demokraták” kiképzése nélkül sem volt az. Szerencsére a szimpátia ill. unszimpátia a tanfolyamok nélkül is az utóbbi javára dől el,hiszen egyáltalán nem szerethető figurák. Ráadásként sík hülyék is.
    Na mindegy. Úgy látszik ilyen ellenzéket érdemelt a sokadik Orbán kormány. 🙂

  2. Most tudtam meg egy „fészbukos” kommentelőtől, hogy Oxford, az USA-ban van… 😀 Ha egy ütődött libsi támadni akarja Orbánt, már a földrajz sem számít… Mit várunk akkor „Sargentinitől?

  3. Két analfabétát küldenek tanulni de minek. Ezeknek már nem fog az agyuk, az egyiknek gyerekei vannak a másik meg részeges, elvette az eszüket a demagog politika.

  4. Ha lenne meg ket olyan baratunk mint az USA akkor mar eheznenk is.

  5. Zseni-Kovacs felugrott a lora–forditva! Most ideokadja,ajvekolja h Zorban ellopta a lova fejet.Nekunk az ellenzekbol is a legbarmabb jutott!

  6. Ezek az alakok Obama-maradvanyok.Amint az Orban kormany sem szemkiloveto!Szidd a fekat,Clintont,Kerrit,azok a hunyok!

  7. Ahogy elnézem a régi és eme új politikai protezsáltakat, hát zongorázni lehetne a különbséget. A régebbieknek legalább volt karakterük, eszük is, de ezek…?
    Egyre rosszabb a felhozatal. Csak azt nem tudom megfejteni, hogy miért? Egyre gyarapodó népességünkben nem lehet legalább épelméjüeket kiválasztani a nemzetek sorsrontására?
    Vagy tán egy karakteres okos ifjonc már el se szegődikl a háttérhatalom zsoldjába? Tán az az ok, hogy ők nem mernek maguknál okosabbat választani, nehogy őket is átverje?
    Vagy csak annyire lebecsülnek bennünket, hogy ennek a homo sapiens nemzedéknek ezek is jók lesznek…
    Valszeg inkább az motiválja a háttérbábjátékosakat egyre rosszabbak protezsálására, mert néhánnyal befürödtek, hisz egykori kiszemeltjük merészelt önállóan gondolkodva ellenünk fordulni, s így számukra nincs más megoldás: keresni olyanokat, akiknek nincs ahhoz kvalitása, hogy önállóvá váljon, lásd Macron, Trudeau, Schulz, Sargentini avagy a svéd libling hegesztőjük.

  8. Rákosit, Kohn Bélát is így képezték ki a SZU-ban

  9. János Kovács- én is tanultam Soros ösztöndíjjal fél évet, mint Orbán Viktor, és akkor mi van? Rajta és rajtam kívül még sokan éltek a lehetőséggel, mégsem lettek akkora hülyék, mint maga, akinek lehet, hogy megvan a 8 elemije.

  10. Rákosit, Kohn Bélát is így képezték ki a SZU-ban

  11. „Váltottak”! Már nem Moszkvában kapják a „kiképzést”! Mecsoda „kölönbség”!

  12. Nem tennék oly nagy hangsúlyt a jövönk számára kiképzendök IQ vagy egyéb szellemi paramétereire. Szerintem nagyon fontos a jellembeli alkalmatosság is ilyen tudás elsajátításához.
    Fekete-Györ Concita Wurst másodpéldánya…annak idején nagyon is sikeresen akadályozta meg az olimpiát, ne feledjük. Azonkívül a felhalmozódó gyülölet is serkenti a kártevöt. Ebben sincs hiány nevezett kandidátusoknál. A karriervágy nemkülönben. Azonkívül csak a már kész recepteket kell bemagolniuk és hazai fordításban felmondaniuk, a többibe besegítenek az emberbaráti civilszervezetek. A Dzsordzsi fizeti, a trónörökös fia meg felügyeli jövendö sztárpolitikusainkat. Hiába hülye az is, van hozzáértö tanácsadója elég.
    Az iskolai, egyetemi oktatás pedig mai napig is ballib hangsúlyosan folyik az ország nagyrészén, tehát készül a megfelelö emberanyag is akikkel jövendö sztárjainknak dolgozni kell.

    Ki miért csodálkozhat, hogy a német intelligencia is végzi és egyetért a humánus társadalmi-nemzeti öngyilkossággal? Felnött és már második nemzedéke is munkában van ugyanennek az oktatásnak az eredményeként. Ezért is tudja, például a Spiegel, cikkekben részletezni, hogyan és miként kell a nem elég ballib vagy migráncsot nem különösebben imádó munkatársat!!! a munkahelyen átnevelni vagy ha az nem megy akkor ellehetetleníteni, a felmondásáig gyötörni.

    Ilyen recepteket is be lehet gyakoroltatni a kandidátusainkkal. Nem beszélve arról, hogy az elsö aktivistáknak elég aljasoknak is kell lenniük ahhoz, hogy hajlandóak legyenek. Hát ebben sem nagy a mínusz nálik.

    • Zoltán "113" Zoltán

      Kedves Klárika, egyetértek mindezzel, kivéve, hogy a fegyőr akadályozta volna meg az olimpiát. Azt az olimpia megrendezése mögül hirtelen kihátráló ellenzéki pártok akadályozták meg, a fegyőr ehhez messze kevés lett volna. . A NOB által állított feltételek egyike a teljes parlamenti konszenzus az olimpia megrendezésével kapcsolatban, ami teljesen érthető. Szép lenne, ha egy nyolc év múlva megrendezendő olimpia egy esetleges kormányváltás miatt kerülhetne veszélybe. A parlamenti ellenzéki pártok hitványsága miatt volt kénytelen a kormányfő, a főpolgármester és a MOB elnöke visszavonni a 2024-es olimpiai pályázatot tavaly februárban.

  13. „…egy olyan időszakban, amikor a kormányzat minden nemi esélyegyenlőséghez kapcsolatos törekvést démonizál.”

    Na tessék, démonok készülnek az érettségiken, az egyetemen is mind démonizáltak a hallgatónök, az orvosnök és egyéb foglalkozásokban is, az államtitkárnök, fönöknök, miniszternök
    Habár feltünöen sok olyan bírónöi ítélet született már, amelyeknél semmi szükség nincs a kormány közremüködésére, démoniak azok maguktól is.
    Csak arról nem hallani, hogy pl. Heller Ágica meg lett vón démonizálva, holott tuti úgy néz ki. Bár ki tudja, a kormányzatitól eredö félelmében inkább sajátmaga démonizálta magát. Sikerült is neki, azt el kell ismerni és tapasztalatcserére invitálni. Minél többen követik, annál nyilvánvalóbban marad hoppon a kormányzat ezirányú gonoszságában. Beddynek meg kissé kevesebet kell törekednie a kormányzat megszelídítésekor.
    Talán marad valamicske ideje a gyerekeire is, ki tudja,…

  14. jámbor lászló

    Szélről eddig is tudtuk ,hogy Soros Gyugyó embere Fegyőrről meg most tudjuk legalább hányadán állunk

  15. Szerintem az USA külügy az orbánbasi kérésére adott ösztöndijat ennek a két átlagos képességü álpolitikusnak!

    Hazatérve még kisebb lesz az elfogadottságuk, legfeljebb utána áthelyezik őket mondjuk Ukrajnába, ott még tudnak valamit rontani a helyzeten!

  16. POROSZLAI RÓBERT

    Ugye nem jönnek vissza?

Hozzászólás a(z) POROSZLAI RÓBERT bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük